1994barca írta: ↑2021.10.09. 17:16:02
Még egy szakértő aki Puig örült….ilyen hosszan írni a baromságaid vicc! Ilyen szurkolók mint te csak rontják a csapatot!!! “Hozzáértő kisgyerek”!!!!
Eléggé kedvelem a játékát, de nem tudom, hogy jön ő most ide, nem különösebben volt ő a téma, sok másik névvel együtt megemlítettem őt is. Ez egy fórum, nem vagyok szakértő, mint ahogy általában itt senki sem az (persze kivétel lehet, hogy van, nem tudhatjuk). Jogomban áll véleményt nyilvánítani, neked pedig teljes mértékben jogodban áll hülyeségnek tartani azt. Könnyen lehet, hogy az is!
Még annyit hozzátennék, hogy a végén szépen oda is írtam, és úgy is gondoltam, hogy remélem, hogy totálisan rosszul látom, és tényleg nagyon szurkolok, hogy ki tudjon itt teljesedni, mert ha ennyien úgy látják, hogy sokra hivatott, akkor alighanem az én véleményem téves, és az én szemüvegem torzít. De attól még igenis lehet ez a véleményem, az alapján, amit a saját szurkolói szemüvegemen keresztül látok egy játékostól a pályán.
Remélem személyeskedés nélkül sikerült reagálnom, mert jobb szeretem az érvekkel alátmásztott vitákat, mert akkor sokkal könnyebben meggyőzhető is vagyok egyébként. Szóval nagyon szívesen hallgatom, hogy mondjuk szerinted miért a csapatunk legjobb tagja (kvázi, mégiscsak egyedül őt jelölték a csapatunkból), és ha korrekt érveket támasztasz, akkor el fogom fogadni, vagy mondok valami ellenérvet. Nyilván a szubjektivitást kivenni akkor sem fogom tudni, de az egy tök jó eszmecsere lenne.
Arról nem is beszélve, hogy a saját szempontjaim alapján láthatok egy amúgy jó játékost is közepesnek, mert én mást keresek a játékosban, más miatt tartok jónak valakit egy adott poszton. Hogy ne húzzam ki a gyufát, legyen Pedri-Gavi párhuzam, ahol mondjuk Pedri erényei a megbízhatóság, jó labdatartás/fedezés, higgadtság, termetéhez képest egészen jó szerelések, illetve van meccsenként egy szép ütempassza is előre. Addig Gavinál mondjuk a nagyobb szívvel való játék, bátorság, a dinamika, a beindulásai, és a labdajáratásának a sebessége, ami a Masia középpályásainak legfőbb erénye, és ő mondjuk még közülük is kitűnik. Én sokkal inkább Gaviban látom ezek miatt a jövő zsenijét, és az ilyen típusú játékost kedvelem a poszton, te pedig lehet, hogy Pedri erényei alapján inkább benne látod a lehetőséget, és többre tartod. Előre amúgy nem is tudhatjuk, mi lesz a helyzet. Ez van, ha mind ugyanolyanok lennénk, egy márka létezne mindenből, mindenki egyszínű ruhában járna, ugyanolyan autóba, ugyanarra a munkahelyre.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy