Ezzel egyetértek. Okés, hogy Busquets most hozott egy jó tavaszi szezont, de előtte rohadt gyenge volt évegik, aztán egyess források szerint ilyen nettó 15 millió körül keresett.


Ezzel egyetértek. Okés, hogy Busquets most hozott egy jó tavaszi szezont, de előtte rohadt gyenge volt évegik, aztán egyess források szerint ilyen nettó 15 millió körül keresett.
Igen, Busquets remek tavaszt zárt egyébként. Az utóbbi években én is csak negatív kritikát tudtam róla megfogalmazni, de elismerem, ezt a fél évet komolyan odatette. Ha ezt a szintet még tudná tartani, nagyon fontos tagja lehet a csapatnak (mert volt idő, mikor a világ legjobbja volt a posztján, legnagyobb ellenszenvem ellenére is ezt tartom).csababarca írta: ↑2021.07.31. 13:06:32
Busquetsre tudom azt mondani a 3 közül (ami nálam nagy szó), hogy ő akár maradjon, mert legalább az utolsó fél évben felszívta magát, és hasznosan játszott.
Nekem ebben az egészben az még a furcsa, hogy ha jól értem, még így sem tetszik nekik. Miért? Ha nem kapja meg két évig a pénz 40%-át, hanem majd utána, akkor utcára kerül? Nem értem, hogy ha az az ajánlat, hogy kvázi ugyanannyit fognak keresni, akkor abban mi a hiba nekik? Ezért nem értem egészen a történetet, mert vagy nem ez az ajánlat, vagy rossz volt a kommunikáció és amúgy tetszik nekik ez az ajánlat, illetve van benne valami, amit nem tudunk/nem értünk, vagy ennyire hülyék a játékosok, hogy nem értik meg, vagy nem elégednek meg még a mostani fizujukkal sem, hanem emelést akarnak. Vagy valami más, amire nem gondoltam, de valami nekem nem kerek itt.LG írta: ↑2021.07.31. 12:39:57Én is így értelmezem, és egyáltalán nem örülök neki. Ahogy Messinél is írtam, ezzel nem oldják meg, csak elodázzák a problémát. Laportáék pedig arra alapoznak, hogy addigra minden szép és jó lesz, és lesz pénz is kifizetni őket. Aztán lehet, hogy az lesz belőle, hogy évegik nem tudunk még normálisan igazolni, mert még mindig a kiöregedett csapatkapitányaink fizetésére megy el a pénz nagy része.
Nem hiszem h van választása Laportaeknak ebben, szimplán sztem keresztülvihetetlen lenne olyan formában a dolog, hogy megvágják a béreket és slussz. Így is döcög ez, ami valahol logikus, ha azt nézem h nincs példa rá sehol h ilyen lemondásba belemenjenek játékosok, legalábbis én nem hallottam.LG írta: ↑2021.07.31. 12:39:57Én is így értelmezem, és egyáltalán nem örülök neki. Ahogy Messinél is írtam, ezzel nem oldják meg, csak elodázzák a problémát. Laportáék pedig arra alapoznak, hogy addigra minden szép és jó lesz, és lesz pénz is kifizetni őket. Aztán lehet, hogy az lesz belőle, hogy évegik nem tudunk még normálisan igazolni, mert még mindig a kiöregedett csapatkapitányaink fizetésére megy el a pénz nagy része.![]()
De legyünk pozitívak: ha most aug. 13-ig nem sikerül rendezni az anyagiakat, és az új igazolásokat nem nevezhetjük a Ligába, legalább jól rá tudnak készülni a BL-re Messiék.![]()
Én is így értelmezem, és egyáltalán nem örülök neki. Ahogy Messinél is írtam, ezzel nem oldják meg, csak elodázzák a problémát. Laportáék pedig arra alapoznak, hogy addigra minden szép és jó lesz, és lesz pénz is kifizetni őket. Aztán lehet, hogy az lesz belőle, hogy évegik nem tudunk még normálisan igazolni, mert még mindig a kiöregedett csapatkapitányaink fizetésére megy el a pénz nagy része.
Lövésem nincs, de hát nem úgy tűnik, hogy Ő lenne a legélesebb kés a fiókban.Zozzy 5 írta: ↑2021.07.31. 10:21:02
Hát jó, csak ezzel kapcsolatban nyilván felmerül, hogy miért ezt az embert választotta képviselőnek?ennyire nem látta volna előre, hogy milyen helyzetbe tud majd kerülni általa? Vagy rá lett tukmálva ez az arc? Vagy mi történt? az biztos, hogy nagyon nehéz lehet gyerek fejjel részt venni a felnőttek piszkos üzleti világában, de az ő felelőssége is biztosan ott van valahol.
