Én kicsit masképp képzelem el az átigazoláspolitikát mint itt sokan. Felmerült itt sok név, viszont (ezzel nem leszek népszerű) ez a keret szerintem amúgy nagyrészt rendben van. Mindenképp több van benne mint amit az elmult pár év játéka mutatott. Inkább az itt a trükkös, hogy egy olyan edzőt találjunk akinek van egyfajta innovativ elképzelése is, de ugyanúgy megtalálja a közös nevezőt az öltöző hangadó embereivel. Emlékszünk ugye h Enrique első évében az ujitásai kis hiján az állásába kerültek, itt elég sok dolgot kell mérlegelni.
Akiket mindenképp elküldenék az Dembelé és Umtiti, őket teljesen felesleges itt tartani, folyamatosan sérültek, amikor épp nem akkor pedig formán kivül vannak a sérüléseik miatt.
Akit hoznék az egy top középhátvéd, lehetőleg egy olyan aki képes irányitani a védelmet. Itt szerintem elég komoly problémáink vannak nem igazán van olyan emberünk mint anno Puyol volt. Valószinűleg azzal elkerülhető lett volna a Romai/Liverpooli bukta. Bennem elég mélyen él amikor már továbbjutásra állt a Liverpool akkor a hangadó emberek csipőre tett kézzel nézték az eredményjelzőt, látszott h teljesen feladták és hogy nem hiszik el ami történik.
Kp-n de Jong biztos pont, Puig megérdemel egy esélyt, a többieket pedig lehet variálni.
Támadásban pedig szintén megvagyunk. Fati jó lesz, semmiképp nem engedném el.
Egy jó edzővel jövőre beépithetjük a fiatalokat, és akkor egy csúcs kh-val, de Jonggal és Stegenel lenne egy gerinc amire szépen lassan lehetne épiteni egy új generációt 2021 től, remélhetőleg egy új vezetőséggel.