Ernesto Valverde
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10672
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Jól írja a cikk, tényleg rég nem látott stabilnak tűnik a csapat védekezés szempontjából.
Azért mégis csak egy Juventus ellen játszottunk oda-vissza úgy, hogy gólt sem tudtak lőni.
Én jelenleg szigorúan a múlt szezon tavaszához hasonlítanám először a csapatot, mert azt a csapatot vette át Valverde, és ahhoz viszonyítva hatalmas fejlődés ez, hogy nem vernek szét minden második meccsen minket.
Plusz az is benne lehet a dologban, hogy szándékosan nem hajtja ki a srácokból a 100%-ot, hogy maradjon tavaszra is valami.
Ha Dembelé vissza jön, és jól be sikerül illeszteni(nagyon remélem hogy Neymar helyére, nem pedig Messi mellett lesznek egymás nyakán mint eddig...), akkor akár jöhet megint a labdaszerzésnél gyors, direktebb foci is támadásban, azért az úgy elég bivaly lenne a mostani védekezés mellé.
KP általi kiugratások leshatáron, bal oldalon 1v1-ek felvállalása, ezeket nagyon hiányolom Neymar óta, ezen segíthet Dembelé idővel.
Luchonál is a fő attrakciót az MSN játéka adta, Neymar elment, Suarez formán kívül, poszton kívül, nem csoda hogy nem megy a tánc.
Ha Dembelé vissza tér, Suarezre is kevesebb figyelem jut a védők részéről, és remélem Suarezt is kapu előtt játszatja majd, nem pedig szélen.
Szurkolok hogy megvalósuljanak a felsoroltak, akkor minden adott arra, hogy a mostani kiépített stabil szisztéma mellé labdaszerzésnél a Lucho-féle gyors kiépített támadást játszhassuk, és ez azért eléggé szórakoztató és sikeres is tudott lenni Luchonál.

azért olvassunk tovább is...Cestus írta:Ne haragudj, de már az előszezon óta ezt kell hallgatni. Az amerikai haknimeccseken az volt a narratíva, hogy oké, hogy itt nyertünk, de majd tétmeccsen elvérzünk. A bajnokságban megvertük az elején a noname csapatokat, akkor meg majd betlizünk az Atlético vagy a Bilbao ellen. Ez sem történt meg, akkor majd a Juventus kitöm minket. Őket is összesítve 3-0-ra vertük. Szerintem is pocsékul néz ki a játék sokszor, ezen nincs mit szépíteni, pár meccsünkön bealudtam már ebben a szezonban. De még inkább alszom be egy meccsünkön, minthogy égjen a pofám egy PSG-Barca 4-0 vagy Juve-Barca 3-0 miatt. Sokan túl pesszimisták vagytok egyszerűen. Az eredmények jönnek, és a játék is összeállhat még. Az eredményes játék viszont persze nem teszi semmissé a tényt, hogy a keret 1-2 helyen, főleg a középpályán foltozásra szorul.mess2009 írta:nem véletlenül írom: aggodalom. miért? mert valóban eddig szinte minden összejött annak ellenére amit én és néhányan (sajna egyre többen már a TV-s "szakértők"is ezt fújják...ami mellesleg engem ku---ra bosszant!) úgy látunk, hogy eggyel magasabb szinten kevés lesz. kevés lesz, ha így játszunk!
úgy látunk, hogy eggyel magasabb szinten kevés lesz. kevés lesz, ha így játszunk! én azonban abban reménykedem, hogy ahogy nő a tét úgy lesz képes a Barca is emelni a tétet, a színvonalat, az eredményességet és az szép játék lesz!
egyébként nem haragszom.
B.Tamás mai cikkéhez egy két gondolat: szerintem az hogy fizikailag erős a posztra illő adottságú embereket akarunk nem ördögtől való, hanem alap, ez a mai világ foci trendje. erős de okos is!
más: Messinek szerintem igenis van! fizikuma, nem is akármilyen a robbanékonysága a fordulási képessége, és 15 méteren a futó gyorsasága is világklasszis. Iniesta egy kissé más adottságú de ami ahhoz kell hogy az eszét és a kreativitását át ültesse a játékba ahhoz elég gyors és lendületes, Busquetsnél sajna én (vagy én is?) hiányolom a gyorsaságot de ez már lerágott csont.
Valverdéhez meg annyit, hogy látható még én is észre veszem azokat a törekvéseket amiket itt többen, örülök is neki különösen ha azt a régi óriási hibát nézem, hogy boldog boldogtalan lekontrázott bennünket egy időben....nos ezen úgy-tűnik túl vagyunk
Az alapból óriási túlzás, hogy nulla a játékunk. Ha nulla lenne a játékunk, akkor nem lennénk még mindig veretlenek (a szuperkupán kívül), nem lennénk ennyire stabilak hátul, és ennyire összeszedettek fejben, taktikailag, fizikailag, mindenhogy. A szép, attraktív játék hiányzik, ez tény, de többen is írtátok már lejjebb, hogy ennek nem EV az oka, egyszerűen nincs meg az alapanyag ahhoz, hogy szép focit nyomjunk. Ini hullámzó, Suárez már majdnem egy éve nagyon gyenge, Messi nem játszhat minden meccsen extraklasszis szinten még akkor sem, ha ő a legjobb.
Kell egy kreatív középpályás, aki a stabilitás fenntartása mellett és nem helyett képes megbontani a védelmeket, levenni 1-1 embert, direkt passzokkal helyzetbe hozni a társakat stb. Valszeg ezért jönnek az Özil körüli pletykák is, mert a szerepre tökéletes ember nincs a piacon, de valaki mindenképpen kell, mert az látszik, hogy amíg az eredmények jönnek, mindenki boldog, de a Camp Nou nem a türelméről híres, ha sem az eredmények, sem a játék minősége, színvonala a szavak kizárólag esztétikai értelmében nem megfelelőek.
Nincs krízis, minden oké, de Valverde nyilatkozataiból is az jön le nekem, hogy tudja, hogy ez kevés, jelenleg ennyire futja, de azért igyekeznek változtatni.
Kell egy kreatív középpályás, aki a stabilitás fenntartása mellett és nem helyett képes megbontani a védelmeket, levenni 1-1 embert, direkt passzokkal helyzetbe hozni a társakat stb. Valszeg ezért jönnek az Özil körüli pletykák is, mert a szerepre tökéletes ember nincs a piacon, de valaki mindenképpen kell, mert az látszik, hogy amíg az eredmények jönnek, mindenki boldog, de a Camp Nou nem a türelméről híres, ha sem az eredmények, sem a játék minősége, színvonala a szavak kizárólag esztétikai értelmében nem megfelelőek.
Nincs krízis, minden oké, de Valverde nyilatkozataiból is az jön le nekem, hogy tudja, hogy ez kevés, jelenleg ennyire futja, de azért igyekeznek változtatni.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10672
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Én bízom benne, hogy Valverde célja az volt elsőként hogy a védekezést rendbe rakja, és utána majd a támadást szervezi meg, ha Dembelé is visszatért.
Ha a támadószekciót is sikerülne rendbe rakni akkor elég bivaly csapatunk lenne, amelyik remekül tud szervezetten védekezni, de rendesen támadni is.
Annyi amit még elvárok a csapattól hogy kapura törően játszon, ne oldalpasszozzanak folyton amikor van terület

