CR igazolása nem volt a duplája az akkori rekordnak.Petr írta:Ez mindig jelen volt, csak nem ekkora mértékben. Nő a piac, nő az invesztíció. Már CR átigazolásánál lehetett látni, hogy itt robbanás lesz tíz éven belül. Ha valakiért kifizet egy klub 100 millió fölötti összeget, akkor azért teszi, mert ér annyit. Ha csak a PSG tudná kifizetni, azt mondanám jogos. Így viszont nem.Olajos pénz az gondolom az, ami ellen már többen szót emeltek, hogy külső forrásból pumpálják bele. A Barca, Real, MU, Bayern félék meg tudják "termelni" maguknak a pénzt Dembelékre, a marketingből, szponzorokból stb. (egyelőre).
Ott az volt benne a levegőbe (nekem legalábbis), hogy szépen emelkednek a játékosárak, ahogy minden másnak emelkedett az ára csak talán egy kicsit nagyobb arányban, nem pedig ekkora robbanás.
És egy szezonba 220 + 180-at csak a PSG tud szerintem kifizetni (meg talán a City)
Hát ha Khelafi barátunk tudja hova kell az "aprót" utalni, akkor nem hinném, hogy az UEFA nagyon beleszólna. Nem arról híresek ők.Petr írta:Erre pedig azt tudom mondani, hogy a piac egyre nagyobb eséllyel lesz addigra mesterségesen szabályozva a mostaninál eredményesebb eszközökkel. Ebben a formában ez így mellesleg találgatás, mert esettanulmány még nem született arról, hogy a kizárólag piaci alapon működő klubok ne tudnának versenyezni a magántulajdonban lévőkkel. Rengeteg példa mutatja, hogy nem csak végtelen pénz felhasználásával lehet csapatot építeni, amit jelenleg talán a Bayern szimbolizál a legjobban.És igen, megverjük a PSG-t egyelőre, de ha ezt a tendenciát követi a piac, simán el tudom képzelni, hogy 5-10 év múlva már csak a PSG meg City féléknek lesz reális esélyük BL-t nyerni.
Nemzetközileg a Bayern sem biztos, hogy sokáig húzza, annyi előnyük van, hogy a német utánpótlás nagyon ott van, és a német fiatalok inkább választják majd őket, mint valamelyik külföldi csapatot.
Náluk is, ha nem is olyan szinten mint nálunk, nem igazán változik a kezdő 11 évek óta, és ők nem hiszem, hogy képesek lennének Dembele meg Coutinho szintű igazolásokra ahhoz, hogy tartsák a szintet.
Bár ne legyen igazam!
Ez is majd a jövő zenéje lesz.Petr írta:Amíg nem tudnak eredményesebbek lenni egyértelműen mindenkinél, megengedik a szabályok és tudnak vele versenyezni a piac nyújtotta lehetőségeken belül, ez miért baj? Ha elfajul és ez már a csapatok gazdaságának is ártalmas lesz, el fogom fogadni, de akkor már nem csak magunk között lesz erről szó, hanem az összes óriásklub között a médiában. Akkor pedig változás jön.- Nekem azt senki ne mondja, hogy profitot termel a csapata és pénzt vesz ki belőle, ez csak a megalománia
Nem gondolom, hogy csak focival kapcsolatos motivációi vannak, így ki tudja, mennyire éri meg neki rajta kívül?
A fenti két érvvel csak azt akartam mondani, hogy miért nem szimpatikus ez az eszetlen, nagyzó, rongyrázó költekezés.Petr írta:És?- Azt se hiszem, hogy akkora nagy szurkolója lenne a Párizsnak gyerekkora óta, hogy kedvesen beáldozza a kemény munkával megszerzett pénzét, hogy segítse őket.
Akkor a Liverpool hülye volt elengedni Coutinhot?Petr írta:Tudta, hova ír alá egy ilyen hosszú szerződést. A PSG meg hülye lenne elengedni egy ilyen kulcsjátékost, ha nem szorul rá. Ha Busquets-nek nem lenne kivásárlási ára és egy másik klub bejelentkezne érte úgy, hogy nem tudod helyettesíteni, de szerződése van, elengednéd? Nem hülye, nem fog lázadozni az idény során, mert csak az ő helyzetét rontaná. Mi értelme van a szerződésnek, ha a játékos mozoghat, ahova akar? Ne írja alá, ha nem tetszik neki. Megvan hozzá a joga. Verratti senki másnak, csak magának és az ügynökének köszönheti, ha tényleg nem engedi el más klubhoz.- A Verrattis "fogolyként tartanak" sztori meg soha nem tudjuk meg mennyire volt igaz, de attól se lett senkinél szimpatikusabb (ha jól emlékszem azt még azelőtt nyilatkozta Verratti, hogy átment volna Raiola-hoz, tehát ezt nem lehet az ügynök nyakába varrni)
És a játékos nem mozoghat oda ahova akar, de nem ingyen kértük, hogy légyszi engedjétek már el Verrattit

Én nem emlékszem másik játékosra, aki ennyire el akart jönni, de ennyire nem engedték, bár az igaz, hogy itt se tudjuk a teljes sztorit, szóval ezt hagyjuk is, mindenesetre ettől sem lett szimpatikusabb a Párizsi klubvezetés.