LG írta:csababarca írta:
egyébként a továbbjutásotok meg nem ezen múlik, de nekünk rosszul esik hogy mindenből ti jöttök ki jól, aztán meg még meg akarjátok magyarázni, hogy titeket a VAR nélküli uefa mennyire súlytott az elmúlt 3-4 évben.
Pontosan. Én ami nagyon bosszantó, hogy 3 éve nem egy ilyen meccsetek volt, miközben az ellenkezője egyszer sem történt meg ebben az időszakban. A mi esetünkben meg uefalonázás ment 2009-ben, de pl. 2010-ben meg mi szívtunk. A többi top csapatnál ugyanúgy volt + és - is, de a Realnál?

Ők mikor szívtak a bírók miatt utoljára?

Naigen.Lesgól az Atleti ellen, Bayern ellen 2 is, tavaly a Juvenek utolsó percben meg nem adott egyértelmű tizi..Mind-mind olyanok, amik amikből ha csak 1 bírói hiba nem történik meg, akkor most nem lehetne zsinórban 3 BL-ről beszélni.
Minket meg 2010-ben csúnyán elintéztek az oda és visszavágón is a bírói hibák, ehhez képest azóta is megy az UEFALONÁ-zás
corol írta:
Elnézve a BL kiesési szakasz eddigi mérkőzéseit számomra feltűnő volt, hogy mindegyiken sokkal gyorsabb volt a tempó, mint amit a Barca az utóbbi időben produkál. Az Ajax is hihetetlen sebességgel focizott tegnap, ha egy kicsit jobban koncentrálnak simán nyerhettek volna. Nem tudom, hogy mi a jelenlegi "togyogós" játékunkkal mire megyünk, akár már a Lyon ellen.
Megint a Tottenham elleni meccset tudnám felhozni, ott szép iram volt, pedig Dembele akkor nem is játszott, ráadásul idegenben, szóval tudnak a srácok hajtani ha akarnak, ezért is lenne jó ha mindent beleadnának már kedden is.