Formula 1

Minden ami nem foci, de sport
Avatar
Mihu
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4092
Csatlakozott: 2005.02.12. 21:35:42
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

2017.11.07. 12:06:11

Sajnos én sem láttam versenyezni Sennát, 4 éves voltam mikor meghalt. De az sokat elmond róla, hogy többen abszolút felhagytak az F1 nézéssel, miután elhunyt. Unokatesóm olyan szintű Senna-fan volt, hogy építkezés közben ő húzta fel az erkélyen a malteres vödröt, és be kellett neki rakni egy TV-t, hosszabbítóval az erkélyre, hogy tudja nézni a versenyt :D Amikor nem húzta fel, akkor Édesapámék tudták, hogy Senna előz :lol:

Ezt a filmet én is végignéztem, csak ez alapján tudok véleményt mondani Róla (így nagy betűvel), de az egyből lejött, hogy benne egyszerre párosult a filozófus, a tanító, a bölcs, az Isten áldotta tehetség és a kegyetlenség. Azok a monológok, amik a filmben is szerepelnek, iskolai tananyagok is lehetnének akár.

Nyilván hozzájárul a mítoszához és a maga mögött hagyott űrhöz, amilyen módon távozott a sportágból, de azért a film alapján is látszik, hogy tényleg olyan karakter volt, amilyen 20 évente egy kerül a sportba.

Számomra Schumacher volt az, aki miatt kihagyhatatlan volt számomra az összes hajnali futam, a nappaliak meg magától értetődőek voltak.

Olvastam az önéletrajzi könyvét, amiből nagyon jól meg lehet ismerni azt az embert is, aki a sisak alatt rejtőzött. Rengeteg szakember, szerelő, mérnök elmondta, hogy úgy senki sem tudta motiválni a csapatát, ahogy Ő. Minden emberének a születésnapját fejből tudta, sosem felejtkezett el felköszönteni őket. Mindig, minden szerelőjére jutott 5 perce, kérdezte, hogy hogy van a család, a gyerekek, stb. Egy forró maranellói tesztnapon egyszercsak megjelent egy hűtőkocsi, tele fagyival, jégkrémmel. Látta a szerelőkön, hogy kezdenek fáradni, így meglepte őket egy kis hűsítővel. Egy kis szünet, amikor senki sem dolgozhatott. Viszont amikor vége volt a szünetnek, utána ugyan úgy maximális koncentrációt várt el mindenkitől. Senki miatt nem mentek úgy tűzbe a szerelői, mérnökei, mint érte.

Az az aprólékosság, ami jellemezte Őt, ahogy minden egyes centiméterét ismerni akarta a kocsinak, tudni akarta, hogy mi miért van, miért működik úgy ahogy, az az elmondások alapján rajta kívül csak Sennában volt meg, illetve mostanában Vettelben.

Számomra Schumacher sokkal nagyobb nagyság az F1-ben, sokkal példaértékűbb, mint a mostaniak közül bárki, főleg Hamilton. Az életvitele, a pesszimizmusa, a céltudatossága és az ellenfelek tisztelete miatt hozzám sokkal közelebb áll, mint Hamilton vagy Alonso. Hamilton a nagyképűsége, az, hogy se veszíteni, se nyerni nem tud, illetve az életvitele miatt, Alonsonak meg a 2004-2006 között mutatott viselkedését nem tudom elfelejteni...Azért 20 évesen a kamera előtt mosolyogva áthúzni az akkor már többszörös világbajnok Schumi fotóját a falon, az több, mint tiszteletlenség...

Az ellenfelek tisztelete nyilván sokaknál kiveri a biztosítékot, a Hill és Villeneuve ütközés miatt (mondjuk nálam az első nem olyan egyértelmű), de Senna is csont nélkül kitette Prostot Japánban, sőt, Ő még előre meg is mondta :lol: :lol: :lol: Mindenkinél lehet egyébként ilyen fekete pontokat találni a pályafutásában, csak nem hegyezik ki ennyire, mert nem VB címről döntött.
Kép
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2017.11.06. 23:04:16

Sok hasonlóság van köztük, vezetésre, karakterre.
Mint mondtam én soha nem láttam Sennát tehát az én véleményem hiteltelen, de ami így videók alapján átjött nekem is ez a véleményem csak én nem mertem leírni.

