Oldal: 574 / 649
Elküldve: 2012.05.20. 00:43:52
Szerző: herlius
Balinho írta:Én speciel rühellem a Chelseat, a játékosai nagy részét szintúgy. Nem tetszik a klub filozófiája, nem tetszik, hogy kivertek minket, nem tetszik Meireles sérója stb.
De az, amit idén műveltek, ahányszor idén felkeltek a padlóról, hogy egy elbaltázott szezonban, elbaltázott előző BL-szezonok után, többször a szakadék szélén táncolva, náluknál sokkal jobb csapatok ellen játszva, utolsó leheletükig küzdve, csúszva-mászva begyűjtötték a BL-t, az engem tapsolásra késztet.
Nem játszottak briliáns joga bonitot, amikor kellett beparkolták a buszt a tizenhatosra. De ettől függetlenül jól és hatékonyan játszottak. Kiestek már a Napoli ellen, ellenünk, 3x bukták el a döntőt és mégis.
Rettentően sajnálom a Bayernt, borzasztó lehet hazai pályán így elbukni, de még egyszer mondom - nyilvánvaló, hogy a többség nem ért majd egyet ezzel, de - egy rakat antipatikus p*cs egy irritáló csapat mezében a mai és az egész szezon teljesítményével kivívta a maximális elismerésemet. Nekem valahol erről szól a sport!
Én teljesen egyetértek veled, már az elődöntő visszavágóján megfogalmazódott ez a dolog bennem is. Az akaratuk, tartásuk, megnemalkuvásuk miatt maximális tisztelet jár nekik. Ennek ellenére sajnos ezt a szerencsesorozatot a mai meccsel együtt már nem tudom a normalitás kategóriába sorolni. Könnyű úgy harcolni és a végsőkig hinni a sikerben, ha folyamatosan "ad a gép". Érzed, hogy a szerencse kegyeltje vagy valamilyen ésszerűtlen okból kifolyólag és bármi is történik, mindig lesz egy újabb lehetőséged a javításra. Nekünk az idén ennek a szerencsének a töredéke is elég lett volna egy újabb triplázáshoz, de sok más csapatot is lehetne sorolni, amelyeknek talán az utóbbi 10 évben nem adatott meg ekkora elképesztő mázlisorozat, pedig tettek ugyanennyit a sikereikért.
Elküldve: 2012.05.20. 00:40:17
Szerző: Gali
Deus írta:csababarca írta:Jövőre sorminta szerint mi jövünk,de utána jó lesz figyelni
Hááát.... A következő szezontól már nem Pep lesz a padon, hanem Tito... Azért ez valamelyest számít.
Remélem, hogy tévedni fogok, és BL -t fogunk nyerni Titoval.
Van még egy érv ami a Barca BL győzelme mellet szól.
1992 és 2011 után jövőre is a Wembleyben rendezik a döntőt.
Elküldve: 2012.05.20. 00:36:20
Szerző: Poszi
Fogj egy ruszki milliárdost. Igazolj le mindenféle játékost csilliókért. Aztán fogyassz el kb 8 év alatt 7 edzőt. És amikor már eleget bekkeltél minden meccseden, állj be egy bl döntőn 10 emberrel 120 percen keresztül védekezni, hátha majd fortuna itt is megsegít, és láss csodát... Tényleg megsegít
Mindenesetre ezt az irányt követve 5 éven belül az andzsi macskakaja is bl győztes lesz.... (sajnos dzsudzsák nélkül)
:D Amúgy meg grat a cselzinek, így vagy úgy mégis csak bl-t nyert!
Elküldve: 2012.05.20. 00:27:24
Szerző: LG
Balinho írta:Én speciel rühellem a Chelseat, a játékosai nagy részét szintúgy. Nem tetszik a klub filozófiája, nem tetszik, hogy kivertek minket, nem tetszik Meireles sérója stb.
De az, amit idén műveltek, ahányszor idén felkeltek a padlóról, hogy egy elbaltázott szezonban, elbaltázott előző BL-szezonok után, többször a szakadék szélén táncolva, náluknál sokkal jobb csapatok ellen játszva, utolsó leheletükig küzdve, csúszva-mászva begyűjtötték a BL-t, az engem tapsolásra késztet.
Nem játszottak briliáns joga bonitot, amikor kellett beparkolták a buszt a tizenhatosra. De ettől függetlenül jól és hatékonyan játszottak. Kiestek már a Napoli ellen, ellenünk, 3x bukták el a döntőt és mégis.
Rettentően sajnálom a Bayernt, borzasztó lehet hazai pályán így elbukni, de még egyszer mondom - nyilvánvaló, hogy a többség nem ért majd egyet ezzel, de - egy rakat antipatikus p*cs egy irritáló csapat mezében a mai és az egész szezon teljesítményével kivívta a maximális elismerésemet. Nekem valahol erről szól a sport!
Végre vki megfogalmazta, amit én is igyekeztem sugallni. Ennyi. Aki valaha küzdött már vmiért, már állt fel elvesztettnek tűnő helyzetből, annak értékelnie kell a Chelsea teljesítményét. Mert igenis, ez is komoly sportteljesítmény, nemcsak ha vki gálázik.
Elküldve: 2012.05.20. 00:25:57
Szerző: FCB.Gabesz
Elküldve: 2012.05.20. 00:24:56
Szerző: papek89
Van egy speciel barcás vonatkozása a döntőnek. Mivel Gomez nem lőtt gólt, így Messi lett a gólkirály
Elküldve: 2012.05.20. 00:23:53
Szerző: Balinho
Én speciel rühellem a Chelseat, a játékosai nagy részét szintúgy. Nem tetszik a klub filozófiája, nem tetszik, hogy kivertek minket, nem tetszik Meireles sérója stb.
De az, amit idén műveltek, ahányszor idén felkeltek a padlóról, hogy egy elbaltázott szezonban, elbaltázott előző BL-szezonok után, többször a szakadék szélén táncolva, náluknál sokkal jobb csapatok ellen játszva, utolsó leheletükig küzdve, csúszva-mászva begyűjtötték a BL-t, az engem tapsolásra késztet.
Nem játszottak briliáns joga bonitot, amikor kellett beparkolták a buszt a tizenhatosra. De ettől függetlenül jól és hatékonyan játszottak. Kiestek már a Napoli ellen, ellenünk, 3x bukták el a döntőt és mégis.
Rettentően sajnálom a Bayernt, borzasztó lehet hazai pályán így elbukni, de még egyszer mondom - nyilvánvaló, hogy a többség nem ért majd egyet ezzel, de - egy rakat antipatikus p*cs egy irritáló csapat mezében a mai és az egész szezon teljesítményével kivívta a maximális elismerésemet. Nekem valahol erről szól a sport!
Elküldve: 2012.05.20. 00:21:52
Szerző: Deus
csababarca írta:Jövőre sorminta szerint mi jövünk,de utána jó lesz figyelni
Hááát.... A következő szezontól már nem Pep lesz a padon, hanem Tito... Azért ez valamelyest számít.
Remélem, hogy tévedni fogok, és BL -t fogunk nyerni Titoval.
Elküldve: 2012.05.20. 00:16:50
Szerző: soadroli
Most akkor ki játszik selejtezőt? Az Arsenal vagy a Chelsea?
Elküldve: 2012.05.20. 00:09:21
Szerző: visca el barca
ozsimiki írta:Amúgy Abramovics most persze örül,de úgy igazából kíváncsi lennék pár hét/hónap távlatában elmereng e azon,hogy ráköltött vagy 500-600 millió fontot, ha nem többet, és annyira volt képes a csapata,hogy legyen bárki is az ellenfél, bekkelnek végig, és várják a csodát.
pff... szted hol érdekli az az 500 millió? sehol.. ha akar, rákölt még 500-at...
amugy érdekesek az itt fanyalgók, ha real nyeri, gondolom senki nem jegyzi meg h megvették a bl-t.. pedig ők is azt csinálják, költik évek óta trillárdokat...
félreértesz, nem úgy értem,h megvette a BL-t, csak,hogy az ember azt hinné,h ennyi pénzből ha már nyernek valamit,akkor mutatnak is valamit. Az ilyen játék a kis költségvetésű, szerényebb kerettel rendelkezők sajátja. Persze, neki nem nagy pénz, csupán érdekesnek találom,hogy ennyi pénz mellé, ilyen játék "jutott". Ozsi
Elküldve: 2012.05.20. 00:09:06
Szerző: csababarca
Pfujj.ennyi,nem több a véleményem a chelsea bl-győzelméről.
Amúgy érdekes,hogy aki minket kiver,az nyeri a bl-t az utóbbi években.
MU,Inter,Chelsea.
Jövőre sorminta szerint mi jövünk,de utána jó lesz figyelni
Elküldve: 2012.05.20. 00:07:11
Szerző: visca el barca
Zsolti95 írta:majdnem elhánytam magam mikor a ruszki felemelte a kupát, és lehetett látni az arcán h "na ezt is megvettem".am nyugi mert 5 éven belül látunk még gyros zabáló sejkeket BL trófeát emelgetni a szítinél....
miért? a bayern nem vásárolta a sztárjait? neuer 22 milla, boateng 13, luis gustavo 17, gomez 30, robben 25...
Elküldve: 2012.05.20. 00:04:41
Szerző: papek89
A Chelsea nem az ez évi teljesítménye alapján érdemelte meg, hanem az elmúlt 8 év miatt. Ha úgy nézzük ebben a szezonban nekünk állt megint a zászló, mégse nyertünk. Egyben biztos vagyok, és lehettek, hogy ez a Chelsea jövőre biztos, h nem fogja megvédeni a címét!
Elküldve: 2012.05.20. 00:04:18
Szerző: ozsimiki
Amúgy Abramovics most persze örül,de úgy igazából kíváncsi lennék pár hét/hónap távlatában elmereng e azon,hogy ráköltött vagy 500-600 millió fontot, ha nem többet, és annyira volt képes a csapata,hogy legyen bárki is az ellenfél, bekkelnek végig, és várják a csodát.
Elküldve: 2012.05.19. 23:54:56
Szerző: LG
honda25 írta:
Nagyon megküzdöttek a bl győzelemért, a Barca meg a Bayern kb 20-25 tiszta gólt rúghatott volna, de a jóisten közbe szólt sajnos...
Bayern lefocizta az angolokat, angoloknak van egy nagy mákjuk, a nyugdíja
Nem akarok vallási vitát csinálni belőle, de a "jóisten"-nek aligha van köze ahhoz, h vki nem tudja berúgni a helyzeteit, ezért inkább a ziccereket kihagyó játékosokat kéne szidnod.
Elküldve: 2012.05.19. 23:52:54
Szerző: Zsolti95
majdnem elhánytam magam mikor a ruszki felemelte a kupát, és lehetett látni az arcán h "na ezt is megvettem".am nyugi mert 5 éven belül látunk még gyros zabáló sejkeket BL trófeát emelgetni a szítinél....
Elküldve: 2012.05.19. 23:50:00
Szerző: honda25
Undorító, hánynom kell.
Hogy a csába lehet ilyen fostalicska nulla focival bl-t nyerni?
Jó irányba megy megint a foci, nyert volna inkább a Reál vagy a Bayern, sokkal jobban megérdemelték volna.
Chelsea 6. lett a bajnokságban, most meg ez miatt nem indulhat a Tottenham, akik megküzdöttek a bl indulásért.
Remélem, ilyen hányás lesz az eb is, egycsatáros játékrendszerrel nyer majd valaki 3 kapura lövéssel...
Nagyon megküzdöttek a bl győzelemért, a Barca meg a Bayern kb 20-25 tiszta gólt rúghatott volna, de a jóisten közbe szólt sajnos...
Bayern lefocizta az angolokat, angoloknak van egy nagy mákjuk, a nyugdíja Drogba...
Abszolút igazságtalan eredmény, a focinak ez megint nagyon jól jött....
Vicc az egész, [auto_cenzúra] vicc...
Elküldve: 2012.05.19. 23:49:56
Szerző: zola8787
Boixos írta:zola8787 írta:Boixos írta:svejnstejgert sajnálom a legjobban.
Miért sajnálod? Aki ilyen arccal áll oda 11est lőni az meg is érdemli.
mert az unokaöcsém.
Apa te vagy az?
Elküldve: 2012.05.19. 23:49:28
Szerző: Zsolti95
Ronaldinho&Barca írta:gergo9 írta:Köpedék csapat köpedék játéka. Vicc.
A szép angol nőknek a lelátón külön lehet örülni , bár szimbólunak nem rosszak.
Este hozzászólása nálam.
Hajdú B kár hogy nem szólt rájuk valamit, bár ahogy a néger csajt leoltotta, lehet rászóltak hogy Sanyi "no racism!"
Jövőre ez a cselzi a 4-be se fog bejutni, nem kell besz*arni tőlük, ennyi pénzért illett már ez az első cím nekik. Így legalább Torres is Bl győztes, már megérte.
mit mondott a feka csajra arról lemaradtam?
Elküldve: 2012.05.19. 23:47:08
Szerző: Ronaldinho&Barca
gergo9 írta:Köpedék csapat köpedék játéka. Vicc.
A szép angol nőknek a lelátón külön lehet örülni , bár szimbólunak nem rosszak.
Este hozzászólása nálam.
Hajdú B kár hogy nem szólt rájuk valamit, bár ahogy a néger csajt leoltotta, lehet rászóltak hogy Sanyi "no racism!"
Jövőre ez a cselzi a 4-be se fog bejutni, nem kell besz*arni tőlük, ennyi pénzért illett már ez az első cím nekik. Így legalább Torres is Bl győztes, már megérte.
Elküldve: 2012.05.19. 23:45:26
Szerző: Deus
Nem a chelsea nyerte meg a BL -t, hanem a bayern bukta el. Robben volt a foludas.
Elküldve: 2012.05.19. 23:45:16
Szerző: papek89
Ez a mai döntő Heyncesen is, de főleg Robbenen ment el. Tétnél nem tud jól játszani. Meg is látszott. Plusz, amikor Ribery kiállt, az volt a másik, plusz nem kellett volna Müllert a 83. percben lecserélni. Ezeken ment ma el a Bayernnek. Ha meg igazak a pletykák, h Drogba nálunk szóba jött, akkor gyorsan igazoljuk le, mert nekünk pont ilyen csatár kell( ha csak 2 évre is ).
Elküldve: 2012.05.19. 23:45:00
Szerző: Boixos
na, milyen szépen összejöttünk!
Elküldve: 2012.05.19. 23:44:54
Szerző: Xavi001
Zsolti95 írta:Boixos írta:zola8787 írta:
Miért sajnálod? Aki ilyen arccal áll oda 11est lőni az meg is érdemli.
mert az unokaöcsém.
nekem Messi a nagyapám
Én meg Messi csajával járok...
Sokkoló dolog , hogy ez a Chelsea nyerte a Bl-t főleg úgy, hogy minket győztek le , hogy a döntőbe jussanak. Bár tény, hogy nem győztek le.., csak a kapu elé betonozták magukat..
Elküldve: 2012.05.19. 23:43:28