A nap jelenete
Joan Garcia sacrificed Gerard Martin to make the save pic.twitter.com/OAE1f1tIlp
— Berneese (@theberneese) January 3, 2026
Én amin röhögtem, az Aspas gólja volt, pontosan úgy mint ellenünk, be a védők mögé, ő lefutott mindenkit és átemelte a kapust.Chino írta:Számomra nagyon meglepő ez az eredmény, mert csak az első félidőt láttam, de ott nem volt olyan rossz a Celta. A gólt is egy pontrúgásból szerezték. Akár egy X-et is el tudtam volna képzelni. Úgy látszik a Celta nagyon megadta magát a második félidőre.
A Real otthon az egész bajnokságban nagyon erős volt, de idegenben a legkisebb csapatok is gondot tudnak nekik okozni.
A Celta pedig nagyon kifulladt így a bajnokság végéhez közeledve. Pedig jól indítottak, de mostmár az EL-ért is rendesen küzdeniük kell.
Igen, ma megint öröm vót és bodottá. Ezzel az eredménnyel számításaim szerint úgy április közepéig megint lehet takarozni, ha lebőgünk majd komolyabb csapatok ellen.Aki látta a mérkőzést, attól kérdezném, hogy a Ronaldo gólokat együtt ünnepelte a csapat?
Ma ment neki jogos. Én arra akartam utalni, hogy az utóbbi hetekben ő is rontott szép számmal, s én bízom benne hogy a nagyon kiélezett meccseken Suarezék ismét keselyűk lesznek, ahogy az Uru ezt többször meg is mutatta. Ronaldonak pazar góljai voltak, de gondolom bármelyiket elcserélné ha az Atletico ellen beverte volna Godín hibája után.TripleH írta:Ezért is írtam oda, hogy ma megy.Bob_Marley írta: Tényleg jó volt, de pl az Atletico ellen meg pont hogy nem nagyon rugdosta be a helyzeteit.Sokat ér ez a négyes ha ott meg kikaptak és "másfél" ziccert rontott.
De mivel már nem sok beleszólásuk van a Barca helyezésébe, így egész szórakoztató volt a meccs.
Tessék lesd meg a highlightot és állapítsd meg.Kovbal88 írta: Aki látta a mérkőzést, attól kérdezném, hogy a Ronaldo gólokat együtt ünnepelte a csapat?



Ezért is írtam oda, hogy ma megy.Bob_Marley írta: Tényleg jó volt, de pl az Atletico ellen meg pont hogy nem nagyon rugdosta be a helyzeteit.Sokat ér ez a négyes ha ott meg kikaptak és "másfél" ziccert rontott.
Tessék lesd meg a highlightot és állapítsd meg.Kovbal88 írta: Aki látta a mérkőzést, attól kérdezném, hogy a Ronaldo gólokat együtt ünnepelte a csapat?
Tényleg jó volt, de pl az Atletico ellen meg pont hogy nem nagyon rugdosta be a helyzeteit.TripleH írta:Mondjuk a mai góljai elég pazarra sikeredtek. Ráadásul neki ma megy az ami sajnos utóbbi hetekben Luisnak és Neyminek kevésbé, a ziccerek beverése, de nem baj kijönnek a hullámvölgyből és előre a tripláért!!!visca el barca írta:cuncili nagyon belelendült



Mondjuk a mai góljai elég pazarra sikeredtek. Ráadásul neki ma megy az ami sajnos utóbbi hetekben Luisnak és Neyminek kevésbé, a ziccerek beverése, de nem baj kijönnek a hullámvölgyből és előre a tripláért!!!visca el barca írta:cuncili nagyon belelendült





Nem a sokeszűek mondják neki, hogy bele kell vezetni az emberekbe.Feast4 írta:Bob_Marley írta:Isco gól, konfettizápor.![]()
Viccnek szántam csak, amúgy szép gól volt.
Az a srác sokkal többre lenne hivatott csak a sokeszűek nem tudják használni.



Eladásnál ez is jó lesz a CV-be.Isco gól, konfettizápor.
Bob_Marley írta:Isco gól, konfettizápor.![]()
Viccnek szántam csak, amúgy szép gól volt.





Nem unod még, h ezt a standard szöveget minden CR gólnál beírod ebben a szezonban? Mert, mégha így lenne, ahogy írod, akkor oké, de erről egy ideje már szó sincs.MessiNeymarSuarez írta:Jöhetnek megint a "Ronaldo a világ legjobbja és a Real a legjobb csapat a világon" szövegek![]()