Ansu Fati

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
jclayton
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 344
Csatlakozott: 2021.08.11. 10:49:30

2021.11.08. 10:55:57

sansz írta:
2021.11.08. 08:39:15
Ahogy mondtam, a csóró, rosszul gazdálkodó klubboknál a leglátványosabb ez, mert rövid a pad, nagy teher nehezedik azokra,akikre amúgy nem kéne így még több sérülés lesz. Mi elküldtük nyáron Messit, Grizest, Trincaot, millió gond volt mindegyikkel, nem is sajnálom őket, csak az időzítést. Ha itt lennének nem lenne életbevágó, hogy már félsérülten is terheljék Dembelét és Fatit.
Jó indok, hogy megnézzük, miként néz ki a Barcelona effektív rotációja:

Kapus: MTS, Neto, Pena (ez rendben van)
Dedikált szélsőhátvédek: Dest, Alba, Baldé, két vagy három ember két posztra
Dedikált középhátvédek: Piqué, Araújo, Garcia mint első vonal, Mingueza mindenes beugró, az inkább tiltólistás Lenglet és Umtiti. Hat, de effektív inkább négy ember két posztra.
Dedikált középpályások: Busquets, De Jong, Pedri, az ifiből felhívott, fejlődésben levő Nico és Gavi, a formán kívüli Puig, valamint tapasztalt jokerként és mindenes beugróként Sergi Roberto
Dedikált szélsők/támadó középpályások/támadók: Coutinho, Fati, Dembelé. Demir szerepeltetése problémás. Rakjuk még ide Colladót, mert ő biztos jönni fog, ha nem adják el a télen.
Dedikált támadók: Depay, Luuk de Jong, Braithwaite, Aguero

Dőlt betűvel, akik hónapokra sérültek. Rettentő gyászos, tényleg.
Avatar
vinszentvega
Capitá del Barça
Hozzászólások: 849
Csatlakozott: 2016.09.13. 10:17:08

2021.11.08. 09:19:44

Titinho írta:
2021.11.08. 09:04:34
Na csak rosszabb lett mint azt reméltük, ha a 4-6 hétből be is jön a 4 hét, nem fogják szerintem egyből a Bayern ellen kezdetni. Az ugye december 8-án lesz. Erre az évre szerintem is neki annyi.

Nem tudom, hogy tudjátok e, de neki nem a tavalyi volt az első térd műtétje. 15 éves korában még a Juvenil csapatban is lesérült és akkor is hónapokat hagyott ki egy térdműtét miatt. Tavaly meg idén ugye 4 műtét volt neki, mert a meniszkusza sem jött helyre.

Nem tudom, de az annyira nem jó jel, hogy 19 éves korára már ennyi komoly műtétje volt, főleg térdnél. :?

Én még bízom benne, hogy egy jobb orvosi és fiziko csapattal (ami most Xavival együtt érkezik) és Ricard Pruna csapatorvossal jobb lesz valahogy neki is a fizikuma. 10 hónap után tért vissza ugye most is, de már azóta a 2. sérülése ez.

Hátha.
Kicsit ijesztő, hogy Ronaldo( a rendes, nem a hímringyó) kálváriája kezd nála is kialakulni. Nagyon remélem, hogy az akkori és a mostani orvostudomány közötti különbség, a mi kis ifjútitánunk egészsége felé billen....
It's the little differences. I mean, they got the same shit over there that we got here, but it's just...it's just, there it's a little different
Avatar
Titinho
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2927
Csatlakozott: 2006.11.17. 11:29:46
Tartózkodási hely: Nyíregyháza, lélekben Camp Nou

2021.11.08. 09:04:34

Na csak rosszabb lett mint azt reméltük, ha a 4-6 hétből be is jön a 4 hét, nem fogják szerintem egyből a Bayern ellen kezdetni. Az ugye december 8-án lesz. Erre az évre szerintem is neki annyi.

Nem tudom, hogy tudjátok e, de neki nem a tavalyi volt az első térd műtétje. 15 éves korában még a Juvenil csapatban is lesérült és akkor is hónapokat hagyott ki egy térdműtét miatt. Tavaly meg idén ugye 4 műtét volt neki, mert a meniszkusza sem jött helyre.

