LG írta:Nézd, szerintem működhetne vhogy így:
Vkp: Busi, Paulinho
Jobb oldali középpályás: Rakéta, Seri
Bal: Coutinho, Iniesta - illetve ha nem jön a brazil, akkor SR.
A többi meg felesleg.
Egyébként én most annak örülnék, ha nem jönne kp, hanem SR-nek és Denisnek adnék több lehetőséget, Gomest mindenképp elfelejteném. Ebben benne van az is, hogy a két fiatal hosszútávon kevés lesz, és ez kihat a szezonunk sikerességére, de én megkockáztatnék a mostani helyzetben ennyit.
Szerintem nem jó a kiindulási pont, már ami a felállást illeti. Ma sem 4-3-3-at játszottunk, a squawka pl.
ezt rajzolta fel, de az egészen biztos, hogy 2 belső, védekezőbb stílusú középpályással játszottunk (Busquets és Rakitic).
Ha ezt vesszük alapul, akkor arra a két posztra jelenleg itt van Busquets, Rakitic, Gomes és Paulinho. Ha visszatér Suárez, akkor Messi játszik valószínűleg fals 9-es szerepkörben, és az uru vagy előtte vagy a bal szélen kaphat szerepet.
Persze, mindez fikció és előfordulhat, hogy éppen Suárez hiánya miatt játszottunk így ezúttal.
Mindenesetre ebben a felállásban azért sokaknak meg lehetne találni a helyét. A bal szélen elszaladgálhat Denis, Deulofeu, a jobboson Vidal, Deulofeu, SR (esetleg Dembelé), Iniesta játszhatna SR mai szerepkörében (persze fizikailag azt nemigen bírná, amit Roberto letett ma az asztalra, de a két védekezőbb felfogású kp. előtt neki is könnyebb dolga lenne).
Ha Serit leigazoljuk, akkor szerintem Gomes kölcsöne realizálódik, lehet, nem véletlen merült fel mostanában az erről szóló hír.
Megmondom őszintén, nekem tetszett a mai produkció, és talán a keret is erre a felállásra alkalmas a leginkább, a felmerülő érkezők pedig passzolnának is bele.
A mondandód második felével pedig abszolút egyetértek. Denis abszolút pozitív csalódás eddig, lehetséges, hogy a tavalyi tanulóév után idén végre megtalálja a helyét. A szikra eddig is benne látszódott a leginkább, csak éppen totál súlytalan volt az esetek 90%-ban. Hátha idén nem.