Barça a Bajnokok Ligájában

Helyt áll-e csapatunk a BL-ben? Megnyerjük-e a Bajnokságot? Mi a helyzet a Király Kupával? Kellenek-e a barátságos mérkőzések? Hol lehet nézni a meccset? - Távkapcsolóval a kézben. Ha mondanivalód van, kerülj beljebb!
Tromort77

2016.02.24. 00:44:42

TripleH írta:
Azért az is kellett, hogy amit nem éppen Stegen védett bámulatosan, azt a lehető legrosszabb módon sikerüljön ellőni. :D De am nem tudom mit csinál velük Lucho félidőben, de ez már nagyon sokadik ilyen a szezonban.
Ezen a szinten nem lehet lehozni úgy meccset már egy BL-ben, hogy az ellenfélnek ne legyen ziccere. Hazai pályán pedig volt 2 darab igazi ziccerük kb. Míg nekünk azért jóval több.

Mondjuk én nem értek egyet most a Stegen-s dícshimnuszokkal, az a bizonyos Giroud fejesben semmi erő nem volt. Látványos védés volt de közel sem volt olyan veszélyes. Ezért van ott a kapus, hogy ilyeneket fogjon.

Sokszor megfigyeltem, hogy a második félidőben mennyivel jobb a csapat és biztos vagyok benne, hogy ez a taktika része. Az első félidőben javában megy a fárasztás. Most a meccs után Lucho nyilatkozata is erre enged következtetni.
Avatar
Tivornya
Capitá del Barça
Hozzászólások: 736
Csatlakozott: 2008.10.14. 17:39:21
Tartózkodási hely: Dunabogdány

2016.02.24. 00:40:43

palesz77 írta:
Tivornya írta:Ennek az észosztásnak elég gyerekes körítés az, ha épp a megregulázandónak a szavait tünteted el...szóval épp a levegőbe beszélsz ;)
Nyilván eltüntetem, mert ez nem ide való ez a stílus, és a személyeskedés ilyen formája.. Sose volt, nem is lesz soha - remélhetőleg.
Tivornya írta:Ja igen! Pálesz te vagy a másik, aki inkább odaát forgolódik! Az aztán igazán baráti, hogy idejössz regulázni, bocs, hogy megzavartalak...
Nem mintha nem ugyan azt írnám le itt is, mint ott, de elfogadom ha ez zavar. Viszont ezt normális stílusban is lehet közölni. Na mindegy, részemről ennyit erről, PÜ-ben tőlem folytathatjuk ha akarod, de itt mostantól csak a meccsről.
PÜ-re nem pazarlom az energiámat! Én csak arra akarok rávilágítani, hogy ezen az oldalon olyanok kapcsolgatnak ki-be, akik inkább máshol érzik jól magukat...
Egyébként bezárt odaát, hogy mindketten ideszédültetek, vagy ide titokba leskelődtök?

Szerk.: remélem jó tanuló vagy és most a személyes sérelmek miatt tiltani fogsz...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Tivornya 2016.02.24. 00:49:06-kor.
„Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
Avatar
TripleH
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2268
Csatlakozott: 2014.09.01. 10:55:15

2016.02.24. 00:35:50

Tromort77 írta: De, hogy érdemben is írjak a lényegről. Egész meccsen olyan érzésem volt, hogy a totál minimumra törekedtek a srácok ami sokat elmond ennek a csapatnak az erejéről. Semmivel nem adtak ki többet mint ami szükséges volt és pont ebben látom a sikerességet és a kiegyensúlyozott teljesítményt. Tényleg olyan volt mint egy profi munka. Mentek, elvégezték és kész. Minden mástól mentesen. Hihetetlen kíméletlen ez a csapat. Olyan ereje és önbizalma van ennek a csapatnak, hogy az volt az érzésem ha gólt is kapunk, bármikor fel tudnánk állni. Egészen eképesztő ez a dominancia.
Azért az is kellett, hogy amit nem éppen Stegen védett bámulatosan, azt a lehető legrosszabb módon sikerüljön ellőni. :D De am nem tudom mit csinál velük Lucho félidőben, de ez már nagyon sokadik ilyen a szezonban.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2016.02.24. 00:34:54