Ne haragudj, de már az előszezon óta ezt kell hallgatni. Az amerikai haknimeccseken az volt a narratíva, hogy oké, hogy itt nyertünk, de majd tétmeccsen elvérzünk. A bajnokságban megvertük az elején a noname csapatokat, akkor meg majd betlizünk az Atlético vagy a Bilbao ellen. Ez sem történt meg, akkor majd a Juventus kitöm minket. Őket is összesítve 3-0-ra vertük. Szerintem is pocsékul néz ki a játék sokszor, ezen nincs mit szépíteni, pár meccsünkön bealudtam már ebben a szezonban. De még inkább alszom be egy meccsünkön, minthogy égjen a pofám egy PSG-Barca 4-0 vagy Juve-Barca 3-0 miatt. Sokan túl pesszimisták vagytok egyszerűen. Az eredmények jönnek, és a játék is összeállhat még. Az eredményes játék viszont persze nem teszi semmissé a tényt, hogy a keret 1-2 helyen, főleg a középpályán foltozásra szorul.mess2009 írta:nem véletlenül írom: aggodalom. miért? mert valóban eddig szinte minden összejött annak ellenére amit én és néhányan (sajna egyre többen már a TV-s "szakértők"is ezt fújják...ami mellesleg engem ku---ra bosszant!) úgy látunk, hogy eggyel magasabb szinten kevés lesz. kevés lesz, ha így játszunk!
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
szerintem az itt a baj, hogy tisztázatlanok a fogalmak. én nem azért hiányolom a szép játékot, mert egy öző,b...lennék, hanem mert az igazi -szép foci az eredményes is. az én aggodalmam ott van, hogy ez amit mi előadunk eredményes egy bizonyos közegben egy bizonyos szintig! a nagy elégedettek (elnézést most nem sorolok..) fél oldalakon bizonygatják!? a csapat és a játékosok hibáit, de amúgy elégedettek
nem véletlenül írom: aggodalom. miért? mert valóban eddig szinte minden összejött annak ellenére amit én és néhányan (sajna egyre többen már a TV-s "szakértők"is ezt fújják...ami mellesleg engem ku---ra bosszant!) úgy látunk, hogy eggyel magasabb szinten kevés lesz. kevés lesz, ha így játszunk! én azonban abban reménykedem, hogy ahogy nő a tét úgy lesz képes a Barca is emelni a tétet, a színvonalat, az eredményességet és az szép játék lesz!
még csak annyit: nyerhettünk volna tegnap? persze. de ki is kaphattunk volna - a döntetlen a 90.perc körül igenis ezt mondja -miközben lehet így is úgy is "látni" ilyen a foci és az ő drukkere.