Nem tudom, de az annyira nem jó jel, hogy 19 éves korára már ennyi komoly műtétje volt, főleg térdnél. :?

Én még bízom benne, hogy egy jobb orvosi és fiziko csapattal (ami most Xavival együtt érkezik) és Ricard Pruna csapatorvossal jobb lesz valahogy neki is a fizikuma. 10 hónap után tért vissza ugye most is, de már azóta a 2. sérülése ez.

Hátha.
Més que un club :!:

"Az akarás egyenlő a tudással, s aki akar, az tud is!"- Johan Cruyff
sansz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1061
Csatlakozott: 2019.09.23. 11:54:39

2021.11.08. 08:39:15

Chino írta:
2021.11.08. 00:21:45


Ha egy játékos aki egyszer lesérül az kétesélyes, akkor mindenki adná el agyba-főbe a játékosokat. Ha Fatit nem diagnosztizálják többször félre és úgy műtik meg jó eséllyel a jósolt időpontban tér vissza.
Adjuk el, vegyünk új játékosokat. Helyette legalább ilyen kaliberű játékos kellene, azt meg mostanában leakasztani, akkor is baromi nehéz ha rengeteg pénz van. Vagy vegyünk inkább középkategóriásokat aztán jók leszünk mi azzal.

De a Realnál vagy a Sevillanal stb. miért nincs ennyi hetes/hónapos kihagyás izomsérülés miatt. Ott nincs fiatal vagy öreg játékos?
Oké,Fatival kapcsolatban ez az egyszerű válasz, hogy leginkább csak félre ment a diagnózis. Én ebben nem hiszek, de mindegy. Azonban ez már nem egy sérülés, hanem a többedik és kihagyott vagy egy évet. Ez nagyon sok.
Továbbra se mondom,hogy el kell adni, csak azt,hogy nem ördögtől való gondolat ezekben az időkben és nem kell elzárkózni tőle.

Nem olvastam el a linkelés szabályait, szóval nem írom ide a linket, de keress rá M4sporton,ha érdekel"Példátlan sérüléshullám a Real Madridnál".
Egyszerre volt sérült Ramos, Hazard, Militao, Benzema, Carvahal.
Ez se sok neked, meg a liverpooli se?
Ahogy mondtam, a csóró, rosszul gazdálkodó klubboknál a leglátványosabb ez, mert rövid a pad, nagy teher nehezedik azokra,akikre amúgy nem kéne így még több sérülés lesz. Mi elküldtük nyáron Messit, Grizest, Trincaot, millió gond volt mindegyikkel, nem is sajnálom őket, csak az időzítést. Ha itt lennének nem lenne életbevágó, hogy már félsérülten is terheljék Dembelét és Fatit.

Hidd el, az edzők se véletlenül verik az asztalt.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8606
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2021.11.08. 00:21:45

sansz írta:
2021.11.07. 23:17:19
Chino írta:
2021.11.07. 18:41:47


Nem hiszem, hogy ezért le kellene írni, nem egy visszatérő sérülésnek látszik. Tegnap hasonló miatt kellett lecserélni EG-t és Nicot is. Érdekes, hogy 2 hónap alatt a csapatban volt 20 sérülés ebből 14 izomproblémák miatt.
Viszont Fati eladása nem ördögtől való gondolat, még akkor se,ha én nem tenném. De pénzhez és új játékosokhoz kell jutni, a házon belüli megoldásokon már túl vagyunk és tetszik vagy sem, Fati mostmár kétesélyes, hogy mennyire lesz még ép.
Ha egy játékos aki egyszer lesérül az kétesélyes, akkor mindenki adná el agyba-főbe a játékosokat. Ha Fatit nem diagnosztizálják többször félre és úgy műtik meg jó eséllyel a jósolt időpontban tér vissza.
Adjuk el, vegyünk új játékosokat. Helyette legalább ilyen kaliberű játékos kellene, azt meg mostanában leakasztani, akkor is baromi nehéz ha rengeteg pénz van. Vagy vegyünk inkább középkategóriásokat aztán jók leszünk mi azzal.

