Imperial
Már ne is haragudj, de ebben az idézetben rengeteg a csúsztatás és a hamis következtetés. A katalán nyelv sosem volt betiltva, csupán annyiról volt szó, hogy nem ismerték el hivatalos nyelvként, ahogy más kisebbségi nyelveket sem. Ennek hátterében az az egyszerű ok állt, hogy ez volt akkoriban a bevett nyugat-európai szokás.
Engedj meg, hogy én is idézzek, Mercedes Salisachs katalán írónőtől:
Hogy volt-e tiltva a katalán nyelv? Nem. Nem ismerték el hivatalos nyelvként, de írhattunk és publikálhattunk is katalánul.
Ezt az interjút az El Mundónak adta 2009-ben. És valóban, ha közelebbről megvizsgálod Mercedes Salisachs munkásságát, akkor láthatod, hogy szinte egész életében katalán nyelven alkotott. De a sort hosszan lehetne folytatni, ott van például Salvador Espriu, Manuel de Pedrolo, Enric Jardí, Carles Macià, stb. Ezek az emberek mind katalán nyelven alkottak. Valójában számos díjat is fenntartottak a katalán nyelvű írók, költők, történészek és zeneszerzők számára, a teljesség igénye nélkül itt van néhány, bárki utánaolvashat: Premio de Honor de las Letras Catalanas, Premio Joaquim Ruyra de narrativa juvenil, Premio Josep Pla, Premio Prudenci Bertrana, Premio Lletra d’Or, Premio Mercè Rodoreda de cuentos y narraciones. Pontosabban kijavítom magam, mert a többségét nem katalán származású embereknek tartották fent, de elég sokan díjazásra kerültek az évtizedek során. Ezek a listák szintén nyilvánosak, bárki hozzáférhet.
Egy másik idézet:
A katalán nyelvű irodalom a Franco-érában élte az egyik fénykorát. Manapság is példát vehetnénk a dolgokról. Forrás. Az idézet tulajdonosa Giuseppe Grilli, a barcelonai egyetem professzora.
És akkor lássunk néhány tényt.
1942: Mossén Camil Geis katalán nyelvű könyve, a Rosa mística nyomtatásra és kiadásra kerül
1944: ettől az évtől kötelező volt a katalán filológia tanítása az ilyen érdekeltségű egyetemeken. Ehhez köthető például egy Franco által júniusban aláírt rendelet, amely azt mondja ki, hogy a granadai egyetemen heti három alkalmas megrendezésben bevezetésre került ez a tantárgy. ugyanezen év januárjában történt például az is, hogy katalán származású művészek (Ignacio Agustí, Joan Teixidor) megalapították az Eugenio Nadal elnevezésű díjat, az első díjazott pedig Carmen Laforet katalán írónő volt.
1947: először fordul elő, hogy egy katalán származású ember kapja meg a Joan Martorell-díjat: Celia Suñol, a novellájának címe pedig Primera Part, természetesen katalán nyelven. ugyanebben az évben díjazásra kerül egy másik katalán író is, María Aurelia de Campmany, az El cel no és transparent című könyvéért. ebben az évben kerül napirendi pontra a Barcelona Város Díja elnevezésű kitüntetés bevezetése, erre végül
1949-ben kerül sor
1949: a Casa del Libro (Spanyolország legnagyobb könyvkereskedési lánca) közbenjárásával megalapítják a Víctor Català-díjat, amelyet a katalán kulturális élet legjelentősebb alakjainak osztottak ki az évek során. Josep Ysart és a katalán származású José Pedreira zeneszerző kerül díjazásra. ezt a kitüntetést egyébként a mai napig kiosztják, rövid lista az elmúlt évek aranyérmeseiről: Maria Mercè Cuartiella (2014), Empar Moliner i Ballesteros (2015), Jenn Díaz (2016)
1951: José Cruzet katalán író többször is állami finanszírozású ösztöndíjban részesül - pont ugyanannyi pénzt kapva, mint spanyolul alkotó társai. Josep Pla szintén díjazásra kerül az El carrer estret megírásáért.
1952: Franco Katalóniában tett látogatása során kitünteti a barcelonai egyetem Milà i Fontanals tanszéket a katalán nyelvért tett kimagasló kutatások és tudományos munka elismeréséül
1956: megszületik a Lletra d’Or, melyet az előző év legjobb katalán nyelvű könyvének írója kaphat meg. az első díjazott a már említett Salvador Espriu, a mű címe pedig Final de Laberint.
1959: engedélyezésre kerül, hogy a Crítica nevű legendás spanyol újság barcelonai kiadása katalán nyelven is elérhető legyen.
1960: hatalmas ünnepség Joan Maragall i Gorina katalán költő születésének századik évfordulója alkalmából. a Centro de Lecturas de Valls irodalmi szövetség katalán nyelvű tanfolyamokat indít szerte az országban és vállalják tucatnyi katalán nyelvű irodalomi emlék gondozását.
