LG írta: ↑2023.09.03. 17:18:15
Nem akarok semmit elkiabálni, de nagyon bíztató, amit eddig Szoboszlai mutat a Liverpoolban. Gera is letette a névjegyét a PL-ben, ő is nemzetközi szinten elismert játékos volt, de Dominik, aki egy azóta még erősebb PL-ben játszik egy igazi sztárcsapatban, még ennél is többre viheti. Csak így tovább!
Ami a vörösöket illeti, bennük is látok fantáziát. A mi fiúnk úgy tűnik, jó lesz, Nunez is megérkezni látszik. Salah távozásáról vannak pletykák, na ő viszont nagyon kéne, hogy maradjon. Akkor szerintem rendben is lesznek. A Cityt szerintem nem fogják meg, de top 4-be jók lesznek, úgy gondolom. De óriási harc lesz a BL-helyekért. Tudom, hogy ezen a fórumon sokan nem szeretik a PL-t, és valóban nagy a hype körülöttük, de azért az idei mezőny valóban nagyon komolynak néz ki.
Abszolút jól játszik Dominik, remek időzítés volt, hogy most váltott, főleg, hogy a Pool most konkrétan generáció váltást csinált a kp-n. Nem hittem volna, hogy így beilleszkedik rögtön, úgy voltam vele, hogy már az is jó, ha benne van a rotációban, erre végigtolja mind a 4 meccset, kétszer megválasztják a meccs emberének, és lehet ő lesz a hónap Pool játékosa is. Hát soha rosszabb hónapot.
Salah-val nem értek egyet, lehet, hogy jelenleg is benne van a legtöbb gól, de ez ritkán jön ki, minden meccsen elmegy azon pár helyzet, hogy neki passzolnak, vagy épp ő akarja mindenáron lövéssel befejezni az akciót. Nem tudom, hogy nem veszít-e többet vele a Pool, mint amennyit nyer. Idén még mindenképp marad, de szerintem jövőre őt is le kell váltani, ha már mögötte/mellette lecserélődött a teljes csapat kb.
Az első 4 csapatot nehéz megtippelni, a City egyértelmű 1/2. hely, de a többi nehéz, a Pool, Arsenal kettőst érzem erősnek hozzá hosszú távon, talán az MU is odaérhet, a Chelsea folytatja ahol abbahagyta egyelőre, kisebbek közül pedig a Brigthon/Newcastle akik harcolhatnak még a 4. helyért mondjuk. Spurs meg egyelőre nagy talány, elment Kane, erre jönnek a győzelmek. Bajnokság eleje van még, decemberre egyértelműbb lesz.