De a Realnál vagy a Sevillanal stb. miért nincs ennyi hetes/hónapos kihagyás izomsérülés miatt. Ott nincs fiatal vagy öreg játékos?
Forca Barca!!!!
sansz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1061
Csatlakozott: 2019.09.23. 11:54:39

2021.11.07. 23:17:19

Chino írta:
2021.11.07. 18:41:47


Nem hiszem, hogy ezért le kellene írni, nem egy visszatérő sérülésnek látszik. Tegnap hasonló miatt kellett lecserélni EG-t és Nicot is. Érdekes, hogy 2 hónap alatt a csapatban volt 20 sérülés ebből 14 izomproblémák miatt.
Kezdjük ott, hogy szerintem a legtöbb focista sérülés mostanában izomprobléma. A focinak most egy nagyon fizikális oldalát éljük (majd jön megint egy technikás aranygeneráció és tönkreveri ezeket a gépeket).
Nem fogom az összes sérültünket egyenként kivesézni, de elég szélsőséges a csapat. Egyik fele pályafutása legvégén van, akiknél nem csoda a sérülés, a másik meg nagyon fiatal.
Lehet mondani,hogy milyen jópofa,hogy ilyen fiatalon is érettek, de a szervezetüknek óriási terhelés a Barca kezdője közé bekeveredni ennyire hirtelen. EG a city nyolcadikszámú védője volt, Nicoék gyerekek közt játszottak stbstb. Most meg hirtelen mindenhol ott kell lenniük.

És bármennyire is azt látjuk,hogy erőben, fizikálisan a Bayern mennyire erősebb, azért a barcások is próbálnak változni, felvenni a ritmust. Ez extrán leterheli a fiatalt és az idős játékost is. Az idős szervezetének az nem ízlik,hogy 15 év után kell intenzitást növelnie, a fiatalnak meg az kemény,hogy a Barca akadémián ők még egész más focit tanultak és fokozatosság nélkül egy ilyen fizikális és kényszerpályába csöppennek bele

És erre rájön a kegyetlenül rövid padunk, ott vagyunk,hogy aki már majdnem ép,annak játszania kell.
Lásd Dembele, orvosi vélemény,hogy tíz perc max, ez normál helyzetben nullát kell,hogy jelentsen, erre nálunk lett vagy 25.
Fatit is össze-vissza műtik, siettetik, pedig neki lehet tényleg jobb lett volna a konzervatív kezelés.

Persze könnyű hülyézni egy erőnléti edzőt, de ez sokkal komplexebb téma.

Minket az említett rövid pad és kapkodás miatt jobban érint ez a dolog és mint öngerjesztő folyamat még több sérülést okoz.
De összességében máshol is egyre gyakoribbak a sérülések, idén márciusban asszem a Liverpoolnak volt olyan,hogy egyszerre öt belső védője volt sérült.
Több TOP edző csapkodja az asztalt,hogy nem normális,amit az uefa,fifa és a szövetségek csinálnak, elértük és messze túlhaladtuk azt, amit normálisnak lehet nevezni.

A csóró csapatoknak ez nagy szívás,mert még nagyobb a terhelésük és nincsenek jó alternatívák. Haaland megint, hónapokra lesérült, lehet mégsem jóötlet a tiniket ennyire kontroll nélkül bevetni?

Viszont Fati eladása nem ördögtől való gondolat, még akkor se,ha én nem tenném. De pénzhez és új játékosokhoz kell jutni, a házon belüli megoldásokon már túl vagyunk és tetszik vagy sem, Fati mostmár kétesélyes, hogy mennyire lesz még ép.
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15886
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2021.11.07. 23:11:14

Chino írta:
2021.11.07. 23:04:39
Nem volt itt semmilyen "majd nyárra, majd őszre, majd télre".
dehogynem volt, 3-4 hónapos kihagyást írtak mikor egy éve megsérült.
aztán mikor letelt akkor jöttek a majd esetleg szezon végén játszhat, majd utána a szezon kezdetére már biztosan rendben lesz mantrák.

