Egy linket tudsz adni arról az esetről? Valami rémlik róla, hogy az igazolása körül voltak valami problémák anno, és a blancok eléggé benne voltak a buliban, és nem játszhatott pár hétig, ha jól emlékszem, de már nagyon öreg vagyok, és halványodnak az emlékeim néha... KösziBoixos írta:évek vagy inkább évtizedek óta megy a mocskoskodás a két klub között, ez murinnyó érkezéséig jobbára a színfalak mögött zajlott. azt, h régen mi volt, hagyjuk, mert ugye ilyenkor kezdenek el odaátról ugatni némelyek, h a frankó a múlt, stb stb. (persze akkor lehet a múltról beszélni, amikor az általuk a kréta-korban összeszedett bek-trófeákról szól a dal... mindegy.) amióta ott dolgozik a portugál zseni, azóta ezek a hangok felerősödtek, talán az ő stílusának is köszönhetően. mondjuk nem hülyék odaát, az biztos, mert pl messi szerepeltetését már mú előtt, a felnőtt pályafutása legelején meg akarták gátolni a zöld asztal mellett, az akkor nem jött össze, mostanában ilyen ramos-féle gyökerekkel próbálkoznak inkább ezügyben. amiatt nincsenek illúzióim, h a barca részéről sem szentek ilyen téren, és ezzel semmit sem mondtam, de ha hirtelen össze kellene szednem, h kik azok, akik ebben a szellemben fossák tele a sajtót és általában a sportközéletet, mindig a madrid (pontosabban a perez által vezetett madrid) megmozdulásai jutnak az eszembe.
nem baj, ha rossel megszólalt, nem kell és nem is szabad minden szrt benyelni. ezekkel a megnyilvánulásaival a madrid pontosan azt a renomét, azokat az eredményeket támadja, amiket a barca a pályán és a pályán kívüli tetteivel ért el, így ilyen módon hitelrontást követnek el.
ha sikerrel járnak, az a Klub érdekeit mélyen sértené úgy erkölcsileg, mint gazdaságilag, úgyhogy ezek ellen mindenképpen védekezni kell.
remélem, valamilyen módon el lehet érni, h a perez és az általa pénzelt hiénák befejezzék ezeket a próbálkozásaikat, amit egyébként még meg is tudok érteni (de elfogadni semmiképpen), mert ha beletolnak 100 milliós tételeket a semmiért a brigádjukba (mert nehogy már azt gondolja vki, h a spanyol kupáért mennek ezek a bugik), akkor azt valahogy meg kell magyarázni a felhasználóknak. ők a szrdobálással "magyaráznak".
Barça vs. Real - El Clásico
- Mr. Master
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2815
- Csatlakozott: 2005.01.03. 11:11:00
- Tartózkodási hely: @home
------------------ pisti.blog.hu --------------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
kisebbségben leszek a véleményemmel, de én egyetértek daffy-val...
egy provokátor akkor kerül nyeregbe, ha vki felveszi a kesztyűt... műgirnyó addig volt tehetetlen, amíg el nem érte, h Pep is visszaszóljon, addig nevetségesek voltak a vádjai, egymás után nyilatkoztak játékosok, edzők, h milyen kicsinyes aljadék ez a luzitán...
emlékszik vki pl Pandiani nyilatkozatára? és nem ő volt az egyetlen, aki nyilvánosan is elítélte a cseppetsemspeciális mút.
emlékeztek, mik történtek addig, amíg Pep le se sz.rta azt a senkiházit? már épp arra gondoltunk, h Pep végre képes lesz legyőzni, szabályosan fizikai fájdalmat okozhatott a portugálnak az, h bármennyiszer sírta tele a sajtót, Pep nem pazarolt rá szavakat...
akkor kezdődött a baj, amikor ez megváltozott...
szóval sanyika is jobban tenné, ha nem próbálna meg lesüllyedni murinnyó szintjére, mert akkor a portugál győzni fog a rutinjával... (mert naiv, aki azt hiszi, h ezt a sanyi-nyilatkozatot nem lehet a Barca ellen fordítani...)
utálom a ritmikus szájgimnasztika nevű sportágat, és gyűlölöm a fekete öves szájkaratésokat is...
amíg a Barca a pályán képes felülkerekedni, addig maradjon a sajtószobában mú a "kib. ott főnök"
vki elkezdte, de vkinek be is kell fejezni... legyünk mi azok!

