Részletesebbet úgy látom nem írt senki, úgyhogy bevállalom
Depay+++++
Hát konkrétan a játéka eredményes volt, hasznos, és látványos. Sokszor jött vissza elkérni a labdát, de nem odaállt a labdás ember mellé és kért egy 30 cm-s passzt, hanem bemozgott valami iszonyú szűk területre két védő közé, kért egy kemény felpasszt és azt vagy egyből továbbította fű alatt, vagy technikából képes volt lefordulni az emberéről. Ez igen komoly teljesítmény, és nagyon hasznos elem lehet a játékunkban, utoljára ilyet Neymar csinált. Ha ez megy a ligában is neki, akkor engem meggyőzött, pedig eleinte nem örültem neki. Utolsó nyilatkozata is szimpi volt. Cselek a 16os körül is bejöttek neki, szóval hajrá, így tovább.
De Jong ++++
Eredményes, hasznos. Védekezésben most gyengébb volt, de nem erőltette meg magát a Stuttgart se. Szép passzt adott, ilyenből még több kéne. A tavalyi formációban több sprintelős felfutós cipelős feladata volt, most úgy tűnt csak chill-lel a pályán, kis passzok főleg és néhány elmozdulás a védőtől de nem hosszanti 15m-20m-es sprinteket csinált, hanem pár kimozdítást, nagyon tetszett
Gavi ++
Puig vagy ő tök mind1, egyik kapjon perceket másik játsszon a B-be vagy kölcsönbe. Ügyes fiú csak játszania kell. Voltak eladott labdák amiket gyakorlattal lehetne javítani.
Nico, ő volt a 6os +++++
Hát ő óriási meccset játszott. Labdaátvételből megverte aki kitámadott rá, és jól passzolt. Több oda nem is kell, védekezni nem volt sok dolga de ment neki. Mivel nincs pénzünk, ezért azt mondom nem is kell VKP-t igazolni, játszon ő!!!
Demir +++
Eredményes volt a játéka, de nem hasznos és nem is látványos. Ilyen fiatalon ez így elég is!! Technika van, tökösség is néha, játszon aztán jó lesz. Trincaoval lehet összevetni. Demir egy fiatalabb, olcsóbb, éretlenebb verziója a kreatív szélsőnek. Mivel nincs pénzünk így hogy van Demir, és elküldtük Trincaot, marad Messi és marad Dembelé, a jobb oldal kész.
Griezmann+
Eredményességgel nincs baj, azzal tavaly se volt sok. Első félidőben kb végig háttal a kapunak játszott a center poziban. Ez neki nem megy és kész. Hasznosság oké volt, bár támadásban kb 0 volt, sok pontatlan passz, és egy folytában fére mozgott (nem oda ahova kellett volna) de legalább védekezésben több labdát szerzett és többet tisztázott, mint Piké. Látványosság szintén 0 de ha marad majd rúg pár távoli bombát megint és kész. Nem rossz ez, de nincs pozija és drága
Dest ----- és ++
Baloldalon soha többet nem játszhat. Minek? Nem balhátvéd nem is tud az lenni.
Jobboldalon támadásban oké volt, ugyanazt csinálta, mint balhátvédként, csak a jobboson sikerült. Hátrafelé nem volt sok dolga, de látszik, hogy bizonytalan. Robinál jobb. Emerson lesz talán a megoldás?
Piké -----
Semmi dolga nem volt de így is lefelé logott ki. Nem rég volt az öregfiúk klasszikó. Na ott lehetett ilyen mozgáskultúrát látni. Soha, egyszer se senkinek se segített labdakihozatalban azzal hogy mutattja magát, lusta volt futni. Labdás emberre soha nem lépett ki, hagyta másra, de legalább cserébe a megúszó/induló embereket se vette fel, csak állt mint egy zsákkrumpli. Borzasztó volt amikor néha futnia kellett, volt hogy a támadó se érte el a labdát tehát nem volt gond de Piké se érte el a labdát, jobb helyzetből, és utána a támadó már futott vissza készülve a Barca labdakihozatalra Piké meg levegőért kapkodott, a 20. percben. Katasztrófa az ember. Egy magas indítást fejelt vissza a mezőnybe középre és ennyi volt a védekezés a részéről.
SR - és -
Jobbhátvédnek még mindig kevés. Lassú, helyezkedési hibák kijöttek még a Stuttgart B ellen is. Így a ligában megint nagy baj lesz főleg ha Piké van mellette. Araujo mellett már nem volt olyan rossz de nem való neki ez a poszt. Egy két becsúszásos szerelés szép volt, volt beadása is, de összességében ez kevés. Akkor lehet érezni hogy ez kevés, ha megnézzük mit csinál egy rendes jobbhátvéd, mert ha csak SR-t figyelem akkor azt látom hogy keveset de biztosat próbál és kb-re sikerül is neki. Más meg extrát próbál és hoz egy átlagos jót, a kettő között pedig ég és föld a különbség.