Örülök, hogy nem csak én értetlenkedek itt.
Arra reagálnék, hogy itt fel lett hozva a Valencia és a Bilbao is, hogy ők képeses szép focira illetve képesek voltak. Idén például a Valenciának két dolog miatt is könyebb helyzete van. Nincs nemzetközi kupa szereplése. Ezen a szinten nagyon nem mindegy, hogy hetente van meccs vagy 3 naponta. Illetve a mi csapatunk tele van válogatott játékosokkal akik a válogatotban is komoly terhelés alatt vannak. Ezért muszáj okosan beosztani az erőt és nem belemenni felesleges dolgokba.
Aki az előszezont végig követte az láthatta, hogy Valverde rengeteg elemhez ért és nem gondolnám, hogy ennyiben meg állna a tudomány. Csak idő kell hozzá és a megfelelő játékosok.
Még arra is kitérnék, hogy a számok tükrében elég viccesek ezek a kritikák. A bajnokságban 2,75-ös a csapat gólátlaga. A Barca lőtte a legtöbb gólt és kapta a legkevesebbet.
Nálam csak annyi az egész különbség, hogy régen kidolgoztak hatszáz csillió helyzetet és abból lett 3 gól, idén pedig 7-10 helyzetből van 3 gól, viszont minden meccsen meg van ennyi helyzet, akkor is ha épp szenvedés van vagy akkor is ha válogatott forduló után van meccs.

-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1020
- Csatlakozott: 2009.06.02. 16:51:33
Én nem gondolom úgy, hogy Neymar távozása miatt esett vissza a játékunk ennyire. Tény, hogy a kis cigó fiú csinált látványos dolgokat, és hiányában nincs Messinek játszótársa, Suarez hiányosságai pedig még inkább kitűnnek. Viszont amit mostanság a játék szépségében mutatunk az dupla nulla hetek, hónapok óta. Nem az a bajom, hogy nem sziporkázunk 90 percen át, mert attól már rég elszoktunk, hanem az, hogy a 90 perc alatt egy percig sem! Az eredmények vitathatatlanok, de kétlem hogy egy jó igazolással (pl Ini helyére), meg Dembelé felépülésével itt varázsütésre csodajáték lesz. Mint szurkoló rettenetesen örülök, hogy ennyire jók és stabilak vagyunk az eredmény tekintetében, de azért kicsit rossz is, hogy egy spanyol kiscsapat ellen sem kapjuk meg a szép játék okozta kielégülést. Egy bl egyenes kieséses szakaszában, vagy bajnoki rangadókon nem haragszom emiatt, de így hogy idén még egy élveztes meccset sem nagyon láttam, kicsit aggaszt a dolog.
Ami nekem még érdekes, és ezzel nem EV-t akarom kritizálni. Múltkor Suarez nylatkozta, hogy ő azért megy ki Neymar helyére, mert ott van sok szabad terület előtte. Minden tiszteletem Suarezé, meg az edzőé, de konkrétan neki ott halott a focija. Ha EV nem látja az baj, ha Suarez az utasítás ellenére megy ki oda, az még inkább bajos.

