
https://en.as.com/en/2020/08/19/footbal ... 97839.html
Én se adnám amúgy, Araújoval lehetne két gyors, brutál fizikumú védőnk, őket aztán fel lehetne tolni a középcsatár mellé is támadáskor, még akkor is visszaérnének.Barca_10 írta: ↑2020.08.21. 14:14:51Todibót nagy hiba lenne elboltolni. Gyors és erős, ezek a tulajdonságok hiányoznak a védelemből, Piqué a lassúságát jó helyezkedéssel tudja kompenzálni, de Lenglet középszer, Umtitinek az eszét elvitték a sámánok, Todiboban pedig van kraft. Harmadik számúnak tökéletes lenne kezdésnek, de mehetne Piqué mellé a kezdőbe is tanulni tőle.
persze, és csak az a néhány szakavatott tudja értékelni, akik pengék a labdarúgás tudományában.
Inkább az a gáz, ahogy mentegetitek őket olyan égések után, amelyeket 50 évig fognak az emberek emlegetni. Busquets jó volt régen, de ma már maximum muzeális értéke van neki. A mai középpályások futnak körülötte három kört, és csak aztán szerelik.Gaillard írta: ↑2020.08.21. 09:44:49Ez a játékos 8 bajnoki, 6 kupa és 3 BL címben, volt aktív részes és még most is spanyol válogatott kerettag (több mint 100x-os válogatott), nem véletlenül.
A maga módján olyan egyedi volt a pályafutása során, mint Messi, egy külön karakter, akit a mozgása, megoldásai alapján bárki azonosítani tudott a pályán anélkül, hogy az arcát lehetett volna látni, de a sok tápos már kibaszná a csapatból, mint egy jó FIFA menedzser, mintha ők hozták volna össze a milliárdos költségvetéshez való muníciót.
Ezzel most megpiszkáltad itt a népetbence0330 írta: ↑2020.08.18. 21:45:07Szerintem Busquets csak a régi önmagához képest gyengült, még mindig egy remek szűrő és játékindító hátulról.
https://tribuna.com/en/fcbarcelona/news ... arting-xi/
Ez sajna a legfrissebb, amit találtam, de azért csak bő fél éves. A számok nem hazudnak.
Ez egy nagyon szép védőbeszéd volt, mindjárt meg is gondolta magát az összes kritikusa.Gaillard írta: ↑2020.08.21. 09:44:49Teljesen igazad van, mert régen sem értették a játéka lényegét, mert ahhoz látni is kellene a dolgokat, nemcsak nézni.
A foci karakterisztikája a pályafutása során abban az irányba változott, hogy az öregedésből fakadó lassulásából adódó hátrányok még jobban meglátszanak a komolyabb vagy pörgősebb csapatok ellen, de ráverni a Barca hanyatlását ...
Mindenki a csúcsból indul ki, mintha az alanyi jogon járna (holott mindenki azért teper az egyik legprofibb, legtöbb forrást igénylő sportágban), ahelyett hogy tisztelettel lennének azokért, akik megadták azt, hogy ez a csapat ott legyen és most emiatt beszéljenek bármiféle válságról a csapat kapcsán.
Ez a játékos 8 bajnoki, 6 kupa és 3 BL címben, volt aktív részes és még most is spanyol válogatott kerettag (több mint 100x-os válogatott), nem véletlenül.
A maga módján olyan egyedi volt a pályafutása során, mint Messi, egy külön karakter, akit a mozgása, megoldásai alapján bárki azonosítani tudott a pályán anélkül, hogy az arcát lehetett volna látni, de a sok tápos már kibaszná a csapatból, mint egy jó FIFA menedzser, mintha ők hozták volna össze a milliárdos költségvetéshez való muníciót.
bence0330 írta: ↑2020.08.18. 21:45:07Szerintem Busquets csak a régi önmagához képest gyengült, még mindig egy remek szűrő és játékindító hátulról.
https://tribuna.com/en/fcbarcelona/news ... arting-xi/
Ez sajna a legfrissebb, amit találtam, de azért csak bő fél éves. A számok nem hazudnak.