Tivornya írta:Ennek az észosztásnak elég gyerekes körítés az, ha épp a megregulázandónak a szavait tünteted el...szóval épp a levegőbe beszélsz ;)
Nyilván eltüntetem, mert ez nem ide való ez a stílus, és a személyeskedés ilyen formája.. Sose volt, nem is lesz soha - remélhetőleg.
Tivornya írta:Ja igen! Pálesz te vagy a másik, aki inkább odaát forgolódik! Az aztán igazán baráti, hogy idejössz regulázni, bocs, hogy megzavartalak...
Nem mintha nem ugyan azt írnám le itt is, mint ott, de elfogadom ha ez zavar. Viszont ezt normális stílusban is lehet közölni. Na mindegy, részemről ennyit erről, PÜ-ben tőlem folytathatjuk ha akarod, de itt mostantól csak a meccsről.
Tromort77

2016.02.24. 00:33:36

Csak azért mert a modik örömámorban ünnepelnek vagy éppen alszanak még igazán lehetne kulturáltan viselkedni. Ez a stílus nem erre a fórumra való.

De, hogy érdemben is írjak a lényegről. Egész meccsen olyan érzésem volt, hogy a totál minimumra törekedtek a srácok ami sokat elmond ennek a csapatnak az erejéről. Semmivel nem adtak ki többet mint ami szükséges volt és pont ebben látom a sikerességet és a kiegyensúlyozott teljesítményt. Tényleg olyan volt mint egy profi munka. Mentek, elvégezték és kész. Minden mástól mentesen. Hihetetlen kíméletlen ez a csapat. Olyan ereje és önbizalma van ennek a csapatnak, hogy az volt az érzésem ha gólt is kapunk, bármikor fel tudnánk állni. Egészen eképesztő ez a dominancia.
Avatar
Tivornya
Capitá del Barça
Hozzászólások: 736
Csatlakozott: 2008.10.14. 17:39:21
Tartózkodási hely: Dunabogdány

2016.02.24. 00:31:44

Ennek az észosztásnak elég gyerekes körítés az, ha épp a megregulázandónak a szavait tünteted el...szóval épp a levegőbe beszélsz ;)
Ja igen! Pálesz te vagy a másik, aki inkább odaát forgolódik! Az aztán igazán baráti, hogy idejössz regulázni, bocs, hogy megzavartalak...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Tivornya 2016.02.24. 00:34:47-kor.
„Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2016.02.24. 00:29:30

Egy szintet azért tartsunk már.. Remélem nem tervezitek folytatni a szájkaratét.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2016.02.24. 00:27:00

Innen már nem lehet elrontani. Szerintem megérdemelttük, hogy 0-2 legyen. Hazain akár lehetne tartalékolni is kicst bár úgyse fogunk.

A vitához meg annyit, hogy ennek nem itt a helye meg kitiltások is lehetnek belőle szóval szerintem jobb ha befejezitek, de azért egy-két arcnak igaza van. Óriási hányinger amit egy-két fórumozó odaát csinál. Arról nem beszélve hogy még a madridisták is okádnak ettől az álszent jópofitól. :roll:
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
TripleH
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2268
Csatlakozott: 2014.09.01. 10:55:15

2016.02.24. 00:00:05

ntibi67 írta: Írd már meg itt is amit a Madridom honlapon!Hogy szerinted Piqué egy tajparaszt tusko!
Piqué egy tajparaszt tuskó. Mert szerinted amiket leművel az úgy szép és jó? Ne legyél már ennyire naív.
ntibi67
Capitá del Barça
Hozzászólások: 611
Csatlakozott: 2013.06.16. 12:01:52

2016.02.23. 23:40:17

TripleH írta:
Messias2 írta: Az 1.-nél futott oda Messi Neymarhoz megköszönni a labdát, és együtt ünnepeltek. Illetve a 2.-nál is együtt ünnepeltek, úgy hogy nem tudom, miről beszélsz.
Ezt úgy hívják, hogy paranoia. :D
Írd már meg itt is amit a Madridom honlapon!Hogy szerinted Piqué egy tajparaszt tusko!
Petr
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2144
Csatlakozott: 2013.10.31. 15:46:41
Tartózkodási hely: Az ország legszebb városának a legszebb utcája

