Jó meccset láttam tegnap, csapatként játszottunk, és Messi nélkül nyertünk. A kezdő, és Valverde taktikája bevált, jár neki az elismerés.
Stégának nem sok dolga volt, amikor védeni kellett, megoldotta. Roberto jól feltartóztatta Perisicset. Piqué az összes beívelést kifejelte, Lenglet pedig roppant kellemetlen ellenfél volt Icardinak, az argentint hatékonyan kiiktatta (emellett az ellenfél kapujára is veszélyes tudott lenni szögleteknél). Alba védekezésben és támadásban is extra volt, tényleg a legjobb a posztján jelenleg. Busquets, Arthur hibátlanul játszva uralták a középpályát, eszméletlenek voltak. Rakitic hozta a megbízható szintjét, a végén pedig azt hiszem ő indította Albát (?). Suárez ösztönözte a csapatot, kapart rendesen, és a támadó harmadban kiosztott passzai sokat értek a csapatnak. Rafinha fontos gólt lőtt, védekezésben pedig rengeteget segített SR-nek. Egyedül Coutinho volt haloványabb, de egy kapufát összehozott. Vidal, Semedo szintén jól szálltak be, Munirból meg sokat nem láttunk.
Az Inter hol bekkelt, hol letámadott. 1-0-nál para volt a meccs, mert a semmiből jövő Icardi gól lehetősége sajnos mindig fennáll. Szerencsére résen voltunk, és így nem tudott a taktikájuk érvényesülni.
Jó formában vagyunk szerintem, ha Messi nélkül képesek leszünk ilyen összehangoltan mozogni, támadni és védekezni, valamint továbbra is képesek leszünk fejben megbirkózni a cséká hiányával, akkor hétvégén a klasszikust is nekünk kell nyernünk.
Chino írta:Ami legjobban idegesít, hogy MAtS-ot leszámítva van kb. 12 játékos akivel kezd Valverde. A többi aki játszott vagy kényszerből vagy szinte időhúzó csereként volt pályán, pedig a keretben kb 18 játékost bőven lehetne rotálni. Tavaszra ez rohadtul megbosszulhatja magát, az egyenes kiesésben egy kifacsart csapatnak kell majd folyamatosan rangadókat játszani. Nem mellesleg szerda-szombat ritmusban jönnek majd a meccsek.
Tényleg sokat vannak az alapemberek erőltetve, de azért abba gondoljunk már bele, hogy ter Stegen, Semedo, Piqué, Lenglet, Alba, Roberto, Messi, Dembélé (és legutóbb Suárez is) végigpihenik az 1-2 hetes válogatott szüneteket a szezon folyamán, de legalábbis a Sevilla előtti két hetet végigpihenték. Ez elég sok kezdő, vagy kezdőhöz közeli ember. Egyedül Busquets, Rakitic, és talán Coutinho (utóbbi a fiatal kora miatt még nem akkora rizikófaktor ilyen téren) gyakoribb rotálása lenne tényleg létszükséglet.
Pl. az Inter ellen egy olyan csapat állt ki, amelyben 11 emberből 7 ember vakációzott október 7. és október 20. között.