Közeleg a visszatérés…
Not a bad view, right? pic.twitter.com/uTpLDhaxy9
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 7, 2025
Na nee.S.Agüero írta:Akkor már inkább Paco kezdjen nálunk, mint Kane.
Tico ellen eddig sem kellett, egyszer összejött nekik, mert mindkét nagy csapat bénázott az utolsó fordulókban, azóta maradt nekik a 3. hely.Ha a Valencia így folytatja, akkor bizony komolyan kell venni őket, és ellenük számolgatni a pontokat, nem pedig a RM-Atleti elől.
Én is, az Atletico nem elég stabil a bajnoki esélyességhez, a Real viszont még az lehet, ha összeszedik magukat, de ha 10 pont föle megy a hátrányuk, onnan már valószínűleg egy jó tavasszal sem tudnak visszajönni. Pontszámban az x is elég jó nekünk, a vereségük inkább főleg lélektanilag lenne még nagyobb csapás. A győzelembe viszont bele is kapaszkodhatnak.S.Agüero írta:Én azért a Tico győzelmének jobban örülnék, mint az iksznek.
Ő csinálta jól, nincs semmi baja, de legalább nem kell az Oroszország elleni hokimeccsen játszania(nem úgy mint Iniestának, aki szerintem most is 80 percet fog játszanirecrea írta:Isco is cserét kért tegnap, rájuk jár a rúd rendesen sérülések terén. Bár sztem nekünk jobb lenne, ha Bale pl folyamat játszana. Illetve sajnálom is a fickót, lelkileg ezt nagyon nehéz feldolgozni.
Hétvégén madridi derbi, full háromesélyes, az x valami tökéletes lenne, mi meg persze nyerjünk
Az biztos, a Real tuti közé rak hármat.recrea írta:full háromesélyes
Szerintem is. Főleg a mezőnyben nyújtott teljesítménye megsüvegelendő.Messias2 írta:Aranylabdát érdemel a portugál!!!S.Agüero írta:If Lionel Messi (17.39%) misses his next 507 shots in La Liga, he'll have the same conversion rate as Cristiano Ronaldo (2.08%).
Ez egyértelmű.![]()
Aranylabdát érdemel a portugál!!!S.Agüero írta:If Lionel Messi (17.39%) misses his next 507 shots in La Liga, he'll have the same conversion rate as Cristiano Ronaldo (2.08%).
CR GOATS.Agüero írta:If Lionel Messi (17.39%) misses his next 507 shots in La Liga, he'll have the same conversion rate as Cristiano Ronaldo (2.08%).
Messi új szerződése azért meg dobhat ezen. De nekünk sem feltétlenül a mennyiséggel van a baj, hanem a csapaton belüli farokméregetéssel, ha x új szerződést kap, y is sírni kezd többm pénzért, hosszútávon meg ez nem tesz jót. Mondjuk az elmúlt években pár pénzéhes embertől megszabadultunk, Valdes, Alves, Neymar, ez azért javít a helyzeten.visca el barca írta:heti 200-300.000 euróval van több fizetésünk mint nekik. ez évi 10 millió euró ami ezen a szinten nem különbségpalesz77 írta:nem hiszem, hogy a fizetésekkel olyan bajba lesznek majd mint mi most..
mi meg több szponzori pénzt kapunk. biztos van vmi különbség, de közel sem akkora mint amekkora legendákat hajtogatnak állandóan itt egyesekferninho írta:Csak mi még "lenyúlunk" elég szép % reklámösszegeket is.visca el barca írta:heti 200-300.000 euróval van több fizetésünk mint nekik. ez évi 10 millió euró ami ezen a szinten nem különbség

Csak mi még "lenyúlunk" elég szép % reklámösszegeket is.visca el barca írta:heti 200-300.000 euróval van több fizetésünk mint nekik. ez évi 10 millió euró ami ezen a szinten nem különbségpalesz77 írta:nem hiszem, hogy a fizetésekkel olyan bajba lesznek majd mint mi most..
heti 200-300.000 euróval van több fizetésünk mint nekik. ez évi 10 millió euró ami ezen a szinten nem különbségpalesz77 írta:nem hiszem, hogy a fizetésekkel olyan bajba lesznek majd mint mi most..

Nem nem tudták volna kifizetni azt a 18 vagy hány milliót, nem akarták. Van egy meglevő fizetési struktúrájuk, amit egy Mbappé miatt nem akartak felrúgni. A pályán nyújtott teljesítmény miatt lehet még megbánják, de nem hiszem, hogy a fizetésekkel olyan bajba lesznek majd mint mi most..Kovbal88 írta:a fizetés mióta okozott nekik gondot. Mindenesetre érdekes.
Kovbal88 írta:Valami baj lehet a Real Madridnál, 2000-es évek óta, mindig náluk voltak a legdrágább igazolások.
Figo, Zidane, Kaka, Ronaldo, Bale most meg hagyták, hogy a Mpabbé a PSG-hez került, mert nagy fizetést kért. Ugyanmár, télen nem igazolhattak, a fizetés mióta okozott nekik gondot. Mindenesetre érdekes. Meg ez a sok fiatal játékos akikkel próbálkoznak szintén nem jellemző rájuk.