Guardiola is kiállt az igaza mellett a sajtószobában, és igaza is lett. Elég volt egyszer mindkettőjük részéről. A megoldás erre a problémára nem más, mint Perec bácsit és a tolmácsot eltakarítani szeretett klubkjuk éléről. Ezt pedig sajnos nem lehet mással, mint jó játékkal. Egyre jobb játékkal, és mindig előttük járva. Amíg végül Perez ki nem rúgja Murinnyót, és le nem mond. Ezt pedig csak mi érhetjük el. Úgyhogy hajrá! Láttuk egyébként azt is, hogy mennyire ütőképes a Madrid, ha nincs mögött dagobert bácsi...noname írta:Nem tudok mit mondani Rosell nyilatkozatára, pontosabban nem igazán tudok véleményt alkotni, hiszen az tény h nem kéne egy elnöknek így nyilatkozni, de ugyanakkor könnyen lehet h ez most szükséges lépés volt. A Madrid hónapok óta rágalmaz minket ahol csak lehet: rasszizmustól kezdve,Mourinhon át a doppingos dologig. Nekem senki nem mondja h az UEFA bármiféle külső nyomás nélkül ellenőrzött minket annyiszor. Az a külső nyomás pedig Perez volt, ebben szinte biztos vagyok. Az az igazság h Rosell tualjdonképpen kimondta, amit mindannyian gondolunk. Így talán jövőre nem lesznek ilyen szánalmas próbálkozások madridi részről, ugyanakkor lehet jobb lett volna, ha ebből kimarad. Nehéz eldönteni. Talán inkább húzódok afelé h egyetértsek Rosellel, mint sem, hiszen amit Mou és bagázsa műveltek, az minden határt túllépett, ezért ki kellett álljon valaki a csapatért, ez pedig akkor a leglátványosabb, ha maga az elnök teszi ezt!
------------------ pisti.blog.hu --------------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 9655
- Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
- Tartózkodási hely: monaco di bavaria
évek vagy inkább évtizedek óta megy a mocskoskodás a két klub között, ez murinnyó érkezéséig jobbára a színfalak mögött zajlott. azt, h régen mi volt, hagyjuk, mert ugye ilyenkor kezdenek el odaátról ugatni némelyek, h a frankó a múlt, stb stb. (persze akkor lehet a múltról beszélni, amikor az általuk a kréta-korban összeszedett bek-trófeákról szól a dal... mindegy.) amióta ott dolgozik a portugál zseni, azóta ezek a hangok felerősödtek, talán az ő stílusának is köszönhetően. mondjuk nem hülyék odaát, az biztos, mert pl messi szerepeltetését már mú előtt, a felnőtt pályafutása legelején meg akarták gátolni a zöld asztal mellett, az akkor nem jött össze, mostanában ilyen ramos-féle gyökerekkel próbálkoznak inkább ezügyben. amiatt nincsenek illúzióim, h a barca részéről sem szentek ilyen téren, és ezzel semmit sem mondtam, de ha hirtelen össze kellene szednem, h kik azok, akik ebben a szellemben fossák tele a sajtót és általában a sportközéletet, mindig a madrid (pontosabban a perez által vezetett madrid) megmozdulásai jutnak az eszembe.
nem baj, ha rossel megszólalt, nem kell és nem is szabad minden szrt benyelni. ezekkel a megnyilvánulásaival a madrid pontosan azt a renomét, azokat az eredményeket támadja, amiket a barca a pályán és a pályán kívüli tetteivel ért el, így ilyen módon hitelrontást követnek el.
ha sikerrel járnak, az a Klub érdekeit mélyen sértené úgy erkölcsileg, mint gazdaságilag, úgyhogy ezek ellen mindenképpen védekezni kell.
