ferninho írta:....
Amit írsz, az egy kissé meseszövés is.
Casillast már Mourinho idején megkérdőjelezték Madridban, és részben nem is alaptalanul, mert a formája már valóban nem volt olyan, mint régen, de a legjobb Diego López maximum egy szintre tudott jönni hozzá. Hiába mondja Mourinho, hogy csak szakmai szempontok alapján döntött, meg lehet nézni a távozásakor, mennyire volt az szakmai lépés: az öltöző kettészakadt többek közt emiatt is. A focisták azért ennyire nem hülyék, ha látják, hogy valaki teljesen jogosan kerül ki, akkor az az ő érdekük is, hogy nyerjen a csapat. Itt nem ez volt a helyzet.
Navas repülőre ülését pedig úgy állítod be, mintha az Casillas távozásán múlott volna, holott a kettőnek nincs köze egymáshoz, mert - javíts ki, ha tévedek - De Gea leigazolásától függött az egész.
Ha Casillas csak bóhockódni tudott, nem nyertek BL-t 2014-ben. Igen, tudom, a döntőben is mekkorát hibázott, de oda el kellett jutni, azon az úton pedig emlékeim szerint hozta a tőle elvárt színvonalat.
Ha pedig a tisztességes, Madrid-legendához méltó búcsúról beszélünk, csak egy ötlet: le kellett volna vele ülni 2015 nyarán, hogy Navasban látjuk a jövőt, ő kezd a bajnokságban, tied a kupa + BL, és ha ismét a régi énedet hozod, visszakerülsz a csapatba természetesen. Ezzel jelezték is volna neki, hogy gondolnak a jövőre, de egyben azt is, hogy mint legendának, járnak extra lehetőségek. Pláne úgy, hogy a 2015-ös szezon sikertelenségét sem lehetett rá fogni.
Az, hogy Casillas formája az évek folytán esett, és hogy a Madrid hogyan bánt vele, az két különböző dolog. Az egyikből nem következik a másik.
.