Nyugodj meg, ga kikapnak egy Betistől, akkor az fog menni, hogy kevés ideje volt stb. A rangadóknál meg pláne. Az az igazság, hogy olyan erős a keretük, hogy egy-két csapat kivételével (mi meg talán a Bayern) nagy esélyesként indulnak és szinte csak forma függvénye. Most bármi történjék hurráhangulat lesz még pár hétig. Támadásban inkább azért éreztem erősebbnek, mert a Depor nem fülét-farkát behúzva ment ki és gólt/gólokat akartak szerezni (az esélyeik meg is voltak) rendezetlenebbek is voltak. Elég megnézni a Real góljait. Két beívelés (egyik szöglet) egy szélről belőtt labda, egy eltört lövésbe értek bele (szabáyltalanul) az ötödik meg... Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy most se kidolgozott helyzetekből nyertek, kp ide vagy oda. Megjegyzem erősebb csapat ellen ezzel a taktikával benyelnek minimum hármat. Még a Depor is úgy átszaladt rajtuk ahogy akartak. Egyetértek azzal is, hogy szerintem a Valencia ellen jobbak voltak.palesz77 írta: Ja, ezt én is írtam, hogy majd később kiderül mennyire szólt ez az edzőcserének. Lehet már az első rangadóra is alábbhagy a lendületük, majd kiderül. Támadásban mindenesetre jobb a középpálya szerintem, most hogy ez a lelkesedés, vagy amiatt van, hogy nem 5-0-5-ös volt a felállás, az kérdéses. Az mindenesetre engem is érdekel majd, hogy hogy fognak reagálni, amikor becsúszik az első pofon.
Én is azt vallom, mint Bob, hogy ezt Zidane-nak tulajdonítani, bármennyire is szeretnék a madridisták túlzó. Majd ha az Atleticot meg minket aláznak elismerem.
Modric pedig nagyot süllyedt a szememben. Amilyen szimpatikus volt, annyira szemét volt ez a beszólása. Elég nagy lett ott az arc azután, hogy megvertek egy Deport.