Bajnokok Ligája & Európa Liga
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Monaconak a RM feküdne a többiek kevésbé. Védekezésben tényleg nem a legjobbak, őrült hibákra képes Sidibe hátul.csababarca írta:nekem a monaco csak azért kérdőjeles, mert bár az én szememnek a legszebb focit tolják, de hátul kevésnek érzem őket.Bob_Marley írta:El kell ismerni, hogy talán a legjobb négyes jött össze. Itt lehet lózung, de bármi lehet. Monacot egyáltalán nem írnám le, RM-nak pl szerintem egyik legrosszabb ellenfél mind fizikálisan mind pontrúgások terén. Plusz a teher a spanyolokat nyomná. Rutin sokat számít, ezt azért nem szabad elfelejteni. Másik két csapat pedig a szervezettség mintaképe. Érdekes lesz, közhely, de bárki nyerhet. Juventust nagyon nem szeretem, 2 spanyol és egy francia a "maradék", meglátjuk.
főleg látva a másik 3 csapatot, mire képes védekezésben, itt a monaco kilóg, de lehet én látom ezt a részét rosszul.

Szerintem is eljött a ő idejük, védekezésük brutál mint eddig is, kapusuk nagyon jó, csak most már elől is nagyon komoly minőségi játékosaik vannak, akik eldönthetnek komoly meccseket és már nem csak Grízi van.Nero. írta:Szerintem az Atletico berántja annyiszor buktak már el az utolso métereken, nekem szimpatikusak is nem bánnám ha Simeone végre felrakná a pontot az ire.
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15885
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
ehhez szerintem két meccsre lenne szükségük a real ellen, idegenbeli kezdéssel.Nero. írta:Szerintem az Atletico berántja annyiszor buktak már el az utolso métereken, nekem szimpatikusak is nem bánnám ha Simeone végre felrakná a pontot az ire.
vagy mással döntőzni.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Szerintem az Atletico berántja annyiszor buktak már el az utolso métereken, nekem szimpatikusak is nem bánnám ha Simeone végre felrakná a pontot az ire.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15885
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
nekem a monaco csak azért kérdőjeles, mert bár az én szememnek a legszebb focit tolják, de hátul kevésnek érzem őket.Bob_Marley írta:El kell ismerni, hogy talán a legjobb négyes jött össze. Itt lehet lózung, de bármi lehet. Monacot egyáltalán nem írnám le, RM-nak pl szerintem egyik legrosszabb ellenfél mind fizikálisan mind pontrúgások terén. Plusz a teher a spanyolokat nyomná. Rutin sokat számít, ezt azért nem szabad elfelejteni. Másik két csapat pedig a szervezettség mintaképe. Érdekes lesz, közhely, de bárki nyerhet. Juventust nagyon nem szeretem, 2 spanyol és egy francia a "maradék", meglátjuk.
főleg látva a másik 3 csapatot, mire képes védekezésben, itt a monaco kilóg, de lehet én látom ezt a részét rosszul.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- geridoss
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2791
- Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
- Tartózkodási hely: Eger
Teljesen jogos volt a Juve továbbjutása, a játékvezetés lehetne etalon mindenki előtt, így kell vezetni ezen a szinten (persze, nem volt tökéletes, de a legjobb, amit mostanában láttam).
Innen bárki megnyerheti szerintem, én szeretném, ha az olaszok behúznák, már csak Buffon miatt is.

"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/
Visca el Barca!
Visca el Barca!
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
El kell ismerni, hogy talán a legjobb négyes jött össze. Itt lehet lózung, de bármi lehet. Monacot egyáltalán nem írnám le, RM-nak pl szerintem egyik legrosszabb ellenfél mind fizikálisan mind pontrúgások terén. Plusz a teher a spanyolokat nyomná. Rutin sokat számít, ezt azért nem szabad elfelejteni. Másik két csapat pedig a szervezettség mintaképe. Érdekes lesz, közhely, de bárki nyerhet. Juventust nagyon nem szeretem, 2 spanyol és egy francia a "maradék", meglátjuk.

https://www.facebook.com/sportsholicfc/ ... 832969713/
Kész, végem
Kassai mekkora troll, ő csak előakarta hozni a tehetséges szerkesztőket

- BarcafanTomee
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2574
- Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58
A két legszerethetőbb csapat csatája:
MONACO: Subasic – A. Touré, Glik, Jemerson, Mendy – Bakayoko, Moutinho, Lemar, B. Silva –Mbappé, Falcao
DORTMUND: Bürki – Piszczek, Papasztathopulosz, Ginter, Guerreiro – Weigl – Durm, Kagava, Sahin, Reus – Aubameyang
Reus-al sokat erősödhet a Dortmund, attól függ tud-e egyből jó formában játszani. Ha nem, akkor kár volt, miatta Dembelét leültetni. Csereként lehet többet tudna segíteni. Mondjuk megértem Tuchelt, nincs idejük várni.
A franciáknál Fabinho eltiltása lehet fájó pont.
Hajrá Monaco, a Dormundot se bánnám ha tovább menne, de a franciákat jobban sajnálnám ha kiesnének. Nagyon megszerette őket a világ ebben a szezonban.