Viszont szerintem Schumi betudta tölteni valamennyire azt az űrt amit maga után hagyott, ő is egy igaz bajnok volt ahogy valamennyire Alonso és Vettel is az de nálam az utóbbi kettot gyorsaságba veri az angol.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19545
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2017.11.06. 22:07:00

Nekem az all-time kedvenc. És ő en bloc, túlmutatott a sporton, tényleg mintha a jó Isten képi vetülete lett volna. Gyerekként Imola akkora törés volt, hogy ott teljesen fel is hagytam az egésszel, nem volt és nem is tud senkire a helyére lépni a szívemben. Mikor jött egy kis tejfeles szájú Lewis Hamilton, ugyanazzal a pimasz, csak a győzelem mentalitással, akkor kezdtem újra érdeklődni és lépett valamelyest Senna helyére. Sok hasonlóság van köztük, vezetésre, karakterre.
Kép
Kép
Kép
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2017.11.06. 19:58:41

https://www.youtube.com/watch?v=duvQ6Dq2RAg&t=190s" target="_blank

Mekkora karakter, hatalmas versenyző lehetett :shock: Szerencsés, aki láthatta versenyezni, én sajnos nem. :(
Az a 88as Japán nagydíj minden idők legnagyobb feltámadása lehetett,de a 89es se volt gyenge.

A McLaren Honda meg brutál gép lehetett
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2017.11.01. 15:38:06

Nervo írta:http://f1vilag.hu/hirek/hamilton-ujjal- ... tekezleten
Elismerem a tehetségét én is, de csatlakozva a többséghez nekem sem volt sohasem szimpatikus ez az ember.És főleg az ilyen viselkedései miatt. :?
Miert amugy nem volt igaza? Vagy Vettelnek hagyni kell? Amugy is rengeteg mindent elneztek a nemetnek meg a Ferrarinak iden. Most a rajtnal miert nem lett bunteteve amiert tonkre tette Hamilton versenyet? A bakui mutatvanya meg minden autosportban azonnal fekete zaszlo, kiveve a Forma 1ben mert ahol dollarmillardokrol van szo ott a legfontosabb erdek hogy a leheto legvegeig szoros legyen a kuzdelem.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
Nervo
Capitá del Barça
Hozzászólások: 536
Csatlakozott: 2014.03.07. 14:50:11
Tartózkodási hely: Home, Workplace.

2017.11.01. 14:47:39

http://f1vilag.hu/hirek/hamilton-ujjal- ... tekezleten" target="_blank
Elismerem a tehetségét én is, de csatlakozva a többséghez nekem sem volt sohasem szimpatikus ez az ember.És főleg az ilyen viselkedései miatt. :?
FCB: Stegen, Semedo, Piqué, Eric Garcia, Gaya, Riqui Puig, De Jong, Coutinho, Messi, Depay, Fati.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.
Kép
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2017.10.31. 16:58:51

dudu0209 írta:Érdekes időről-időre olvasni, hogy az emberek mennyire azt látják, amit látni szeretnének... legyen az foci, autós sport stb. Hihetetlen, hogy sokszor teljesen egyértelműnek tűnő dolgokban sincs egyetértés. Hamiltonnak grat!
Itt mire gondolsz?
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
Messithebest
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3309
Csatlakozott: 2010.05.15. 20:34:35

2017.10.31. 16:25:58

Gaizka írta:Teljesen megèrdemelt vb cím ès remek pilóta szimpátiától függetlenül, pedig èn aztán nagyon megvetem a stílusát ,meg amit kèpvisel. Bár Alonsot mèg mindig jobbnak tartom a számok ellenère is. Mostanában nèzegettem a statokat ,szèp meg minden ,de a 2000-es èvek elejèn hány futamból állt egy naptári èv, elfelejtettem ,de mintha úgy rèmlene sokkal kevesebb futam volt.
így van, 2000-es évek elején még 15-16 futamos szezonokat mentek, és Schumi így szerzett 91 győzelmet, na ez az elképesztő egyébként, és számomra ezért is összehasonlíthatatlanok a különböző korszakok. Nekem nyilván ő marad a No.1, de egy laikusnak aki pár éve követi a sportot, már nem biztos.

