gránit írta: ↑2025.06.01. 02:47:01
Hogy lehetett ettől a csapattól két meccsen 7 gólt kapni?
Pontosan úgy, ahogyan azokat kaptuk.....és sajnos nem véletlenül, nem a bíró, nem a világösszeesküvés miatt, hanem pontosan azért, mert a pályán lévő játékosok ennyire voltak képesek.
A dortmundi visszavágón már egyértelműen látszott, hogy a jelenlegi állománnyal túlléptük a saját képességeink szerinti maximális teljesítményt. (ezt a meccs után is így gondoltam, írtam is akkor, hogy megérkeztünk a végállomásra - és nem lehetett tudni, hogy BM vagy Inter következik -, de nem ez a lényeg)
Ilyen a keretünk, darabszámra rendben vagyunk, de minőségben egyáltalán nem.
Flick ezt ráadásul zseniálisan képes volt menedzselni, de ami átléphetetlen, azt ő sem képes átlépni.
Ezzel az állománnyal ez a foci ment nekünk a saját képességeink határáig. Ami pl. egy Benfica ellen emberhátrányban működött, az teljes létszámmal egyáltalán nem garancia arra, hogy egy felsőpolcos csapat ellen is működni fog.
Amíg nem lesz házon belüli megfelelő minőségű versenyhelyzet valamennyi posztra, addig minden komoly meccsünk azon fog múlni, hogy az aktuális ellenfél mennyit enged nekünk játszani.
Talán furcsa, de számomra teljesen értelmezhető a "nyakig feltolt" védelem, mert máskülönben nem lenne ennyi szerzett gól. Nincs jelenleg hatékony középpályánk más típusú játékhoz és ezért nem a védelem vagy Flick tehető felelőssé.
Látványos Barca focit kell(ett) játszani, ez sikerült és emellett ráadásul eredményeket is hozott.
Most jött el az ideje, hogy okosan és szakmailag megfelelően lenne szükségszerű igazolni.
Kapussal kezdeném én is.....de tovább is belenyúlnék "mélyen" posztokba, nem félteném Flcik miatt az öltözői közösség hangulatát, mert elsősorban ez profi versenysport....
Sokat nyertünk középpályán, de a továbblépéshez a kapus után a középpálya reformja szerintem a kulcs, miközben a védelem és támadók tekintetében elegendő lehet a finomhangolás és igazítás.
A játékot meghatározó stílus elsősorban a középpályás játékon múlik. Ez a sor adja a játék szívét, lelkét, erejét, sebezhetőségét, kvázi mindenét.
MessiNeymarSuarez írta: ↑2025.06.01. 11:06:08
Ebből is látszik hogy mennyire fontos a BL-ben egy felsőpolcos kapus.
Abszolút.
Ugyanakkor a Ligában is fontos lenne, de ott nem tűnik fel ennyire látványosan, mert általában az ellenfelek képességei kíméletesebbek mint a BL-ben illetve a 38 forduló relatív sok javítási lehetőséget biztosít arra, hogy ez ne legyen ennyire szembetűnő.
(ha nem is szó szerint, de sajnos szőnyeg alá söprődik a poszt....)
baas11 írta: ↑2025.06.01. 07:22:50
Viszont Vitinhaval ez a PSG középpálya valami iszonyat gyors labdaval mint valami energia bomba olyan ( de nem ugy mint Gavi h tarol mindenkit ) óriási technikával !
Szerintem az egész BL-t döntően a teljes középpályájuk miatt sikerült úgy megcsinálniuk, ahogyan csinálták.
Nem volt elveszett labda, megfelelő volt a labdatartó képességük, bírták a nyomást, progresszív játék hatékony labdaszerzés és letámadás együtt, szóval Vitinha mellett
voltak a középpályán megfelelő társak, akik képesek felnőni a BL döntő által támasztott elvárásokhoz .....
Szemmel láthatóan a középpályások képességei felülmúlták valamennyi ellenfelükét, ráadásul mindez olyan koncentrált játékkal, ami kívülről teljesen természetesnek tűnt, mindeféle erőfeszítéstől mentesnek.
Lejjebb említem, a Villa és Arsenal némi erőfeszítést igényelt azért, de ugye a fociban semmit sem adnak ingyen.
Talán nem is volt szükségük mindíg kiadni magukból azt a bizonyos 100%-ot....!!!
(ez minősíti igazán azokat a bizonyos képességeket)
MessiNeymarSuarez írta: ↑2025.06.01. 11:06:08
PSG oldalán is ha Donnarumma helyett egy átlagos jó kapus van akkor nem biztos hogy utána az Aston Villa ellen kihúzzák, de az Arsenal ellen is voltak olyan pillanatok ahol az Arsenal simán mehetett volna 2-3 góllal pillanatok alatt, de Donnarumma a szemüket is kivédték.
Ehhez még a kapusposzton túl....igen, ez a két párharc éles volt, mert a Villa kellő fizikummal képes volt felnőni hozzájuk, míg az Arsenal középpályán is megfelelő ellenfelük volt....