remélem, valamilyen módon el lehet érni, h a perez és az általa pénzelt hiénák befejezzék ezeket a próbálkozásaikat, amit egyébként még meg is tudok érteni (de elfogadni semmiképpen), mert ha beletolnak 100 milliós tételeket a semmiért a brigádjukba (mert nehogy már azt gondolja vki, h a spanyol kupáért mennek ezek a bugik), akkor azt valahogy meg kell magyarázni a felhasználóknak. ők a szrdobálással "magyaráznak".
nem baj, ha rossel megszólalt, nem kell és nem is szabad minden szrt benyelni. ezekkel a megnyilvánulásaival a madrid pontosan azt a renomét, azokat az eredményeket támadja, amiket a barca a pályán és a pályán kívüli tetteivel ért el, így ilyen módon hitelrontást követnek el.
ha sikerrel járnak, az a Klub érdekeit mélyen sértené úgy erkölcsileg, mint gazdaságilag, úgyhogy ezek ellen mindenképpen védekezni kell.
remélem, valamilyen módon el lehet érni, h a perez és az általa pénzelt hiénák befejezzék ezeket a próbálkozásaikat, amit egyébként még meg is tudok érteni (de elfogadni semmiképpen), mert ha beletolnak 100 milliós tételeket a semmiért a brigádjukba (mert nehogy már azt gondolja vki, h a spanyol kupáért mennek ezek a bugik), akkor azt valahogy meg kell magyarázni a felhasználóknak. ők a szrdobálással "magyaráznak".
PUYOL-XAVI-INIESTA
- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
Nem tudok mit mondani Rosell nyilatkozatára, pontosabban nem igazán tudok véleményt alkotni, hiszen az tény h nem kéne egy elnöknek így nyilatkozni, de ugyanakkor könnyen lehet h ez most szükséges lépés volt. A Madrid hónapok óta rágalmaz minket ahol csak lehet: rasszizmustól kezdve,Mourinhon át a doppingos dologig. Nekem senki nem mondja h az UEFA bármiféle külső nyomás nélkül ellenőrzött minket annyiszor. Az a külső nyomás pedig Perez volt, ebben szinte biztos vagyok. Az az igazság h Rosell tualjdonképpen kimondta, amit mindannyian gondolunk. Így talán jövőre nem lesznek ilyen szánalmas próbálkozások madridi részről, ugyanakkor lehet jobb lett volna, ha ebből kimarad. Nehéz eldönteni. Talán inkább húzódok afelé h egyetértsek Rosellel, mint sem, hiszen amit Mou és bagázsa műveltek, az minden határt túllépett, ezért ki kellett álljon valaki a csapatért, ez pedig akkor a leglátványosabb, ha maga az elnök teszi ezt!
A Fifa egy szégyen
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19613
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
csababarca, eddig is a pályán tettük meg, s a jövőben is ott kell!Most aztán tényleg jobb, hogy menni fog a vagdalkozás...
szerk: "továbbra is" szófordulat lemaradt az előző végéről, s akkor egyértelmű lenne a dolog, mea culpa
szerk: "továbbra is" szófordulat lemaradt az előző végéről, s akkor egyértelmű lenne a dolog, mea culpa
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15489
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Én meg egyetértek Rosellel.
Nehogy már a klub minden mocskot,rágalmat eltűrjön. Már jóval hamarabb le kellett volna ezt nyilatkozni.
És teljesen mindegy,hogy közvetlenül vagy a médián keresztül pocskondiázza a real a klubot, ugyanaz. Mourinho meg egy személyben nem felelős. Ha az elnöknek nem tetszene már szeptemberben leállította volna, nem tette.
Az meg,hogy a pályán kell válaszolni.
Khm, szerintem előbb ott tettük meg, az utóbbi években 1 kivétellel mindig.
Egyelőre még mindig mi vagyunk az erősebbek a labdarúgás nevezetű sportban, és amíg ez így lesz, nem lesz hiteltelen egy ilyen nyilatkozat sem, főleg hogy alapja van.

