


Ha ez igaz akkor csúnyűn lemaradtunk róla tavaly!
Az a para h nem hallottunk semmit erről a csávóról eddigCooltiszo írta:Erősen érdeklődünk az argentin Ustari utn(cserekapusa válogatottnál, 19 éves, jóban van Messivel). Állítólag akár már nyáron idejöhet, az ára 10 milla körül van állítólag. Én örülnék neki, úgy gondolom Joqruera nem lesz sokáig a kispadunkon, jobb kapus ő annál, Ustari meg jó, és ha kölcsön adjuk 1-2 évre utána sztem jó harca lehetne köztük Valdessel, de akár már nyáron is.
Szerintem a Milan fogja elvinni a Sváért kapott pénzből. És még piszok jól is járnak vele. Sajna.sub_bass írta:Jah, kicsit sok lenne, főleg úgy, hogy mi cserecsatárt kerestünk!(és lett is egy jóLos Banditos írta:Nem hiszem hogy kifizettünk volna érte 40 milkát.) De modjuk nem jár rosszul, aki leigazolja! Milan v MU
nem lesz rossz egyiknek sem
Jah, kicsit sok lenne, főleg úgy, hogy mi cserecsatárt kerestünk!(és lett is egy jóLos Banditos írta:Nem hiszem hogy kifizettünk volna érte 40 milkát.
én is a Milito Saviola csere mellett lennék, de sztem a Zaragoza nem gondolkozik Javierben, és ő sem akar kis(ebb) klubban játszaniantiimperialista írta:Szerintem Saviola nem akar majd a Zaragozába menni. Meg is értem, ha úgy dönt, sokkal jobb játékos annál, nagyobb csapatban a helye. Remélem, jól alakul majd a sorsa.
Damiát kölcsönadtuk télen másfél éve. A 07/08as szezonban térhet vissza hozzánk ha a vezetők is úgy gondolják.sub_bass írta:télleg, most akkor damián túladtunk
a tapasztalt, magas erős és több helyen bevethető védő az nem alves és zambrotta...alves nem tapasztalt, nem erős, nem vethető be több helyen és többet megy előre mint védekezik. nem lennénk előrébb vele, mint bellettivel!!!Silvanus írta:Gio, és Sylvinho - jók-jók, de már öregek, és lássuk be: lassabbak lesznek jövőre, mint idén voltak. nem lehet már csak rájuk építeni!
Belletti-Oleuger - jók-jók, de sajnos elég hullámzó a teljesítményük, néha káprázatosak, néha viszont borzalom amit művelnek... és Belletti sem mai gyerek!
Puyol és Marquez pedig hiába káprázatosak, bármikor megsérülhetnek, és pihenniük is kell!
Szóval, a lényeg, hogy legalább 1, de inkább 2 fiatalabb, tapasztalt, több helyen is bevethető, magas, erős védő kell!!! Muszáj! Chivu, vagy Zambrotta, vagy Daniel Alves tökéletesek lennének, de szóba került még egy-két jobb név, a lényeg, hogy kell!!!!!!!