mess2009 írta:közben QS. három!!! támadót képes kirakni meccsről meccsre, ZZ. szinte nem tudja eldönteni melyik hármasa a jobb?!ó
Nem tudja eldöntetni, hogy ma kinek lesz annyira jó napja, hogy legalább egy gólt begyötörjön. Ezt ne adjuk már el úgy, hogy kakilják magukból a gólokat, és a bőség zavar kikészíti ZZ-t!
Benzema másodvirigzását éli ez kétségtelen! Vinicius, és Rodrygo a két ifista: jól mozognak, jól játszanak, fiatalok, ígéretesek és a gólképtelenek!
Ezzel szerintem le is zárul azok névsora, akik jók a Real támadó szekciójában.
Hazard, és Jovic között ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy ki a nagyobb flopp. Jovic talán, mert az Ő leigazolását még a saját szurkolóik is hibának látják. Viszont nehéz elmenni amellett, hogy Hazard mennyire nem az, akire számítottak! Ronaldo helyére lett predesztinálva, de egyenlőre ha nem a kórházból nézi a meccseket, akkor sem tud olyan statisztikákat javítani, amik a kanadai táblázatba számítanának. Mondjuk aki valóban látta, és nem csak nézte focizni, az tudta, hogy nem várható tőle ilyen jellegű szerepkör. A következő Di María esetleg. (Mindezt nem becsmérlően, mert úgy gondolom, hogy a Madrid egyik legnagyobb hibája volt elengedni az Argentint!)
Vázquez, Brahím meg csak a keret mélységét növelik a minőségét nem!
Bale esetében szerintem semmilyen negatívumot nem tudnék írni, amit a Real szurkolók nem írtak volna már le...