2016.02.23. 23:13:12

20tek írta:
Ajánlom az Eurobarca találkozók topicot a Minden más között. :)
eimenis1212
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 480
Csatlakozott: 2013.08.25. 21:47:14

2016.02.23. 23:11:38

Bob_Marley írta:
Jó hát, te leírtad hogy jól vezette, én meg leírtam miért nem, szubjektív oldal van ebben csak. Én nem szeretem mikor agyon van tördelve a játék, a spori nem főszereplő kell legyen hanem sporttárs, aki a "szükséges rossz". :D Legyen küzdelem, legyen összecsúszás, legyen test-test elleni harc, nem papír emberek vannak, hogy le kell fújni mindent. De nem volt következetes ebben sem egyébként. Na mindegy, szerinted meg igen, hát ez van. :D
nem mondom h következetes volt, de nem voltak nagy hibái. Apróbb hibái meg ide-oda vegyesen. Én nem éreztem h nagyon tördelve lett volna a meccs
20tek
Jugador del Barça
Hozzászólások: 234
Csatlakozott: 2008.08.13. 14:52:03

2016.02.23. 23:09:28

Grat a csapatnak!
ÉS! Nem grat az oldalnak. Legalábbis gondolom nem kis része van abban - mint legnagyobb magyar szurkolói oldalnak -, hogy az m4-gyel elhitették, hogy a Paulaner sörházban nagy Barca szurkoló tábor lesz. Meccs előtt egyenesen szánalmas volt a kontraszt, ahogy a több tucat Arsenal szurkolótól átmentek a Paulanerbe, ahol 5-6? Barca szurkoló volt, és a háttérben látszott, hogy az egész hely tök üres. Ami azért ciki, mert bármelyik egyszerű tv-s kocsmába bement volna a kamera, akkor több Barca szurkolót látott volna, mint ott.
Közben gondolom a Paulanerben is leesett, hogy ez mekkora gáz, így a fél tucat szurkoló sáljait szétosztották az ott ülő emberek között, hogy a végén már 10 fősnek tűnjön a tömeg. A nagy igyekezetben még egy Real szurkolónak is sikerült sálat adni. Gratulálok!
Az oldal meg ha igazi meccsnézést akar szervezni, akkor ne olyan helyre szervezze, ahol 900 ft egy sör. Ha hiszitek, ha nem, ez a legtöbb embernek drága. Igen, még a 10%-os kuponotokkal is.
mess2009
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4285
Csatlakozott: 2009.01.30. 11:58:28

2016.02.23. 23:08:32

nem tudom milyenek lettünk volna ha kapunk egyet, de így reálisnak érzem a megállapítást, hogy annyit adtak ki amennyit kellett.
hátul TerStegen nem kapott gólt, a Pique-Masc kettősből ma az Argentín volt a jobb, a két szélső közül talán Alves igyekezete többet ért. középen nálam Iniesta - Rakitis - Busi a sorrend. az MSN ből én nem tennék egyenlőségi jelet Ney és Suarez közé, Neymar ma igazán sallangmentesen és lendületesen játszott, gólt ugyan nem sikerült lőnie de legalább lőtt, vagy fejelt mikor kellett és passzolt is sokszor. Suareznél ma csak a kimaradtakat említhetem.
a taktikánk jó volt, lassítani ha lehet, ritmust váltani ha kell - idegenben ezt kell játszani.
jó meccs volt.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2016.02.23. 23:07:42

