Barça vs. Real - El Clásico
Én ugyan a legkevésbé sem vagyok meggyőződve, hogy 0-0 maradt volna az első meccs, de bizonyos mértékig igaza van Casillasnak, mert ha nem is ők irányították a meccset, de mi sem domináltunk. Az egy olyan 0-0 volt, amivel addig mindkét csapat elégedett volt, de biztos vagyok benne, hogy megnyomta volna Guardiola a végét.
Az más kérdés, hogy a kiállítás első számú felelőse nem az unicef, az uefa, villar vagy a játékvezető, hanem Pepe, aki okot adott rá.
Az más kérdés, hogy a kiállítás első számú felelőse nem az unicef, az uefa, villar vagy a játékvezető, hanem Pepe, aki okot adott rá.
Nincs bajom vele, ha így látják/látjátok. De, h valóban mi lett volna, azt soha nem fogjuk megtudni, és nem is kell, mert lényegtelen. Az a fontos, ahogy és ami lett.daffy írta:pedig ezt én is így látom. egyik csapatnak sem volt ordító helyzete a kiállításig,ha jól emlékszem és egyik csapatnak sem lett volna rossz eredmény a 0-0 és jó eséllyel maradhatott volna.zsoltfree írta: Ilyen tizenéves gondolkodás a Casillastól, hogy ha nincs kiállítás, akkor marad 0-0
Én meg értem, h sok madridista csalódott, de felesleges kifogásokat keresni. Még ha jogosak is lennének ezek a kifogások, akkor se lenne semmi értelme. Mert ez az eredményen már nem változtat, arra jó, h egy emberek saját magukat idegesítsék vele.
Tavaly mikor kiestünk az Inter ellen, itt kb. ugyanaz ment, mint most nálatok, és kb. ugyanannyira nem volt annak se értelme, mint amit most ti csináltok.
Hát igen, a szuperkupa... amit eddig sem várt olyan hú de nagy lelkesedéssel az ember, meg amúgy se sok értelme volt, legfeljebb azt mutatta meg, hogy melyik csapatnak sikerült jobban a felkészülés. És van rá esély, hogy ilyen lesz, mint ezek a meccsek, ennél kevésbé sem vártam még kupadöntőt, mint ezt fogom majd...
Szerintem meg inkább játszanánk a Villareal vagy a Valencia ellen a szuperkupa döntőt, akkor lenne esély mondjuk focira bírózás-szájtépés-rúgdosódás-színészkedés helyettmessibingyo írta:A real meg fog nagyon kkapni ettol a Barcatol alig varom
pedig ezt én is így látom. egyik csapatnak sem volt ordító helyzete a kiállításig,ha jól emlékszem és egyik csapatnak sem lett volna rossz eredmény a 0-0 és jó eséllyel maradhatott volna.zsoltfree írta: Ilyen tizenéves gondolkodás a Casillastól, hogy ha nincs kiállítás, akkor marad 0-0
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 976
- Csatlakozott: 2006.01.10. 11:45:38
- Tartózkodási hely: Budapest
ÚÚÚÚÚÚÚristen, most olvastam a meccs utáni madridi nyilatkozatokat. Most vagy ők vannak nagyon eltévedve, vagy mi. Én nem tartom magam elvakult Barcásnak, de valahogyan én nem ezt láttam a 4 meccsen amit ők írtak. 2 meccs alatt volt vagy 4 helyzetük, abból 1 bement, de egész meccsen csak az emberek lábát rúgták labda helyett és még ők sérelmezik a bírót? Küldjenek neki ajándékot, inkább amiért nem lett kiállítva a full védelem + védekezőközéppálya + Adebayor. Rendben van hogy csalódottság, de már a Casillasnak is csupa féreg megnyilvánulásai vannak. Inkább csókoljanak kezet, a Barcának hogy
- egy csomó helyzetet kihagytak Barcások a 4 (5) el classicon
- hogy megnyerhettték a kupát, mert ott sem voltak messze egy szinten a Barcával
- nem lett kiállítva/eltiltva még 3-5 ember tőlük
A legnagyobb vicc az egészben hogy mindenki arra hivatkozik hogy a világ látta mi történt blabla. Igen látta, de volt olyan külföldi lap, aki a Madrid kiesésének jogosságát kérdőjelezte volna meg? Nem olvastam olyat, de nem hiszem hogy sok lenne.
Ilyen tizenéves gondolkodás a Casillastól, hogy ha nincs kiállítás, akkor marad 0-0, meg akkor második meccs 1-1 és ezzel továbbjutók. Persze. A Barca ezt pedig hagyta volna ugye. Messi mindegy hogyan gyalogolt át az egész hátsó alakzaton ugye. Egyébként az első meccs képe nem változott, mert a kiállítás után Ronaldo is hátrament védekezni, tehát ugyan úgy 9 emberrel védekeztek. Egyedül a legutolsó klasszikuson szeretett volna focizni a reál (már ha hagyjuk) de a hentesmunka abban is benne volt, AMIT: 1. nem toroltak meg nekik kiállításokkal, és nem kaptak vissza az ellenféltől sem.

