Sajnos a saját meccsünkről lekéstem, és csak az első fél óra után tudtam bekapcsolódni a meccsbe. Nem mondanám, hogy egy kifejezetten jó meccset láttam, mert nem volt olyan élvezhető. De végül azért csak nyertünk.
Gondoltam ha már így alakult, hogy egymás után játszunk, akkor a Madridi meccsbe is belenézek. (az első bő 30 percről itt is lemaradtam) Szurkoltam a Malagának, de nem azért, hogy 16 legyen közte. Azért szurkoltam, amiért szerintem a spanyol fővárosban még velem szurkoltak sok ezren. Reméltem, hogy egy nagyobb zakó után ez a patkány feláll, és elhúz innen amilyen messzire csak tud.
Casillas… Szegény! Nem látok bele, hogy mik mennek a Madrid öltözőjében, de az embert őszintén tudom sajnálni. Megannyiszor mutatták a padon, nem győzött hova elbújni…
Ez, ami Mourinho érkezésével jött Madridba, nem méltó a Real Madridhoz. Zidane, Figo, Ronaldo, Carlos, Hierro, Raúl…. Nem szurkoltam Nekik, mert már akkor is a Barca volt a kedvencem, de maximális tisztelettel tudtam Róluk szólni, mert Ők tényleg galaktikusok voltak.
ELLENFELEK voltak, és nem ELLENSÉGEK.
Nos, most, hogy jött Mou, az galaktikusok által írt több éves dogmákat úgy vágta máglyára, hogy ehhez az egész madridi vezetőség asszisztált.
Ha most kárörvendő lennék, akkor azt mondom, hogy örülök annak, hogy a főváros fehér alakulatnál áll a bál. Örülök, mert úgy érzem most már Mou nem csak katalán szemüveggel nézve egy gyökér. Sikerült két év alatt magát saját játékosaival, saját szurkolóival megutáltatnia magát. Talán most már rájönnek páran arra, hogy a kevesebb néha több.
Más szemszögből viszont szomorú vagyok, mert ha Barca - Real meccset nézek, ott már sokkal többről van szó, mint fociról. Tudom, hogy ez évekkel ezelőtt is így volt, de Mou hozta magával az alattomosságot, amelyet arroganciával sikerült ötvözni, és ezt a mentalitást sikerült is adaptálni jó néhány – egyébként jó képességű – játékosba. Kár!
Úgy gondolom, hogy jókor jött ez a karácsonyi szünet, mert most az emberek talán mással lesznek elfoglalva, és így talán nem lesz akkora szrdobálás. De mégis szerintem az lenne a legtisztább ügy, ha elküldenék Mourinhot. ( veszett több is Mohácsnál) Szerintem ha ez így megy tovább, akkor ezt a madridisták torkán már nem lehet lenyomni. És az elégtétel csak Mou feje lehet!
Ne feledjük, Barcelona – Real Madrid között több van, mint puszta rivalizálás. Ez presztízs, itt elvek vannak. Ez nem könnyen emészthető dolog.
A másik részben meg a világ körberöhögné Perezt a hatalmas húzásával, ha menesztenék Mourinhot.
Hát talán erre mondják, hogy nem mindegy, hogy a [auto_cenzúra] cerka melyik végén állsz.
Én pedig tartom magam ahhoz, hogy vissza kell hozni a régmúlt Classicók eszméjét, ami nem arról szólt, hogy ki-kinek tud jobban odarúgni, és ki kinek tudja kibökni a szemét, vagy hogy melyik csapat tud jobban szimulálni. Ehhez pedig elengedhetetlen Mourinho távozása. Remélem hamarosan be is következik.