Persze, látom, hogy jelentősen megváltozott a játéka az utóbbi időben, de mivel a támadójáték rá épül, így most is nélkülözhetetlen nekik. Benitez próbált változtatni ezen, de belebukott. Benzema kiváló játékos, de nem elég gólerős, hogy CR szerepét át tudja venni, Bale meg olyan, mint nálunk volt Ibra, hiába klasszis, nem illik a gépezetbe. Csak amíg ezt nálunk 1 év után belátta Pep, ott még mindig nem jutottak el idáig (bár gyanítom, hogy Perez miatt is érinthetetlen)Chino írta:Ezt inkább olyan szempontból érzem helytállónak, hogy a góljaitól függenek. Cr mostanában szinte befejező csatárt játszik. Szezon elején is azért nem jöttek a gólok, mert olyan poszton játszották, mint korábban. Szélsőként viszont más nem nagyon tud kibontakozni. Mostanában már inkább rá játsszák ki a támadásokat. Nem véletlen, hogy úgy beelőzte Benzemát a gólok tekintetében és Bale egyre többet tűnik fel a baloson.LG írta:Számomra azt mutatja az idei szezon, hogy a Real brutális függ Ronaldotól. Mikor szezon elején nem ment neki, akkor a csapatnak sem. Mikor magára talált, akkor a csapat is elkezdte hozni a meccseket. Ellenünk ő döntött, a Wolfsburg ellen is ő húzta ki a blacokat a kakiból.
.
Egy az egyben már nem tudja kidolgozni a helyzeteit, legalábbis sokkal jobban visszaeesett ebben. Meg lehet figyelni, hogy ha meg akar indulni nagy százalékban vagy szerelik vagy hanyatt vágja magát. Ezzel persze nem azt mondom, hogy rosszabb lett vagy nem olyan fontos, de ez sokszor visszaüt. Korábban sem arról volt híres, hogy védekezett, de már a letámadásokat se viszi túlzásba, ami azért korábban volt. Ez pedig nagyobb csapatok ellen visszaüthet. Egy Wolfsburgot, Romat erőből behúzták, de nem véletlen, hogy az Atma-val nem tudnak mit kezdeni.
Barça vs. Real - El Clásico
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8605
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Ezt inkább olyan szempontból érzem helytállónak, hogy a góljaitól függenek. Cr mostanában szinte befejező csatárt játszik. Szezon elején is azért nem jöttek a gólok, mert olyan poszton játszották, mint korábban. Szélsőként viszont más nem nagyon tud kibontakozni. Mostanában már inkább rá játsszák ki a támadásokat. Nem véletlen, hogy úgy beelőzte Benzemát a gólok tekintetében és Bale egyre többet tűnik fel a baloson.LG írta:Számomra azt mutatja az idei szezon, hogy a Real brutális függ Ronaldotól. Mikor szezon elején nem ment neki, akkor a csapatnak sem. Mikor magára talált, akkor a csapat is elkezdte hozni a meccseket. Ellenünk ő döntött, a Wolfsburg ellen is ő húzta ki a blacokat a kakiból.
.
Egy az egyben már nem tudja kidolgozni a helyzeteit, legalábbis sokkal jobban visszaeesett ebben. Meg lehet figyelni, hogy ha meg akar indulni nagy százalékban vagy szerelik vagy hanyatt vágja magát. Ezzel persze nem azt mondom, hogy rosszabb lett vagy nem olyan fontos, de ez sokszor visszaüt. Korábban sem arról volt híres, hogy védekezett, de már a letámadásokat se viszi túlzásba, ami azért korábban volt. Ez pedig nagyobb csapatok ellen visszaüthet. Egy Wolfsburgot, Romat erőből behúzták, de nem véletlen, hogy az Atma-val nem tudnak mit kezdeni.
Forca Barca!!!!
http://www.goal.com/hu/news/21352/real- ... ID=HP_BN_2" target="_blank
Ronaldo kihagyja a Manchester City elleni visszavágót
Ronaldo kihagyja a Manchester City elleni visszavágót
Na ezen azért jót mosolyogtam
http://www.goal.com/hu/news/21352/real- ... ID=HP_BN_1" target="_blank

