Európa-bajnokságok & Világbajnokságok
A várható kezdőket nézve a spanyol tűnik a legerősebbnek, kapus, védelem és középpálya hibátlan, a gólokat meg majd beütögeti elöl aki éppen ott van. Talán nincs már bennük akkora lendület, mert a csapat 80%-a mindent megnyert többször is, meg ugye most ez a botrány is gyengítheti őket, de borzalmasan nehéz lesz legyőzni ezt a csapatot.
Francia-brazil állomány nekem nagyon hasonlónak tűnik, mindkét csapat ki tud rakni 7-8 kifogástalan játékost, de azért megvannak a lyukak, Mendy, Sidibe, Matuidi, Giroud az egyik oldalon, Alisson, Danilo, Fernandinho a másikon, akiknél azért el tudnék képzelni jobb opciókat.
Németek pedig biztosan jók lesznek most is, ahogy mindig, de számomra ez a Khedira-Kroos-Özil-Müller fémjelezte csapat nem sok izgalmat ígér, esetleg Reus feldobhatja őket, ha lehoz végre egészségen, jó formában egy tornát.
Ágrajz alapján ugye francia-brazil és német-spanyol elődöntők várhatók, előbbibe Anglia és Portugália, utóbbiba Argentína és Belgium kavarhat be, bár szerintem nem sok eséllyel.

- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10666
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Bárki, csak ne a németek vagy a portugálok nyerjék.
Németek iránt valahogy 0 szimpátia és érzelemmentesség van számomra, túl sterilek.
Portugálokat nem kell ragozni, bár akkor nagyobb áron tudnák eladni a friss VB győztes Gomesünket...JAVÁRJUNK
Legjobban az argentinoknak örülnék Messi és Masche miatt, de esélytelenek ilyen bandával, utána a spanyolok, brazilok, és franciák.
Remélem egy jó Spanyol/Argentin/Francia - Brazil meccs lesz a döntő.
VB győzelem Paulának micsoda comeback lenne amúgy, Kínában hokizik aztán rá 1 évre meg már( azon túl hogy Barca játékos lett), még VB győztes is
Szerintem az egyik legfelszabadultabban játszó csapat a brazil, sok technikás játékossal, el tudom képzelni Coutinho árát egy VB győzelem után ha most nyáron vennénk meg, szerintem 220 fix+ opció alatt nem adná a Liverpool.

Én a brazilokat látom gyakorlatilag hibátlannak, ott van játékosállomány, csapategység, botrányaik nincsenek, úgy tudom. Így őket gondolom a legfőbb esélyesnek is.
- A spanyoloknál ez a Lopetegui-ügy elképzelhető, hogy gajra vágott mindent.
- A franciáknál iszonyat erős játékosállomány van, de valahogy most sem látom, hogy csapat lennének.
- A németek jók, de Neuer ki tudja, milyen formában lesz. Eddig csak gyenge ellenfelek ellen védett hokimeccseken. Ki tudja mi lesz, ha Messi/Neymar-kaliberek ellen kell védeni.
- Az argentinokat meg még az ág is húzza.
Amúgy Argentínának szurkolok, Messi (és Mascherano) miatt. Ezen felül túlzottan nem izgatnak. Iniék már világbajnokok így is, most már legyen Messi is az.

"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
sztem meg pont ők lesznek a torna flopjai, vhogy így érzemStalkyard írta:akkor a németek rutinból behúzzák.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Én a 2006-os VB óta Argentínának szurkolok válogatott szinten, és az akkori rajongásnak csak egy része volt Messi berobbanása. Az a csapat... Riquelme, Crespo, Sorin, Zanetti, Messi, Cambiasso... Azon a tornán a legjobb csapat volt szerintem, és nagyon fájt, hogy végül tizenegyespárbajban a németek mentek tovább.
Szóval most is Argentínáért szorítok, és nagyon szeretném, hogy Messinek összejöjjön a VB cím, de sajnos túl sok reális esélyt nem látok erre.
Fő esélyes nálam a brazil, német, francia, spanyol négyes, de főként az első kettő. Ha csak egyet kéne mondanom, akkor a németek rutinból behúzzák.

Az éjjel soha nem érhet véget!
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
az öreg tudja mi a jó:
Oliver Kahn: "If I were the coach of Germany, I would definitely start Ter Stegen. He's at the peak of his career and he's the best in the world at the moment."
Oliver Kahn: "If I were the coach of Germany, I would definitely start Ter Stegen. He's at the peak of his career and he's the best in the world at the moment."

oroszok mindig hullagyengék, de azért gondolom szaud-arabiat vhogy csak megfektetik. 2-0-t tippelek máraCestus írta:Végre kezdődik a VB, a ruszki-Szaud-Arábia meccset is várom már, komolyan mondom.![]()
Kíváncsi vagyok, mit virítanak az oroszok, gáz lenne leégniük már a csoportkörben hazai pályán.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Végre kezdődik a VB, a ruszki-Szaud-Arábia meccset is várom már, komolyan mondom.
Kíváncsi vagyok, mit virítanak az oroszok, gáz lenne leégniük már a csoportkörben hazai pályán.