Utána KP volt, hát azt hagyjuk.
Lenglet -+
Semmi dolga nem volt tehát nincs miért szidni. Viszonylag látványosan kihúzta őt a védelmi vonalból visszalépő támadó néha, amivel mögötte nagy lyuk keletkezett, ezt a többiek fedezték miközben Lengletet simán kipasszolták. Ez oké, mert csapatszintű dolog. Ha kilép presszingel és sikerült a csapda akkor jó, ha nem és kihasználják a lyukat akkor bukta, nem igazán rajta múlik. Remélem rendben lesz. Támadásban oké volt, Piké látványosan Lengletre hagyatkozott labdakihozatalban.
Puig +++
Keveset játszott, nagyon frusztrált volt hogy nem kezdett ez már a padon látszott rajta, de bejött és akaratos volt, lendületes, és eredményes. Többször odapiszkált védekezésben, szerzett pár bedobást/labdát, pedig ugye ő pici és elnyomják.. Lőtt egy gólt de ilyet ligában nem fog az tuti. Igazából ok de semmi speciális, leépülőben van, ha nem kap SOSban perceket el fogjuk veszteni.
Pjanic +
Volt előre passza. Ez nála már +. Sürgősen el kell takarítani.
Araujo +++
Aktív védekezés. Piké gyengeségét mutatta meg hogy Araujo sorban fejelte ki a labdákat, tolta el az embereket, rúgta akár taccsra a labdát és dolgozott. Így kell védőmunkát végezni, pedig nem volt túl aktív a Stuggart de még is tudott valamit csinálni. Nem akkor volt vége a Stuttgart támadásnak ha hibáznak vagy a kapuig érnek, hanem amikor Araujo odaért. Egy gyenge védőnél ez nem így van. Garcia + Araujo kezdő párosra van szükség. Ha az első bajnokin Piké-Lenglet kezd sírba röhögöm magam.
Busi +
Beállt, szerzett pár labdát, főleg passzsávokba állt bele, és elkotort párat, abszolút jó volt de persze neki egy Stuttgart B ellen ez rutinmunka. Kicsit gyorsabb és technikásabb ellenfél ellen már lehet vele baj majd. Előre icipicit lassú, de mondjuk úgy, megfontolt.
Alba -
Hát az EB-s Albát most nem láttuk, ez a Barcás Alba volt aki rosszul helyezkedik, nem találja a labdát és nem érti mi történik körülötte. Remélem bajnokin azért koncentrál majd egy kicsit.
Manaj / Mortimer
Egy kihagyott helyzet, semmi másra nem emlékszem de a meccs vége már nagyon langyi volt.
Koeman ?
Na szóval a kezdő, 4-3-3.
Ha azért kezdett SR-Piké és Lenglet, mert a Stuttgart is B csapattal állt ki, és így nyáron eleve a tarcsik szoktak perceket kapni akkor oké, megnyugodtam.
Ha azért kezdtek ők, mert még mindig ők az alap sor, a "gálakezdő" (fáj leírni a szót úgy röhögök rajta) akkor óriási nagy baj van. Nyílván Mingu, Garcia nincs, Araujo copán volt, sérült is volt, nincs jó passzban. Szóval ki kezdjen ha nem ők. Csak könyörgöm, remélem ez volt az utolsó alkalom.
Csapat +
Volt lendület, volt tökösség, segítették is egymást, néhány még színezni is próbálták, sörmeccsnek tökéletes volt. Nagyon szeretném többet látni a fiatalokat. Semmivel se rosszabbak mint egy fáradt, motiváltalan lusta öreg. Lelkességből sokan kitűntek. Simán bajnok csapat lehet ez, ha az utolsó pár kirakós darab a helyére kerül, kitalálnak és begyakorolnak figurákat.
Az utolsó kirakós darabok persze a legfontosabbak, nevezetesen Messi és hátul Garcia. Ez a 4-3-3 csak akkor működik, ha van 3 támadó akikből 2 a szélen van, és 1 középen aktív. Ezt nem lehet máshogy akkor se ha maga a mindenható isten van az egyik helyen ha nincs szélessége és dinamikája a 3asnak akkor bukta a rendszer.
Szerencsére Depay eddigi pillanatai alapján, és Fati sérülés előtti pillantai alapján, és Messi karrierje alapján, azt lehet mondani, hogy lehet 3 jó támadónk, a padon egy rutinos center és pár fiatal. Koeman majd csak kitalálja hogyan helyezkedjenek el, és hogyan kapjanak támogatást a szerintem kiemelkedő Pedri-De Jong párostól, és rotálhat is annyian vagyunk. Komolyan, bizakodva mondom, ez jó lehet.
De ha pl Griezmann folyton játszik, ha nincs szélső, ha marad a kezdőben Piké Lenglet és SR akkor viszont felesleges Barca meccset nézni idén is.
Izgatottan várom a fejleményeket mert van ok a reményre.