ahha, értem... még véletlenül sem az a meccs volt a legdurvább... nálunk Busit, náluk a teljesség igénye nélkül a következő embereket kellett volna kiállítani: pepe,arbeloa,adebayorCR írta:Nincs különbség a két csapat között, ahogy azt a négy meccs alatt láthattuk. Megnyertük a Spanyol kupát, úgy hogy fair módon játszottunk. Nem érzem úgy, hogy a katalánok jobbak lennének nálunk
persze "fair módon" játszottak...

- Mihu
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4108
- Csatlakozott: 2005.02.12. 21:35:42
- Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Fúúúú báttya nemtudom melyik meccsen játszottál, de helyzetetek nem volt, és a félpályán is csak elvétve jöttetek átXabi Alonso írta:Ugyanez történt az előző meccsen is, amikor is kiállítottak tőlünk egy játékost, pedig addig a mérkőzés az irányításunk alatt volt."

Tőle ezen meg se lepődökCR írta:Nincs különbség a két csapat között, ahogy azt a négy meccs alatt láthattuk. Megnyertük a Spanyol kupát, úgy hogy fair módon játszottunk. Nem érzem úgy, hogy a katalánok jobbak lennének nálunk

Ismételten nem tudom ő melyik meccsen szerepelt, de hogy nem a keddin az biztosIker Casillas írta:„Keményen játszottunk és nem éreztük magunkat alárendelt szerepben, amikor 11 emberrel játszhattunk a Barca ellen.

Erre tudnám ajánlani neki a következő két összefoglalótKaranka írta:Mourinho gratulált a csapatnak és az egész világ is megtette ugyanezt, azután amit látott."

http://www.eurobarca.hu/hirek/labdaruga ... dala/12468
http://www.nemzetisport.hu/bajnokok_lig ... g-2075915/
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 223
- Csatlakozott: 2010.11.16. 11:56:48
A real meg fog nagyon kkapni ettol a Barcatol alig varom
bingyo
ugyan a spanyol kupát soha nem nyerte meg és erre itt lett volna a lehetőség,de ha az idény elejét tudom előre,hogy mi fog történni,én elmegyek a schalkéba. a realba most nem lehet túl jó játszani. calderon-érában is derékig volt a csapat a barnaságba,de most fejjel lefelé... mouból kezd mindenkinek elege lenni.Sanama írta: És lényegében játszva el is jutott odáig,ameddig a Reallal a padon jutott volna.
Szerintem nagyon jól döntött. Sokan mondták,hogy lerontja a saját magáról felállított képet,de szerintem ez nem így van.
És lényegében játszva el is jutott odáig,ameddig a Reallal a padon jutott volna.daffy írta:szerintem nem. az ok a következő. mourinho érkezésekor megmondta raúlnak,hogy amolyan materazzis epizódszerepeket kaphat,de lényegében a padon ülne. a kapitány pedig játszani szeretett volna,így távozott.Szakacs írta:Lehet irtozatosan nagy hulyeseg amit le fogok irni, lehet nem.Mindenki dontse el...
Ev elejen mikor Raul elment komolyan mondom nem ertettem, kerult egy jo edzo, eselye nyilt ugy visszavonulni hogy bajnoksagot nyer, es mit csinal lelep...
Lehet hogy szamitott erre az egesz alattomos szinjatekra?Es o annal nagyobb uriember, hogy ilyenekben nem akar reszt venni?
Meg egyszer azt az embert nem hallotam birozni, csalozni, ilyen nagy hulyesegekrol beszelni...
Szerintem nagyon jól döntött. Sokan mondták,hogy lerontja a saját magáról felállított képet,de szerintem ez nem így van.
szerintem nem. az ok a következő. mourinho érkezésekor megmondta raúlnak,hogy amolyan materazzis epizódszerepeket kaphat,de lényegében a padon ülne. a kapitány pedig játszani szeretett volna,így távozott.Szakacs írta:Lehet irtozatosan nagy hulyeseg amit le fogok irni, lehet nem.Mindenki dontse el...
Ev elejen mikor Raul elment komolyan mondom nem ertettem, kerult egy jo edzo, eselye nyilt ugy visszavonulni hogy bajnoksagot nyer, es mit csinal lelep...
Lehet hogy szamitott erre az egesz alattomos szinjatekra?Es o annal nagyobb uriember, hogy ilyenekben nem akar reszt venni?
Meg egyszer azt az embert nem hallotam birozni, csalozni, ilyen nagy hulyesegekrol beszelni...
- Szakacs
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1880
- Csatlakozott: 2004.11.10. 07:51:08
- Tartózkodási hely: Gyergyoszentmiklos
- Kapcsolat:
Lehet irtozatosan nagy hulyeseg amit le fogok irni, lehet nem.Mindenki dontse el...
Ev elejen mikor Raul elment komolyan mondom nem ertettem, kerult egy jo edzo, eselye nyilt ugy visszavonulni hogy bajnoksagot nyer, es mit csinal lelep...
Lehet hogy szamitott erre az egesz alattomos szinjatekra?Es o annal nagyobb uriember, hogy ilyenekben nem akar reszt venni?
Meg egyszer azt az embert nem hallotam birozni, csalozni, ilyen nagy hulyesegekrol beszelni...
Ev elejen mikor Raul elment komolyan mondom nem ertettem, kerult egy jo edzo, eselye nyilt ugy visszavonulni hogy bajnoksagot nyer, es mit csinal lelep...
Lehet hogy szamitott erre az egesz alattomos szinjatekra?Es o annal nagyobb uriember, hogy ilyenekben nem akar reszt venni?
Meg egyszer azt az embert nem hallotam birozni, csalozni, ilyen nagy hulyesegekrol beszelni...
Tiziano Crudeli fan 

