Raphinha is ott van az Aranylabda megnyerésére esélyes 30 játékos közöttt

Őszintén? Sajnos nem nagyon. Ha mondjuk egy átlagos bajnoki meccs lenne, lehet elengednék, de mivel ez egy El Classico ebből jön be a legtöbb pénz ilyenkor. Meg lehet akkor már nem is lesz annyira aktuális. Sajnos.Krojf írta:Komáim!
Készülök írni a spanyol szövetségnek, hogy az áprilisi bajnoki 'clásico-t Japán számára ingyen és élőben biztosítsák egyfajta ajándékként és gyógyírként a rengeteg fájdalomra és lelki sebre.
A meccset így mindenki láthatná a japán állami televízióban és nagy körítést lehetne csinálni neki!
Szerintetek volna ennek realitása???
K.
Igazából arra esély, hogy a Real, majd pontot veszít az majd a Klasszikusok környékén, a Villareal, a Bilbao és a Valencia elleni meccseken lesz. A Sevillát ugyanígy meg fogják verni (gondolom én). Madridi derbi meg egy vicc volt. Az első félidőben a Real 2 helyzetből 2 gólt lőtt, ráadásul nem is értem a 2. gólt De Gea miért nem ütötte ki? Az Atletico addig szerencsétlenkedett a legelején mire gólt kaptak. Aztán kihagytak mindent, majd jött a második. Aztán annyira ideges voltam, hogy lefeküdtem aludni. De hát, ha megnézem az eredményt és, hogy Forlánék mennyi helyzetet kihagytak az első félidőben, akkor itt egy x simán bent lehetett volna.samy85 írta:westrngom: az a baj hogy pep is keveset rotál.
ám a Madrid sorsolása nem mindegy... tényleg elég jó kis menetrend.. remélem elfáradnak
Én azért nem nézem, mert livescore-on láttam, hogy 11. perc 1-0....gondoltam ennyit a reménykedésről. Most sem tartott ki sokáig az Atletico....lluisllach89 írta:Szokásos kisebbségi érzésük megmaradt. 0-1 óta nézem, voltak nagy helyzetei az Atletinek, Casillas fogott, meg irányítottak a matracosok, de Özil gyönyörű gólja megölte a meccset. Kb ennyi.detabarca írta:Nem nézem a meccset, de tudom az eredményt, úgyhogy lenne egy kérdésem? Ilyen jól játszik a Real, vagy ennyire [auto_cenzúra] az Atletico??? Esetleg mindkettő?
Ennél már csak az volt szebb mikor reménykedve leültem nah mondom most megfogják őket egyszer és Robinho az 1. percben betalált
Szokásos kisebbségi érzésük megmaradt. 0-1 óta nézem, voltak nagy helyzetei az Atletinek, Casillas fogott, meg irányítottak a matracosok, de Özil gyönyörű gólja megölte a meccset. Kb ennyi.detabarca írta:Nem nézem a meccset, de tudom az eredményt, úgyhogy lenne egy kérdésem? Ilyen jól játszik a Real, vagy ennyire [auto_cenzúra] az Atletico??? Esetleg mindkettő?
Nagyon jó tempót diktál a Real, de az Atletico szvsz méltó ellenfél.detabarca írta:Nem nézem a meccset, de tudom az eredményt, úgyhogy lenne egy kérdésem? Ilyen jól játszik a Real, vagy ennyire [auto_cenzúra] az Atletico??? Esetleg mindkettő?
de ezt mind úgy, hogy kvázi nincsenek is a pályán .. jobb az Atma...csak nemtudnak gólt szerezni ..Messa írta:40.perc, Atletico 0-2 Real M.
Ma este nem fognak pontot veszíteni.
Nem azt mondom, hogy feltétlenül ez fog történni- háát, ja a józan ész... és az esélyek, DE! a fociban minden megtörténhet!!