Kimihez kapcsolódva meg annyit hogy a jövő év után én is remélem hogy távozik, igaz idén nyerhetett volna 2 versenyt, de azért valljuk be hogy így is édes kevés az idei Ferrarihoz, úgyhogy remélem 2019től átadja a helyét LeClercnek, aki szerintem iszonyú tehetséges, remélem ezt jövőre már megmutatja a Sauberben is.
Kép
"I don't know, why the man above gives me the hardest road, but... the man above don't put you in situations that you can't handle." - LeBron James
Avatar
Gaizka
Barça B
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2015.09.28. 10:05:20

2017.10.31. 11:40:10

Teljesen megèrdemelt vb cím ès remek pilóta szimpátiától függetlenül, pedig èn aztán nagyon megvetem a stílusát ,meg amit kèpvisel. Bár Alonsot mèg mindig jobbnak tartom a számok ellenère is. Mostanában nèzegettem a statokat ,szèp meg minden ,de a 2000-es èvek elejèn hány futamból állt egy naptári èv, elfelejtettem ,de mintha úgy rèmlene sokkal kevesebb futam volt.
dudu0209
Barça B
Hozzászólások: 42
Csatlakozott: 2009.08.16. 22:08:38

2017.10.30. 15:38:21

Érdekes időről-időre olvasni, hogy az emberek mennyire azt látják, amit látni szeretnének... legyen az foci, autós sport stb. Hihetetlen, hogy sokszor teljesen egyértelműnek tűnő dolgokban sincs egyetértés. Hamiltonnak grat!
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19545
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2017.10.30. 15:36:04

Ez a kinek a tökfőzelék kinek a borsó. Számok Lewis mellett szólnak, pole-győzelem-vb cím, bőven a legjobbak között van, számomra csak Senna-val hasonlítható össze, mert ő a numero1, de erre írtam az elején, hogy borsó vagy a tök esete. :D
Mindenesetre senki nem veszi el tőle ezt a négy vb címet, s remélhetőleg messze még a vége.
Kép
Kép
Kép
MesQueUnClub
Capitá del Barça
Hozzászólások: 538
Csatlakozott: 2017.03.21. 21:13:21

2017.10.30. 14:13:07

Megérdemelte, látva hogy itt-ott milyen indulatokat vált ki rengeteg emberből én csak még jobban bírom :D :D
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2171
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2017.10.30. 12:58:46

JimmyJump írta:Helyére került ezzel a 4 bajnoki címmel Hamilton. A legelső versenyétől kezdve konstans top szintet hoz, elképesztő tehetség és elkötelezettség dolgozik benne.
Innentől kezdve a következő évek már a rekordokról fognak szólni, illetve hogy top 5, top 3, vagy esetleg a legjobbként fogják elhelyezni az all time listákon.
Helyére? Alonsonak pl két címe van. Sennának 3. Laudának 3. Nem hinném, hogy pl náluk jobb.
Maradjuk annyiban, hogy a legjobbak között van, ez vitathatatlan. De kezeljük már helyén a dolgokat.
Ricciardo, Max, Vettel, Alonso simán tudja azt, amit HAM.
Ha annyira jó lenne, tegnap is láthattunk volna egy kis HAMMER-Time-t. Ahhoz képest az utolsó Sainzot legalább 15-20 körön keresztül nem tudta megelőzni.

Vettelnek nagyobb szezonja volt idén, ja és szerintem miután letörte Max a szárnyát simán belefért, hogy belemenjen Hamiltonba. Ami nem volt sportszerű, de Lewis se az. Legalább izgalmas volt a verseny.

