Az eredmények jöttek. Volt amikor stabilan és meggyőző játékkal nyertünk, többször kevésbé meggyőző játékkal nyertünk, volt amikor gyenge játékkal nyertünk. Ez így rendben is volna, max fordulaton semmi sem létezhet, sőt statisztikailag is rendben van.davi10 írta: ↑2021.04.07. 13:46:4517 meccses veretlenség, nekem elég stabilnak tűnik. Pont azért, mert ha nyögvenyelős is a meccs, akkor is hozzák. Lehetett tudni, hogy a válogatott szünet után nem lesz gála, de így is meg van a 3 pont, illetve ott is sikerült feljebb kapcsolni a félidőben.
Rangadókat mindig nehéz megtippelni, mindig jöhet valami váratlan, és igen, amíg a CKM a pályán van, addig nem lehet leírni a Real-t.
Viszont nem lenézve őket, de lyukas védelemmel, Benzema-n kívül komoly támadó nélkül, több pihenővel még mindig mi vagyunk az esélyesek szerintem.
Nézzük a mögötte lévő tartalmat, azaz a játék minőségét, és ennek a minőségnek az állandóságát. Szerintem ebben nincs stabilitás. Tudunk szépen, örömfocit játszva játszani és képesek vagyunk bűn pocsékul szétcsúszva játszani. E két szélsőség között - minőségben - kiszámíthatatlanul játszunk, mint egy félrevert harang vagy félrement ekg görbe. Ezért gondolom törékenynek és nem stabilnak a csapatot, mert szinte bármikor bármelyik arcát mutathatja, akár egy meccsen belül is.
Az őszre jellemző szétcsúszós, törékeny játék nem tűnt el, visszaköszön. Van, amikor teljes meccsen, van amikor egy félidő, van amikor 60 perc után, de aktívan jelen van! Hatalmas egyéni hibákból kevesebb van. Játékban a Valladolid meccs tipikus őszi meccs volt, de nyertünk. Javítottuk a statisztikát, hurrá ! Önkritikusan viszont megjegyezhető, egy élesebb csapat csúnyán átgázolhatott volna rajtunk hétfőn. Tehát nem teljesen rajtunk múlt az az eredmény.
Statisztikailag javultunk őszhöz képest, de ettől még nem lettünk stabil csapat, nem lett hétről hétre, hónapról hónapra folyamatosan meggyőzőbb a játék.
Az eredményesség javulása éppen ezért egyáltalán nem jelenti autómatikusan a játék stabilitásának meggyőző javulását.