"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- samy85
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 879
- Csatlakozott: 2008.12.01. 18:07:58
- Tartózkodási hely: Jurassic Park
Hát srácok, végigolvastam a vitátokat/vitáitokat, Daffy, mivel te általában nem elfogultan foglalsz állást, "Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél"...Ugye érted mire gondolok.... Madridban ugy vélik, Jm teljesen legálisan és szabályosan, más klubokat nem sértve, adott sajtótájékoztatót egész évben... Ugye ezt nem kell észre venniük... Miért nem?
A Rosell féle felszólalás felőli állásfoglalásod, értem, általában ennek az alternatívának a híve vagyok én is,(nem kell folytatni) De itt már sokkal többről volt szó mint egyszerű rivalizálásról... a Madrid átlépett egy olyan határt ami sérti nem csak a Barcelona, de a többi klub presztizsét is... Igen a Real Madrid a fő bűnös, mivel a Portugál MR ARROGANCIA, az ő szolgálataikban áll, és még csak nem is próbálták visszafogni... tejhatalmat kapott, és látszik is... ez alatt az év alatt Jose nagyobb kárt csinált a 2 klub közötti diplomáciai kapcsolatnak, mint a néhai polgárháború, és Franco maga... Nem volt véletlen a világ sport sajtó, és a futballban már sikereket elérő szakemberek, híres nevezetes trénerek ítélkezése véleménye ez ügyben, és ők mind a Barcelona mellett foglaltak állást... Sőt a Néhai Don Alfredo is, valamint Guti Haz. is.... pedig ő (az ő szavaival élve) Madridistább mint bárki más... Én azt mondom hogy Rosell megvédi a Barcelona becsületét és olyan cselekményt tett e beszéde formájában, ami figyelmezteti a Madridot a jövőbeni ugyanilyen esetek elkerülésére... És ha ezt csak ilyen formában lehet, akkor így kell itt ki kell állni a klubért ennyi... valahogy így gondolom

Nincs nappalom, de kárpótol ezeregy éjszaka!
"Foglalkoztat a jövőm, mivel hátralévő napjaimat ott szeretném eltölteni."
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19613
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Még el se kezdődött a következő szezon, s már megy a mutogatás….Én is úgy érzem, ebben a szituban szép csöndben kellett volna maradni, s dolgozni tovább!Én bírom Rossellt, de túlreagálta a dolgokat!De mindenki hibázik, az 5:0 se volt szimpatikus anno, s érdekes pont az 5:0 előtt teljesen korrekten nyilatkozott az ellenfélről!Én remélem a jövőben jobban figyel a dolgokra, s még ha „provokálás” is érkezik, lenyeli, az eredményekkel lehet válaszolni!!!!!
ide is azt mondom,mint korábban,ha bárki is komolyan gondolná,akkor hivatalos panasszal,feljelentéssel élt volna. így csak szimplán undorító[/quote]daffy írta: (szvsz ez függetlenül attól, hogy ki-kire-hogyan-mikor mondta, egy felettébb gusztustalan megnyilvánulás)
nem találom a helyes szavakat. Undorító mikor Rosell egy társasági eseményen arról beszél, hogy majd 5-o nyer megint a csapata, csak azért mert Barcelona.
De mikor, hivatalos sajtótájékoztatón vagy ott nem beszélhetsz így.Ez nem csak undorító.
Ha lesz folytatása a karaténak, igazat adok, hogy csendben kellett volna maradni. Ha nem, akkor betudom a kötelező lépések közé.
ide is azt mondom,mint korábban,ha bárki is komolyan gondolná,akkor hivatalos panasszal,feljelentéssel élt volna. így csak szimplán undorítósjd írta:És arra volt már példa, hogy a Madrid edzője azzal vádolja a Barcát, hogy az éhező afrikai gyerekeknek juttatott milliók miatt kap hátszelet a bíróktól?az F. C. Barcelona beadott egy elképesztő hivatalos panaszt a Real Madrid C. F. edzője ellen az UEFA-nál, melyre eleddig még soha nem volt példa a két klub történelmében.