Nem kell temetni, de intő jel a klubnak, hogy az orvosi stábbal, illetve a fizikai felkészítéssel kezdeni kellene valamit.
Ezek az izomsérülések szánalmasak és érthetetlenek is ezen a szinten, még ha elő is fordulhatnak, de nem ilyen rendszerességgel, mint nálunk.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8606
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2021.11.07. 23:04:39

visca el barca írta:
2021.11.07. 18:58:01
Chino írta:
2021.11.07. 18:41:47
tavaszi bajnoki szezonra már 100 %-os lehet.
2 eve ezt hajtogatjuk, hogy majd tavaszra, majd nyárra, majd őszre, majd télre. nem vettétek még észre? 🙄 ua mint dembele
Egy komoly sérülése egy durva belépő után, ellenben Dembélével, aki egymás után szedi össze őket. Ráadásul az sem tolódott volna el ennyire, ha normális orvosi kezelést kap. Nem volt itt semmilyen "majd nyárra, majd őszre, majd télre".
Azon, hogy most lesérült nem tudom miért csodálkozik akárki. 2 hónap alatt 14 izomsérülés volt a csapatban. Gyakorlatilag csak azok nem voltak még orvosi szobában akik 60 percnél kevesebbet voltak összesen a pályán. Illetve Depay szívhat valamit, mert folyamatosan egészséges.
Forca Barca!!!!
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15886
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2021.11.07. 22:47:17

soadroli írta:
2021.11.07. 22:09:47
Ansu Fati will be out for 4-6 weeks. [TV3]
Tehát idén már nem játszik, zseniális.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
soadroli
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5773
Csatlakozott: 2008.05.17. 19:50:58

2021.11.07. 22:09:47

Ansu Fati will be out for 4-6 weeks. [TV3]
Kép
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18367
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2021.11.07. 19:58:35

visca el barca írta:
2021.11.07. 19:49:27
Dembelenel is pont ezt hajtogattuk. Ó most a másik comja serult meg, nem amivel bajlodik evek ota.
Igen, de Dembélénél ez két éve volt, nagyjából azóta nem lehet komolyan venni a csávót. Fatinak adjunk egy kis időt. Ha jövő ősszel ugyanez lesz a helyzet, mint most, akkor elfogadom.
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2021.11.07. 19:49:27

Dembelenel is pont ezt hajtogattuk. Ó most a másik comja serult meg, nem amivel bajlodik evek ota.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18367
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2021.11.07. 18:59:38

visca el barca írta:
2021.11.07. 18:58:01
Chino írta:
2021.11.07. 18:41:47
tavaszi bajnoki szezonra már 100 %-os lehet.
2 eve ezt hajtogatjuk, hogy majd tavaszra, majd nyárra, majd őszre, majd télre. nem vettétek még észre? 🙄 ua mint dembele
Dembélé már rég reménytelen. Fati azért ettől még messze áll. Amíg nem sérül rá a térdére, nincs olyan komoly gond. Egyébként tavaly ősszel sérült le, ha jól emlékszem.
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2021.11.07. 18:58:01

Chino írta:
2021.11.07. 18:41:47
tavaszi bajnoki szezonra már 100 %-os lehet.
2 eve ezt hajtogatjuk, hogy majd tavaszra, majd nyárra, majd őszre, majd télre. nem vettétek még észre? 🙄 ua mint dembele
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8606
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2021.11.07. 18:41:47

LG írta:
2021.11.07. 10:48:22
Én nem írnám még le a srácot. Messi első szezonjaiban rengeteget volt sérült, igazából a 08/09-es volt az első teljesértékű szezonja.

Ez a sok izomhúzódás a csapatnál pedig már tényleg nem lehet véletlen, valaki valamit rosszul csinál.
Nem hiszem, hogy ezért le kellene írni, nem egy visszatérő sérülésnek látszik. Tegnap hasonló miatt kellett lecserélni EG-t és Nicot is. Érdekes, hogy 2 hónap alatt a csapatban volt 20 sérülés ebből 14 izomproblémák miatt.
Több helyen írják, hogy a legnagyobb gondok a csapat körül az edzések fizikai részében keresendő. Nem lehet egyszerűen megállapítani, hogy hol tart a csapat, mire lenne képes.
Jelenleg 12!!!! játékos nem tud az edző rendelkezésére állni. (na jó, ebből egy Wagué)

Nem láttam Fatiról semmi hírt, elvileg tegnap este vizsgálták, valaki esetleg tud valamit róla? Se a hivatalos honlapon, se a sajtóbann nem láttam konkrét infot.
Mondjuk biztos komoly kihagyása lesz, mankóval szállt le a buszról, nagyon nem nézett ki jól. A transfermarkton egy hónap van. Ez még talán elfogadható. Ha a BL-ben továbbmegyünk és a tavaszi bajnoki szezonra már 100 %-os lehet.