Évek óta pár mp után már ismétlik is nekünk a les helyzeteket, hogy volt-e vagy sem, szépen bevonalazva, felül nézet, oldal nézet, minden. A spanyol - francia barátságos meccsen ki is próbálták, sikeresen.LG írta:Úgy látom, elég nagy a visszhangja a meccsnek. Talán annyi jó lehet benne, hogy elindul vmi a játékvezetés modernizálása és minőségének feljavításának érdekében. Most ez a meccs nagy felháborodást keltett, mert egy BL negyeddöntőről van szó, de aki követi a labdarúgást, láthatja, hogy a nemzeti bajnokságokban, még a top ligákban is minden fordulóra jutnak botrányos bírói teljesítmények. Mi pl. nagyon jól tudjuk, mit művelnek hétről-hétre a spanyol játékvezetők.![]()
Egyetlen egy dolog ami miatt nem vezetik be, hogy így sokkal nehezebb lenne manipulálni a meccseket. Nem, nem a tegnapira célzok.
Úgy látom, elég nagy a visszhangja a meccsnek. Talán annyi jó lehet benne, hogy elindul vmi a játékvezetés modernizálása és minőségének feljavításának érdekében. Most ez a meccs nagy felháborodást keltett, mert egy BL negyeddöntőről van szó, de aki követi a labdarúgást, láthatja, hogy a nemzeti bajnokságokban, még a top ligákban is minden fordulóra jutnak botrányos bírói teljesítmények. Mi pl. nagyon jól tudjuk, mit művelnek hétről-hétre a spanyol játékvezetők.
Szerintem most már nem elfogadható az a szöveg, hogy a játékvezetők is emberek, ők is hibázhatnak, ez hozzá tartozik a játékhoz. Igen, egy bizonyos mértékig tényleg igy van, de úgy érzem, az utóbbi időben már jóval többet hibáznak, mint amennyi a futballszerető emberek által még tolerált hibahatár. Jelenleg egyszerűen a játékvezetés komoly mértékben le van maradva a játéktól.
A tegnapi is egy remek meccs lehetett volna. Lehet, hogy normális játékvezetéssel és továbbment volna a Real, sajnos ezt már sosem tudjuk meg. De nem is a lényeg, hanem, hogy az ilyen rangadók minőségi, igazságos játékvezetést érdemelnek.

„Persze, nem nyújtottunk tökéletes teljesítményt, de ha megnézzük a mérkőzés lefolyását, mindent megtettünk, férfiként viselkedtünk – mondta el Thomas Müller.
Müller helyében inkább kussolnék és lapítanék, hátha még mindig nem veszik észre, hogy egy használhatatlan, amatőr.

- Rivaldo11
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8012
- Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
- Tartózkodási hely: Budapest
Ez így rendben is lenne teljesen!Barca333 írta:Real.Bayern 4:2 után:
markionni írta:Jo akkor hagyjatok, de azert nem veletlen hogy mondjuk a Bayern akkori tovsbbjutasanal az egesz vilsg gratulat es aradozott roluk, mig nekünk egy 4-2nel is magyarazkodni kell es a vilag nagyresze bizony hany a jatekvezetestol.

Viccet félretéve, Kassaiék rendezték ezt el, de még egyszer mondom, Ancelottit sem lehet megkerülni. Visszafelé fejlődik vele a Bayern. A tavaly tavaszi Pep csapattól jóval gyengébbek, kategóriákkal. Azzal a csapattal nem lehetett volna partiban ez a mostani madrid.
Rivaldo-A Legnagyobb.
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
Barca333,
kösz h megkerested, én is erről ugattam.

Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 231
- Csatlakozott: 2007.07.27. 19:57:46
- Tartózkodási hely: Eurobarca
Barca-PSG 6-1 után:
markionni írta:Jo akkor hagyjatok, de azert nem veletlen hogy mondjuk a Bayern mostani tovsbbjutasanal az egesz vilsg gratulat es aradozott roluk, mig nektek egy 6-1nel is magyarazkodni kell es a vilag nagyresze bizony hany a jatekvezetestol.
Inzultálás, nyálverés, kétes bírói ítéletek felnagyítása és torzítása (nem akartam mégtöbbet idézni). A tegnapi meccs óta pedig mindezt megfordítva képviseled, de egyébként is, miért itt magyarázod az igazad, se Bayern, se Real fórum. Tényleg nem tudom mi a cél.markionni írta:Végülis csak kétszer nyertünk az Atletico ellen aki kiejtett titeket mindkétszer, valamint nekem rémlik egy Bayern elleni 5-0-as elődöntő.
De hát a tények makacs dolgok, a saját játékosotok ismerte be hogy 3-1nél elmaradt egy tizi és valószínűleg piros.![]()
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15885
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
ez így korrekt, köszönjük az értelmes, megnyilvánulást.MyStiQ írta:Ha megengeditek, egyetlen hozzászólás erejéig átjöttem.
....
így is lehet ezt csinálni.

jöhetsz máskor is

"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Misztik, korrekt hsz, annyit hozzátennék azért, hogy Casemirót Vidal 50. percbeni kiállításától függetlenül ki lehetett volna küldeni akár az első, akár a második félidőben. Mert neki már az első 45 perces is necces volt, hogy túléli e piros nélkül. És mondjuk a Vidal piros szerintem nem befolyásolta volna annyira a második játékrészben a brazil ténykedését.
Csalásról amúgy szerintem sincs szó, Kassaiék vakon voltak, ez van.
Olvasgatom itt-ott, hogy a PSG elleni fordítás után csak a "futballtörténelmet" lehetett mindenhol olvasni, most meg csak a csalást, szerintem egyáltalán nincs így, mindkét véleményt fel lehet fedezni a médiában, csak néhányan csak az egyiket akarják meglátni.
Ja, tényleg, most akkor ezt is újra akarják játszatni?

Csalásról beszélni nyilvánvaló butaság lenne, a bírók ilyenek, hibáznak, van , amikor fonalat vesztenek és ez jön ki belőle. De ez már igaz volt a PSG elleni meccsre is.
Ott ment a hiszti, aláírás-gyűjtés, petíció, minden. Nevetséges.

