hajnesz írta:Ez az egyik, ha pedig máshonnan nézzük,akkor kb azóta kapjuk a gólokat amióta az itteni fórumozók nagy része élvezi a focit. Stabilabb kpval bőven kevesebb kevesebb helyzetet dolgoztak ki ellenünk,még kevesebb gólt is kaptunk.
A Roma ellen hármat kaptunk, pedig ott még bőven a "stabil" kp. volt fent...
A többivel egyébként egyetértek, de szerintem a csapatvédekezésünk nem azért szállt el, mert mondjuk Dembélé játszik Paulinho helyett. A szezon korábbi szakaszában se álltunk fel mindig két védekező kp-val +AG vagy Paula, mégsem nyeltük zsákszámra a gólokat.
Szerintem inkább a dekoncentráltság, fásultság miatt zuhant meg a védekezésünk, bár ez is csak egy tipp. Direkt nem védelmet írtam, mert tényleg nem csak rajtuk múlik, ahogy arra te is utaltál.
Nekem pl. kifejezetten tetszett, hogy kevés gólt kapunk és bár a statisztikák szerint sokszor úgy tűnt, hogy sok helyzete volt az ellennek, (kapura lövés) de ziccer szinte semmi. Inkább ilyen 20-25 méterről eleresztett próbálkozások, ami a csapatvédekezésünk dícsérete volt. Az utóbbi 2 hónapban meg csak az nem kerül a kapunk elé, aki nem akar. A felállásunktól és az ellenféltől függetlenül.