Semmi önmegnyugtatást nem érzek. Gyakorlatilag 2 poszton erősebbek, mint mi. Verratti és most Neymar.visca el barca írta:szerintem ez csak ilyen önnyugtató szöveg. sokkal jobban jártak nemyarral, mintha 220-ért megvették volna mbappét meg vmi francia tölteléket, vagy vettek volna két bale/pogba féle bohócot. vagy akkor ránk is ránk lehetett volna sütni 4 éve, hogy neymarért kifizettünk 100-at, pedig abból a pénzből akkor még két igen jó focistát is lehetett volna venni + akkor még senki nem tudta mi lesz belőle, az ugribugri brazil bajnokság után mire lesz itt képes. lehet fikázni a psg-t, de mi is a markeing meg a hype miatt vettük meg. mond h nincs igazamChino írta:Mondjuk a PSG talán jobban járt volna ha ezt a pénzt csapatépítésre fordítja. Legalábbis, ami a sportszakmai részét jelenti. Igazából van két kiemelkedő játékosuk, a többi azért nem szűk elit. Van egy Draxlerük akik igazán jó és fontos láncszem volt és nem erre próbálnának építeni, hanem inkább ráhozzák a nyakára Neymart. Akik tényleg elit játékosok voltak már kiöregedőben vannak. Silva, Alves, DiMaria, De a Matuidi-Cavani duóban sem sok van és ők sem a top5 kategória. Ha 220 milliót csapatszinten költenek el, szerintem jobban járhattak volna, persze a marketing és a pénz nem ezt diktálja. Illetve nem borult volna ekkorát a piac. 2-3 játékos többet adhatott volna, de hát nem ez a lényeg.![]()
a kiöregedésről meg annyit, ha ők ez miatt gyengülnek, majd mi is fogunk, ini, masch 33-34, de 30+-nál jár messi, suarez, piq, turan, gyakorlatilag a fél kezdőnk """""öreg""""", rakéta, busi is inkább 30 mint 20...utánpótlás meg marlon, digne, denis suarez, pákó, andré gomes....
Most hoztak egy embert, akivel gyakorlatilag kigolyóztak egy olyan játékost, aki húzóember volt. A fontos posztokat pedig ha minőségi játékosokkal akarják pótolni, az évente egyre drágább lesz. Nekik pedig még drágábban fogják eladni és az FFP-t sem lehet folyamatosan kijátszani.
Az öregedésről meg annyit, hogy ki lehet emelni Masch-ot meg Turant, de távolról sem meghatározó embereink. Messibe még bőven van 3-4 év, ahogy Piquénél sem sok a 30 év. Ráadásul mi most kezdünk az erősítésbe. Azért egy Coutinho-Dembelé páros nem éppen az életkort nyomja fel. Az utánpótlást sem kell ennyire lenézni. A kh poszt azért nem túl idős. Amellett, hogy Piquében van még 3-4 év, mellette egy Umtiti, Martinez, valszeg Marlon, Digne-nek nem sok szerep kell, de Cucurella 2 év múlva bőven átveheti a helyét és akár Albaval harcolhat. Középen van egy Alenank. Mellette egy Samper és úgy néz ki jön Cotinho és az igazán fiatal Dembelé. Ha csak a fele beválik már spórolunk igazolásokon és minőséget. Az, hogy most Denis, Arda meg Gomes van nem valószínű, hogy sokáig lesznek, sőt idén is mennek el, kérdés hányan.
De ami a lényeg, hogy lehet, hogy erősödik a Párizs, de hogy felmutathassák Neymar milyen befektetés volt és jöjjön az Aranylabda, ahhoz egy Bl-re szükség van (de legalább döntőre), és nem csak velünk kell "megküzdeni". Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ki tudja, tud-e adni annyit a brazil, mint egy Messiás. Márpedig úgy állítják be.
Van még ott rajtunk kívül Bayern, Juve, Real, Chelsae, de akár egy City is elkaphatja, egyéni villanásokban ott sincs hiány. Utóbbiak is azért nem sikeresek, mert hiába vannak kiváló játékosok, csapatként még Guardiola sem tudta összepakolni őket. Ha ez nincs meg reszeltek.
Nálunk sincs már meg az az igazi összhang, mint mondjuk 3-4 éve, de azért bőven előrébb járunk. Ha sikerül a kp-t, a letámadást rendbe tenni (aminek mutatkoztak jelei) nagyot léphetünk és ha előre Dembelé is beváltja a hozzá fűzött reményeket szerintem többet értünk el, mint amennyit Neymarral veszítettünk.