Nem mondom, hogy szépen lassan nem kell elkezdeni leépíteni a játékperceit, és megtalálni a legalkalmasabb utódját, de szerintem még mindig a Barca 3.-4. legjobb játékosa, a középpályán sajnos szerintem mindenképp az egyik, ha nem a legjobb. A legnagyobb tisztogatás kp-n kell szerintem, de Busquets De Jongot kivéve szerintem az utolsó, akit le kell váltani. Szerintem konkrétan de Jongnál is jobb még, de ez csak az én véleményem, őt még elfogadom, hogy Busquets elé helyezik többen. Bár szerintem ez a 90+ %-os 20 centis oldal és hátrapassz, amit De Jong csinál, egyelőre nagyjából 0 plusz hozzájárulás a Barca játékához némi kis stabilitáson kívül, de ezt pl Arthur is simán tudta, ő is azért ment el szerintem, mert hiába remek a labdabiztonsága, semmit nem tett a játékhoz előrefelé, de hátra sem volt egy zseni. Hátra meg azért DJ jobb.
Persze De Jong fiatal és fejlődhet, de ha már védekező kp-ként hoztuk el az Ajaxtól, és ott brillírozott, akkor már mindenképp benne látnám Busquets utódját. Nem helyezkedik még olyan jól és nem olvassa még olyan jól a játékot, de nagyon fiatal még, 1-2 éven belül simán lehet SB utódja.
Előre szerintem kár vele gondolkodni, ugyanaz a mentalitása, mint Arthuré volt, ha kettőt előrelép, akkor már megijed és fordul vissza. És az alapmentalitást elég nagy meló megváltoztatni szerintem. De ne legyen igazam, végülis fiatal még, jó edzővel, jó sportpszichológussal nem lehetetlen küldetés a félelmei (?) legyőzése.
Vidal csereembernek lendületet hozni szerintem még 1-2 évig elmenne, Rakitic és SR gondolkodás nélkül mehet, mindkettő lassú, és nem túl kiemelkedő technikai képzettségük van, és egyik sem kiemelkedően jó igazából semmiben.
Feltűnt amúgy egyébként nektek, hogy az egész középpályáról senki nem tud lőni? Nem sok ilyen csapatot lehet találni a relatív élmezőnyben. Elöl Messi nyilván más tészta, Suárez még olyan 17-8 méterig egész korrekt, de mögülük második hullámban soha senki nem tud bemutatni egy átlövést, ami néha jó fegyver lenne egy betömörült védelem ellen, meglepetésszerűen. Rakitic, Vidal, De Jong, Busquets - oké, nála nem gáz, mert sok más előnye van, és más feladatai - senkinek nincs még csak közepes rúgótechnikája sem. Ez íveléseknél is problémás, de lövéseknél még szembeötlőbb. Ez szerintem iszonyat nagy luxus. Pjanic itt legalább előrelépés, de én mindenképp szívesen látnék egy olyan kreatív középpályást, aki mer előre gondolkodni, és kiváló rúgótechnikával is rendelkezik, akár 20-22 méterekről is. Puig ilyesmi tán, legalábbis az utolsó La Liga meccsen mutatott gólpasszai és távoli életerős kapufája ezt mutatta. Én valami kicsit erőteljesebb Puigverziót képzelnék el igazolni, csak készen, mondjuk 23-28 év között.
fanbarca írta: ↑2020.08.21. 09:21:58Lehet, hogy csak kacsa, de amúgy Koeman középcsatárnak hozná Depayt? Szerintem Depay nagyon komplett játékos (bár a személyisége eléggé Dani Alves-ére hajaz), viszont én őt abszolút szélsőként látom, nem középcsatárként... Szélsőnk meg már van bőven.
Amúgy Pedri milyen poszton érzi leginkább otthon magát? Eddig azt hittem, szélső, de most egy-két helyen támadó középpályásként írnak róla. Mert ha tényleg kp, akkor bőven elég lenne kivágni a Busi-Rakitic-SR hármast és szerezni oda egy kemény középpályást (felőlem akár Wijnaldum is lehet, bár én Ndombele-nek örülnék leginkább), s szépen meg is lennénk: De Jong, Puig, Pedri, Pjanic, Wijnaldum, Coutinho (Vidal? Alena?).
