nyaron veluk is 2-2 volt az eredmeny, ha jol emlekszem
persze, felkeszito baratsagos volt, de akkor is, legalabb nem remegtek a labak
edit: https://www.youtube.com/watch?v=Q4j_UAw0TIw kozben utananeztem, 3-3 volt
nyaron veluk is 2-2 volt az eredmeny, ha jol emlekszem
Hát ja, nagy helyzetek, ami a Lewy kategóriának már majdnem ziccer, pár tényleges ziccer, meg egy nyíltan elcsalt büntető Dembélére. Meg összességében úgy játszottuk át a rettegett BM középpályát 1-2 érintésekből kontrákkal, hogy azt sem tudták, hol vannak. Azért ha az első félidő 0-4, akkor sem szólhattak volna semmit a bajorok. De tényleg ők maguk is lenyilatkozták, hogy jobbak voltunk, nekünk kellett volna nyerni.
Nem tudom, honnan ez a jól informáltság Xavival kapcsolatban, de kétlem, hogy szándékosan csinálna sz*rul mindent. Ezt a fél csapat dolgot sem értem, maximum Auba/Depay azok a távozók, akiket fájlalhatunk, de ezek nagyrészt anyagi okból eredtek, nem Xavi könyörgött ellenük jó eséllyel. A védelemmel is problémád van? Hol lennénk az erősítések nélkül? A KP-ra (sajnos) egyedül Kessié jött, de ő sem meghatározó (sajnos), a csatársort érintette a legnagyobb változás, de az a fél csapat lecserélése minden évben elég barokkos túlzás.Sonoma írta: ↑2023.04.19. 13:55:19Hogyan érne (érhetne) be Xavi munkája, ha a keret felét minden évben leakarja cserélni?
Itt nincs csapatépítés. Kész játékosokat akar venni Xavi a legtöbbször. Úgy nehéz építkezni, ha minden évben elküldöd a játékosok felét, plusz csak olyanokból válogathatsz akiknek lejár a szerződésük, mert nincs pénzünk átigazolásra.
A legjobb az egészben, nem biztos, hogy engedi a Liga az új játékosok igazolását a nyáron.
Ha valamikor akkor most lenne fontos a hosszútávra tervezés, de ez nagyon nem látszik.
Lesérül 3-4 játékosunk és a csapat lesüllyed a kieső helyezettek színvonalára?
Hogy van az, hogy a Madrid 30+ középpályával és középcsatárával sokkal minőségibb footballt tud játszani, mint a miénk? Ők miért nem "öregednek " úgy, mint a mieink?
A Madrid miért meri rotálni a játékosait (még ha az időnként egy-egy vereségbe is kerül a bajnokságban), mi miért nem?
Én nem látom azt a nagy csapatépítést, amit itt egyesek vizionálnak.
Azt látom, Xavi összerakott egy viszonylag kreatív kezdőt és azt járatja csapágyasra. Ha ebből kiesik 2-3 ember a rendszer összeomlik. Ezt nem tartom csapatépítésnek.
Nem hiszem, hogy Piqué olyan megosztó lett volna a vége felé, de persze, hogy nem hiányzik, mert közben igazoltunk 3 embert a helyére és Araujo is befutott. Azért ha Garcia, Lenglet és Mingueza lenne a merítés középre, vakarnánk a fejünket.Peter írta: ↑2023.04.19. 15:10:01Rómához csak pont annyi köze van a maiaknak, hogy a mélységi irányítás Róma óta nem változott illetve csak lassabb lett, aminek a kompenzálása nem igazán hatékonyan működik.
Ehhez csak még annyi, hogy Rómától minimum megosztó volt Piqué szerepe is és láss csodát, senkinek fel sem tünik a hiánya a pályán....hacsak nem az ellenfeleinknek....![]()
Sanda gyanúm, hogy a vezérlőegység cseréjével is hasonlóan járnánk.
Csak ez semmit nem ér és jelent, főleg a BL-ben.bence0330 írta: ↑2023.04.19. 13:38:39
Mint mondtam, JÁTÉKBAN, és ha CSAK JÁTÉKOT nézünk. És ezt a Bayern játékosai maguk is elismerték meccs után, pedig hát ők nem túl naivak.Abban igen, ez egyszerűen lemérhető a kialakított helyzetekből. Fejben meg megvertük magunkat/a BM minket, nézőpont kérdése, más téma, de a játékunk elég lett volna egy 5-2-es győzelemhez is. És itt még a az elmaradt vádliratalpalásos büntetőt meg sem említettem, csak a kihagyott ziccereket. Azért ha egy nagyszájú Müller lenyilatkozza, hogy jobbak voltunk náluk, az jelent valamit.