Tivornya írta:[

Ja, igazad is lehetne, de ez nem az a puszi-seggrepacsi-féle öröm, amit láttunk eddig(és amit Suarezzel meg is tett), legalábbis nekem nem ez jött le.
Hozzá kell tenni hogy az állandó fenéknyalás nem a normális. :D Ez egy nagyon feszült, idegileg sok energiát felemésztő meccs volt, nyilván teljesen más mikor rúgják a negyediket otthon a Valencia ellen vagy más ellen mint mikor végig kell koncentrálni és figyelni.
szerintem alapvetően jól vezette a meccset. Sztem ha a jövőben ez lenne az átlag bírói színvonal mindenki látatlanban aláírná
Jó hát, te leírtad hogy jól vezette, én meg leírtam miért nem, szubjektív oldal van ebben csak. Én nem szeretem mikor agyon van tördelve a játék, a spori nem főszereplő kell legyen hanem sporttárs, aki a "szükséges rossz". :D Legyen küzdelem, legyen összecsúszás, legyen test-test elleni harc, nem papír emberek vannak, hogy le kell fújni mindent. De nem volt következetes ebben sem egyébként. Na mindegy, szerinted meg igen, hát ez van. :D
Kép
Kép
Kép
barlacy
Jugador del Barça
Hozzászólások: 209
Csatlakozott: 2011.03.08. 06:26:33
Tartózkodási hely: kecskemét

2016.02.23. 23:05:33

Csak gratuláció! Alves-hibátlan volt ma.Hátul jó volt Pique.megfelelt Alba, Masi vegyes vot: eladott labdák, csúcs szerelések vegyesen.
Középen :Ini el-eltűnt,Rakéta jól állt helyt, Busi : csodásan játszott!
Elől? Messi nagyszerű volt, Ney változó, Suarez sokat hibázott!

Összeségében : nagyon elégedett vagyok,kapusunk véleményem szerint Bravot felülmúlja!!
Avatar
Kash
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1960
Csatlakozott: 2011.06.28. 13:23:33
Tartózkodási hely: Dél-kelet

2016.02.23. 23:02:29

Messias2 írta:
Tivornya írta:viszont a gól(ok) utáni öröm beszédes...
Az 1.-nél futott oda Messi Neymarhoz megköszönni a labdát, és együtt ünnepeltek. Illetve a 2.-nál is együtt ünnepeltek, úgy hogy nem tudom, miről beszélsz.
És ez mit számít?
Az Fc Barcelona a munkaadójuk, ha nem jönnek ki jól egymással és ez a játék rovására megy, valamelyiknek távoznia kell...Istenem :lol:

Am grat a csapatnak, ez a 0-2 is szoros meccs volt, illetve Stegen kiszedte azt az 1 gólt amit odajósoltam az Arsenalnak, na de nem baj.
Kép
Avatar
Tivornya
Capitá del Barça
Hozzászólások: 736
Csatlakozott: 2008.10.14. 17:39:21
Tartózkodási hely: Dunabogdány

2016.02.23. 23:00:39

Messias2 írta:
Tivornya írta:viszont a gól(ok) utáni öröm beszédes...
Az 1.-nél futott oda Messi Neymarhoz megköszönni a labdát, és együtt ünnepeltek. Illetve a 2.-nál is együtt ünnepeltek, úgy hogy nem tudom, miről beszélsz.
Ja, igazad is lehetne, de ez nem az a puszi-seggrepacsi-féle öröm, amit láttunk eddig(és amit Suarezzel meg is tett), legalábbis nekem nem ez jött le.
„Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
eimenis1212
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 480
Csatlakozott: 2013.08.25. 21:47:14

2016.02.23. 22:58:46

Bob_Marley írta:Azt azért megjegyezném, amit meccs közben is írtam, hogy egy igazán jó kis meccsen, ahol járt a labda, megvoltak a párharcok, volt iram a török játékvezető random tördelte össze-vissza a játékot. Nagyon bosszantó volt, hogy tiszta hülyeségekre fújdogált. Soha nem szoktam bírózni, mert ember és tévedhet, les nem les, az élet visszaadja. De maga a felfogás az nagyon rossz volt. Férfias tök jó küzdelmek voltak, erre lefúj Alba tiszta test-test elleni szerelést aztán ugyanilyet továbbenged 15 mp-cel később. Na mindegy, ez amolyan a meccs margójára megjegyzés volt, de nagyon bosszantó volt, hogy egy színvonalas meccset így tördelt a spori.
szerintem alapvetően jól vezette a meccset. Sztem ha a jövőben ez lenne az átlag bírói színvonal mindenki látatlanban aláírná
Avatar
TripleH
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2268
Csatlakozott: 2014.09.01. 10:55:15

