Egyéb Barça meccsek
Közönségen nem látszott, hogy annyira csalódottak lennének. Meg amúgy is milyen sztárparádé? Név alapján játszott Coutinho, Alves labdaérintéseinél jött is a szurkolók hangja, max még Dembelé játszhatott volna aki nagyobb név, meg Piqu/Busi, de ők sosem voltak sztár alkatok. Jó volt ez így, így sincs ember lassan az A csapatba. 
A srác lőtt egy szép gólt, meg jó volt látni Alvest, kb ennyi pozitívum volt benne. Az első félidőben jól jött volna egy vérbeli csatár, de hát az nincs.

A srác lőtt egy szép gólt, meg jó volt látni Alvest, kb ennyi pozitívum volt benne. Az első félidőben jól jött volna egy vérbeli csatár, de hát az nincs.
Ha már sportszakmailag nem történt nagy előrelépés.
Az, hogy a vasárnapi meccs után két nappal játszották, előre jelezte, hogy nem lesz sztárparádé. Nem tudom, a szaúdi szervezők hogyan promózták, remélem, a közönség nem érezte magát becsapva, hogy olyanokat lát, akiknek egy részét a Barca-szurkolók sem ismerik.
Ebben az összeállításban most játszottak először és utoljára, voltak, akikkel pl. Puig sem találkozott a B-ben annak idején.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8579
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Így van, ahogy többen sem. A tegnapiak közül például Sanz, Pereira sem, itt a B-ből val erősítésre, utánpótlásra van szó, ahogy Abdéval is hasonló a helyzet. Én többek között mondjuk Albát sem tekintem igazán saját nevelésnek. A B-ben is rengetegen vannak, akik 15-16 évesen elhagyták az utánpótlást és megjártak egy-két klubot, így tértek vissza. Az, hogy most Gavi és Nico szintén a hivatalos utánpótlásból került fel csak tovább fényezi a dolgot. Habár Fatihoz hasonlóan Gavi sem a B-ből jött.Deluigi írta: ↑2021.12.15. 08:00:31
ha jol tevedek, akkor Araujo nem sajat neveles, csak jol eltalaltuk a vetelt:
2018. augusztus 29-én 17 millió euróért leigazolta a klub, először a B csapatba került...
a merkozessel kapcsolatosan pedig annyit, hogy jol jon az a 2 milla, amit kaptunk a reszvetelert
https://www.youtube.com/watch?v=U7WeIBYFsPU&t=138s aki lemaradt volna a meccsrol![]()
Az viszont megsüvegelendő, hogy a B-csapat a Boca, kb. kezdője ellen játszott X-et és játékban is felvették a versenyt. Az első félidőben, amikor még csak a fél csapat állt fiatalokból (Dest, Cou, Lenglet és EG is fent volt) ráadásul momentuma sem volt az argentinoknak és nem sok híja volt, hogy megszórjuk őket.
Forca Barca!!!!
- Deluigi
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2350
- Csatlakozott: 2021.06.08. 22:25:50
- Tartózkodási hely: Szekelyudvarhely
ha jol tevedek, akkor Araujo nem sajat neveles, csak jol eltalaltuk a vetelt:Chino írta: ↑2021.12.14. 22:00:17Azok akikkel megerősítenénk a csapatot most nem játszottak, gondolok itt Gavira, Nicora, Abde-ra.
És igen, azért van, de ez nagyon ritkán jön össze. Összetehetjük a kezünket, hogy most ennyit sikerült kinevelni. Egy-egy generációban van 1-2 játékos, aki a felnőtt csapat tagja lehet. Az utóbbi években is kb. Araujo és Fati volt az egyetlen, nincs folyamatosan Messi-Ini-Busquets-Xavi (Fabregas, Alba) generáció. És nem is lesz. Az utóbbi két év kiemelkedő volt. Jött Araujo, Moriba, Nico, Gavi, Fati. Utóbbi három mondjuk nem a B-ből, de ez mellékes.
Az utánpótlás azért van, hogy sikerüljön találni egy-egy olyan srácot, akivel erősödhet az A csapat, nem egy kezdőtizenegyet. Ilyen Pereira, Jaime, Mike Marmol, Ferran, Sanz stb. nem fog soha az A-keretbe kerülni.
Muszájból részt kellett venni ezen a "tornán", amire a "kicsik" és a perememberek pont jók voltak, a csapat pedig pihenhetett. Az eredmény a legkevésbé fontos, a mutatott játék szintén, nem őket fogjuk a bajnokságban, El-ben látni.
2018. augusztus 29-én 17 millió euróért leigazolta a klub, először a B csapatba került...
a merkozessel kapcsolatosan pedig annyit, hogy jol jon az a 2 milla, amit kaptunk a reszvetelert

