Maxi írta: ↑2020.08.26. 11:46:53
De mi az, hogy itt maradt? Hát basszus, Ő nem volt ott a pályán? vagy Ő nem volt ezeken a meccseken?Nem védeni akarom a vezetést, de azért ez már sok!Mindegyik kiesésben vastagon benne volt Ő is.
De volt a pályán, adott is vagy 2-3 gólpassz értékű labdát Torinóban is, a többiek kihagyták. Liverpool ellen lőtt 2 gólt, és visszavágón is helyzetbe hozta a társait többször. Vagy egyszerre ő adja az asszisztokat és mindig ő lője a gólokat is? Na ezért akar lelécelni.
Balinho írta: ↑2020.08.26. 10:00:53
Érdekes kérdés ez amúgy. Meddig terjed az ember tűrési kötelessége? Messi a legjobb éveiből áldozott fel jó párat a Bartomeu korszakban, évekig kellett nézze, ahogy elszúrt igazolásokkal egyre kevesebb esélye volt a klasszisához méltó sikereket elérni (gondolok itt a BL-re).
Amennyire is sikeres a pályafutása és karrierje, összességében mindig ott lesz mögötte, hogy a megfelelő társakkal, és a megfelelő edzőkkel mennyivel többet érhetett volna el. Elég arra gondolni, hogy az argentin válogatottban olyan középszerű edzők irányították, mint a szakvezetői kvalitásait a játékosok csókolgatására korlátozó Maradona, a VB-döntőn Agüero helyett Higuaint kezdető Sabella vagy akár Sampaoli (de ide sorolhatnám Bauzát vagy Martinot is). A legfontosabb válogatott meccsein, ha Higuain nem teli gatyával játszik, akkor simán VB és Copa America győztes lehetne, de felhozhatnám azt is, amikor az ominózus VB-döntőn Higuainon felül is olyan félistenekkel kellett együtt játszania, mint Enzo Perez, Biglia, Gago, Rojo, Sergio Romero vagy épp Demichelis.
A Barcában ugyanez. A Pep éra után volt egyetlen egy Luis Enrique, aki konkrét elképzeléssel érkezett a klubhoz (történelmi távlatból nézve amúgy tragikomikus, hogy az a triplázás mennyivel vetette utóbb vissza a klubot, hiszen annak köszönhetően választották újra Bartot...), egyébként jött Tata Martino, Valverde, Setien és most Koeman, akiknek annyi a skilljük, hogy jól fújják a leckét Cruyffról, a tiki-takáról, meg a többi kulcskifejezésről, amiről úgy hiszik, hogy nedves lesz tőlük a Barca-szurkolók és vezetők bugyija. Mindegyik edző a középszerűség szobra, nem irányított előtte egyik se komoly csapatot, utána se nagyon (oké, Tata és Koeman hazája válogatottját, de az nem ugyanaz, mint a napi szintű munka), komoly eredményt egyik se ért el, és azért a Barca padjára már ne legyen elég annyi, hogy "harcos kis csapatot csinált a Southamptonból", "volt egy jó másfél szezonja a Betisszel", vagy "bajnok lett az Olympiakosszal, és küzdős kis felső középcsapatot csinált a Bilbaoból.". Hogy a francba fordulhatott az elő, hogy egyik edzőváltásnál nem gondolta azt a vezetőség, hogy egy elit pedigréjű és elit eredményekkel rendelkező edzőt hozzon el? Persze értem én, néha az ember kockáztat, de max olyankor, ha valaki ugyan tapasztalatlan, de tudható, hogy mennyire ért a futballhoz (Pep, Zidane, egyszer talán Xavi). De a karrierjük jelentős részét érdemi eredmény nélkül lehozó középszerű fószerektől mit vártunk, várunk?
Közben Bartoék százmilliókat, éveket és szezonokat herdáltak el úgy, hogy a csapat évről-évre leginkább csak gyengült. A rengeteg botrányról, a szakmai és intézményi válságról ne is ejtsünk szót, mert sose lenne vége.
