LG írta:Az őszinteség és a bunkóság között is van különbség, Pique pedig inkább az utóbbi képviselője. Én egyáltalán nem tartom nagy igazságosztónak, inkább egy kellemetlen provokátor, ha a felettese lennék (elnök, edző, csapatkapitány) biztos nem tűrném el ezt a viselkedést tőle.
És nem azzal van a bajom, ha vki szóvá teszi, ha igazságtalanságot érez, vagy hogy néha oda-oda szúr az ellenfélnek, megtették ezeket mások is, pl. Laporta vagy Xavi, de ők ezt nem bicskanyitogató stílusban tették meg, és az igazsságérzetük is jóval inkább a helyén van.
Na ezt nagyon adom. Hiába látszik rajta, hogy él-hal a klubért, nálam nem sikerült akkora ikonná kinőnie magát, mint bárki más aki ennyi ideig szolgálta a klubot. És mivel nem úgy néz ki, hogy mostanában jönne meg az esze, ezért valószínűleg soha nem is fogja beverekednie magát a nagy ikonok közé (nálam).
Tényleg egy provokátor a pali, aki azt sem képes belátni, hogy a folyamatos akcióival nem csak a saját, de valamennyire a klub imidzsét is rontja.
Már évek óta rossz szemmel nézem a baromságait, ha jól tudom egyetemet is végzett, de ennek ellenére nem örülnék, ha valóban ő lenne majd a jövőben az "El Presidente".
Bármelyik társaságba szóba jön, hogy ki kit nem bír a "csapatomból", úgyahogy mindenkit meg tudok védeni, kivéve Piquét.