Nagyon adom,amit írsz! Valverde előtt nem is tudom,hogy ki volt az az edző,aki kispadra tette Leo-t és nem lett belőle balhé. Az edző nem gondolom,hogy tiltja a szép játékot,egyszerűen nem olyan a mostani csapat,abból főz,ami van. Ez most ilyen.crixus írta:Én tökéletesen elégedett vagyok Valverde-vel eddig, még akkor is az leszek, ha esetleg a hétvégén nem tudunk 3 pontot elhozni Valencia-ból.
Arra nagyon kíváncsi lennék, hogy ugyan kitől vártok itt sokan szép futballt.Olyan játékosokkal, mint Rakitic, Paulinho, Gomes, Denis Suárez, Deulofeu, Paco, stb nem lehet szép futballt játszani. És én Suárezzel kapcsolatban is így vagyok. Ő képes volt mindig, váratlan, szép mozdulatokra a kapu előtt, amiből gól/gólpassz lett - viszont ha a rövid passzos, kombinatív fociról van szó, ő nem képes ebben csúcsformában sem úgy részt venni, mint régebben Villa, Pedro vagy Henry. Ő nem ilyen típusú csatár.
3 olyan játékosunk van a keretben, akikre ilyen szempontból számítani lehet: Busquets, Iniesta és persze Messi. Nem azt mondom, hogy a többiek haszontalan vagy rossz játékosok, mert pl. Paulinho vagy Rakitic szerepe nagyon is fontos a középpálya stabilitása szempontjából. Viszont ha a kombinatív játékról van szó, akkor az idei csapattól senki se várjon semmi "jót".
Valverde szerepe pedig óriási abból a szempontból, hogy nagyon helyesen felismerte, hogy ez a KERET relatíve gyenge és alkalmatlan a magas szintű kombinatív focira. Amire viszont alkalmas, azt a mester bőven ki is hozza a játékosokból. BL csoportelsőség már 1 meccsel a csoportkör vége előtt a Juventus előttbebiztosítva, a bajnokságban pedig 1. hely a szezon 1/3-nak letelte után (valenciai meccstől függetlenül) és legalább 7 pontos előny a legnagyobb rivális előtt.
A szezon elején lejátszott Bohóc-kupa kivételével pedig veretlen a csapat a bajnokságban és a BL-ben is, holott játszottunk Torinóban, az Atletico otthonában, Bilbao-ban, Lisszabonban. Ennél többet szerintem elvárni nem lehet a jelen körülmények között.
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
számomra az a nagy kérdés, ha majd a nulla játék mellett az eredmények sem jönnek, akkor tudunk-e váltani....
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

A játék nekem sem tetszik, de Valverde tökéletesen látja, hogy ilyen formában lévő támadókkal(Suarez, Delu), ez a mostani játék a célravezető, plusz kevésbé jön ki Piqué lomhaságainak a hátránya. Küzdős, jól szervezett csapat lett a Barca, amely vár a lehetőségekre és ezeket általában Messi be is rúgja vagy Paulinho!
Szvsz Piqué(tegnap is a kétkezes lökés a meccs végén, majdnem a meccsbe került), Rakitic és Suarez lecserélésvel újra a világ tetején lehetne a Barca. Suarez-t meg lehetne oldani majd Dembele-vel, Rakitic helyére Coutinho, Piqué helyére pedig egy fiatal gyors kh kéne.
A baj ott kezdődik, hogy ez nem FM
, plusz Suarez Messi legnagyobb haverja, Piqué-t sem fogják kitenni a csapatból, annyira barcelonai kötődése van, Coutinho-t meg nem tudja a klub leigazolni 

Szvsz Piqué(tegnap is a kétkezes lökés a meccs végén, majdnem a meccsbe került), Rakitic és Suarez lecserélésvel újra a világ tetején lehetne a Barca. Suarez-t meg lehetne oldani majd Dembele-vel, Rakitic helyére Coutinho, Piqué helyére pedig egy fiatal gyors kh kéne.
A baj ott kezdődik, hogy ez nem FM

- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Ennyi erővel simán nyerhettünk is volna, volt egy kapufánk és egy ziccerünk is. Nekik ezek közül egyik sem volt, ha jól emlékszem. Lehetőségeik voltak, de egyik sem volt kimondott gólhelyzet. Dybalának volt két veszélyes lövése, aztán nagyjából ennyi.csakhogy van egy kis bibi ebben az okoskodásban....ez a meccs tegnap döntetlenre sikerült, de simán ki is kaphattunk volna!
A csapat játékát illetően pedig addig nem picsogok, amíg jönnek az eredmények, viszont ha már a győzelmek sem fognak úgy jönni, mint eddig, akkor már tényleg jogos lesz a kritika.
Mondjuk szerintem Dembélével javulni fog a támadójáték, ő azért belemegy majd az 1v1-ekbe. Hátha ezáltal Suárez is hatékonyabb lesz...
Plusz szerintem ha Rakiticet kitennénk a kezdőből, azzal sem járnánk rosszul, simán jobb lenne a helyén SR vagy Paulinho.