(szvsz ez függetlenül attól, hogy ki-kire-hogyan-mikor mondta, egy felettébb gusztustalan megnyilvánulás)
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2902
- Csatlakozott: 2007.10.02. 12:19:09
- Tartózkodási hely: Miskolc
Fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy az előzőleg említett nyomás hatására az F. C. Barcelona beadott egy elképesztő hivatalos panaszt a Real Madrid C. F. edzője ellen az UEFA-nál, melyre eleddig még soha nem volt példa a két klub történelmében.
Mégis mi volt olyan elképesztő ebben? Nyilván Specfájv hisztije teljesen normális és jogos volt.
Mégis mi volt olyan elképesztő ebben? Nyilván Specfájv hisztije teljesen normális és jogos volt.
És arra volt már példa, hogy a Madrid edzője azzal vádolja a Barcát, hogy az éhező afrikai gyerekeknek juttatott milliók miatt kap hátszelet a bíróktól?az F. C. Barcelona beadott egy elképesztő hivatalos panaszt a Real Madrid C. F. edzője ellen az UEFA-nál, melyre eleddig még soha nem volt példa a két klub történelmében.
(szvsz ez függetlenül attól, hogy ki-kire-hogyan-mikor mondta, egy felettébb gusztustalan megnyilvánulás)
ha részemről örültél volna,akkor bocsánat,de csak szimplán nem értek vele egyet. hosszabb indoklást más hozzászólásomban találsz.lijacska írta:Ez a különbség.Nem tetszett amit a Real tett, de nem ítéltem el.Egyszerűen nekem ez jött le,mint a sakktáblán. Muszáj azt a lépést megtenni.Nekem azért sem meglepő.De örültem volna egy összeszedettebb gondolatsornak.
ozsi,szerintem itt pontot is tehetünk a "vita" végére,mert nincs tovább. én úgy gondolom,hogy csendben kellett volna maradnia és attól lett volna különb,ti pedig nem,mert gyűlt a feszültség,amit most valaki kimondott és az "jó". meglátjuk mi következik,de gyanítom,hogy végül majd mindenki a csendre szavazott volna utólag. (ez szép magyar mondat volt)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára daffy 2011.06.17. 01:21:09-kor.
Ez a különbség.Nem tetszett amit a Real tett, de nem ítéltem el.Egyszerűen nekem ez jött le,mint a sakktáblán. Muszáj azt a lépést megtenni.Nekem azért sem meglepő.De örültem volna egy összeszedettebb gondolatsornak.
ja... s szezon végén megmondta,hogy be fog szólni.mindenképp remélem augusztusig, le volt tudva a szájkaraté mindkét részről.
ja... s szezon végén megmondta,hogy be fog szólni.mindenképp remélem augusztusig, le volt tudva a szájkaraté mindkét részről.
az rendben van,hogy a realtól "csúnya" volt a vádaskodás stb,de hogy üdvözölsz egy döntést,ami ugyan úgy vádaskodó,csak a túloldalról. és kinézem rosellből,hogy belemegy a harcba,de azt mind2 csapat megsínylené. arra azért kíváncsi vagyok,hogy mourinho távozásával mi fog változni.egyébként félreértés ne essék,nem mourinhot védem,csak ha valamit elítélek a hazai oldalon,azt a másikon is el fogom,szemben ezek szerint itt sokakkal.ozsimiki írta:Nem írtam,h jó lenne ha hosszú távon belemennénk, de ezt egy megelőlegzésnek is fel lehet fogni Illetve a figyelmeztetésnél (Joset ismerve, nem hülyeség) többet nem kell belelátni.
Laportát én jobban bírtam, Rosell nem a kedvencem, de voltak előzményei a felszólalásának. Igaz, egy határt meg kell már most húzni, viszont azért azt Te is tudod,hogy bár nem lesz annyival különb, mintha nem is reagálna, de csak nem ugyanaz a szint, mintha valaki válaszol egy támadásra, vagy megelőzni akarja, mintha valaki alapból csak támad,és bíráskodik...