-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 976
- Csatlakozott: 2006.01.10. 11:45:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Azt árulja már el nekünk Ronaldo, vagy valaki aki a Reált sajnálja mert megfosztották a továbbjutástól, hogy a klasszikusokon, melyik meccsen volt jobb a Madrid mint a Barcelona? Jó sok éve volt már ilyen... Nagyon nagyon örüljenek hogy a király kupán nem voltunk egy picit is szerencsések hogy a második félidőben nem kaptak egy hármast, ehelyett egy Malaga-féle játékkal a 1000000000000000 millióból felépített nagy Madridjuk nem kis szerencsével összehozott egy 2 év alatt egy Király-kupát, amiért kb annyi pénzt kap a klub amennyit mondjuk Granero ér. Egy teljesen semleges szurkoló haverom véleményére kíváncsi voltam, ő egyből azt mondta hogy milyen szerencsés a Madrid hogy nem állítottak ki senkit, meg hogy a Messit hányszor felrúgták. Egyébként nézzék már meg hogy Messivel mit csináltak az elmúlt 4 klasszikuson. A legutóbbi meccsen annyit kapott, amennyit én egy jobb thaibox edzésen nem kaptam. Ez a Mourinho lehet hogy nyer majd még 1-2 dolgot a Madriddal, de az tuti hogy ha elmegy, akkor sokat kell majd utána takarítani, mert a klub presztízse a padlón hever....lbasse írta:CR nyilatkozat a mecs után:
"Jövőre adják egyből oda a Barcelonának a bajnokok Ligája trófeát.A Barcelonát nagyon védik, ezért tudtuk, hogy valami történni fog - mondta az aranylabdás játékos. - Higuain gólja teljesen szabályos volt. Pique fellökött, és ráestem Mascheranóra. Azt azért jelezném, hogy ő Angliában sosem hempergett a földön, de itt sikerült megtanulnia a többiektől.Biztosak voltunk benne, ha vezetést szereznénk, valamit majd kitalálnak, s úgysem juthatunk tovább. Nem jó ez a futballnak, s ha nem változnak a dolgok talán jobb lesz, ha otthon maradunk, s hagyjuk a Barcelonát, játsszon csak magával" - jelentette ki Ronaldo.
![]()
szerintem inkább cserealap. talán az alexis sanchez üzletbe bevonható,már ha komoly a hír,ami szerint érdeklődünk iránta.ab1daL írta:szerda, 17:19 - Bár a szezon végéig nem jelentik be hivatalosan, a Real Madrid élt az opciós jogával, és visszavásárolta José Callejónt az Espanyol Barcelona csapatától. A Királyi Gárda 5 millió eurót fizetett a katalán csapatnak, ami három millióval kevesebb, mint a játékos kivásárlási ára.
Nem rossz kis játékos, talán egy jó csere lehet belőle.
- ab1daL
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3506
- Csatlakozott: 2008.05.08. 18:40:25
- Tartózkodási hely: Siófok
szerda, 17:19 - Bár a szezon végéig nem jelentik be hivatalosan, a Real Madrid élt az opciós jogával, és visszavásárolta José Callejónt az Espanyol Barcelona csapatától. A Királyi Gárda 5 millió eurót fizetett a katalán csapatnak, ami három millióval kevesebb, mint a játékos kivásárlási ára.
Nem rossz kis játékos, talán egy jó csere lehet belőle.
Nem rossz kis játékos, talán egy jó csere lehet belőle.
„Kritizálják a stílusunkat? Képzeljék el, mi lett volna, ha a legutóbbi öt idényben csak egy bajnokságot és egy Király-kupát nyerünk”
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Most, hogy mondod ez is igazCapon írta:Azért az a nem semmi, hogy Cunci bárkit a világon megszól azért mert az a földön fetreng. Azért ehhez nagyon vastag bőr kell.

