NovaProspekt írta: ↑2021.05.02. 17:19:04
Ahhoz képest Pep ugyanúgy zakózik ki a BL-ből minden évben látszólag teljesen érthetetlenül, mintha a saját csapatom párharcát nézném. Holott ott aztán a világ összes pénze, tapasztalata, jogosítványa a rendelkezésre állt ahhoz, hogy csodát tegyen. VISZONT szerintem idén már behúzza, mert némileg megtanult egy kevésbé naiv focit játszatni az ilyen meccseken, és sztem ennek idén lesz meg az eredménye először, 2016 óta. Csak hát neki meg volt adva az idő, hogy felnőjön az új kihíváshoz. Ez egy olyan dolog, amit ti pl. nem szeretnétek megadni kb. egy edzőnek sem, mert lefogadom, hogy akik itt most Koeman ellen kikeltetek, ugyanúgy fikáztatok előtte minden edzőt.
Megkérdezhetném különben, hogy akkor kit hoznátok a kispadra. Ezt a kérdést mindig fel lehet tenni, és önmagában nem nagy was ist das felböfögni sem egy ilyet. Ami sokkal érdekesebb lenne viszont, hogy az edzőjelöltek listájáról szerintem jótékonyan elfelejtődne mostmár Klopp, aki viszont 2 éve biztos ott lett volna azon a listán. Csakhát sorozatban bucira verődni az Anfielden egy szezonon keresztül már nem jó ajánlólevél. Abból következtetek erre, hogy - nem meglepő módon - már nem látom azóta az őt magasztaló kommenteket itt.

És ugyanez történne Peppel is, ha most mondjuk kizúgna a PSG ellen. Csak azért írom mindezt, mert eléggé tud az változni, hogy éppen ki az eszményi edző, akihez mérten lefikázzuk a mi aktuális edzőnket. Viszont ezeknek az embereknek a saját klubja mégis az időt és teret kibontakozni. Ezek olyan dolgok, amiket ti rendszerint nem adnátok meg a mindenkori edzőnknek (mert ti megsértve érzitek magatokat a kedvencetek hanyagolása, vagy egy bukott meccs miatt), viszont ahhoz biza rengeteg idő kell, hogy valami olyan kibontakozzon, amit már ti is elfogadnátok.
Koeman pedig tudott sok hibájából tanulni szerintem, más hibáiból nem tudott. Sokszor fogalmatlan, viszont először van egy ekkora klub kispadján, az új srácokkal együtt tanulja a posztját jelenleg. Számomra viszont szórakoztató volt a meccseink nagyrésze idén, és a csapat körüli légkört is pozitívnak látom. És szerintem nem sietünk sehova, nem kell edzőkeringősdit játszanunk, nem hajt a tatár. Hogy ti miért akarok állandóan sietni valahova, az számomra érthetetlen annak fényében, hogy szerintem túlnyomórészt nem matuzsálemek írogattok erre a fórumra, akik maximum 1-2 évig tudnak már Barca meccseket nézni, utána vége. Ha meg Messi utolsó évei lesznek előhozva, akkor arról már lekéstünk, és ebben benne volt Messi is.
Én leírtam hogy azért akarom elküldeni, mert nem változtatott eleget a korábbi rendszeren, és kb ugyanazt látom a pályán mint előtte, csak rosszabb eredményekkel. Akkor meg mért maradjon? Pep lehet nem nyert BL-t, de a bajnokságokat magabiztosan hozza és a csapata játékát szeretik a szurkolók. Egy City meccset lehet én is szívesebben nézek mint a mi lötyögésünket. És Pep, vagy Klopp nem félt kitenni a fékeket a csapataikból. Itt Koemannak nincs hatalma, vagy nincs töke, teljesen mind1, el kell küldeni. Én szívesen látnám Kloppot attól még hogy a Poolnál kiégett. Az jól látszik hogy kb max 3 év van egy edzőben egy klubnál. Kloppnak adnék 2-t nálunk, kíváncsi vagyok ő változtatna-e.
Egyébként Klopp letámadós, direkt focija, és az ahogy Hendersonra épít labdakihozatalban (nem a belső védőkre!), ahogy a szélső védőket használja, amit a támadóktól kér sokkal jobban emlékeztet engem a csúcs Barca játékára mint a jelenlegi Barca foci, ami egy álló háborút tesz ki a pályára.
Ezek az edzők nem félnek fiatalokat bedobni... Régen nálunk is simán játszhattak Cuenca, Tello, Jeffrén, Bojan, Rafina, Affelay stb még fontos meccseken is de most Puig, Trincao, Collado? meg a kis amcsi szélső srác? nem kapnak lehetőséget. Érzésre ilyen kevés variáció a pályán elől még nem volt egy szezonban sem. És az is kiderült hogy hátul ami volt fiatalítás csak a sérüléseknek volt köszönhető. Ha nem lettek volna sérülések azt se tudnánk ki Mingu vagy mit tud Arauzsó, mert végig ment volna a szezon Robival Pikével meg Lángléval. Lehet Dest se lenne itt mert jó az a Robi oda, vagy eljátszik ott Firpo. Az ilyen Firpo BW stb igazolásoktól a hideg ráz, ilyet senki se csinál csak mi.
Annyi fiatal játékos és edző robban be évente egyébként, nem hiszem hogy kötelező befutott nevekben gondolkodni, a sportszakmai projekt vezetőinek könnyű feladat kellene legyen 5+ jelöltet összeírni edzőnek.
Ahogy más is írta, amíg otthon a Granada ellen kiállunk 5 védővel és 3 nem támadó jellegű kp-val addig szenvedős meccseink lesznek, ez nem támadófoci. A Real a hulla játékával legalább elég tökös ahhoz hogy feltegyen támadókat és próbálkozzanak.
Lehet nem hajt a tatár, és szerinted ráérünk, de ha ma este is Piké, SR meg Busi kezd, + De Jong és Pedri holt fáradtan akkor rájöhetsz hogy Koemannal nem haladunk, az idő telik de a klub nem halad, hanem ugyanott tart mint 5 éve. Ha a fiatalok játszanának akkor azt mondanám ráérünk, mert tapasztalatszerzés és csapatépítés zajlik. DE nálunk erről szó sincs... PSG, szuperkupa döntő, classico-k. Ugyanaz mint minden évben.
Az hogy mennyi időt kap egy edző.. hát szerintem mi a türelmesebbek között vagyunk.. PSG-nél pl. Tuchel Bajnoki cím + bl döntő = repülés? Lampard? MU-nál bárki? Pep meg Klopp persze hogy kapott időt, mert jók. Csak mi játszuk ezt hogy adjunk esélyt.. +1 év, és a kövi évben is ugyanazt a csaptot látjuk. A Nike többet gondolkodik hogy mennyit változtasson a mezen évről évre mint nálunk a stáb a játékon. Vagy ha gondolkodnak, akkor gyengék, mert nem érződik.
Ha Koeman kb ugyanezeket az eredményeket hozza, de több változtatással a csapat játékán és több új arccal (nem kényszerből!!) akkor ok lenne, de így ez kevés. Egyetlen érdeme hogy Moribát erőlteti nem Pjanicot, de Pjanic is mi a frászt keres itt istenem Barto hogy szorulnál betonkeverőbe.