Azt én is kétlem hogy csalásról lett volna szó, egyszerűen csak minősíthetetlen volt a teljesítményük. Ehhez képest a Barca PSG nem is volt vészes. Az első 11es adható volt elsőre is és a 2.nál is bizony találtak olyan visszajátszást, ahol látszott hogy Suarez lábát akasztották. Persze ott volt a Di Maria féle eset, mint óriási hiba, de olyanból itt volt vagy 5-6...Rivaldo11 írta:Azért ahogy olvasom, Riisétől asprilláig elég sokan fel vannak háborodva Kassai miatt...Még szerencse, hogy vannak itt nekünk olyan madridistáink is, akik felnyitják a szemünket: nem volt itt semmiféle csalásról szó...
Ez egy bl negyeddöntő volt két nívós csapat között, elvárható lett volna, hogy nívós bírókat neveznek ki rá. Kassaiék a teljesítményük alapján egy ideje már nem tartoznak ebbe a csoportba
94:39 6 - 1
Ha megengeditek, egyetlen hozzászólás erejéig átjöttem.
Sokat olvasom tegnap este óta ezt az oldalt, illetve a Bayern München fórumát is a Real Madrid fóruma mellett.
Nagyon sok különböző véleményt olvastam, így megosztanám a sajátomat is. Nem célom a provokáció, nem célom senki lelkivilágába belerongyolni, illetve személyeskedni sem.
Nyilván a soraimban benne van az, benne lesz az, hogy a Real Madridnak szurkolok, a Real Madridért szorítok már nagyon sok éve, ahogyan a Ti írásaitokban is benne van a csalódottság, hogy az ősi rivális továbbment.
Agyon is verhetjük egymást, elküldhet mindenki mindenkit melegebb éghajlatra, egy dolog nem fog változni: a Real Madrid továbbjutott, és szerintem nem érdemtelenül. Az első meccsről tényleg csak annyit, hogy volt egy erősen vitatható büntető a Bayern javára, amit Arturo Vidal elrontott. Nyilván 2-0-nál megint egy másmilyen meccs kezdődött volna, de nem így lett. Javi Martinez kiállítása szerintem jogos volt, amiatt nem is volt ekkora sajtóvisszhang. Bennem volt már az odavágó után is egy keserű szájíz, hogy csak 1-2-re sikerült nyerni, amikor a Bayern tényleg annyira zavarodott volt, hogyha 1-5 a vége, senki nem szólhatott volna egy szót sem, és nyilván a tegnapi meccs sem érdekelte volna a kutyát sem. Csak nekik van egy Neuer a kapuban, aki szerintem magasan a világ legjobb kapusa.
...és akkor a tegnap estéről. Én túlzónak érzem a csalás, a rablás, illetve az ehhez hasonló szavak dobálását. Volt egy játékvezető, aki bebizonyította már nem egy, de nem is két alkalommal, hogy alkalmatlan ehhez a szinthez. Előzetesen sem voltam megelégedve azzal, hogy Kassait küldik, de talán tegnap este végre végleg kikerült a képből, ha ilyen téttel bíró meccsekről van szó.
Én nagyon örülök a továbbjutásnak, hát hogyne örülnék, hiszen a sorsolás után nagyon sok helyen azt lehetett olvasni, hogy a Bayern München Európa legjobb formában lévő csapata, akik simán kiütik a Real Madridot. Örülök, de azért szomorú is vagyok, hogy ilyen utóélete van ennek a találkozónak.
Tényleg csak egy mondat erejéig térnék ki a Barcelona - PSG meccsre, aztán visszakanyarodok: a Barcelonát segítette a játékvezető azon a találkozón, de a lefújást követő csalódottság után meg sem fordult a fejemben, hogy csalást emlegessek. Az a PSG nem érdemelt továbbjutást, hiszen csődöt mondtak, feladtak mindent, ami az egész évben jellemezte őket. Így nem tudtam őket sajnálni.
Furcsa, de a Bayern Münchent azért sajnálom. Na nem Vidal, Javi Martinez meg nem is Ribery miatt, hanem Ancelotti, Lahm, Xabi Alonso meg Hummels miatt. Fantasztikus párharc volt ez egészen tegnap este az 50. perc környékéig. Nem hozott űrfocit (nem is látok a Real Madridtól ilyet mostanság, ezért szeretném már, ha el lenne felejtve a BBC), de egy végtelenül feszült, ugyanakkor korrekt és tiszta meccs volt. Aztán az 50. perc környékén jött az, ami teljesen megölte az egészet. Én úgy látom, hogy akkor Kassai mérlegelt. Vidalnak volt egy szabálytalansága a 16-os közelében, ahol egy pillanat erejéig megint elment az esze. Ha azt ott meg meri lépni Kassai, akkor nyilván téma az, hogy mindkét meccs második félidejének nagyobb részét emberhátrányban játszotta le a Bayern, de hogy nem lennének ilyen indulatok, mint amik most vannak, az is teljesen egyértelmű. Ott csúszott ki a kezéből az összecsapás.
Tudom, hogy a fociban nincs ha, de ha ott kiszórja Vidalt, akkor valószínűleg nincs a büntető, nem téma Casemiro pályán maradása, az öngól előtti leshelyzet avagy nem leshelyzet, és ahogyan nem téma a hosszabbítás két lesgólja sem, mert szépen lecsorog a meccs Bayern gól nélkül. De Viktor nem volt tökös, így elintézte az európai karrierjét, illetve azt, hogy ez a párharc ekkora médiavisszhangot kap, én pedig nem tudok felhőtlenül örülni még akkor sem, ha tudom, hogy itt nem rablás és nem csalás történt. Ugyanakkor örülnék, ha bevezetnék a videóbírót, mert ez, hogy minden komolyabb meccs után bírózás van, teljesen megöli a focit. Legyen 3 challenge, nézze valaki kívülről, szóljon a bíró fülére, valami, de nem hiszem el, hogy annyival meghosszabbítaná a mérkőzést az, hogy az ilyen kulcsjeleneteket visszanézzék és felülbírálják esetleg a pályán hozott ítéletet.
További kellemes fórumozást, estére pedig játékvezetői szempontból eseménytelen, semleges szurkolóknak viszont élvezetes meccset kívánok.

Mindössze a következetességet hiányolom. Erre meg főleg figyelned kéne itt, vendégmunkásként.
Akkor miért ide irogatsz? Menj a Stoke City szurkolói fórumára ott kevesebb ellenállásba ütközöl.markionni írta: De szerintem tovabbra se sertettem meg senkit azzal hogy elmondtam amit gondolok. Foleg ugy hogy ez egy olyan dolog ami a Barcat kozvetlenul nem is erinti.