- Capon
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5390
- Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
- Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum
Azért az a nem semmi, hogy Cunci bárkit a világon megszól azért mert az a földön fetreng. Azért ehhez nagyon vastag bőr kell.
Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Maschos rész igaz.lbasse írta:CR nyilatkozat a mecs után:
"Jövőre adják egyből oda a Barcelonának a bajnokok Ligája trófeát.A Barcelonát nagyon védik, ezért tudtuk, hogy valami történni fog - mondta az aranylabdás játékos. - Higuain gólja teljesen szabályos volt. Pique fellökött, és ráestem Mascheranóra. Azt azért jelezném, hogy ő Angliában sosem hempergett a földön, de itt sikerült megtanulnia a többiektől.Biztosak voltunk benne, ha vezetést szereznénk, valamit majd kitalálnak, s úgysem juthatunk tovább. Nem jó ez a futballnak, s ha nem változnak a dolgok talán jobb lesz, ha otthon maradunk, s hagyjuk a Barcelonát, játsszon csak magával" - jelentette ki Ronaldo.
![]()

Ha már ők nem méltó ellenfelek (nem nagyképűség, hanem, mint mutatott játékra értem), akkor nem kell játszani ellenünk 3-0val mienk a meccs és legalább egy kicsit több a pihenő

a hülye perverzlbasse írta:CR nyilatkozat a mecs után:
"Jövőre adják egyből oda a Barcelonának a bajnokok Ligája trófeát.A Barcelonát nagyon védik, ezért tudtuk, hogy valami történni fog - mondta az aranylabdás játékos. - Higuain gólja teljesen szabályos volt. Pique fellökött, és ráestem Mascheranóra. Azt azért jelezném, hogy ő Angliában sosem hempergett a földön, de itt sikerült megtanulnia a többiektől.Biztosak voltunk benne, ha vezetést szereznénk, valamit majd kitalálnak, s úgysem juthatunk tovább. Nem jó ez a futballnak, s ha nem változnak a dolgok talán jobb lesz, ha otthon maradunk, s hagyjuk a Barcelonát, játsszon csak magával" - jelentette ki Ronaldo.
![]()
CR nyilatkozat a mecs után:

(meg)Hal a Madri:D

- Mihu
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4108
- Csatlakozott: 2005.02.12. 21:35:42
- Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Ez a nem volt szándékos ez olyan, mint a les. Adott két csatár meg egy védő. Az egyik csatár 2 méterrel a védő mögött van. A védő rábikázza a labdát az előtte álló támadóra, akiről pont a másik csatárhoz pattan a labda. Nem szándékosan jutatta oda a lasztit a másik, mégis lefújják mert les. A fociban nincs ilyen hogy nem szándékos.bence-barca írta: Igazából az a kérdés, h mennyi idő telt el a 2 szabálytalanság között. Ha egymás után 2-3mpen belül, akkor az elsőt kell befújni, ha kicsi később akkor azt, akinek szurkolsz
"(ismétlem: ha szabálytalanságnak minősítette a belga Maszk akadályozását, akkor az ítélet nem is lehetett más, mint kifelé szabad!)"
Ez nyilvánvaló, csak az a kérdés miért ítélte szabálytalannak? Nyilván tudom, h azért mert ahogy CR esett ráesett Masch-ra, de ha nem szándékosan esett rá, akkor igazából nem tudom mi a helyes ítélet, én ha tudom, h véletlen esett rá, továbbengedem, van aki nem.
nem ment tovább? de tovább ment!Emlékeztető: Én nem Real szurkoló vagyok, egyszerűen csak úgy látom, h mehetett volna minden akadály nélkül tovább a játék!

ebben a pillanatban történt egy szabálytalanság, és jött a kifelé szabad, ennyi történt

szerk: köszi Mihu, ezzel is megerősítetted, amit írtam

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Fecooo 2011.05.04. 20:36:20-kor.
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 5465
- Csatlakozott: 2007.06.14. 17:19:38
- Tartózkodási hely: Budapest
Valakinek el kell végezni egy bírói tanfolyamot, akkor megtudjuk mi az igazság 
Amúgy azon is gondolkozzon el az aki tud reálisan gondolkozni, ha minden fordítva van most mi lenne a véleményetek erről az esetről.
Emlékeztető: Én nem Real szurkoló vagyok, egyszerűen csak úgy látom, h mehetett volna minden akadály nélkül tovább a játék!