Hát jó, csak ezzel kapcsolatban nyilván felmerül, hogy miért ezt az embert választotta képviselőnek?davi10 írta: ↑2021.07.31. 10:14:07Nekem a különböző portálokon megjelent félinformációk alapján nem elsősorban Moriba tűnik ludasnak. Nemrég váltott ügynököt, aki gondolom jól meg akarja fejni a klubot, és megnézi meddig mehet el a klubnál. A SPORT szerint Moriba kiadta az ügynököknek, hogy bármi áron egyezzenek meg, úgyhogy szerintem ez csak az ügynök magánakciója, és végül maradni fog.
Ha ez valóban így van, akkor ennek az egésznek a legnagyobb vesztese Moriba lesz.
Ez csak olyan spekulációs-gondolatmenet-féle volt, de azért érdekes, hogy mennyi hatalma van egy játékosnak és mennyi az ügynökének. Hiába akar valahova menni a játékos és beérné kevesebbel is, csomószor hazavágják az ügynökök a dealt. A legrosszabb lehet, amikor családtag az illető (pl. Rabiot-nál), őt még ki sem tudja rúgni.
Kíváncsi leszek, szerintem Balde azért fog lehetőséget kapni, nem hiszem, hogy jönne valaki Alba mögé.
Ez a része érthetőnek is tűnhet Moriba oldalának, attól viszont mégis idegesítővé válik számomra ez a szitu és a személye, hogy teljesen világos előtte a klub anyagi csőd közeli helyzete, mégis a pénzen rugózik Laportanal, ahelyett h akkor beleállna pacekba h számára fontos a lé és elhuzna innen. Tudja és látja, hogy a 18 éveseknek mennyit képes adni a klub, hogy akinél csak lehet, fizetescsokkentest próbálnak kieszkozolni, hogy hitelből él tulajdonképpen mindenki a csapatnál. Ilyen körülmények között akkor, ha fontos neki a barcaban maradni, vagy fogadja el, hogy egyelőre kevesebb a lé, vagy vállalja fel az igényeit és dobbantson minél hamarabb. De ez a kecske is lakjon jól (maradhassak) meg a káposzta is megmaradjon (keressek jóval többet mint a velem hasonló polcon lévők mert én vagy Moriba) mentalitás nekem eléggé ellenszenvessé teszi. Azert nem érthető számomra az álláspontja, mert az igényeit a Bartomeu korszak csődbevivő kifizetéseihez állította be, miközben mindenki szólt neki, h heló, már nem azok az idők járnak, épp most próbáljuk megoldani, h azok az idők miatt ne legyen vége a dalnak.sansz írta: ↑2021.07.30. 22:40:55Szerintem ne menjetek nagyon bele,hogy milyen is Moriba. Ha kaphat máshol háromszor annyi pénzt,miért ne akarna. Igaza van. A három millió az még mindig pont a tizede annak,amit a fél csapat keres. Ha alapembernek akarjuk,akkor jogos,hogy a többiekhez közelebbi bért akar, ha csak pár perces embernek,akkor meg ezért is jobb neki,ha elmegy oda,ahol játszik is.
Szerintem nem fog hiányozni, egy SR-féle se színe,se szaga játékos, nem túl gyors,nem túl semmilyen. Megértem,ha az edző szereti,mert teszi,amit kérnek tőle, cserének jó, de ha játszott, sem a támadáson nem segített sokat,sem a védekezésen. Na, SR legalább fiatalon a támadásokba nagyon jól szállt be. Szóval valójában nem vesztünk vele és szerintem tök érthető az ő álláspontja is.
Ezt akarja Koeman is, vagyis még egy fizikailag erős, de technikás kp-t. Ha marad Moriba ha nem. De előbb el kell adni pár játékost ehhez.
Le kell kuldeni oket edzeni es ennyi.
Azért van egy nagy különbség CR, Ramos vs Piké, SR között.Chino írta: ↑2021.07.27. 14:05:00CR sem azért ment el, vagy küldték el mert már nagyon visszaesett. Ramos ráadásul teljesen ellentéte Piquének. Ő gyakorlatilag zsarolta a klubot, pénzéhes volt. Nemhogy a fizetéscsökkentést nem fogadta el, lejárt szerződéssel visszadobta a klub által felajánlott hosszabbítást, mondván ha nem kapja meg amit kér lelép. Plusz, ami egy játékos által kiszivárgott, az öltözőt is arra buzdította, hogy ne fogadják el a bércsökkentést.
SR-t én feltétlenül azért ítélem el, mint Piquét. Utóbbi legalább elsőként mondott le a fizetése egy részéről, SR, akinek kölyökkora óta ez az otthona simán visszadobta az ajánlatot tudva milyen helyzetben van a klub.
Viszont az azért túlzás, hogy egyből kezdő lett. A szezon elején játszott jh-t, amikor gyakorlatilag nem volt konkurenciája. A felépülése után is talán egy meccset játszott végig, a többin csak ilyen 15-20 perceket vagy max egy félidőt.