Én tökéletesen elégedett vagyok Valverde-vel eddig, még akkor is az leszek, ha esetleg a hétvégén nem tudunk 3 pontot elhozni Valencia-ból.
Arra nagyon kíváncsi lennék, hogy ugyan kitől vártok itt sokan szép futballt.
Olyan játékosokkal, mint Rakitic, Paulinho, Gomes, Denis Suárez, Deulofeu, Paco, stb nem lehet szép futballt játszani. És én Suárezzel kapcsolatban is így vagyok. Ő képes volt mindig, váratlan, szép mozdulatokra a kapu előtt, amiből gól/gólpassz lett - viszont ha a rövid passzos, kombinatív fociról van szó, ő nem képes ebben csúcsformában sem úgy részt venni, mint régebben Villa, Pedro vagy Henry. Ő nem ilyen típusú csatár.
3 olyan játékosunk van a keretben, akikre ilyen szempontból számítani lehet: Busquets, Iniesta és persze Messi. Nem azt mondom, hogy a többiek haszontalan vagy rossz játékosok, mert pl. Paulinho vagy Rakitic szerepe nagyon is fontos a középpálya stabilitása szempontjából. Viszont ha a kombinatív játékról van szó, akkor az idei csapattól senki se várjon semmi "jót".
Valverde szerepe pedig óriási abból a szempontból, hogy nagyon helyesen felismerte, hogy ez a KERET relatíve gyenge és alkalmatlan a magas szintű kombinatív focira. Amire viszont alkalmas, azt a mester bőven ki is hozza a játékosokból. BL csoportelsőség már 1 meccsel a csoportkör vége előtt a Juventus előtt
bebiztosítva, a bajnokságban pedig 1. hely a szezon 1/3-nak letelte után (valenciai meccstől függetlenül) és legalább 7 pontos előny a legnagyobb rivális előtt.
A szezon elején lejátszott Bohóc-kupa kivételével pedig veretlen a csapat a bajnokságban és a BL-ben is, holott játszottunk Torinóban, az Atletico otthonában, Bilbao-ban, Lisszabonban. Ennél többet szerintem elvárni nem lehet a jelen körülmények között.
Arra nagyon kíváncsi lennék, hogy ugyan kitől vártok itt sokan szép futballt.

3 olyan játékosunk van a keretben, akikre ilyen szempontból számítani lehet: Busquets, Iniesta és persze Messi. Nem azt mondom, hogy a többiek haszontalan vagy rossz játékosok, mert pl. Paulinho vagy Rakitic szerepe nagyon is fontos a középpálya stabilitása szempontjából. Viszont ha a kombinatív játékról van szó, akkor az idei csapattól senki se várjon semmi "jót".
Valverde szerepe pedig óriási abból a szempontból, hogy nagyon helyesen felismerte, hogy ez a KERET relatíve gyenge és alkalmatlan a magas szintű kombinatív focira. Amire viszont alkalmas, azt a mester bőven ki is hozza a játékosokból. BL csoportelsőség már 1 meccsel a csoportkör vége előtt a Juventus előtt

A szezon elején lejátszott Bohóc-kupa kivételével pedig veretlen a csapat a bajnokságban és a BL-ben is, holott játszottunk Torinóban, az Atletico otthonában, Bilbao-ban, Lisszabonban. Ennél többet szerintem elvárni nem lehet a jelen körülmények között.

- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
Viszont én azt is írtam hogy, én ilyen vagyok. Lehet furcsa, de részemről tényleg fontosabb a szép játék, az élvezhetőség, mint az eredményesség. Még akkor is ha nehéz elképzelni.Mihu írta: Ezt én arra írtam, hogy Variatrix azt írta, hogy ő azért ül le a tv elé, hogy szép játékot lásson, ilyen szempontból az eredmény másodlagos.
Egyértelmű, hogy a kettő nem zárja ki egymást.
Más szemmel néznek emberek focit, más értékrenddel... Nyilván esetenként nehéz megérteni a másik álláspontját.
Valahol azért ez szórakoztató ipar is nem csak, sport.
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
- Mihu
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4108
- Csatlakozott: 2005.02.12. 21:35:42
- Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Ezt én arra írtam, hogy Variatrix azt írta, hogy ő azért ül le a tv elé, hogy szép játékot lásson, ilyen szempontból az eredmény másodlagos.visca el barca írta:ezt most kajak úgy írod mintha a szép játék egyenes következménye lenne az eredménytelenség...Mihu írta:Azt meg nem tudom elhinni, hogy valaki ha kiesünk a BL negyeddöntőben és harmadikok leszünk a bajnokságban, akkor elégedettebben fogja zárni a szezont, mert legalább szépen játszottunk, mint ha esetleg ilyen játékkal triplázunk...
Egyértelmű, hogy a kettő nem zárja ki egymást.

- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10672
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Célfoci...Én már úgy vagyok vele, hogy egye fene, ha sikeres lesz így a csapat, és ez kell hogy idén elhozzunk egy BL-t és bajnokságot, akkor felőlem játszhatunk így idén.
Bennem is hiányérzet van, nem olyan meccseket játszunk amiket szívesen letöltök és megnézek még 2-szer, de ez van.
2010 és 2012 után szerintem bőven ki is járna egy olyan szezon, hogy nem túl szép játékkal, de sikerül feljutnunk a csúcsra.
A védekezést Valverde rendesen helyre rakta, ezért hatalmas pacsi. Ne felejtsük el, olyan stadionból jövünk, ahol tavaly simán megégtünk 3-0-ra és le lettünk focizva.
Ráadásul a Juventusnak volt egész meccsen kb 2 rendes lövése, ami szerintem egy ekkora ellenfél ellen dicséretes.
A támadás viszont láthatóan vissza esett, nem is csoda, elment Neymar, Dani Alves, a KP kreativitása évről évre csökken. Nem véletlen hogy Messinek vissza kell jönni, és Lajosnak bal szélre húzódni, persze ilyen téren falábú a Lajos, de ő eddig sem erről volt híres, hanem arról hogy kapu előtt megkapja, majd beverte mint ló a lónak(talán VEB szokta ezt mondani?
).
Tegnap nem emlékszem olyanokra, hogy kapu környékén megkapta, csak a bal szélen rohangálva.
Azért azt se felejtsük el, hogy egy nagyon potenciális veszélyforrás eltűnésével Suarezre sokkal jobban figyelhetnek a védők.
Elég megnézni az elmúlt évek pár támadását, tipikus példák:
1. Neymar megkapja, elviszi a kapu közelébe, majd lő/lepasszol
Neymar elment, ez felejtős
2. Alves és Messi/kp-s összejátszik a jobboson, és ebből alakul ki gólhelyzet, vagy beadja Suareznek/Neymarnak aki lő
Alves elment, Neymar szintén, Messi egyedül maradt, ez is felejtős
3. Messi viszi fel, és alakítja ki a helyzetet, amit vagy rálő, vagy lepasszol Neymarnak/Suareznek.
Egyedül ez a lehetőség maradt, de csak Suarezre vagy Albára kihegyezve, Messi meg nem csinálhat meg folyton mindent.
Ha ezeket megnézzük, nem túl fényes a helyzet.
Remélem Dembelé Neymar helyén fog játszani, akkor nagy hasznunkra lehet, és sokat adhat a csapatnak, ennek ellenére nagyon kéne még egy tényleg minőségi középpályás télen.
Azért meg külön pacsi Valverdének, hogy képes volt meglépni Messi pihentetését.
Bennem is hiányérzet van, nem olyan meccseket játszunk amiket szívesen letöltök és megnézek még 2-szer, de ez van.
2010 és 2012 után szerintem bőven ki is járna egy olyan szezon, hogy nem túl szép játékkal, de sikerül feljutnunk a csúcsra.
A védekezést Valverde rendesen helyre rakta, ezért hatalmas pacsi. Ne felejtsük el, olyan stadionból jövünk, ahol tavaly simán megégtünk 3-0-ra és le lettünk focizva.
Ráadásul a Juventusnak volt egész meccsen kb 2 rendes lövése, ami szerintem egy ekkora ellenfél ellen dicséretes.
A támadás viszont láthatóan vissza esett, nem is csoda, elment Neymar, Dani Alves, a KP kreativitása évről évre csökken. Nem véletlen hogy Messinek vissza kell jönni, és Lajosnak bal szélre húzódni, persze ilyen téren falábú a Lajos, de ő eddig sem erről volt híres, hanem arról hogy kapu előtt megkapja, majd beverte mint ló a lónak(talán VEB szokta ezt mondani?

Tegnap nem emlékszem olyanokra, hogy kapu környékén megkapta, csak a bal szélen rohangálva.
Azért azt se felejtsük el, hogy egy nagyon potenciális veszélyforrás eltűnésével Suarezre sokkal jobban figyelhetnek a védők.
Elég megnézni az elmúlt évek pár támadását, tipikus példák:
1. Neymar megkapja, elviszi a kapu közelébe, majd lő/lepasszol

2. Alves és Messi/kp-s összejátszik a jobboson, és ebből alakul ki gólhelyzet, vagy beadja Suareznek/Neymarnak aki lő

3. Messi viszi fel, és alakítja ki a helyzetet, amit vagy rálő, vagy lepasszol Neymarnak/Suareznek.

Ha ezeket megnézzük, nem túl fényes a helyzet.
Remélem Dembelé Neymar helyén fog játszani, akkor nagy hasznunkra lehet, és sokat adhat a csapatnak, ennek ellenére nagyon kéne még egy tényleg minőségi középpályás télen.
Azért meg külön pacsi Valverdének, hogy képes volt meglépni Messi pihentetését.

- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Ez mondjuk szerintem nem igaz, Xavi elment 3 éve, és még csak hasonló karakter se jött, pedig igazoltunk azóta ha jól emlékszem 3 középpályást is. Szimplán nem olyan típusú játékosokba fektettünk be, akikkel jól lehet ezt a játékot játszani.Mihu írta:Csak úgy tudnánk most is játszani, ha szépen, lassan, évente kicseréltük volna az alkotóelemeket fiatalabbakra.
De a gyenge játékhoz az is hozzátartozik, hogy az elméletileg kezdő szélsőnk, aki 1v1-ekkel meghúzhatná a széleket, sérült, a középcsatárunk nincs formában, és sajna Messi se azt hozza hetek óta, mint szezon elején. Ennek ellenére azért az edző keze is benne van a dologban bőven szerintem, szezon elején tök ugyanezzel a kerettel lényegesen élvezhetőbb meccseket játszottunk. Valverde nagyon ráfeküdt a stabilitásra, ami az eredményeket hozza, a játékot egyelőre nem nagyon. Azért nem véletlen, hogy Busi is pl megemlítette nemrég, hogy játékban javulnunk kell még.. És attól még, hogy javulnánk játékban, nem feltétlen kéne az eredményességben visszaesnünk szerintem, láttunk már rá példát néhányszor.
Hát még ha a másik oldalon levő középpályás is jól játszana..Tromort77 írta:Már csak abba gondojatok bele, hogy mennyivel más lehetne a csapat játéka egy csúcson lévő Iniestaval.

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
ezt most kajak úgy írod mintha a szép játék egyenes következménye lenne az eredménytelenség...Mihu írta:Azt meg nem tudom elhinni, hogy valaki ha kiesünk a BL negyeddöntőben és harmadikok leszünk a bajnokságban, akkor elégedettebben fogja zárni a szezont, mert legalább szépen játszottunk, mint ha esetleg ilyen játékkal triplázunk...

Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

- Mihu
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4108
- Csatlakozott: 2005.02.12. 21:35:42
- Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Nem szoktam okoskodni...véleményt szoktam leírni, szerintem az nem ugyan az...mess2009 írta: csakhogy van egy kis bibi ebben az okoskodásban....ez a meccs tegnap döntetlenre sikerült, de simán ki is kaphattunk volna!
én nem öncélú szép játékot várok, hanem egy színvonalas erőt sugárzó játékot, amiben benne van, hogy jók - alkalmasint jobbak vagyunk egy-egy találkozón.
egyszerűen nem tudok szabadulni attól a látomástól, hogy ez a "lufi" egyszer csak kipukkan...
persze lehet ez csak egy egyszerű kishitűség.....
Nem érzem teljesen fair-nek azt a kijelentést, hogy simán ki is kaphattunk volna, mert meg kellene említeni azt is, hogy simán nyerhettünk volna...Volt ugyanis egy kapufánk és egy Digne ajtó-ablak ziccerünk. A Juvénak sem volt sokkal több nagy helyzete, sőt...
Szerintem meg az az öncélú, hogy ha egy szurkoló minden áron azt várja el a csapattól, hogy úgy játsszon, hogy ő jól érezze magát. Reálisan kellene nézni a dolgokat és látni azt, hogy ettől a kerettől már nem lehet elvárni azt, hogy mindenkit a földbe döngöljön:

Amint látható, nem az történt, hogy visszavonultak vagy elmentek középszer játékosok, hanem olyanok, akik olyat tettek a Barcával, ami pótolhatatlan.
Ennek tükrében a jelenlegi kerettől elvárni azt, hogy szépen játsszon, az .... mindegy...
Csak úgy tudnánk most is játszani, ha szépen, lassan, évente kicseréltük volna az alkotóelemeket fiatalabbakra. De gondoljunk bele, hogy mi lett volna, ha egy csúcson lévő Dani Alvest vagy Xavit lecseréltünk volna egy fiatalabb Jóska Pistára, mert Pistát most lehet megszerezni, Xavi meg úgyis kiöregedik 2-3 év múlva, de akkor meg Pistát már nem biztos, hogy meg tudjuk venni. Hát szerintem a szurkolók felgyújtották volna a Camp Nou-t.
Azt akarom ezzel mondani, hogy a szép játék és annak felelősei ki lettek maxolva, ameddig lehetett. Ezt tudtuk előre, hogy itt egyszer be fog következni az, hogy 2-3-4 éven belül majdnem teljes kezdő csere és gyökeres játék változás lesz, mert A Nagy csapat kb. egyszerre fog kiöregedni/kiégni.
Ja és a játékunkat, akár a tegnapit is egy Chelsea-Inter duóhoz hasonlítani szerintem továbbra is elég erős túlzás...
VEB:
Denilson meg Joaquin is gyönyörűen játszott. Denilson még szebben, mint Neymar...mégis kb. akkora különbség volt a pályafutásukban, mint a Barca-Betis viszonylat...
Továbbá Bilbao-ban nem ég a város, ha a csapat lemarad az EL helyekről...el tudod képzelni mi lenne, ha a Barca lemaradna a BL-ről? Én nem nagyon...
Azt meg nem tudom elhinni, hogy valaki ha kiesünk a BL negyeddöntőben és harmadikok leszünk a bajnokságban, akkor elégedettebben fogja zárni a szezont, mert legalább szépen játszottunk, mint ha esetleg ilyen játékkal triplázunk...