Viszont elég gyors, erős, 35 km/h feletti sprinteket tud verni. Lenglet, Piqué, Umtiti nagyon szépen passzolnak (hátra TS-nek, hogy jól besz.opassák), cserébe döglassúak és tutyimutyik. Látjuk is, mire megyünk velük Európában.
Nem tudom mi jár a fejében, hogyan gondolkodik. De ha már a süllyedő hajó példáját hoztad fel: tett ő ezért a hajóért már eleget, és nem elvárható, hogy ő is elsüllyedjen vele együtt. Bármilyen döntést is hoz, a klubnak és nekünk szurkolóknak is el kell fogadni, én úgy gondolom.MichaaBee írta: ↑2020.08.20. 23:19:11Szerintem pont fordítva. Ha most egy ilyen égés után elhagyja a süllyedő hajót, az sokkal többet rombol a "nimbuszán", mintha megpróbálná megfordítani a csapat sorsát. Nagyon keserű szájízem lenne, ha így érne véget az itteni csodálatos pályafutása, ez egyszerűen nem lenne méltó hozzá.vg99 írta: ↑2020.08.20. 23:03:29Úgy tűnik Messi nem biztos a maradásában.
Azt kell mondjam, megértem,
sőt lehet, hogy jobb lenne neki és a klubnak is ha most lépne tovább.
1-2 év nihil következik, nevezzük építkezésnek.
Szerintem gyorsan el fogja veszíteni a motivációját, ha nem lesznek címek, de még csak esélyek sem,
és az senkinek sem jó.
Egyébként miért akarjuk rá építeni a csapatot, hisz max 2 éve van még.
Sokkal hosszabb távra kellene tervezni.
Ráadásul most tud még utoljára normális csapatba kerülni,
és mi is most láthatunk belőle utoljára pénzt.
Ha nem akarja totál lerombolni a megcsappant nimbuszát, akkor szerintem lépnie kellene.
Ezzel maximálisan egyetértek. Olyan csapat kell, ahol mások is ki tudnak bontakozni, le tudják venni a terhet Messiről, és ha úgy van, ők is elő tudnak lépni döntő emberré. Nézzük meg az idei BL döntőseket. A Bayernban ott van Lewa, a PSG-ben Neymar és Mbappé, de rajtuk kívül mindkét csapatban vannak még olyan játékosok, akiktől tartania kell az ellenfélnek.Amúgy meg mikor tanulják meg Bartoék hogy nem Messire kéne építeni a csapatot, hanem Messi mellé egy remek csapatot? Mindig akkor voltunk a legjobbak, és Messi is akkor volt a legjobb amikor csapatként is erősek voltunk és Messihez fel tudtak nőni a többiek
Szerintem ez akkor lett volna igaz, ha pl 2012-2014-ben, vagy 2016-ban lépett volna mert eltelt egy-két szezon BL győzelem nélkül.MichaaBee írta: ↑2020.08.20. 23:19:11Szerintem pont fordítva. Ha most egy ilyen égés után elhagyja a süllyedő hajót, az sokkal többet rombol a "nimbuszán", mintha megpróbálná megfordítani a csapat sorsát. Nagyon keserű szájízem lenne, ha így érne véget az itteni csodálatos pályafutása, ez egyszerűen nem lenne méltó hozzá.vg99 írta: ↑2020.08.20. 23:03:29Úgy tűnik Messi nem biztos a maradásában.
Azt kell mondjam, megértem,
sőt lehet, hogy jobb lenne neki és a klubnak is ha most lépne tovább.
1-2 év nihil következik, nevezzük építkezésnek.
Szerintem gyorsan el fogja veszíteni a motivációját, ha nem lesznek címek, de még csak esélyek sem,
és az senkinek sem jó.
Egyébként miért akarjuk rá építeni a csapatot, hisz max 2 éve van még.
Sokkal hosszabb távra kellene tervezni.
