Ligue 1 - Franciaország
Szegény PSG-nek a Lille után a Nantes is elrontotta a bajnokavatást 

https://www.youtube.com/watch?v=QGQ_GrnEevI" target="_blank
egy kis csemege.
egy kis csemege.
Azért az látszik, hogy a fiatal (brazil) Ronaldo még a legjobb góllövők között is kiemelkedett! Csak aztán jött az ominózus térdsérülés, később meg a pajzsmirigy problémák... és még így is ott van a legnagyobbak között. Aki látta fénykorában, annak szerintem mindig ő marad az igazi Ronaldo, hiába érte be statisztikában Cristiano, amit ő tudott adni egy csapatnak, azt rajta kívül csak egy csúcs Ronaldinho vagy Messi tudta/tudja. (mármint azok közül, akiket én láttam)
Azért az a 2002-es brazil csapat is kemény volt: Cafú, Roberto Carlos, Ronaldo, Ronaldinho, Rivaldo.
Ezek után azt hittem, 2006-ban is simán behúzzák a VB-t, bár Rivaldo nem volt, de jöttek a fiatalok, Kaká, Robinho, Adriano stb. Aztán hatalmas csalódás volt, amit nyújtottak, Ronaldo már nem volt a régi, de még mindig a legjobbak között volt, de akkor látszott először, hogy Ronaldinhoval vmi nem okás, Adrianonál is eltört vmi, pedig belőle is brutális játékos lehetett volna. Ott elindult a lejtőn az egész brazil foci. Most ugyan van egy Neymaruk és egy Coutinhojuk, de már ők sem az a szint, mint a régi nagyok, nem beszélve a többiekről. Mennyire durva már, hogy olyan gólvágók, mint Elber, a 2000-es években nem fértek be a válogatottba, nem olyan rég pedig Fred meg Jo féle no name-ek múlták egymást alul csatárként.
Amúgy nem voltam sosem brazil fan, semlegesen álltam hozzájuk, de jó volt nézni a focijukat. Hiányzik is a játékok a mai labdarúgásból.
A másik csapat, akik szintén semlegesek voltak nekem, de szerettem a stílusukat, a hollandok voltak. Náluk talán most végre elindult vmi, igaz, csatártehettségekkel még ők is adósak.

JópofaNero. írta:https://www.facebook.com/303640261940/p ... 41?sfns=mo
Kis érdekesség
Samu barátom azért ott van a 4. helyen
Raúl nem volt egy labdazsonglőr de azért vágta a gólokat gazdagon

Matyi rakott be múltkor egy videót, azon Aguero, Lewa, Suarez több gólt lôtt, mint itt a legendák. Valszeg Van Basten és Ronaldo is sokkal több gólnál lenne a sérülések nélkül, főleg utóbbi, aki messze minden idők legjobb góllövője (nem a matek miatt).
Kiváncsi lennék Puskás, Pelé, Di Stefano hol lenne itt, gondolom elöl.
https://www.facebook.com/303640261940/p ... 41?sfns=mo" target="_blank
Kis érdekesség
Samu barátom azért ott van a 4. helyen
Raúl nem volt egy labdazsonglőr de azért vágta a gólokat gazdagon
Kis érdekesség
Samu barátom azért ott van a 4. helyen
Raúl nem volt egy labdazsonglőr de azért vágta a gólokat gazdagon
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Nem tudom,hol a legjobb,de berakom ide:
http://theifab.com/news/133rd_annual_general_meeting
Június 1-től módosul néhány szabály:
-Kirúgásnál a támadónak a büntető területen kívül kell helyezkednie, de már nem kell megvárnia,amíg a labda elhagyja azt. Amint elvégzi a kapus a kirúgást,támadhatják a labdát. (Ez mondjuk érdekes lesz,főleg nekünk)
-A kézzel elért gólok nem érvényesek,akkor sem ha véletlen volt a kezezés. Ez vonatkozik arra is,ha véletlen kezezéssel indul egy támadás.
-A támadó játékosok nem állhatnak be a sorfalba egy szabadrúgásnál( gondolom a lökések miatt).
-A lecserélt játékosnak az oldalvonal legközelebbi részénél kell elhagynia a pályát
-Ha a bíró labdához ér véletlenül,akkor játékvezetői labda,szóval nincs többé olyan,hogy lepattan a lábáról,aztán mehet a kontra.
-Büntetőnél a kapusnak elég 1 lábbal értintenie a gólvonalat. Mondjuk ennek nem tudom van e értelme, az összes büntetőnél előrébb vetődnek,elég ritkán van visszafújva.