Nyilván Messi is belefásult ebbe, főleg úgy, hogy a BL-ben micsoda arcpirító kudarcokat éltünk át. Az egyetlen hiba, amit elkövetett, hogy nem évekkel korábban borította rá az asztalt Bartomeuékra, akkor talán még nem lett volna késő, csakhát ugye a lejárató PR-kampány (Messi a diktátor) miatt nyilván ezt nem engedhette meg magának.
Ellenben eljutottunk oda, hogy az ittmaradása nemcsak hogy elképzelhetetlen, hanem értelmetlen is. Ha Barto akár már ma le is mond, akkor is ezt a csapatot újjá kell építeni, a klubot újra kell szervezni, az pedig aligha fél év lesz, Messi köré a jelen csapatát lehetne építeni, azt Barcelonában már nem érdemes, a jövő csapatát viszont már aligha.
Teljes mértékben egyetértek. Amúgy egyszerű hogy miért nem jönne ide top edző: Senki sem látja azt a sportszakmai építkezést ami indokolttá tegye azt hogy ide jöjjön, ezért maradnak a C kategóriás edzők akik vagy bevállnak vagy nem.
2015 óta 1 MILLIÁRD eurót vert el Bartomeu.
Nem azzal a 350 millióval van baj amit a Dembele-Coutinho-Griezmannra vertek el, hanem azzal a maradék 600-700 millióval amiből folyamatosan középszerű játékosokat vettek. Bl-t akarunk nyerni de Gomesekkel, Ardákkal tömik tele a csapatot
Közben meg nézhette végig ahogy a fő rivális CR dagadtra nyeri a BL-eket, aranylabdákat, mégsem dobbantott.
DaVeR: Pontosan. Azért tud minden rögtön kiszivárogni, mert Bartomeuék ezt akarják.(avagy "De Ligt az új Puyol" amikor úgy volt hogy leigazolják aztán ebből "De Ligt egy pénzsóvár idióta" lett, igaz pont annyit keres a Juveban mint De Jong nálunk
)
Tegnap reggel leírtam hogy szerintem Lajos hirtelen, telefonon keresztüli elpaterolása is könnyen lehet azért történt, hogy Bartomeuék el tudják adni hogy Messi azért megy el mert besértődött a haverja elküldése miatt, véletlen sem azért mert 0 a sportszakmai tevékenysége a kedves elnöknek már 5 éve.
Milyen érdekes, hogy Lajost rögtön kirakják, de le merem fogadni hogy a 3 éve emberhátrány Busi megint ott fog virítani a kezdőben.
Hozzáteszem már a 8-2 után, Koeman kinevezésénak napjaiban felmerült hogy menni akar, nem csak akkor amikor Koeman befenyített mindenkit.
Mi van ha Messi már kifejtette hogy le akar lépni? Már hetekkel ezelőtt ez a hír járta, persze Bartomeuéknak az volt a válasza hogy ők nem kaptak semmilyen infót erről, közben meg lehet hogy a színfalak mögött neki is beintettek mint Neymarnak, avagy"ott a kivásárlási árad, vagy annyiért elvisznek, vagy fogadd el hogy itt rohadsz meg miközben tovább züllesztjük a csapatot".
sansz:A válogatottságot azért mondta le, mert Higuain mindent kihagyott, és a többi társ is akiket helyzetbe hozott, ehhez képest az ő családját kezdték el zaklatni, fenyegetni, és őt fikázták hogy nem is igazi Argentin.
Igen 2016-ban kihagyta a tizit, de 2015-ben EGYEDÜL ő lőtte be, reakció? Őt vették elő, és nem a társakat akik kaput sem találnak.
Aztán láttuk mire mentek nélküle, VB-re kijutás sem lett volna meg a hatalmas" VB végső esélyes Argentin válogatottnak".
Tartok tőle hogy mi is utólag fogjuk megérezni, hogy még ezen a mostani csapaton, mostani formájában is inkább felfelé húzott és nem lefelé.
Csak nehogy jövőre Busiék fix kezdők maradjanak miközben Messi már rég máshol játszik