Remélem Xavi egy új stábbal, normális fizikai felkészítéssel változtat ezen, mert lehetnek itt bármilyen játékosok, bármilyen taktikát kidolgozhat ha nem lesz kivel megvalósítani.
Forca Barca!!!!
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 22082
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2021.11.07. 10:48:22

Én nem írnám még le a srácot. Messi első szezonjaiban rengeteget volt sérült, igazából a 08/09-es volt az első teljesértékű szezonja.

Ez a sok izomhúzódás a csapatnál pedig már tényleg nem lehet véletlen, valaki valamit rosszul csinál.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8606
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2021.11.07. 00:26:17

visca el barca írta:
2021.11.06. 19:06:00

De lassuk be, egy dembele 2.0. Jatszik ket meccset, aztan kidől fél évre. 18 eves, es mar most tobbszor mutottek a terdet mint egy atlag jatekosnak 20 ev alatt. Ertem en h messi utan kapaszkodni kell valakibe aki egy kis fenyt ad, de szemmel lathatolag alkalmatlan az elsportra. Most is fut 30 percet es szetszakad minden a combjaban. Biztos egyedul vagyok a velemenyemmel, de most még van értéke, el kell adni, biztos van vmi hulye arab aki ad erte jo sokat. A penzt meg okosan felhasznalni. Nyilvan ez nem fog megtortenni, de talan logikus lenne
Azért elég távolt van itt a Dembélé 2.0-tól. Az, hogy annyiszor műtötték a térdét nem azt jelenti, hogy annyiszor sérült volna meg vagy akkora volt a sérülés, hogy indokolta volna. Szanaszét diagnosztizálták, felesleges műtéteket hajtottak végre, aminek az lett a vége, hogy jóval elhúzódott a visszatérése. Ráadásul nem egy húzódás volt, hanem egy brutális belépő.
Az izomhúzódások pedig folyamatosan jönnek és nem 1-2 játékosnál. Itt egyelőre felötlik az orvosi/szakmai stáb felelőssége. Az pedig, hogy hány éves. Niconak is sikerült elszenvednie idén már a másodikat.
Eladni a legjobb támadónkat, talán legjobb játékosunkat, aki még csak a karrierje elején van az aztán okos húzás lenne. És honnan akasztanánk le egy hasonló kalibert? Várjunk hátha feltűnik egy új Messi?
Forca Barca!!!!
Avatar
Ronaldinho&Barca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4797
Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32

2021.11.06. 22:07:49

visca el barca írta:
2021.11.06. 19:06:00
En ertem h iszonyat tehetseges. Latom is, nem vagyok vak. Azt is ertem, hogy miota letezik a barcelona, mindig volt egy ember akit istenkent tiszteltek. kubala, stoichkov, r10, messi, stb. Most raaggattak ezt fatira.
De lassuk be, egy dembele 2.0. Jatszik ket meccset, aztan kidől fél évre. 18 eves, es mar most tobbszor mutottek a terdet mint egy atlag jatekosnak 20 ev alatt. Ertem en h messi utan kapaszkodni kell valakibe aki egy kis fenyt ad, de szemmel lathatolag alkalmatlan az elsportra. Most is fut 30 percet es szetszakad minden a combjaban. Biztos egyedul vagyok a velemenyemmel, de most még van értéke, el kell adni, biztos van vmi hulye arab aki ad erte jo sokat. A penzt meg okosan felhasznalni. Nyilvan ez nem fog megtortenni, de talan logikus lenne
Ez a szomorú igazság. Azért egy misét megérne a szakmai háttér is, mert vicc kategória amit Dembelével ketten "művelnek". Fiatalon kellene a legjobb teherbírással rendelkezzen, ilyen játékosok pár szezonos fecskék, majd mennek levezetni, visszavonulni egy alsóbb kategóriában.
Visca El Barca!
Kép
Més que un club
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2791
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2021.11.06. 20:45:12

