palesz77 írta:Samper írta:A sok titokzatoskodásnak lehet olyan olvasata is, hogy Valverde lesz az edző és hozhatja magával Laportet.
Azt mondjuk őszintén kétlem, 70 körül van a kivásárlási ára, a Bilbao meg az alatt nem engedné el. Láthattuk már, hogy nem szívbajosak ilyen ügyeknél, akár a szerződése lejártáig is padoztatnák, ha ezen múlik.
Nem is igazán értem miért kéne Laporte. Most van Piqué mellett egy Umtiti, akik baromi jól működnek együtt, plusz Masch, aki még a szezon első felében kezdő volt és tökéletes harmadik ember. A kh párost amúgy sem bontják meg olyan sűrűn. Laporte meg kötve hiszem, hogy cserének jönne. Talán ha az argentin menne, de akkor sem olyan életbevágó kezdő kh-t venni. Márpedig nem hiszem, hogy a franciát padra hoznánk, főleg 50-60 millióért, még akkor is ha Valverde hozná. Annyire pedig nem is hiszem, hogy elvágyódna, még a City sem tudta megszerezni.
Ha mégis jönne megint tapsikolhatnánk a vezetőségnek, újra egy olyan posztot töltenénk fel, ami korántsem életbevágó és Masch sem hiszem, hogy távozna.
A játékpercei meglennének, plusz ott van még Marlon negyedik számúnak, aminek az opcióját ha érvényesítjük tökéletes negyedik ember van.
Ha tényleg 75 milliónk van eladásookból mondjuk összejön 40, ha mondjuk 3-4 ember elmegy, ehhez még hozzácsapnak valamennyit (azért ez minden évben így megy, már be lehet foltozni a lyukakat. Kp-ra egy kezdő játékos (Verratti?) - Rakitic mellé ott lenne egy Ini és SR már nasgyon jól állnánk minőségben. Szélen pedig egy kezdő jh + Vidal, esetlegesen SR és igazából minden poszton meglennénk mennyiségben és minőségben.
Ez így persze csak jól hangzik, de ha a vezetőség hasonlóan gondolkozna, szerintem simán újra a csúcson lehetnénk.
De én inkább azt hiszem, hogy veszünk 3 közepes játékost 120 körül és ugyanott vagyunk. Aztán bízhatunk abban, hogy mondjuk Vidal elkapja a fonalat vagy egyik igazolásunk beválik, bár Umtitin kívül nem nagyon emlékszem az elmúlt évekből hasonlóra. Talán még Rakitic volt hasonló, de azért ő már letett akkor elég sokat az asztalra, csak az ár/érték arány volt kiváló.