A türelem időszámítása Xavitól és Laportától sajnos csak újraindult és az idő előrehaladtával az események összecsúsznak, ha kevés a pozitív impulzus. Tudom, értem, de az élet is ilyen....Guille írta: ↑2023.04.19. 12:59:02Szurkolói szemmel amúgy tényleg szomorú, amit művelünk nemzetközi szinten sok éve, de kérdem én: Xavinak és Laportának ehhez pl. mi köze? Ha téged felvesznek egy munkahelyre, számonkérik tőled a cég előző 5 évi szerencsétlenségét? Na én innen számítom a sok időt és a türelmet, nem Rómától, mert ahhoz itt sok köze nem volt senkinek (tudom, Busi).
Hogyan érne (érhetne) be Xavi munkája, ha a keret felét minden évben leakarja cserélni?Guille írta: ↑2023.04.19. 11:48:57De a Napoli/Milan fogatnak is sok éve kellett, amíg beért a munka, nem összevásárolták a világsztárokat, mint az olajos csapatok. És, ha így folytatják, 1-2 éven belül ugyanez a keret sokkal többet fog érni. Szóval összetett dolog ez. Az Arsenal kerete pl. már többet ér a Barcáénál, tavaly még a mienk ért többet.
Amúgy szerintem egyáltalán nincs fantasztikus keretünk, pláne neveket nézve. Inkább az öregek a "sztárok", akik a legjobban fikázva is vannak.
Aki nem követi a Barcát, szerintem a játékosok feléről azt sem tudja, kik ezek. Inkább tehetséges a mag, de jópár poszt lyukas.
Igaz. Nekem is ugyanezek a gondolatok fogalmazódtak meg a fórum alapjánmarkionni írta: ↑2023.04.19. 13:28:01'Jatekban agyonverte' a Barca a Bayernt, a Bayern meg koszoni szepen es eredmenyben tette ugyanezt.![]()
Szoktam olvasgatni a forumot es ez a gyermeki naivitassal atszott optimizmus, ami teged jellemez Bence az lenyugozo, biztos jo fej ember lehetsz az eletben. Viszont ha a Barca vezeteseben is igy gondolkodnak es nem csak a szaraz tenyeket nezik, akkor nem sok jora szamithatnak.
Ebben igazad van, de mikor volt ez máshogy a Barcánál?
Mint mondtam, JÁTÉKBAN, és ha CSAK JÁTÉKOT nézünk. És ezt a Bayern játékosai maguk is elismerték meccs után, pedig hát ők nem túl naivak.markionni írta: ↑2023.04.19. 13:28:01'Jatekban agyonverte' a Barca a Bayernt, a Bayern meg koszoni szepen es eredmenyben tette ugyanezt.![]()
Szoktam olvasgatni a forumot es ez a gyermeki naivitassal atszott optimizmus, ami teged jellemez Bence az lenyugozo, biztos jo fej ember lehetsz az eletben. Viszont ha a Barca vezeteseben is igy gondolkodnak es nem csak a szaraz tenyeket nezik, akkor nem sok jora szamithatnak.
November és február között bizony elég sok volt.Peter írta: ↑2023.04.19. 12:35:26Kiváncsiságból érdekelne, hogy hány jó meccsünk volt ebben a szezonban, szerinted?
Türelmetlenség? Nézőpont kérdése. Az idő mindent megold a bölcsek szerint, de ezen időn belüli tartalom minőségén lehet(ne) változtatni néhány adódó pillanat megragadásával....
Önmagában mit jelent akkor a bajnoki cím, ha a BL semmit?
Akkor mi lehet az ami bármit is jelent önmagában?
Az első felèben teljesen igazad van. A másik felèben viszont ezekkel nem èrtünk sokat egyetGuille írta: ↑2023.04.19. 11:48:57
Amúgy szerintem egyáltalán nincs fantasztikus keretünk, pláne neveket nézve. Inkább az öregek a "sztárok", akik a legjobban fikázva is vannak.
Aki nem követi a Barcát, szerintem a játékosok feléről azt sem tudja, kik ezek. Inkább tehetséges a mag, de jópár poszt lyukas.
Kiváncsiságból érdekelne, hogy hány jó meccsünk volt ebben a szezonban, szerinted?Guille írta: ↑2023.04.19. 11:09:54A türelemhez meg annyit, hogy rugózhatnánk itt azon is, hogy de rohadt jó meccseink is voltak idén, mégis mindenki csak a sz*r meccseink alapján ítéli meg a szezont, Xavit, a játékosokat.
Szóval de, rohadt türelmetlen a többség.
Szóval egyrészt jogos, alapnak kéne lennie, hogy a BL-ben vitézkedjünk, ahogy sokáig az is volt, másrészt viszont önmagában ez semmit sem jelent.
Ez igaz, de akkor hasonlítsuk össze mondjuk a keretünket a Chelsea, a PSG, vagy a City értékével (amúgy egyik olasz csapat, sincs sokkal alattunk).
Csak hasonlitsd ossze ezeknek a csapatoknak, illletve a Barcelonanak a keretet nevekben/ertekben/tehetsegben. A jelenlegi keret is europa top 8 siman, de a Koeman kerete is boven eu top 15 volt Messi utan. Egyaltalan nem a minoseggel van/volt baj.
Megint nem értem minek minket belekeverni?
Egyáltalán nem a türelem hiányzik!gy írta: ↑2023.04.19. 10:25:01Mondjuk sem a Milan, sem a Napoli, sem az Arsenal, stb nem egy év alatt jutott oda, hogy egy úgymond gyengébb vagy éppen most befutó/feltörekvő kerettel elmegy idáig, hanem azért pár (jópár) év építkezés van mögötte.Nagybarcelona írta: ↑2023.04.19. 09:47:15Ez szerintem nem a vezetősèget ès a keretet, hanem Xavi munkásságát árazza be. Gyengèbb, vagy hasonló minőségű kerettel ott lehet lenni a BL elődöntőben, ez a bravúr 3 ilyen csapatnak is sikerül. Jöhetnek folyton a kifogások, ami tavaly is elkezdődött. Egy gólt kellett volna szerezni hazai pályán a Benfica ellen a továbbjutáshoz. Mennyit fejlődött a csapat, ha másfèl èv elteltével 300 millió èrtèkben èrkező játèkosokkal ugyanaz a problèma. Egy gólt szerezni a győzelemhez.
Ez egy folyamat, főleg ha nem Chelsea módra építenek csapatot, de türelem az itt véletlenül sincs.
A Girona Almeria stb ellen szenvedünk persze de itt sokan még azt sem veszik figyelembe ha csapat saját szintjéhez mérten rossz formában van hanem megy az "ennyit tudunk".
Az igazság valahol félúton van de onnan is kell egy-két év az előrelépéshez, ezt jobb lenne ha mindenki belátja. Ezen az nem változtat érdemben hogy vettünk egy Lewandowskit is aki már 34 volt.
Mondjuk sem a Milan, sem a Napoli, sem az Arsenal, stb nem egy év alatt jutott oda, hogy egy úgymond gyengébb vagy éppen most befutó/feltörekvő kerettel elmegy idáig, hanem azért pár (jópár) év építkezés van mögötte.Nagybarcelona írta: ↑2023.04.19. 09:47:15Ez szerintem nem a vezetősèget ès a keretet, hanem Xavi munkásságát árazza be. Gyengèbb, vagy hasonló minőségű kerettel ott lehet lenni a BL elődöntőben, ez a bravúr 3 ilyen csapatnak is sikerül. Jöhetnek folyton a kifogások, ami tavaly is elkezdődött. Egy gólt kellett volna szerezni hazai pályán a Benfica ellen a továbbjutáshoz. Mennyit fejlődött a csapat, ha másfèl èv elteltével 300 millió èrtèkben èrkező játèkosokkal ugyanaz a problèma. Egy gólt szerezni a győzelemhez.
És folytatni sem tudjuk az EL-ben...Pedig ugye elsőre az volt, hogy akkor most megnyerjük. Aztán jött a józanodás...Azaz mégsem, mert ugyanazt toljuk tovább, mint akinek mindegy, hányszor verik még a fejét a falba.