Troym írta:
2021.11.06. 20:23:00
Amúgy Messi ennyi idősen ugyanilyen sokat volt sérült.
Hét azért nem. Transfermarkton meg lehet nézni a sérülési előzményeket minden játékosnál. Fatinak ez a 3. szezonja az A csapatban. Eddig a mai napig összesen 353 napot hagyott ki sérülés miatt (abból az egyik 305 nap, ami azért elég meredek).

Ehhez képest Messi első három szezonja: 234 nap úgy, hogy a 3. szezonjában elvileg egy napot sem volt sérült.

Ez lebontva sérülésekre:

Fati: 7 alkalom (abból az egyik a nagy kihagyás utáni erőnlét hiányát írja, tehát legyen 6) - ebből 3 térdsérülés
Messi 5 alkalom
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2021.11.06. 20:35:15

Troym írta:
2021.11.06. 20:23:00
Amúgy Messi ennyi idősen ugyanilyen sokat volt sérült.
Igen, csak pl neki nem mutottek 4x a terdet
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
Rivaldo11
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8012
Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
Tartózkodási hely: Budapest

2021.11.06. 20:29:12

Troym írta:
2021.11.06. 20:23:00
Amúgy Messi ennyi idősen ugyanilyen sokat volt sérült.
Éppen ezt akartam írni. Simán kijöhet ezekből, de kell hozzá azért értelmes orvosi stáb is.
Rivaldo-A Legnagyobb.
Fecooo
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7938
Csatlakozott: 2008.07.15. 18:30:53

2021.11.06. 20:26:23

Most akkor ő is hülyegyerek, mint Dembelé? Vagy kreténekből áll az fizikai felkészítésért felelős staff? Szerintem utóbbi biztos igaz, előbbit meg szeretném hinni, hogy nem! (ahogy Oszika sem ennyire...) Sérülékény mindkét gyerek, de Messi is az volt, Pruna és csapata viszont rendberakta... Remélem most ugyanez fog történni mindkét kölökkel...
Avatar
Troym
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5040
Csatlakozott: 2009.08.15. 12:12:47

2021.11.06. 20:23:00

Amúgy Messi ennyi idősen ugyanilyen sokat volt sérült.
Zozzy 5
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8624
Csatlakozott: 2006.11.04. 10:20:50
Tartózkodási hely: Debrecen

2021.11.06. 19:29:39

visca el barca írta:
2021.11.06. 19:06:00
En ertem h iszonyat tehetseges. Latom is, nem vagyok vak. Azt is ertem, hogy miota letezik a barcelona, mindig volt egy ember akit istenkent tiszteltek. kubala, stoichkov, r10, messi, stb. Most raaggattak ezt fatira.
De lassuk be, egy dembele 2.0. Jatszik ket meccset, aztan kidől fél évre. 18 eves, es mar most tobbszor mutottek a terdet mint egy atlag jatekosnak 20 ev alatt. Ertem en h messi utan kapaszkodni kell valakibe aki egy kis fenyt ad, de szemmel lathatolag alkalmatlan az elsportra. Most is fut 30 percet es szetszakad minden a combjaban. Biztos egyedul vagyok a velemenyemmel, de most még van értéke, el kell adni, biztos van vmi hulye arab aki ad erte jo sokat. A penzt meg okosan felhasznalni. Nyilvan ez nem fog megtortenni, de talan logikus lenne
Ebben sajna sok igazság van 🙁 ha most megint hónapokra off, akkor az egy nagy lökés lesz neki a sűllyesztő felé.. Jobb esetben ez a mostani sérülés inkább csak a Koeman utáni 0 fizikális felkeszitesrol szól és nem az ő serulekenysegerol, de ettől függetlenül elég aggasztó ami történik vele.
Avatar
nemespatro
Jugador del Barça
Hozzászólások: 108
Csatlakozott: 2009.08.19. 22:59:25

2021.11.06. 19:16:50

Mennyi időre sérült meg ?
Válasz küldése