Nem ugyanaz a kategória, Rosell nem talált ki dolgokat,h sározza a Madridot, hanem a továbbra is a Madrid által ránk mért támadásokról beszélt, nem önhatalmúlag talált ki vádakat. Ha így lett volna, akkor lenne ugyanaz, mint amit ti tettetek. Ozsi
B. Tamás
ez a hivatalos közlemény. ebben nem látok olyat,hogy a barca kezdte.A Real Madrid sajnálja azokat az állításokat, melyeket az F. C. Barcelona elnöke a mai napon mondott, mindamellett megérti, hogy ezek a szavak a igazgatói tanács és a média egy bizonyos, a klubhoz közel álló szektora miatt hangoztak el, melyek agresszívebb fellépést követelnek irányunkba.
A beszédben elhangzott rágalom, mely a teljesítménynövelő szerekhez kapcsolódik és az állítólagos vádakhoz irányunkból, semmi köze nincs a Real Madridnak, és ezek a szavak érthetetlenek számunkra, hiszen a klub azonnal és kategorikusan cáfolta azokat a híreket, melyek a médiában jelentek meg ezzel kapcsolatban.
Fontos, hogy emlékezzünk arra, hogy az előzőleg említett nyomás hatására az F. C. Barcelona beadott egy elképesztő hivatalos panaszt a Real Madrid C. F. edzője ellen az UEFA-nál, melyre eleddig még soha nem volt példa a két klub történelmében.
Minden eddigi esemény, és az F. C. Barcelona elnökének szavai ellenére a Real Madrid C. F. ezentúl is azon fog dolgozni, hogy az F. C. Barcelonával a lehető legjobb kapcsolatot tartsák fenn, csakúgy, mint az összes többi csapattal Spanyolországban.
Végül, a Real Madrid C. F. ismételten megerősíti eltökéltségét a sportszerűség és a futballban rejlő értékek mellett, különösképp "fair play" és a rasszizmus elleni harc mellett. A klub úgy hiszi, hogy ezek az értékek példaként állnak a gyermekek számára szerte a világon
Daffy,
nem értek Veled egyet ebben a szituációban, de ezt most hagyjuk, inkább a következő témát dobnám fel:
We must remember also that it was the board of FC Barcelona, with the aforementioned media pressure, which in an unprecedented event in the relations between clubs, went to UEFA to present a stunning accusation against the coach of Real Madrid CF
Ez a Madrid reakciója Rosell beszédére. Most komolyan az az indoklása Pereznek, hogy a Barcelona kezdte el ezt az egész hadjáratot akkor, amikor feljelentette Mourinhót az UEFA-nál?
1. Josét jogosan jelentette fel a Barcelona.
2. És mi az, hogy ha a Barcelona feljelent valakit, akkor a Madridnak is kell?
További jó éjt, majd holnap olvasom a reakciókat!

.
- ozsimiki
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 19561
- Csatlakozott: 2005.11.29. 21:16:22
- Tartózkodási hely: Zalakaros
Nem írtam,h jó lenne ha hosszú távon belemennénk, de ezt egy megelőlegzésnek is fel lehet fogni Illetve a figyelmeztetésnél (Joset ismerve, nem hülyeség) többet nem kell belelátni.
Laportát én jobban bírtam, Rosell nem a kedvencem, de voltak előzményei a felszólalásának. Igaz, egy határt meg kell már most húzni, viszont azért azt Te is tudod,hogy bár nem lesz annyival különb, mintha nem is reagálna, de csak nem ugyanaz a szint, mintha valaki válaszol egy támadásra, vagy megelőzni akarja, mintha valaki alapból csak támad,és bíráskodik...
Laportát én jobban bírtam, Rosell nem a kedvencem, de voltak előzményei a felszólalásának. Igaz, egy határt meg kell már most húzni, viszont azért azt Te is tudod,hogy bár nem lesz annyival különb, mintha nem is reagálna, de csak nem ugyanaz a szint, mintha valaki válaszol egy támadásra, vagy megelőzni akarja, mintha valaki alapból csak támad,és bíráskodik...
"Ha megfelelő a motivációd, az akadály mint olyan, nem létezik" M.O.