Kimi meg elgondolkodhatna, hogy máshol próbál szerencsét, nem az ő szintje ez már, elvan, elautózgat, de nem az igazi sajnos. Nem volt rossz éve, de ez már kevés ide. Tegnap is 20 másodpercre volt Vetteltől, hogy a német végigment a mezőnyön meg kétszer volt a boxba plusz szárnycsere.
mess2009
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4285
Csatlakozott: 2009.01.30. 11:58:28

2017.10.30. 07:45:54

Nervo írta:Raikkönen dobogója ide vagy oda, ezek után nyugdíjhatnák már mert ez csak kapálózás. Hamilton vb győzelme vitathatalan volt, de ilyen csapatársal ami vettelnek volt ebben az idényben az durva hogy nem volt aki segítse a németet. Arra kíváncsi lennék ha pl.Max ülne Bottas helyett a mercibe, ennek mennyire tudna örülni hamilton. :D
ez így mondjuk konkrétan nem igaz. mindig segítette, ha a pozíciója megengedte, vagy ha Seb-nek szüksége volt rá.
tegnap pl. mit segíthetett volna?! :mrgreen:
amúgy pedig a Ferari elveszítette a dominanciáját technikailag és ez pecsételte meg a pilótáik sorsát. az viszont hogy Kimi már nem a régi nyilván igaz de ha valaki a kkor Vettel tudja hogy jó e neki csapattársként.
Avatar
JimmyJump
Jugador del Barça
Hozzászólások: 190
Csatlakozott: 2016.12.08. 11:59:14

2017.10.30. 07:25:29

Helyére került ezzel a 4 bajnoki címmel Hamilton. A legelső versenyétől kezdve konstans top szintet hoz, elképesztő tehetség és elkötelezettség dolgozik benne.
Innentől kezdve a következő évek már a rekordokról fognak szólni, illetve hogy top 5, top 3, vagy esetleg a legjobbként fogják elhelyezni az all time listákon.
Avatar
18Barca99
Capitá del Barça
Hozzászólások: 928
Csatlakozott: 2009.12.08. 19:36:08
Tartózkodási hely: Budapest

2017.10.29. 23:49:13

Attól függetlenül, hogy nagyon nem kedvelem a britet, emelem kalapom amit művelt itt a nyári szünet óta. Akkor már javában követtem a Forma 1-et mikor ő bekerült a száguldó cirkuszba, és tényleg ez az éve / fél éve volt az egyéni legjobbja is. Ilyen szempontból is megérdemli, hiszen nem hibázott a fontos szituációkban, ellentétben Vettelel. =D>

Egy picit azt sajnálom csak, hogy nem lehetett a végéig kiélezett, mert azért az ma is látszódott, hogy amint egy kis baki keveredett Hamilton versenyébe, mindjárt nagyobb lett rajta a nyomás. Ettől függetlenül szerintém idén akkor is ő és a Merci nyert volna ha az utolsó kanyarig 5-10 pont a különbség csak.

Egyszerűen annyira változatos pályákat sikerült betenni a versenynaptárba, hogy szinte lehetetlen minden pályára domináló autót összerakni, így mérlegelni kell a csapatoknak, hogy úgymond melyik pályákat akarják a lehető legjobban kiaknázni és ebben a Merci járt az élen.

Ettől függetlenül remélem, hogy jövőre a Ferrari már ott lesz Sebbel a végéig harcban és megszerzi az ötödiket. És, hogy kicsit a sport mellett is beszéljek, nagyon kellene egy legalább ilyen jó Red Bull is, nekem mindkét pilótájuk nagyon szimpatikus. Raikkönennel én sem vagyok megelégedve, mert tény, hogy elfogadta a másodszámú szerepet, de sajnos nem tudta megmutatni, hogy hogy tudná segíteni Vettelt, hiszen nem volt egyszer sem igazi hátvéd. Jövő évet még remélem lehúzza sikeresen, aztán átadja a helyét Ricciardónak.

