2016.10.23. 12:22:08
Tegnapi meccs:
a bíró kritikán alul teljesített: a gólunk lesgól volt, a tizi erősen gyanús, volt, hogy már ilyenért befújtak.
Iniesta sérülése sajnálatos. Itt az oldalon a cikk képénél tisztán látszik: hiába rúgta el a labdát, az a becsúszás szabálytalan volt, ráadásul a videón látszik, hogy bal lábbal még utána is kaszál.
Aztán Garay-t két sárgával simán le lehetett volna küldeni, volt valaki aki nyújtott lábbal szemből sípcsontot talált, ráadásul pont támasztó lábat. Hát nálam az ilyenek egyből pirosak. Ahogy Puhl is szokta mondani: az olyan szabálytalanságok, amik sérülést okozhatnak, egyből piros.
Akárki akármit, mond, ezt a meccset nem a bírónak köszönhetjük. Legalább annyit tévedett a kárunkra, mint előnyünkre. Ha az elején kiosztogatja a sárgákat, meg azt az egy-két pirit, amit kellett volna, más lett volna a meccs.
Nem értem, hogy a Valencia miért ment bele ilyen favágásba, ők nem voltak ilyenek.
Általában már többen leírták azt, amit én is gondolok a meccseinkről, játékosainkról.
Most már trend, hogy az első húsz percet megnyomják ellenünk, hátha bepréselnek egy gólt, aztán megy végig a bekkelés. Mi meg rendre tényleg az öltözőben maradunk. Egyébként ez már Pep idején is trend volt. De valahogy ez ellen nem tesz a csapat semmit. Persze, tudom, hogy még a Real is csak 20 percig bírja ezt szuflával, de sajnos mi nem koncentrálunk eléggé még ilyenkor.
Továbbra sem értem, hogy miért csak hébe-hóba próbálkozunk távoli lövésekkel.
Egy-két meccsen vesszük csak ezt elő, legutóbb több gól is lett belőle.
Sajnos Neymar sokszor feleslegesen erölteti a cselezést, és ahogy én látom, kezd ezen a téren cr-esedni: magyarán ahogy ő mindig a bicikli cselt csinálta, Ney is mindig ugyanazzal próbálkozik. Persze, tudom, hogy KELL cselezni, hiszen egy csellel egy vagy két embert is be lehet csapni, és máris emberelőny lehet elől, de ami most nem megy, ne eröltessük.
Biztos kihat a csapatra, hogy ennyi a sérült, ráadásul több játékos most kifejezetten szabálytalanságokba sérült bele. Az, hogy pl Turan az edzésen mit csinált, nem tudom.
Lehetséges, hogy a nyári válogatott meccsek már sok volt?
Valahogy az egész csapatot feszültnek érzem.
Akárhogy is, a folyamatosan sok sérült ellenére elég jól állunk. Persze engem is aggaszt, hogy a 4. helyen voltunk most két hétig, de még sok van hátra, és csak két-három pont volt a hátrányunk. Szerencsére azért a kiegészítő emberek nem teljesítenek rosszul, és biztos vagyok benne, hogy teljesen be fognak épülni a csapatba.
Akárhogy is nézzük, ez a generáció kezd lassan kiöregedni, kellenek az új klasszisok, akiket be kell szépen építeni a csapatba.
Az meg, hogy egy fél literes flakonnal valakit fejbe dobnak... hát primitív dolog eléggé. És naná, hogy fetreng tőle, mert még üresen is, ha pont úgy talál el, elég nagyot tud ütni. Messi meg szépen "ihódeputa"-zott a nézőkre. Itt egy ilyenért zártkapus meccs, meg pénzbüntetés jár, várom, hogy a spanyolok mit hoznak ki erre.