"Arra van a legnagyobb szükségem, hogy szükség legyen rám" M.O.
igen,feleslegesen. mi alapján várja el,hogy csöndben legyen a másik fél,ha ő is minden nyilatkozatában provokál és indulatokat szít?ozsimiki írta:
Mi az,h minek idekeverni a Reált? ilyen hülye kérdést...
ha én azt írom,h a babtól hasmenésem lett, mástól sosem, akkor a babot is feleslegesen keverném bele a beszélgetésbe?
rosell nem báb,van önálló akarata és ha a barcát irányítja,ami ugye tudjuk mit jelent,akkor nem kell arra fogni a viselkedését,hogy dehát a másik is...
ettől kéne különbözni és ez tenné jobbá,de nem teszi. na ehhez nincs köze senki másnak. ha akarja kussba marad és megteremti a pályán kívül is a különbséget. tudom hogy ez a legnehezebb,de mégis csak a barca elnöke.
azzal pedig nem lehet magyarázni,hogy nektek rossz,meg rossz volt. nekem tetszett,hogy aláássák a klub hírnevét? nem,sőt állítom,hogy sz-arabb,mint neked. viszont ha a barca is belemegy ebbe a harcba,melyben csak vesztesek vannak,akkor ott bajok lesznek.
nem volt az. nem kell a pályán kívül felvenni a kesztyűt. mourinho nem tudja befeketíteni a barcelonát,ha igazságtalanok a vádjai. rosell pedig ha komolyan gondolná amit mond,akkor nem a sajtóba kürtölné szét,hanem fordulna az illetékes hivatalhoz.A mostani ténykedés ugyanannyira szükségszerű lépés, mint anno amit a Real tett, hogy eltiltsák Alvesséket.
Muszáj meglépni.
- ozsimiki
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 19561
- Csatlakozott: 2005.11.29. 21:16:22
- Tartózkodási hely: Zalakaros
Mi az,h minek idekeverni a Reált? ilyen hülye kérdést...daffy írta:miért kell ide keverni a realt? rosellről van szó. tisztelettudóan nyilatkozgat állandóan? a nagy lóf...Barcaforever írta: Kinek az edzője meg stábja mondta el mindennek a Barcát, h az unicef, bírók stb....
a real más téma. igen,lehordták a barcát,de arra az a válasz,hogy visszaköpök? a bácsi nem tudja,hogy mit irányít
ha én azt írom,h a babtól hasmenésem lett, mástól sosem, akkor a babot is feleslegesen keverném bele a beszélgetésbe?
Nem tetszik,hogy egy Barca elnök így veszi fel a kesztyűt nekem sem, de nem véletlen és nem csak a hasára ütve jött ez ki belőle. De úgy látom,hogy az úgymond "revans" mennyire nem tetszik a realosoknak, akkor képzeld el Daffy,hogy amivel kezdődött részetekről az egész, az mennyire nem tetszett nekünk.
kibírjátok, azért kicsit nem bánom,hogy ezúttal nem csak a pályán válaszolunk. Jah és ez az egész nem Perez, nem a Real Madrid, nem Rosell hibája, hanem egy bizonyos námbőrvánspeciál5 Mourinhoé. Az más kérdés,hogy neki sikerül a klubbot,és a játékosokat is hasonló megnyilvánulásokra ösztönözni. Baj, nagy baj.
"Ha megfelelő a motivációd, az akadály mint olyan, nem létezik" M.O.
"Arra van a legnagyobb szükségem, hogy szükség legyen rám" M.O.
Olvastam Rosell nyilatkozatát.Utóbbi időben kicsit kezd elegem lenni ebből az arcoskodásból, meg hogy mennyivel különbek vagyunk.Mourinho mondott valamit, itt meg az megy hogy: real a csuf, gonosz hókuszpók, mi meg az ártatlan bárányka.És ami a legfájóbb, hogy ez már néhány játékosunkra is átterjedt, hogy szidjuk a Real taktikáját stb.Kérdezem: mi értelme volt Rosellnek osztania az észt??
B.
