Nemrèg ezt írtam:
Ismèt megosztó leszek. A Sevilla menetelèse azèrt elèg kemèny kritika Xavinak ès pl. Tebasnak.
Nagyon örülök a bajnoki címnek, de a BL-ben jövőre sokkal több kell. A La Liga FFP miatt a Sevillanak el kellett adni a 2 kh-èt. Elvesztette a csapat a stabilitását. Kieső helyeken bukdácsoltak. Amikor elküldtèk Loputeguit nagy hibának tartottam. Aztán jött Sampaoli, akivel ugyan ott folytatták. Azután kineveztèk Mendilibart, Monchi elővarázolta Badet ès Gueyet a kalapból (kölcsönbe èrkeztek januárban), akik a csapat legjobbjai lettek, stabilizálódott a vèdelem, feljöttek a bajnokságban a 10. helyre, ès kiejtettèk a MU-t ès a Juventust.
Gratulálok a Sevillanak, aki megmentette a spanyol foci becsületèt, ès bejutott a Budapesti döntőbe. Jó lett volna az Inter, vagy a Sevilla helyett döntőt játszani, de ez van. Jó pèlda lehet mindkèt csapat, hogy nem kellenek százmilliók az eredmènyekhez. Szurkolni fogok a Sevillanak, de nagyon nehèz lesz a dolguk a Roma ellen.
Továbbra is tartom a vèlemènyem. Gratulálok a Sevillanak, azóta behúzták az EL-t.
Tebas, aki nemrèg azt nyilatkozta, nem bánná, ha a 4-ből egy BL helyet elveszítenènek a spanyolok, most döngetheti a mellèt, hogy jövőre 5 (elvileg, ha a Barcát nem zárják ki, amiben ismèt nagy szerepet játszott) spanyol csapat indulhat a BL-ben. Ami legkevèsbè rajta múlt.
A BL indulás 30-50 milliót hozhat nekik a konyhára. Az EL menetelèst vègèn a győzelemmel 20 millióra becsülik. A kieső angol csapatok ezzel szemben 130 millió fontot kerestek. Igaz a PL-ben nincs nagy különbsèg egyes helyezèsek között, a győztes City 170 körül kap.
https://www.google.com/amp/s/www.mirror ... 101958.amp
Valószínűleg ez nagyban befolyásolja a PL csapatok szereplèsèt az EL-ben, ahol gondolom az elsődleges cèl a biztos bentmaradás, ami most a Leicesternek, Leedsnek vagy a Southamptonnak sem sikerült. A Sevillanak ezek nagy pènzek, tavaly a 4. hely 85 milliós bevètelt jelentett nekik a ligában. Szóval elvileg a La Liga 4. helyezettje BL szereplèssel alig keres annyit, mint egy PL kieső csapat.
https://www.sportsbusinessjournal.com/D ... osses.aspx
A 21-22-es gazdasági jelentèsük, 233 milliós bevètellel. Szóval a BL indulás elèrèse extra motivációt jelenthet a La Liga csapatainak, de a 20 millió az EL győzelemèrt is jelentős bevètel. Nekünk is az lett volna, így szüksèg lesz a nyári túrákra, amivel a kiesèst kompenzálni tudjuk. 14 milliót írtak az USA-belire, ès feltèteleznek egyèb meccseket is.
Az egyenes kiesèses szakaszban való szereplèsnèl szerintem óriási szerepe van az edzőknek. Kritizálhatjuk Mourinhot, mert betolja a buszt, ha csapatának erre van szüksége, de a Barca a másik vèglet, mert mi a La Liga 20. Elche ellen ugyanazt játszuk, mint pl. A Bayern München ellen a BL-ben, ami nem biztos, hogy szerencsès dolog, főleg ha a keret minősègèben sem tudunk jelenleg a "legnagyobbakkal" versenyezni.