1965: Miguel Merendes katalán író publikálja legendássá vált alkotását, a L’esposa de l’anyell-t. Ez egy katalán nyelven íródott, tizenkétezer versszakból álló költemény. egy barcelonai püspök közbenjárására VI. Pál pápa is az országba érkezik, és barcelonai körútja során ő maga is kap egy példányt az eredeti, katalán nyelvű kiadásból.
a sort hosszan lehetne folytatni, de igazából már az 1960-as években járunk, amikor csak enyhültek a nyelvi szabályozásokkal kapcsolatos rendeletek, törvények. de ha már felhoztam, akkor nézzük csak meg pontosan, hogy milyen rendeletek is születtek ezen téren. a leghíresebb és a legtöbbet emlegetett darab a "Uso del Idioma Nacional en todos los servicios públicos", 1940-es dátummal. a közvélekedéssel ellentétben egyáltalán nem került betiltásra a katalán nyelv. a rendeletben azt mondják ki, hogy a hivatali ügyeket ezentúl spanyol nyelven köteles mindenki intézni - ami nem is annyira meglepő, hiszen néhány hónappal ezelőtt már államnyelvnek lett nyilvánítva a kasztíliai.
1944:
kiegészítés az előző rendelethez, katalán nyelven be is linkeltem forrásként. azt mondják ki, hogy minden polgárjogban előforduló szerződést spanyol nyelven kell dokumentálni.
1945: a hajókat ezentúl csak kasztíliai nyelven lehet megáldani az első útjuk előtt, illetve a spanyol válik az oktatás hivatalos nyelvévé.
1947: a katalán író, Marià Manent "felfüggesztése"
1952:
betiltják az erősen katalán kötödésű magazint, az Aplec-t
1953: a valenciai nyelven íródó Esclat magazin is betiltásra kerül
1956: az elítélt raboknak csak spanyolul szabad beszélniük
Ennyi. Nyugodtan keressen rá erre is bárki, semmit nem hagytam ki. Aki ebből kihozza, hogy a katalán nyelvet betiltották, a közéletben vett használata pedig büntetést vont maga után, annak minden elismerésem. Még bőven tudnék írni az általad idézett szövegből, ez a katalán nyelves dolog szúrt szemet leginkább. A spanyol belpolitikába már tényleg nem megyek bele, de azért azt leírom, hogy itt bizonyos, ma (is) létező politikai érdekcsoportok propagandagépezetéről van szó, semmi többről. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy ki mit gondol erről az időszakról, az én életemre semmilyen befolyással sincs, de aki utánajár a dolgoknak (spanyol nyelven ugyebár...), az igencsak könnyen beláthat a dolgok mögé.
Dinho
Pechedre a di Stéfanós sztorira is jött már habfehérbe öltöztetett magyarázat. Abban teljesen igazad van , hogy ő eredetileg Barcelonába igazolt volna, és már az előszezonra is elutazott a csapattal, azonban azt elfelejtetted megemlíteni, hogy a Barcelona megpróbálta kijátszani a játékos jogát birtokló klubot. Röviden arról van szó, hogy di Stéfano játékjogát közösen birtokolta a River Plate és a Millonarios. a Barcelona egy Kolumbiában élő katalán származású ügynök, Joan Busquets segítségét kérte a transzfer nyélbeütéséhez. az ajánlatot a River Plate el is fogadta, de a Millonarios nem. Itt jön be a képbe az, hogy Joan állítólag Franco embere volt és direkt mozgatta úgy a szálakat, hogy a Barcelona ne tudja leigazolni a játékost, valójában azonban arról volt szó, hogy Joan Busquets a Millonarios legnagyobb riválisának, a Santa Fének volt vezetőségi tagja, ezért a Millonariosnak esze ágában sem volt vele tárgyalni. A Barcelona nem nagyon foglalkozott ezzel a ténnyel, és mindez ellenére Spanyolországba repítette az argentin játékost, de amikor kiderült, hogy valójában nem rendelkeznek di Stéfano teljes játékjogával, akkor a spanyol labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított az ügyben. A Real Madrid elnöke, Santiago Bernabéu ekkor lépett színtérre és a bizonytalanságot kihasználva megegyezett a Millonariosszal. Ezután, 1953 nyarán hozta meg azt a bizarr ítéletet a szövetség, hogy di Stéfano egy szezont játsszon a Real Madridnál, egy szezont pedig a Barcelonánál. A konteó hívei ezt általában úgy adják elő, hogy a Franco dirigálta szövetség eltiltotta a Barcelonától a játékost, pedig ahogy láthatod, közel sem erről volt szó. Az átigazolási blamába belebukott a Barcelona elnöke, Marti Carreto, és végül di Stéfano teljes játékjoga a Real Madridhoz került. A többi, gyakran emlegetett valótlanságokra (Franco mennyit segítette ám a Real Madridot!) már kitértem az előző hozzászólásomra, részemről vége a témának.
Én már csak pár gondolatot írnék amire még nem jött frappáns "habfehérbe" öltöztetett magyarázat..