http://www.goal.com/hu/news/21352/real- ... ID=HP_BN_1" target="_blank
Számomra azt mutatja az idei szezon, hogy a Real brutális függ Ronaldotól. Mikor szezon elején nem ment neki, akkor a csapatnak sem. Mikor magára talált, akkor a csapat is elkezdte hozni a meccseket. Ellenünk ő döntött, a Wolfsburg ellen is ő húzta ki a blacokat a kakiból.
A Rayo meg a City ellen is nagyon hiányzott. Előbbi esetében lehet mondani, hogy Bale pótolni tudta, de szerintem hosszabb távon közel sem tudna a walesi olyan húzóember lenni, mint a portugál.
Nálunk meg hatalmas pozitivum számomra, hogy a Messi függőség megszűnt, hisz most már rajta kívül is van két olyan játékosunk Neymar is Suarez személyében, akik bármikor képesek húzóemberré előrelépni. Persze láthattuk, hogy van olyan, mikor 3-ból egnyek sem megy, de azért ez ritka volt a szezonban, és szerintem a jövőben sem lesz túl gyakori.

Én ezért remélem, hogy viszonylag simán hozni tudjuk a meccseinket. Úgy érzem, egy szoros mérkőzésből, ahol apróságok döntenek, most nem jönnénk ki jól.de a bajnokcsapatok ismérve ez a valahogy bemegy, becsorog, 2-3-ra nyer a csapat, a 89. percben hozom a meccset, az ellenfél ordító helyzetet hagy ki a végén stb. feeling. Lényeg valahogy a nehéz meccseken is bejön a 3 pont. Nálunk ezt most nem érzem, persze lehet a deporral fordult a kocka.
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 480
- Csatlakozott: 2013.08.25. 21:47:14
Egyetértek. Legalábbis abban h a reál meg fogja nyerni. Nem láttam a mai meccsüket de a bajnokcsapatok ismérve ez a valahogy bemegy, becsorog, 2-3-ra nyer a csapat, a 89. percben hozom a meccset, az ellenfél ordító helyzetet hagy ki a végén stb. feeling. Lényeg valahogy a nehéz meccseken is bejön a 3 pont. Nálunk ezt most nem érzem, persze lehet a deporral fordult a kocka.crixus írta:Senki se kételkedjen abban, hogy mindkét madridi csapat meg fogja nyerni az elkövetkező 3-4 meccsét. Itt azon fog múlni a bajnokság sorsa, hogy mi megnyerjük-e a maradék 4 meccsünket. Ezzel kapcsolatban vannak aggályaim, nem is a mai, hanem inkább az utolsó 2 meccs miatt. Az Espanyol-t nem kell bemutassam senkinek, a Granada-nak meg valószínű azon a meccsen múlik majd a bennmaradás. Benne van, hogy mindkettőn bukunk pontokat.
Sajnálom ezt a meccset, mert 2-0 után volt néhány ígéretes akciója a Rayonak, de miután elszórakozták őket, Bale pedig betalált, sejthető volt, hogy fordít a Real.
A City meccsét is néztem, nyertek 4-0-ra, de védelmük megint elképesztő dolgokat művelt, ha nincs rajtuk semmi nyomás ezek a fogalmatlanok akkor is képesek hibázni. A Stoke támadói bénasága miatt nem volt szoros a mérkőzés.
A támadószekciójuk erős, lőhetnek gólokat a Realnak, de elég esélyes, hogy többet kapnak. Nem tudnak olyan szervezetten védekezni (vagy marha jól titkolják) amivel egy igazán nagy csapatot megfoghatnak. Mi is simán bántunk el velük az elmúlt években, akkor is, mikor gyenge formában voltunk, mert ez stílus fekszik nekünk, és a Realnak is feküdni fog, a támadóiknak lesz területe, és szét kapják őket, de ne legyen igazam.
Ronaldoval és Benzemával mi a helyzet, játszani fognak a Manchesterben?
Amúgy eddig ma 4 meccset néztem: City-Stoke, Pool-Newcastle, Herta-Bayern, Rayo-Real, és mind a 4-en kikapott, akinek szurkoltam. Remélem nem folytatódik tendencia.

Senki se kételkedjen abban, hogy mindkét madridi csapat meg fogja nyerni az elkövetkező 3-4 meccsét. Itt azon fog múlni a bajnokság sorsa, hogy mi megnyerjük-e a maradék 4 meccsünket. Ezzel kapcsolatban vannak aggályaim, nem is a mai, hanem inkább az utolsó 2 meccs miatt. Az Espanyol-t nem kell bemutassam senkinek, a Granada-nak meg valószínű azon a meccsen múlik majd a bennmaradás. Benne van, hogy mindkettőn bukunk pontokat. 