https://www.youtube.com/watch?v=U7WeIBYFsPU&t=138s aki lemaradt volna a meccsrol

- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8579
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Xavier Hernandez írta: ↑2021.12.14. 20:30:23Igen, én is láttam a meccset.
De attól még, hogy a híres Barca utánpótlás játékosai voltak többségben a pályán, még nincs mentség a mutatott játékra! Ezekből a srácokból nem lehet megerősíteni a nagycsapatot, pedig pont ezért van a La Maisa, nem?!
Azok akikkel megerősítenénk a csapatot most nem játszottak, gondolok itt Gavira, Nicora, Abde-ra.
És igen, azért van, de ez nagyon ritkán jön össze. Összetehetjük a kezünket, hogy most ennyit sikerült kinevelni. Egy-egy generációban van 1-2 játékos, aki a felnőtt csapat tagja lehet. Az utóbbi években is kb. Araujo és Fati volt az egyetlen, nincs folyamatosan Messi-Ini-Busquets-Xavi (Fabregas, Alba) generáció. És nem is lesz. Az utóbbi két év kiemelkedő volt. Jött Araujo, Moriba, Nico, Gavi, Fati. Utóbbi három mondjuk nem a B-ből, de ez mellékes.
Az utánpótlás azért van, hogy sikerüljön találni egy-egy olyan srácot, akivel erősödhet az A csapat, nem egy kezdőtizenegyet. Ilyen Pereira, Jaime, Mike Marmol, Ferran, Sanz stb. nem fog soha az A-keretbe kerülni.
Muszájból részt kellett venni ezen a "tornán", amire a "kicsik" és a perememberek pont jók voltak, a csapat pedig pihenhetett. Az eredmény a legkevésbé fontos, a mutatott játék szintén, nem őket fogjuk a bajnokságban, El-ben látni.
Forca Barca!!!!
- baas11
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1336
- Csatlakozott: 2007.08.02. 11:19:13
- Tartózkodási hely: Közép-pálya
“ Az élettársam 14 éves fia a magyar Barca Academyben játszik, az is katasztrófa! Barca DNS... a f@xom, az!
“
Ez mit jelent, katasztrófa ?

Ez mit jelent, katasztrófa ?
"a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
Egyre jobban látszik amúgy, mi a gond: csiga lassúak vagyunk ezzel az egész csapat kivárásával a támadásoknál, valamint kis területen nagyon pontatlanul passzolunk. Kevés a kombináció, nagy a lassúság, mindig a biztosra próbálunk menni. Uncsi.
Ja, Haaland megmentene bennünket
.
Ja, Haaland megmentene bennünket

- Xavier Hernandez
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 266
- Csatlakozott: 2018.01.04. 22:42:42
- Tartózkodási hely: Barcelona
Igen, én is láttam a meccsetChino írta: ↑2021.12.14. 20:21:12A 60. perctől már csak Mingu, Riqui meg Alves volt fent az A-csapatból, de egész meccsen is alig-alig játszottak a felnőtt csapatból, onnan is csak a cserék. Mit vársz egy olyan csapattól, ahol majdnem Lenglet a rangidős és a csk.Xavier Hernandez írta: ↑2021.12.14. 19:57:28Irgalmatlan sz@r volt a második félidő. Rossz néni ezt a szerencsétlenkedést, egy Vasas meccsen szebb az összkép.
Az 1:1 még jó eredmény is, ezért a teljesítményért vereség járt volna.
Amíg fent volt pár ember az A-csapatból is, nem volt momentuma a Boca-nak.
Jó kis laza sörmeccs volt, láttuk a B-csapatot, Puig nagyon tetszett, szeme volt a labdáinak. Csak az a sajnálatos, hogy Cou még ebben a csapatban sem tudott igazán kiemelkedni.

De attól még, hogy a híres Barca utánpótlás játékosai voltak többségben a pályán, még nincs mentség a mutatott játékra! Ezekből a srácokból nem lehet megerősíteni a nagycsapatot, pedig pont ezért van a La Maisa, nem?!
Az élettársam 14 éves fia a magyar Barca Academyben játszik, az is katasztrófa! Barca DNS... a f@xom, az!