Ráadásul most tud még utoljára normális csapatba kerülni,
és mi is most láthatunk belőle utoljára pénzt.
Ha nem akarja totál lerombolni a megcsappant nimbuszát, akkor szerintem lépnie kellene.
Szerintem pont fordítva. Ha most egy ilyen égés után elhagyja a süllyedő hajót, az sokkal többet rombol a "nimbuszán", mintha megpróbálná megfordítani a csapat sorsát. Nagyon keserű szájízem lenne, ha így érne véget az itteni csodálatos pályafutása, ez egyszerűen nem lenne méltó hozzá.vg99 írta: ↑2020.08.20. 23:03:29Úgy tűnik Messi nem biztos a maradásában.
Azt kell mondjam, megértem,
sőt lehet, hogy jobb lenne neki és a klubnak is ha most lépne tovább.
1-2 év nihil következik, nevezzük építkezésnek.
Szerintem gyorsan el fogja veszíteni a motivációját, ha nem lesznek címek, de még csak esélyek sem,
és az senkinek sem jó.
Egyébként miért akarjuk rá építeni a csapatot, hisz max 2 éve van még.
Sokkal hosszabb távra kellene tervezni.
Ráadásul most tud még utoljára normális csapatba kerülni,
és mi is most láthatunk belőle utoljára pénzt.
Ha nem akarja totál lerombolni a megcsappant nimbuszát, akkor szerintem lépnie kellene.
Azért a legjobbnak nem nevezném Paulinhot, inkább csak az elvárásainkat múlta felül, de azt is csak a szezon első felében. A másodikban azért már kijött, hogy nem illik a játékunkba. A góljai sokat dobtak a megítélésén, de alapvetően kiegészítőembernek volt csak jó hosszabb távon, igaz, annak valóban jó volt, míg sok sztárigazolásunk teljesen besült.
Hát nem tudom,már fázok ezektől az igazolásoktól. Garcia oké, talán szépen lassan válthatja Piquét (Araújoban én sajnos semmit nem látok, nem tudom a B-ben milyen, de a nagyok közt semmit nem mutatott, kb csak a kapusnak passzol besz.ri módon, azt se mindig jól)MessiNeymarSuarez írta: ↑2020.08.20. 20:26:44
Megindult a pletykaáradat, a hírek szerint Wijnaldumon kívül Lautarot, Garciát és Van de Beek-et szeretné leigazolni Koeman. (AS)
MD szerint újítunk az EÜ részlegen is, Dr. Lluís Til személyében.
Augusztus utolsó napjaiban, a liga szeptember 13-14-én indul, szóval még azért lesz kb 2 hét, plusz az alapozást valószínűleg elkezdték már a bajnokság után.Tomix354 írta: ↑2020.08.20. 19:36:28Van valami infó arról, hogy mikor kezdődnek az edzések?
Nem lesz sok idő felkészülni a következő szezonra, de abból a szempontból izgatottan várom a következő éveket, hogy mi lesz a fiatal srácokból. Fati, Puig, Trianco, Pedri, Araújo, de Jong, ha jön akkor még Garcia ígéretes lehet. Persze nincs garancia arra, hogy mind beválnak, de ha már a fele igen, melléjük lehet okosan igazolni és építeni a jövőben.
Lenglet, Piqué és Alba helye is a Barca öltözőn kívül lenne....Arajuó és még két igazolás.....amúgy én a tisztogatást Piqué-vel kezdeném....csababarca írta: ↑2020.08.20. 12:49:51Wijnaldum nem rossz csak 5 éve kellett volna hozni.
Sajna itt személyi változások sem lesznek a keretben, abból fogunk főzni ami van.
Talán ez az Eric Garcia jön vissza.
Ts, Semedo, Lenglet, Garcia, Piqué, Alba, Pjanic, Puig, Pedri, Trincao, DeJong, Fati, Messi, Dembele vonalon kell maradni, és őket használni, a 4 éve kiégetteket meg lelátón tartani vagy mehetnek le a tarcsiba, ha már mindenképpen maradni akarnak.