Tavaly is ezt csinálták. Első félidőben lefocizták a Realt majd a másodikban már erő és ész nélkül mentek előre.visca el barca írta:ez a rayo tipikus lúzercsapat.... kár érte. így mostmár muszáj vagyok az atletinek is szurkolni, hogy húzzák be.. ha nekünk nem sikerül, akkor legalább ne a real legyen a bajnok..
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
ez a rayo tipikus lúzercsapat.... kár érte. így mostmár muszáj vagyok az atletinek is szurkolni, hogy húzzák be.. ha nekünk nem sikerül, akkor legalább ne a real legyen a bajnok..
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15885
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Mi is megfordíthattuk volna a Vale ellen is, csak nem használtuk ki a százas ziccereket.
Ennyi a különbség áprilisban, kivéve a depor elleni.
2-3.
kár érte.
De ezeket akkor lehet megverni,ha 5-0ra vezetsz ellenük a 88. percben, nagyon egyben vannak, még tartalékosan is.
Ennyi a különbség áprilisban, kivéve a depor elleni.
2-3.
kár érte.
De ezeket akkor lehet megverni,ha 5-0ra vezetsz ellenük a 88. percben, nagyon egyben vannak, még tartalékosan is.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
bármelyik másik csapat képes lenne legalább X-re kibekkelni, de ez a rayo meg az edzője annyira gyenge, hogy ezeknek 2-0nál is az jár a fejükbe, hogy lőjenek még 6-ot...
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15885
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Legalább ők elszállhatnának...kevésbé lennék idegesek.
De szerintem behúzzák innen is...
Egyszer találnak kaput, az gól is:D
2-1.
De szerintem behúzzák innen is...
Egyszer találnak kaput, az gól is:D
2-1.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Meg is vannak zavarodva.ferninho írta:Nincs CRvisca el barca írta:real bekezdett![]()
![]()
![]()
![]()
előre látom, hogy kb 3-8 lesz a vége![]()
![]()
Karim meg 6 méterre a kaputól üresen táncikál meg elesik a saját lábában, majd fölé lövi

Nincs CRvisca el barca írta:real bekezdett![]()
![]()
![]()
![]()
előre látom, hogy kb 3-8 lesz a vége![]()
![]()
Karim meg 6 méterre a kaputól üresen táncikál meg elesik a saját lábában, majd fölé lövi
Danilo Tripla Nulla, KP védekezés megint nincs Casemiro nélkül
madridista
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
real bekezdett
előre látom, hogy kb 3-8 lesz a vége

előre látom, hogy kb 3-8 lesz a vége

Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Közben a rayo 2-vel megy real ellen a 15. percben. 

- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8605
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Sokan szidják Neymart, hogy rengeteget foglalkozik az ellenféllel stb., de Cr viselkedését én sokkal antipatikusabbnak találom. Lehet, hogy Ramosnál vagy Pepenél sokszor elszakad a cérna, de én speciel még azt is jobban elnézem. Amúgy azt nem értem, hogy zengenek az ódák, hogy mennyire maximalista stb. Ahhoz képest ez a meccseken nem nagyon szokott meglátszani. A mérkőzések nagy százalékán 0 futás, integet . Ezt valahogy nem tudom összekapcsolni azzal, hogy mennyit edz, meg milyen profi.indikal írta:Én személy szerint a RM-t CR7 miatt útálom. Egyszerűen nem találok benne semmi emberit, visszataszítóak számomra az önelégült szerénytelen emberek, CR pedig ezt a kategóriát csúcsra vitte. Elképzelhető, hogy ért az erőfocihoz, meg vannak jó lövései, de az arcához képest ezek a tulajdonságai eltörpülnek. Mikor pl. egy padlón levő csapatnak aki 9 emberrel futballozik a bíró befúj egy min. kétséges 11-est, CR odaáll beveri és 6:0-ról 7:0-ra növeli az előnyt aztán odarohan a kamerához és az állati arcával beleüvölt majd a nézők felé rázza magát mint egy terminátor ezt sosem fogom tudni elfogadni. Ezt egy Barcelona csatártól még soha sem láttam, legyen az bárki bármikor. De olyat már láttam, hogy Puyol leszidja a csapattársait túlzott gólöröm miatt. Többek között ez a különbség a két csapat között.
Én speciel nem utálom, csupán iszonyatosan unszimpatikus, az elért eredményeit tisztelem, de valahogy furcsa, hogy ha egy semleges pályán játszik, ahogy hozzá kerül a labda megy a füttyszó, vagy a Messi-rigmusok, míg utóbbinál ilyet sose tapasztaltam, még az Espanol ellen sem nagyon.
De lehet, hogy ez csak a média ferdítései miatt van, ahogy a realosok szeretik hangsúlyozni.
Forca Barca!!!!
Ha csak fele annyi esze lenne ehhez a játékhoz mint Messinek, akkor mekkora arca lenne?Elképzelhető, hogy ért az erőfocihoz, meg vannak jó lövései, de az arcához képest ezek a tulajdonságai eltörpülnek.