Mégegyszer gratula Haminak, szűk elitbe került. Remélem többet nem látom örülni :D
Ha el kell törnöm valamimet a pályán, akkor eltöröm, és nem panaszkodom, ha ez segít az edzői stábnak és a csapatomnak. Ez a fajta elkötelezettség a legfontosabb, hogy meglegyen mindenkiben. - Ivan Rakitic
Avatar
Messithebest
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3309
Csatlakozott: 2010.05.15. 20:34:35

2017.10.29. 22:27:20

Örülök hogy végre vége, nem vagyok csalódott egyáltalán, sajnos ez egy technikai sport, el kell fogadni ha elromlik a kocsi és ennyi, menni kell tovább, mindig van következő év, reméljük addigra kijavítják ezeket a hibákat és megbízhatóságban nagyot lép előre a Ferrari. Hamiltonnak meg grat, még mindig rühellem az életstílusa és a celebkedése miatt, de a tehetsége vitathatatlan, és az is hogy mindig ott volt amikor a Ferrari gyengélkedett vagy peches volt. Seb igazi bajnokként viselkedett és már a kocsiban ülve gratulált Hamiltonnak.

Ui: nem hiszem el hogy ez a bohóc Neymar mi a f**t keres egy F1es kozvetitesben... #-o #-o
Kép
"I don't know, why the man above gives me the hardest road, but... the man above don't put you in situations that you can't handle." - LeBron James
Avatar
Nervo
Capitá del Barça
Hozzászólások: 536
Csatlakozott: 2014.03.07. 14:50:11
Tartózkodási hely: Home, Workplace.

2017.10.29. 21:48:48

Raikkönen dobogója ide vagy oda, ezek után nyugdíjhatnák már mert ez csak kapálózás. Hamilton vb győzelme vitathatalan volt, de ilyen csapatársal ami vettelnek volt ebben az idényben az durva hogy nem volt aki segítse a németet. Arra kíváncsi lennék ha pl.Max ülne Bottas helyett a mercibe, ennek mennyire tudna örülni hamilton. :D
FCB: Stegen, Semedo, Piqué, Eric Garcia, Gaya, Riqui Puig, De Jong, Coutinho, Messi, Depay, Fati.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.
Kép
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2017.10.29. 21:46:08

Neymar :lol: :lol: Angolra még gyúrj egy kicsit ocskos :D

A rendezőnek nem nagyon tetszett a Ferrari Ray Ban reklámja :D Mexikó is nagyon komoly piac lett
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Nero. 2017.10.29. 22:00:32-kor.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
rikko
Capitá del Barça
Hozzászólások: 960
Csatlakozott: 2017.02.12. 11:10:09

2017.10.29. 21:44:23

Grat Lewisnak....
Vettel is mindent kihozott ebből a szezonból, de segítség nélkül ennyi volt a max.
Nagyon kellene neki egy jó társ, mert Kimi nagyon retek idényt pergetett. Ocon , Perez , VErstappen hármasból bármelyiket szívesen látnám.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19545
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2017.10.29. 21:42:36

2017 VILÁGBAJNOKA LEWIS HAMILTON

És megelőzve a nagy legenda a nagy idol és a negyedik cím a zsebben! Brutálisat tolt Lewis a szezon második felében, egy fura verseny végén, de egész évben pályafutása talán legkiegyensúlyozottabb szezonját produkálta!
Kép
Kép
Kép
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2017.10.29. 21:41:54

Uhh Verstappen csaja :oops:

Hamiltonnak Grat, megérdemelte. Reméljük igazak a pletykák es jövőre mar a RB és a McLaren is versenyképes lesz
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
rikko
Capitá del Barça
Hozzászólások: 960
Csatlakozott: 2017.02.12. 11:10:09

2017.10.29. 21:11:50

S.Agüero írta:
rikko írta:Nem szeretem a niggert, de sztem Vettel direkt belement....
És miért érte volna meg ez neki?

Szerintem ideges lett... Meg ugye egyből beugrott neki, hogy innentől kezdve vége mindennek....
Én Ferraris vagyok amióta az eszem tudom, de Seb-ben megvan ez.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18362
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2017.10.29. 21:03:34

rikko írta:Nem szeretem a niggert, de sztem Vettel direkt belement....
És miért érte volna meg ez neki?
rikko
Capitá del Barça
Hozzászólások: 960
Csatlakozott: 2017.02.12. 11:10:09

2017.10.29. 20:42:02

Ocon-t már jövőre betenném Kimi helyére. A finn nagy arc és rettenetesen szimpatikus.... de ez már nem az ő sportja.
Válasz küldése