Az érvelésed korrekt és a "szereposztás" is tetszik, remélem a forgató könyvedet olvassák "odafönn" is! Rolling Eyes Laughing
- háát, ja a józan ész... és az esélyek, DE! a fociban minden megtörténhet!!bali 15 írta:Józan ésszel megállapítható, hogy a helyzetük eléggé kilátástalan.- Te tudsz valamit??, miért adná fel Múúú a bajnokságot?? Rolling Eyes Laughing
Szerintem soha nem ad fel semmit, ezért győztes típus...., ebben ne is reménykedjünk! Bolond a margit president-je, ha elengedi a kispadról, ő a tökéletes tréner oda....
Íme a Madridi menetrend:
atletico(i),gijon(o),tottenham(o),bilbao(i),tottenham(i),barca(o-liga),barca(semleges-kupa),valencia(i),elődöntő(?)(o-bl),zaragoza(o),elődöntő(?)(i-bl), sevilla (i)
A kupában nagyon oda fogják tenni magukat, hiszen szinte már a trófea fülét fogják. Döntőben vannak. Viszont ott vagyunk mi is.
Végre sikerült átjutni a nyolcad döntőkön 8 év után. Ott is akarnak alkotni
vmit. Régóta vannak trófea nélkül, hogy vmit muszáj már nyerni.
Tavaly sokkal durvább volt: isteni csoda ez az 5 pontnyi előny.
Mourinho évközben szinte nem rotált semmit. CR most volt pihenőn először. Kizárt dolog, hogy ez a bajnokságban ne látszódjék meg.
Valószínűnek tartom, hogy a Classico(Liga) már csak presztizs kérdés lesz. A szerencse nekünk kedvez. Pontvesztés nélkül ezt nem ússzák meg. Nekünk tulajdonképpen a Villareal az egyetlen egy keményebb ellenfél.
WBA-Arsenal 2-0.levproff írta:Remélem ez csak ilyen alatatás a részedről, hogy a végén nagyon koppanjanak, mert komolyan mondom..![]()
Arsenal túl van értékelve? Jelenleg a második helyen állnak a világlegerősebb bajnokságában, a BL-ben rendre messzire jutnak. Közben meg folyamatosan szidva vannak meg lenézve. Tényleg túl vannak értékelve.![]()
A realitás ez.
először a magabiztosságról írnék: részemről az idényben talán először láthattál ilyet. nem azt várom,hogy 4-0,4-0ás eredménnyel megyünk tovább,de itt sokan csak azt veszik észre,hogy a real védelme kusza. nézzünk át a túloldalra: 28meccs 34kapott gól a ligában,8meccs 11gól a bl-ben. nem a reallal akarom összehasonlítani,csak rávilágítani arra,hogy az ő védelmük sem acélos. helyzetet nem tudnak kihasználni. az öregfiúk(milan) saját magának köszönheti,hogy mindent mellérúgva kiestek.csababarca írta:...
daffy írta:semmire nem mennek a gyors szélsőikkel,ha nem tudnak gólt rúgni. nem véletlenül állnak úgy,ahogy. egyébként lehetséges,hogy nem minden meccsen hagynak ki helyzeteket,de az is tuti,hogy ha fele olyan jók lennének,mint gondolod/reméled,akkor top2es csapat lennének angliában. a spurs jelenleg egy erős középcsapat és a bl-beli teljesítménye alapján+a mutatott játék alapján az jön le,hogy túlértékelitek. mit tettek le az asztalra,ami alapján így gondoljátok? nekem is szimpatikusak,de az eredmények magukért beszélnek. jövőre jó helyen lesznek az európa ligában. épp annyira tartom a tottenhamet,mint a city-t. jobb napokon bárkit leizzasztanak,de ilyen nap csak 2havonta egyszer van és a bl 2 meccses lesz. ha az egyiken nagyot játszanak,még mindig ott a másik és a statisztika mutatja,hogy nagyon nem kiegyensúlyozott csapat.levproff írta:...