Egy problémát látok, hogy Rosell tett néhány magánvéleményt amit nem kellett volna elmondjon(az 5-o eredmény). A mostani ténykedés ugyanannyira szükségszerű lépés, mint anno amit a Real tett, hogy eltiltsák Alvesséket.daffy írta:miért kell ide keverni a realt? rosellről van szó. tisztelettudóan nyilatkozgat állandóan? a nagy lóf...Barcaforever írta: Kinek az edzője meg stábja mondta el mindennek a Barcát, h az unicef, bírók stb....
a real más téma. igen,lehordták a barcát,de arra az a válasz,hogy visszaköpök? a bácsi nem tudja,hogy mit irányít
Muszáj meglépni.Amit sajnálok, hogy nem akkor lépték meg.Most meg volt,remélem nem lesz több utóhangja.
S ez a helyzet, hogy Rosell,Pep+játékosok+mindenki akit fel kellen sorolni=Barcelona.
Ne akard ilyen alapon Mourinhot kihúzni. Egyik 19 másik egy híján 20.
A lényeg számomra: mindenki megmutatta, hogy mit tud.Mindenkét részről voltak többé kevésbé alattomos köpések.
http://www.totalbarca.com/2011/news/abi ... an-a-club/
Ameddig így van addig nem számít a többi.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára lijacska 2011.06.17. 00:24:57-kor.
miért kell ide keverni a realt? rosellről van szó. tisztelettudóan nyilatkozgat állandóan? a nagy lóf...Barcaforever írta: Kinek az edzője meg stábja mondta el mindennek a Barcát, h az unicef, bírók stb....
a real más téma. igen,lehordták a barcát,de arra az a válasz,hogy visszaköpök? a bácsi nem tudja,hogy mit irányít
- Barcaforever
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3973
- Csatlakozott: 2004.10.13. 19:17:18
- Tartózkodási hely: Barcelona/Budapest
Hóhahó!daffy írta:egy olyan ember ne akarja megmondani a tutit és tiszteletet követelni,aki maga sem ad.Barcaforever írta:...
a videóknak közük nincs rosellhez.
Tisztelet!? Most akkor mi volt hamarabb a tyúk vagy a tojás!?Kinek az edzője meg stábja mondta el mindennek a Barcát, h az unicef, bírók stb....Erre reagált az elnök úr.A videók azt bizonyítják, h rendes hadjárat indult ellenünk.
Elhiszed, h egy Sir Alex féle nyilatkozatok után, nem született volna meg ez a válasz!?Majd ha egyszer azt látom, h José egy ilyet mondd, h jobb volt a katalán egyesület, akkor azt mondom, h tiszteli a csapatot, addig semmiféle tiszteletről ne beszéljünk sztem.
Ez a bíró téma kezd már lerágott csont lenni, jövőre jöhet, a fű minősége (bár ezzel a portugál már befürdött egyszer) világítás gyengesége vagy esetleg a túl sok hangos szurkoló!?
És még annyi, h keserű most a valóság, mert a portugál nem szokott hozzá, h reagálnak a vádaskodásaira, keményen, olyan keményen, ahogy ő osztja a krtikákat!A bírók, ugye nem reagálhatnak, a többi csapat és edző meg nem akart, mert minden kupát vitt, nem volt kibe belekötni, aztán most megfordult a kocka, ez fájó.
Ez is, h addig nem nyilatkozik, amíg az UEFA nem magyarázza meg, h miért tiltották el!?Ki vagy mi ő?Álljunk már meg azért, és szálljon le szépen a földre, nem törvényen kívüli ember ő.(bár természetesen az lesz a vége, h nem kellesz letölteni az 5 meccset)
- samy85
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 879
- Csatlakozott: 2008.12.01. 18:07:58
- Tartózkodási hely: Jurassic Park
tudod amiből lett a nagy "háború" Mourinho a KI... ott sajtószobák főnöke... vagy ő itt a Ki...ott főnök, v ilyesmi volt.... na ebben a sajtótájékoztatóban mondta pep hogy Jm-el nem akar versenyezni a sajtószobában, és hogy ő a sajtótájékoztatók nagy bl győztese örökös bl gőztese.. vagy valami ilyesmi, ő pedig(pep) a csapattal a Wembleyben szeretne ynerni...
lényeg hogy azt mondta a pályán kl jó eredményt elérni, nem a sajtószobában....(ilyen sokzor nem ismételtem szót mint ebben a hsz-ben...sajtó)