2016.02.23. 22:57:59

Messias2 írta: Az 1.-nél futott oda Messi Neymarhoz megköszönni a labdát, és együtt ünnepeltek. Illetve a 2.-nál is együtt ünnepeltek, úgy hogy nem tudom, miről beszélsz.
Ezt úgy hívják, hogy paranoia. :D
eimenis1212
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 480
Csatlakozott: 2013.08.25. 21:47:14

2016.02.23. 22:56:24

palesz77 írta:
Tivornya írta:A Messi-Neymar baráti kapcsolatot ez a meccs most nem erősítette meg, ellenben Suarezzel jól megvan a legenda.
Mert? A gólpasszt is Neymar adta neki, lemaradtam valamiről? :-k

Jó volt a meccs amúgy, de az MSN-ből az sn szörnyen használta ki a helyzeteit, ha nem gyökérkednek elrakhattunk volna többet is.. De jó volt ez, Piquének is volt egy horribilis időszaka, de amúgy jó meccse volt a védelemnek. MAtS meg ismét bizonyította, hogy lehet rá is számítani, 0-0-nál meg 0-1-nél 1 rendkívül fontos védése volt.

A gól mondjuk szép volt, az nagybetűs MSN gól, de a visszavágón többet kérnék a másik kettőtől.
igen. Ney és Suarez hozta a "parás" formáját. De még ha így is megnézzük pl az első gólban ott van Ney zsenialitása (nemcsak a bepassz Messinek, hanem ahogy 3 ember között megtartja, jó megoldással Suareznek passzol, sprintben indul üresbe)... És persze Suarez aki elindul területre, és utána ad egy kulcspasszt Neymarnak

Egyébként nem szabad Suarezt és Neymart 100%-os ziccerbe hozni, mert elizgulják... Tényleg az ollóra kell játszani náluk. De hát mire való Messi :)
Avatar
Messias2
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2865
Csatlakozott: 2015.06.25. 16:10:25

2016.02.23. 22:54:15

Tivornya írta:viszont a gól(ok) utáni öröm beszédes...
Az 1.-nél futott oda Messi Neymarhoz megköszönni a labdát, és együtt ünnepeltek. Illetve a 2.-nál is együtt ünnepeltek, úgy hogy nem tudom, miről beszélsz.
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2016.02.23. 22:53:17

Azt azért megjegyezném, amit meccs közben is írtam, hogy egy igazán jó kis meccsen, ahol járt a labda, megvoltak a párharcok, volt iram a török játékvezető random tördelte össze-vissza a játékot. Nagyon bosszantó volt, hogy tiszta hülyeségekre fújdogált. Soha nem szoktam bírózni, mert ember és tévedhet, les nem les, az élet visszaadja. De maga a felfogás az nagyon rossz volt. Férfias tök jó küzdelmek voltak, erre lefúj Alba tiszta test-test elleni szerelést aztán ugyanilyet továbbenged 15 mp-cel később. Na mindegy, ez amolyan a meccs margójára megjegyzés volt, de nagyon bosszantó volt, hogy egy színvonalas meccset így tördelt a spori.
Kép
Kép
Kép
Avatar
ZBarca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2718
Csatlakozott: 2013.07.18. 18:18:47
Kapcsolat:

2016.02.23. 22:52:56

Szép volt! Sikerült 2 gólos előnyre szert tennünk Messi mai csodálatos játékának köszönhetően. Bár nem ez volt Leo legjobb meccse, szerintem jól tolta.
Egyébként kár a kihagyott helyzetekért, mert akár nagyobb előnnyel is várhatnánk a visszavágót. Ennek ellenére szerintem jók voltunk, jár a taps!

Visca El BARCA!!!
Kép
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10744
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2016.02.23. 22:52:18

TripleH írta:ter Stergenre szavaztam, mert ma ő nem hibázott egyet sem.

ÉN IS! =D>
Féltem,Féltünk hogy nem lesz formában annyi kihagyás után, erre megint ránkcáfolt, mintha csak direkt trollkodni akarna =D> :D =D> =D>
Válasz küldése