Detto.vinszentvega írta: ↑2022.04.25. 15:00:27Tök jó, hogy Farkas Norbi szerint nem jó meccse volt és lecserélték, erre mindenki megint az eladólistán látja… Tegnap folyamatosan rángatták, rugdostàk, faltoltàk, ez a majom spori meg engedte. Látszott hogy frusztrált emiatt. Ne ez alapján a meccs alapján törjenek már pálcát felette, azok akik….
Szanaszét rugdalták, a bírónak is mutatta, hogy már vagy ötödször tettek alá és semmi szankció, erre ő kapott sárgát.
Látszott, hogy teljesen frusztrált lett. Semmiképp sem szabad elengedni, ha a jövő csapatát akarjuk építeni ő az egyik oszlop. A középpálya vele, Pedrivel, Kessiével, Gavival 1-2 éven belül Európa szinten is top lehet. Persze várjuk meg, hogy az elefántcsontparti mit is tud itt (ha tényleg jön). Az egyedüli aggodalmam, hogy vkp elég hiányposzt a csapatban. Busira hosszútávon nem lehet számítani és az eddigiek alapján De Jong sokkal jobban érzi magát kkp-ként.
Szerintem sűrűbben ki lehetett volna próbálni középső védőként. Amikor ott játszott top teljesítményt hozott. Nyilván nem állandóra, de láttuk mostanában, hogy többször kellett becserélni Lenglet, EG is hullámzó teljesítményt nyújt, megnéztem volna egyszer-kétszer inkább őt ott.