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
akik a "gyenge" keretre fogják ezt a játékot, azok magyarázzák mér nekem el, hogy lehet az, hogy a bilbao ennél jóval gyengébb kerettel konkrétan szebb focit játszott.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Kezeljétek már a helyén a valóságot. Messin kívül senki nem tud gólt lőni. Azért ehhez képest nem gyengén jól állunk. Suérez továbbra is megye szintű szezont produkál, más csatárunk meg nincs is. Pacot nem említem, Dulifuli meg hozza a szokásos semmit, bár mostmár legalább nem arc a srác, hanem emós (nem láttam még idén örülni).
csakhogy van egy kis bibi ebben az okoskodásban....ez a meccs tegnap döntetlenre sikerült, de simán ki is kaphattunk volna!Mihu írta:Nem igazán értem ezt a hetek óta tartó siránkozást sem a katalán sajtó, sem az EuroBarca részéről.
Valóban nem olyan a játékunk, mint volt Pep alatt vagy 15-ben, de a keretet se lehet összehasonlítani azokkal. Nekem nagyon tetszik az, hogy idén szinte minden meccsen okosan játszunk, ha úgy tetszik, célfocit játszunk. Tegnap például nem kellett megszakadni azért, hogy nyerjünk, tökéletes volt az X is és a csapat ennek szellemében lépett pályára. Lehetett pihentetni 3 fix kezdő játékosunkat és a csapatnak se kellett meghalni a pályán. Ez még a szezon hátralevő részében kifizetődő lehet.
azt sosem fogadnám el a csapattól, hogy úgy menjen ki a pályára, mint az Inter és a Chelsea l lennénk pariban...Melyik a jobb?
én nem öncélú szép játékot várok, hanem egy színvonalas erőt sugárzó játékot, amiben benne van, hogy jók - alkalmasint jobbak vagyunk egy-egy találkozón.
egyszerűen nem tudok szabadulni attól a látomástól, hogy ez a "lufi" egyszer csak kipukkan...
persze lehet ez csak egy egyszerű kishitűség.....
Kicsit túltoljátok ezt a célfoci témát. Stabilan védekeztünk, de szerintem kevésbé ültünk rá a 0-0-ra, mint a Juve, pedig nekik kellett volna mérgezett egérként menniük. A cseréket is annak tudom be, hogy a 2. félidőben gyors szélsőkkel (Alba, Messi) akarta szétfuttatni a fáradt védelmet, és megnyerni a meccset. Ha Digne berúgja a ziccert, vagy Paulinho fejese beakad a keresztléc alá és 0-2-re nyerünk, Valverdéről ma már lenne 20 cikk a neten, hogy kivételes képességű edzőzseniként elverte a BL-döntős Juventust Torinóban.
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
Pedig igen egyszerű!Mihu írta:Nem igazán értem ezt a hetek óta tartó siránkozást sem a katalán sajtó, sem az EuroBarca részéről.
Én azért ülök le mecset nézni hogy szórakozzak, ilyen esetben az eredmény másodlagos, mert én nem kapok prémiumot azért hogy ezt a meccset végig szenvedtem.
Soha nem fogom megérteni az eredménycentrikusságot egy szurkolónál, és hogy a kupa elégít ki valakit, nem az hogy élvezhető focit játszik a csapata.
Persze többfélék vagyunk szóval egyszer biztos el fogom tudni ezt fogadni. Én lassan ott tartok hogy jobban élveztem az LE alatti szenvedést, mert ha nyertünk legalább szépen nyertünk.
A tegnapi meccs nekem már egy taktikus: Chelsea, Inter meccshez hasonlított.
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
Dettó. Ugyanezeket gondolom én.Zozzy 5 írta:bennem kettős érzések vannak...
Plusz az új "érkezőkön" kívül talán még abban is bízhatunk, hogy van még a mostani csapaton belül is aki javulhat önmagához képest (ld. Suarez csak javulni tud..., Semedoban is látok potenciált).
Ez a meccs megint nem a támadóinkról szólt, de igazságtalanok vagyunk ha fikázzuk a csapatot, mert:
- Umtiti például tegnap is zseniális volt. Talán egy hibájára emlékszem az egész meccset figyelembe véve...
- A Rakitic, Iniesta és Busquets is kifejezetten jól nyomták. Összességében mondhatjuk, hogy kontrolláltuk a meccset idegenben egy Juve ellen.
- Tegnap egyes Juve próbálkozásoknál öröm volt nézni, ahogy védekeztünk.
Én is abban bízom, hogy ez a ronda játék tudatos Valverde részéről.
Elmúltak már azok az idők, amikor egy ilyen szintű csapatot is gond nélkül elkalapáltunk hazai pályán.
Ez a keret nem alkalmas a megszokott 4-3-3-ra, ha azt próbáltuk volna játszani valószínűleg kapunk egy sima hármast megint...