Igen, ezzel maximálisan egyetértek. Szerintem bence0330 sem így értette ezt a részt: "A szándékos szabálytalanságot nem szabadna tolerálni". Nem hiszem, hogy ő az ilyen minimálkontaktokra gondolt, mert annak valóban ilyen hatása lenne, amiket te is vázoltál és igazából már rég láthatjuk is a következményeket a pályán.LG írta: ↑2021.12.21. 15:51:15Érdekes, mert a legtöbb ember pont azért kiritizálja a labdarúgást, mert így is rengeteg a színészkedés, rájátszás, meg sokszor látszik a játékosokon, hogy a 16-oson belül vagy a 16-os kívül, ahonnan veszélyes helyről jöhetne szabadrúgás, keresik már a minimális kontaktust is, hogy dobhasság magukat és el lehessen adni az esetet szabálytalanságnak. Ezerk szerintem szintén nagyon károsak a sportra nézve, és ezeket ugyanúgy büntetni kell, akár utólág is. Ha már a szabályokat kritizáljátok, én azt tartom hülyeségnek, hogy minimális érintésért is büntető jár, ha az illető dobja magát. Egy becsületesebb játékos, pedig ha kap is rúgást, de inkább továbbviszi, az meg semmi. Szóval ezen mindenképpen finomítanék, bár nem tudom hogyan. Mert látjuk, hogy akik a VAR -szobában dolgoznak, ők is sokszor hajmeresztő döntéseket tudnak hozni, szóval túl sok hatalmat nekik sem biztos, hogy adnék.
Ez egy tényleg ellentmondásos helyzet, mert a durvaságot irtani kéne, de a test-test elleni küzdelmet meg engedni, amiben nyilván benne lehet rengeteg apró falt. Az is igaz, hogy a sok apró visszahúzás, lökés is egyenlőtlenséget szül, amiket ritkán fújnak be, ezért a támadók meg joggal érezhetik, ha nem esnek el, nem fog fújni a bíró. Nehéz helyzet, de valamit kezdeni kéne vele a döntéshozóknak. A VAR tényleg nem segít, mert ugyanolyan hülyén használják azt is. A kedvencem, mikor azt mondják " be lehetett fújni a 11-est, mert volt kontakt", miközben azt látod, hogy a védő el akarja rúgni a labdát a támadó meg beteszi elé az övét, hogy felrúgják.
Lehetne ezt folytatni, de inkább abbahagyom, mert már bőven off.