Én személy szerint a RM-t CR7 miatt útálom. Egyszerűen nem találok benne semmi emberit, visszataszítóak számomra az önelégült szerénytelen emberek, CR pedig ezt a kategóriát csúcsra vitte. Elképzelhető, hogy ért az erőfocihoz, meg vannak jó lövései, de az arcához képest ezek a tulajdonságai eltörpülnek. Mikor pl. egy padlón levő csapatnak aki 9 emberrel futballozik a bíró befúj egy min. kétséges 11-est, CR odaáll beveri és 6:0-ról 7:0-ra növeli az előnyt aztán odarohan a kamerához és az állati arcával beleüvölt majd a nézők felé rázza magát mint egy terminátor ezt sosem fogom tudni elfogadni. Ezt egy Barcelona csatártól még soha sem láttam, legyen az bárki bármikor. De olyat már láttam, hogy Puyol leszidja a csapattársait túlzott gólöröm miatt. Többek között ez a különbség a két csapat között.
- Normandia
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2504
- Csatlakozott: 2013.01.02. 10:56:24
- Tartózkodási hely: Sátoraljaújhely
Már meghódították nem is egyszer, csak nem együtt. Sajna a történelem adja az ellenségeskedést, ez már nem igen fog megváltozni. Te mint magyar szúrkolhatsz bármelyiknek, mert nem érzed át a múltat, ami elválasztja ezt a két klubbot, de egy katalán soha nem fog a madridért rajongani, max elismeri, ha jobbak. Tehát értem én a jószándékod, csak nem így műkszik ez a dolog.Hala Barca írta:Nen értem, mi ez a nagy marakodás. A 2 legjobb csapat a világon, el kéne ismerni egymás sikereit, és nem kéne pocskondiázni a másikat. Együtt meghódíthatná a világot a 2 csapat.
"Diego Simeone: "Diego (Maradona) megtöltött minket érzelmekkel, de azt mondom, kétségek nélkül, hogy Messi jobb játékos, mint Maradona volt."
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Fokozásbeli különbség. Szurkolás az hogy minden meccset megpróbálsz megnézni, tudod a csapat dolgait folyamat, utána olvasol stb. A szorít meg az hogy mivel spanyol ezért ezért egy nemzetközi sikert is pozitívnak fogok fel. Mivel ott nem is vagyunk közvetlen riválisok az nekem teljesen más dolog. Kb olyan mintha azt mondanánk, hogy "szurkolok" a spanyol válogatottnak de a RM futballistáknak nem? Ők is abba tartoznak és részesednek a sikerben. Nemzetközi szinten dettó. Bármelyik spanyol csapat sikere kicsit a mi sikerünk is, a Ligáé feltétlen. Gyűlölködés meg másnak legyen rossz érzés meg egyáltalán nincs bennem és nem is tartom helyesnek.S.Agüero írta:Bob, nálad mi a különbség a szurkol és szorít szó között?
Szorítani tudsz a Realnak, de szurkolni már nem?
De a fokozás felső szintje nálam amúgy is a Fradi, mert hazai csapatot tudok egészen magaménak érezni, válogatott szinten is.

-
- Barça C
- Hozzászólások: 6
- Csatlakozott: 2016.04.17. 12:02:36
- Tartózkodási hely: Miskolc
Én ezért döntöttem úgy, hogy egyik évben a Barcának, másik évben a Realnak szurkolok. Persze, így se szomorkodnék, ha pl. idén, amikor Barcás év van, a Real megnyerné a BL-t, mert ők is megérdemelnének pár kupát a tavalyi év után. Egyébként az álmom egy Barca-Real BL döntő.
Csodálatos lenne!TripleH írta:
Barca Real 2 jó barát. 