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Xavier Hernandez 2021.12.14. 20:34:14-kor.
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1011
- Csatlakozott: 2018.01.04. 00:19:27
Tényleg Coutinho... legalább egy happy meal-t kapjunk érte!
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8579
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
A 60. perctől már csak Mingu, Riqui meg Alves volt fent az A-csapatból, de egész meccsen is alig-alig játszottak a felnőtt csapatból, onnan is csak a cserék. Mit vársz egy olyan csapattól, ahol majdnem Lenglet a rangidős és a csk.Xavier Hernandez írta: ↑2021.12.14. 19:57:28Irgalmatlan sz@r volt a második félidő. Rossz néni ezt a szerencsétlenkedést, egy Vasas meccsen szebb az összkép.
Az 1:1 még jó eredmény is, ezért a teljesítményért vereség járt volna.
Amíg fent volt pár ember az A-csapatból is, nem volt momentuma a Boca-nak.
Jó kis laza sörmeccs volt, láttuk a B-csapatot, Puig nagyon tetszett, szeme volt a labdáinak. Csak az a sajnálatos, hogy Cou még ebben a csapatban sem tudott igazán kiemelkedni.
Forca Barca!!!!
Második félidő kb nb3 szint volt..
Olyan volt, mint a Gamper-kupák szoktak lenni, eleinte van egy kis mozgás, de a vége unalomba fullad.
Nyugodjon le mindenki! Jön Haaland! 

Na, ezzel a meccsel vallatni lehetett volna. Tizenegyeseket ebben a korosztályban sem tudnak rúgni.
- Xavier Hernandez
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 266
- Csatlakozott: 2018.01.04. 22:42:42
- Tartózkodási hely: Barcelona
Igazságos eredmény született, összességében megint sz@rok voltunk. De Dani Alvesért megérte megnézni a meccset.
Szegény Xavi, nem sok babér terem itt neki
.
Szegény Xavi, nem sok babér terem itt neki

- vinszentvega
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 849
- Csatlakozott: 2016.09.13. 10:17:08
Attol hogy sèrült volt, lehetne passzolni rendesen, meg egyeneseket rúgni a labdával….bence0330 írta: ↑2021.12.14. 20:03:14Nemrég tért vissza sérülésből, azért szerintem lesz ennél jobb, mint ahogy voltak kifejezetten jó meccsei szezon elején. De egyetértek, ma tényleg nem volt valami jó.vinszentvega írta: ↑2021.12.14. 19:57:39Hát…. Most már értem miért nem játszik Baldé…
Sajnos rém gyenge, pedig úgy tűnt, hogy ő lesz Alba igaz utódja…. Hát nem igazán
It's the little differences. I mean, they got the same shit over there that we got here, but it's just...it's just, there it's a little different
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1011
- Csatlakozott: 2018.01.04. 00:19:27
Hát, ebből nehéz lesz erőt meríteni. De miért volt ácsorgás???
- vinszentvega
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 849
- Csatlakozott: 2016.09.13. 10:17:08
Hát… a dél amerikaiakkal nem igazán lehet felvenni a versenyt tiziben… Neto meg csak a közelükben se jàrt…
It's the little differences. I mean, they got the same shit over there that we got here, but it's just...it's just, there it's a little different
- bence0330
- Az Év Fórumozója 2022 & 2024
- Hozzászólások: 11675
- Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
- Tartózkodási hely: Pécs
Nemrég tért vissza sérülésből, azért szerintem lesz ennél jobb, mint ahogy voltak kifejezetten jó meccsei szezon elején. De egyetértek, ma tényleg nem volt valami jó.vinszentvega írta: ↑2021.12.14. 19:57:39Hát…. Most már értem miért nem játszik Baldé…
Sajnos rém gyenge, pedig úgy tűnt, hogy ő lesz Alba igaz utódja…. Hát nem igazán
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1011
- Csatlakozott: 2018.01.04. 00:19:27
Riqui Pique gatyát formáz magán!
- vinszentvega
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 849
- Csatlakozott: 2016.09.13. 10:17:08
Hát…. Most már értem miért nem játszik Baldé…
Sajnos rém gyenge, pedig úgy tűnt, hogy ő lesz Alba igaz utódja…. Hát nem igazán
Sajnos rém gyenge, pedig úgy tűnt, hogy ő lesz Alba igaz utódja…. Hát nem igazán
It's the little differences. I mean, they got the same shit over there that we got here, but it's just...it's just, there it's a little different
- Xavier Hernandez
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 266
- Csatlakozott: 2018.01.04. 22:42:42
- Tartózkodási hely: Barcelona
Irgalmatlan sz@r volt a második félidő
. Rossz néni ezt a szerencsétlenkedést, egy Vasas meccsen szebb az összkép.
Az 1:1 még jó eredmény is, ezért a teljesítményért vereség járt volna.

Az 1:1 még jó eredmény is, ezért a teljesítményért vereség járt volna.
70.-perctől ismét megálltunk.. Meg is jött az eggyenlîtés!