Mivel sok helyen olvasom, hogy mennyire jó ezért elkezdem leírni mi nem tetszett.
Alapból az egész egy Új Remény remake. Annyi különbséggel hogy ez jóval gyengébb. Bárkiben megmaradt a csatajelenet amibe a Halálcsillag 3at (?) pusztítják el? A parancsnokok teljesen gagyik, akárcsak az új sith a maszk nélkül. Minek kellett levennie? És ki a fene az, aki az ő mestere, és hologramon kommunikálnak. Chewie feltűnése üde színfolt, de alig jöttek át az érzelmei amikor Han meghalt. A kiscsaj a néger meg a robot voltak azok akik valamennyire mentették a sztorit. Az eleje nagyon elvan húzva felesleges jelenetekkel, a vége meg úgy összevan csapva, mint aki iskolába esszét ír, de a felénél se tart és 5 perc múlva kicsengetnek. Remélem a következő jobb lesz, de úgy tűnik hogy J.J. nek ez nagyon nagy falat volt így elsőre.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Ma délelőtt volt "szerencsém" a filmhez. Nagyon szeretem az SWt, az összes részt imádtam, de ez valami hatalmas csalódás. Nem is tudim, hogy gondolták ezt Lucast nélkül. 10/5 de az is csak nagy nagy jóindulattal és mert felbukkan egy-két régi arc.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
http://www.cinemis.hu/a_nyito.php tádáááám 3 éve bukkantunk rá, azóta csak oda járunk. Ugye kisebb a terem, nincsen kajálda meg ha nem ekkora felhajtás van a film körül akkor a kijövetel után adják vagy 1-2 héttel. Úgy szoktuk csinálni, hogy felmegyünk a Cinema City-be, veszünk popcornt és gyorsan átmegyünk a Művészetek házába, legjobb
De most nézem,hogy hazudtam nektek A 2d-s vetítés nem 500, hanem 550
zola8787 írta:Na ki hol nézi meg a Star Wars-t? Én haverokkal megyek 3d-sre kemény 900 ft-ért, Miskolc (ja és nem diákjegy, ha lenne 2d-ben 500 ft-ba kerülne, francba, hogy nincs )
majd valamikor, mikor már nem lesz tömve a mozi, valószínűleg 3D-ben, hátha jó lesz a látvány, amúgy angol 2D verzsön lenne
zola8787 írta:Na ki hol nézi meg a Star Wars-t? Én haverokkal megyek 3d-sre kemény 900 ft-ért, Miskolc (ja és nem diákjegy, ha lenne 2d-ben 500 ft-ba kerülne, francba, hogy nincs )
Eger, haverokkal 3D
Péntek 00:01 perc, premier előtti vetítés, erkély, első sor. A lehető legjobb hely és idő.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/
zola8787 írta:Én haverokkal megyek 3d-sre kemény 900 ft-ért, Miskolc (ja és nem diákjegy, ha lenne 2d-ben 500 ft-ba kerülne, francba, hogy nincs )
Hogy az Istenbe kerül nektek csak ennyibe?
Zola valld be, egy haverod megszerezte a filmet, és otthon projectoron vetíti.. Máshogy nem lehet ennyire olcsó! Durva amúgy, nálunk 2-szer annyi.. Én még nem tudom mikor nézem, valamikor jövő héten szerintem. Szóval addig okosan a Spoilerekkel..
zola8787 írta:Na ki hol nézi meg a Star Wars-t? Én haverokkal megyek 3d-sre kemény 900 ft-ért, Miskolc (ja és nem diákjegy, ha lenne 2d-ben 500 ft-ba kerülne, francba, hogy nincs )
Hogy az Istenbe kerül nektek csak ennyibe? A Cinema City mozikban nézitek, vagy valahol máshol?
Btw csak jövőhét szerda, CC Nyíregyháza. Egyik jó cimborám kedden még vizsgázik, illik megvárni a brokat.
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
zola8787 írta:Na ki hol nézi meg a Star Wars-t? Én haverokkal megyek 3d-sre kemény 900 ft-ért, Miskolc (ja és nem diákjegy, ha lenne 2d-ben 500 ft-ba kerülne, francba, hogy nincs )
Péntek 23:00, aréna pláza, 3d(sajna).
Aztán ahogy kapok jegyet imax, aztán meg eredeti nyelven is.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Na ki hol nézi meg a Star Wars-t? Én haverokkal megyek 3d-sre kemény 900 ft-ért, Miskolc (ja és nem diákjegy, ha lenne 2d-ben 500 ft-ba kerülne, francba, hogy nincs )
S.Agüero írta:
Nem akarok hülyeséget mondani, de én úgy emlékszem, hogy meghalt.
hát pedig ez elég nagyon hülyeség volt de amúgy nagyon el van tűnve a csávó, az utolsó gagyi mami óta egy 10 részes sorozata volt csak. de imdb-n már be van írva a bad boys 3-4 is.