Akkoriban sem tudott stabilan jól teljesíteni, volt egy-egy kiemelkedő időszaka és ennyi.MesQueUnClub írta:Néha még elő tud húzni jobb teljesítményt de már rég nem az aki 2014-ben volt, teljesen fölösleges igazolás lett volna.
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 538
- Csatlakozott: 2017.03.21. 21:13:21
Néha még elő tud húzni jobb teljesítményt de már rég nem az aki 2014-ben volt, teljesen fölösleges igazolás lett volna.
- davi10
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7488
- Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
- Tartózkodási hely: Budapest
10 évvel idősebb, még jó, hogy jobb. Amúgy a jelenlegi keretben Dembele és Coutinho mögött nem hiszem, hogy több lehetőséget kapna, mint Malcom. Tavaly pedig jól megvoltunk nélküle.ktm írta: PSG - Barca 4-0. Szoval o azert nem az az egy szabigolos jatekos. Tudom, hogy itt a tobbseg nem csipi, de objektivan nezve pl. Malcomnal meg most is lazan jobb.
Áldom az eget, hogy nem jött ide! Nem csak a madridi múltja miatt, amúgy se volt egy szimpatikus csávó soha.

"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
PSG - Barca 4-0. Szoval o azert nem az az egy szabigolos jatekos. Tudom, hogy itt a tobbseg nem csipi, de objektivan nezve pl. Malcomnal meg most is lazan jobb.MesQueUnClub írta:Jó kis csapatunk lenne ha mindenkit megvettünk volna az elmúlt években aki lőtt egy szabadrúgásgólt
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 538
- Csatlakozott: 2017.03.21. 21:13:21
Jó kis csapatunk lenne ha mindenkit megvettünk volna az elmúlt években aki lőtt egy szabadrúgásgólt
Nem hát. Hosszútávon egyik csapatában sem tudott meghatározó lenni, nem véletlenül. Ebből szempontból olyan mint Isco, a spanyolnak is voltak nagyon jó időszakai, de stabilan ő sem tud magas szintet hozni a Realban.MatyiG írta:Nem is kellett volna.Nero. írta:https://streamable.com/4ld83
Hogy pattogott a fórum 17 nyarán amikor felmerült hogy 40ért elhoznánk
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Nem is kellett volna.Nero. írta:https://streamable.com/4ld83
Hogy pattogott a fórum 17 nyarán amikor felmerült hogy 40ért elhoznánk

https://streamable.com/4ld83" target="_blank
Hogy pattogott a fórum 17 nyarán amikor felmerült hogy 40ért elhoznánk
Hogy pattogott a fórum 17 nyarán amikor felmerült hogy 40ért elhoznánk
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Alves középpályást játszik?
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Teljes csapattal sem lett volna lefutott,MU nagyon tolja az edzőváltás óta,bár nem tudom hogy játszanak,csak az eredményeket néztem meg. Szoros lesz.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10681
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
https://index.hu/sport/futball/2019/02/ ... 1_bordeux/" target="_blank
Cavani is lesérült, kérdéses a MU elleni meccsre, +1 nagy érvágás a PSG-nek, ha még nem lett volna eddig elég
Kemény lesz így a mostani United ellen, szerintem benne van bőven hogy kiesnek.
Cavani is lesérült, kérdéses a MU elleni meccsre, +1 nagy érvágás a PSG-nek, ha még nem lett volna eddig elég
Kemény lesz így a mostani United ellen, szerintem benne van bőven hogy kiesnek.
89: Cilessen - Alba,Smalling,Alderweireld,Darmian - Herrera,Pastore -Reus,Müller,Bale- Aubameyang
Matyikám!
Reggel óta nagyon várom a te csapatodat ide!
Reggel óta nagyon várom a te csapatodat ide!

- Veidt_madridista
- Madridista
- Hozzászólások: 851
- Csatlakozott: 2016.05.25. 22:41:18
- Tartózkodási hely: Miskolc
-
- Barça C
- Hozzászólások: 13
- Csatlakozott: 2017.04.20. 11:39:09
94:
Kepa - Cancelo, Stones, Marquinhos, Mendy - Kovacic, Tolisso, Saúl - B. Silva, Sterling, Depay
Elégge ilyen city-s csapat. A felsoroltak közül bármelyiket el tudnám city mezben képzelni (talán Saúlt nem). Sőt, még Laporte is bekerülhetett volna Marquinhos helyett

Szégyen..Rivaldo11 írta: Mondjuk egy bizonyos Rivaldo beférhetett volna, tán Bombarda szintjét hozná!

Pofám leszakad hogy kifelejtettem.