Régen napokkal a meccs előtt izgalomban voltam (Pep előtt is), megvolt a meccsre való felkészülés kis rituáléja, kaja-pia, egy fontos eseménye volt a meccs a hétnek.
Most csak beesek valamikor kezdés után, aztán nyomkodom a telóm, beszélgetek vagy meme-ken röhögök. A legkevésbé sem izgat mi lesz a meccs vége, nyugodtan alszok akkor is kikapunk, de ha nyerünk se tölt el izgalommal.
De megnyugtat hogy a srácok a pályán szintén hasonlóan állnak hozzá
Ők se stresszelik szét magukat hogy jaj jön az Atletico és nyerni kéne egy rangadót hogy meglegyen a bajnoki cím.
Koeman se tett hozzá semmit, ugyanaz mint eddig, és eddig is látszott hogy ez kevés.
Dembelé amikor csatárt játszott akkor voltak jó meccseink, volt kit kiugratni, aki lekötötte a védőket. Azóóóóóta se láttuk őt, max csereként 4-3-3ban, hátrányban a bunker ellen, jobb szélen, egyedül.
Jaj edzőbá, pár szóban magyarázza már el mi jár a fejében legyen oly kedves. Setien, Valverde, Koeman egy kutya, ugyanazt a semmit látjuk évről évre.
