Hát igen, nehéz meghúzni a határt. A piros lapos húzásoknál nagyon örültem, mert Araujo lazán jobb, mint a két kezdőnk, Mingueza meg majd még elválik, de ígéretes. De a sérüléseknek már nem, rettenetesen szomorú, hogy ez kellett ahhoz, hogy Piqué kikerüljön a csapatból.
Azért halkan hozzátenném, hogy létezik olyan csapat, amelyikben Piqué még jó védő lehetne, de minimum elégséges. Olyan csapatban, ahol nem a kaputól 50-60 méterre kell "védekezned" 30x évesen, hanem hátul, helyezkedéssel kell megoldani, és akkor máris más a helyzet, azért abban ő nem rossz. Csak neki pl 50 méterre a kapujától még a tiszi-toszába is be kell néha szállnia, amihez eleve ügyetlen, még ott is hibázhat, ezért még ilyesfajta labdavesztésből is gólt kapunk, amit aztán sprintből nyilván nem old meg. Chiellini is remek védő még, pedig öregebb, Ramos is, kb egyidősek, Maldini 37 évesen még nemhogy a világ egyik legjobbja volt, de még 1. perces gólt is szerzett BL-döntőben.

A fent említettek egyikének sem kell 50-60 méteres sprintet kivágnia minden labdavesztésnél. Hátrányban meg néha még több is az...
Egy védőnek pontrúgáskor kell felmennie, akkor a két alacsony szélső biztosít hátul, és ennyi. A maradék időben inkább unatkozzanak hátul, mint hülyüljenek elöl, ahol eleve túl sok támadó van.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy