2016.05.08. 20:54:09
Üdv mindenkinek!
Először is azzal kezdeném a bemutatkozást, hogy madridista vagyok. Igen, az vagyok, nincs mit tenni. De miután remélhetőleg sikerül túltennetek magatokat ezen, vagy még azelőtt, azt is elmondanám, hogy nem azért regisztráltam be és írok most ide, hogy titeket, vagy épp a kedvenceiteket szidjam. Egyébként elég gyakran járok fel az oldalra, kíváncsi vagyok, hogyan látja a másik fél a dolgokat. Gondolkodtam már korábban is azon, hogy regisztráljak, de ezidáig nem tettem meg. És hogy most miért igen? Csupán csak szeretnék tisztába tenni egy dolgot, ami picit zavart most engem. Mégpedig Casillas búcsúztatásával kapcsolatban. Ugyanis szó sincs arról, hogy nem akarták őt elbúcsúztatni,sőt, eredetileg az volt a terve, hogy minden megnyert trófeát, amit a csapat vele ért el, azt kiviszik a pályára és egyéb más dolgokat is terveztek, de ezzel nem untatnálak titeket. A lényeg az, hogy a klub méltó módon akarta elbúcsúztatni őt, ellenben Casillas nem akarta. Ő csak annyit kért, hogy a sajtószobában olvashasson fel egy levelet a drukkereknek, akik szerették őt. Igazából, csak ennyit szerettem volna elmondani.