Jó, de Martin Lawrence-szel? Mert nélküle nem nagyon vagyok erre kíváncsi, együtt voltak az igaziak. Amúgy meg a fószerrel mi van? Sehol nem látom, semmiben, már évek óta...
Nem akarok hülyeséget mondani, de én úgy emlékszem, hogy meghalt.
Jó, de Martin Lawrence-szel? Mert nélküle nem nagyon vagyok erre kíváncsi, együtt voltak az igaziak. Amúgy meg a fószerrel mi van? Sehol nem látom, semmiben, már évek óta...
soadroli írta:pár fontos kategória a Golden Globe-jelöltek közül:
Best Motion Picture, Foreign Language
The Brand New Testament
The Club
The Fencer
Mustang Son of Saul
Best Performance by an Actor in a Motion Picture, Musical, or Comedy
Christian Bale, The Big Short
Steve Carell, The Big Short
Matt Damon, The Martian
Al Pacino, Danny Collins
Mark Ruffalo, Infinitely Polar Bear
Best Director, Motion Picture
Todd Haines, Carol
Alejandro González Iñárritu, The Revenant
Tom McCarthy, Spotlight
George Miller, Mad Max: Fury Road
Ridley Scott, The Martian
Best Performance by an Actor in a Motion Picture, Drama
Bryan Cranston, Trumbo
Leonardo DiCaprio, The Revenant
Michael Fassbender, Steve Jobs
Edide Redmayne, The Danish Girl
Will Smith, Concussion
Best Motion Picture, Drama Carol
Mad Max: Fury Road
The Revenant
Room
Spotlight
Share
Best Television Limited Series or Motion Picture Made for Television
American Crime, ABC
American Horror Story: Hotel, FX
Fargo, FX
Flesh and Bone, Starz
Wolf Hall, PBS
Best Television Series, Drama
Empire, Fox
Game of Thrones, HBO
Mr. Robot, USA
Narcos, Netflix
Outlander, Starz
Best Performance By an Actor in a Television Series, Drama
Jon Hamm, Mad Men
Rami Malek, Mr. Robot
Wagner Moura, Narcos
Bob Odenkirk, Better Call Saul
Liev Schreiber, Ray Donovan
DiCaprio filmje mit keres itt? Nem csak jövő év elején jön ki?
Akkor az Oscar-ra is jelölhetik?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára zola8787 2015.12.10. 18:59:30-kor.
pár fontos kategória a Golden Globe-jelöltek közül:
Best Motion Picture, Foreign Language
The Brand New Testament
The Club
The Fencer
Mustang Son of Saul
Best Performance by an Actor in a Motion Picture, Musical, or Comedy
Christian Bale, The Big Short
Steve Carell, The Big Short
Matt Damon, The Martian
Al Pacino, Danny Collins
Mark Ruffalo, Infinitely Polar Bear
Best Director, Motion Picture
Todd Haines, Carol
Alejandro González Iñárritu, The Revenant
Tom McCarthy, Spotlight
George Miller, Mad Max: Fury Road
Ridley Scott, The Martian
Best Performance by an Actor in a Motion Picture, Drama
Bryan Cranston, Trumbo
Leonardo DiCaprio, The Revenant
Michael Fassbender, Steve Jobs
Edide Redmayne, The Danish Girl
Will Smith, Concussion
Best Motion Picture, Drama Carol
Mad Max: Fury Road
The Revenant
Room
Spotlight
Share
Best Television Limited Series or Motion Picture Made for Television
American Crime, ABC
American Horror Story: Hotel, FX
Fargo, FX
Flesh and Bone, Starz
Wolf Hall, PBS
Best Television Series, Drama
Empire, Fox
Game of Thrones, HBO
Mr. Robot, USA
Narcos, Netflix
Outlander, Starz
Best Performance By an Actor in a Television Series, Drama
Jon Hamm, Mad Men
Rami Malek, Mr. Robot
Wagner Moura, Narcos
Bob Odenkirk, Better Call Saul
Liev Schreiber, Ray Donovan
„Mindazok után, amin életemben keresztülmentem, az, hogy részt vehetek az ünnepségen, már most életem egyik legnagyobb győzelme. A célom, hogy minden nap fejlődjek. Számomra már az is öröm, hogy a jelöltek között lehetek.” – mondta Raphinha.
Ebben az idényben nem jó ómen mesterhármast lőni a Barcelonának.
Mbappé mellett Pavlidis (Benfica), Guirassy (Dortmund) és Borja Iglesias (Celta) tette ezt meg - az adott csapat mindig kikapott/kiesett. pic.twitter.com/A0pzjwKVtE
Lamine Yamal ebben a szezonban mind a négy Real Madrid elleni mérkőzésen jegyzett gólt vagy gólpasszt.
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
⚽️ vs. Real Madrid (Szuperkupa)
️️ vs. Real Madrid (Copa del Rey)
⚽️ vs. Real Madrid (LaLiga)
3 gól, 2 assziszt. pic.twitter.com/2o4YPdXSqy
— EuroBarça (@eurobarcahu) May 12, 2025