Kíváncsi vagyok, mit virítanak az oroszok, gáz lenne leégniük már a csoportkörben hazai pályán.
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Ezekkel a sorokkal maximálisan tudok én is azonosulni. 2002 óta a Selecciónnak drukkolok, de most nem érzem őket esélyesnek. Argentínoknak addig tudok szurkolni, amíg Messi a csapat tagja.Varatrix írta:
A hivatalos kedvenc a Fúria Roja, kicsit azonban a tegnapi események tükrében nem vagyok bizakodót, tehát esélyesként már nem számolok a kedvenceimmel.
Argentínának szurkolok, de ez igazából inkább Messi, és a Jefecito miatt mintsem a csapat. (Ők mindig fekete lóként érkeznek a világbajnokságra, esélyekről nehéz beszélni.)
Végső győzelemre, azonban én a Franciákat érzem, nem 100%-os magabiztossággal. Illetve százszor kevésbé antipatikus csapat, mint az elmúlt 10-20 évben. Őket sem kedveltem túlságosan.
De a hálátlan körülményektől eltekintve is: Viva Espannya!
A franciákat konkrétan gyűlöltem nagyon sokáig, de most ez a Umtiti-Dembelé duó (meg még vannak szimpatikus játékosaik) kicsit megkedveltette velem őket és nem lennék szomorú, ha ők nyernének és ha Oszmán MVP lesz, akkor meg nem hogy nem leszek szomorú, még örülni is fogok

- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
A hivatalos kedvenc a Fúria Roja, kicsit azonban a tegnapi események tükrében nem vagyok bizakodót, tehát esélyesként már nem számolok a kedvenceimmel.messideco írta:Elérkezett a nagy nap
Kinek fogtok szurkolni, kiket láttok esélyesnek?
Én mondanám a brazilokat a végső győzelemre. Akikért szorítok az Anglia és Horvátország.
Horvátokat nagyon szeretem, elsősorban Rakéta miatt, nekik mindig szorítok. A korábbi szőke kedvencem Gudjohnsen után, Rakitic lett az új kedvenc szőkeség az életembe. (Nyilván sajnos esélytelen a végső győzelem.)
Argentínának szurkolok, de ez igazából inkább Messi, és a Jefecito miatt mintsem a csapat. (Ők mindig fekete lóként érkeznek a világbajnokságra, esélyekről nehéz beszélni.)
Illetve lehet, hogy friss élmény miatt de (Vardy önéletrajzának elolvasása után, őrülten szimpatikus lett a figura) szorítok az angoloknak. Akik mellesleg csapatként is jó benyomást tettek rám, mert bátor kerettel mennek, fiatalokkal, és a Spurs fiatalos lendülete jó lehet egy negyed, vagy egy elődöntőre. (Korábban ők mondjuk soha nem voltak nekem szimpatikusak.
Végső győzelemre, azonban én a Franciákat érzem, nem 100%-os magabiztossággal. Illetve százszor kevésbé antipatikus csapat, mint az elmúlt 10-20 évben. Őket sem kedveltem túlságosan.
Lehet meglágyultam az évek alatt, mert sokkal több szimpatikus válogatott van már a számomra, mint korábban.
De a hálátlan körülményektől eltekintve is: Viva Espannya!
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
nálam (is) a Brazilok a favoritok az ő győzelmükért szurkolni is tudok. Messi miatt az Argentínoknak is örülnék, akit nagyon nem akarok az Portugália és Németország.Tetszik a Franciák játéka és gondolom, hogy a Délamerikaiak mindenkinek kemény dióként fognak hatni. Európából a Lengyel-Horvát duó és persze a klasszikusan esélyesek(Német,Angol,Spanyol) jó szereplését várom.messideco írta:Elérkezett a nagy nap
Kinek fogtok szurkolni, kiket láttok esélyesnek?
Én mondanám a brazilokat a végső győzelemre. Akikért szorítok az Anglia és Horvátország.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára mess2009 2018.06.14. 09:50:17-kor.
A madridi lapok nyilván védeni fogják Lopeteguit, a katalán lapok meg fikázni.
Azért én úgy gondolom, hogy a játékosok nem sértődtek vérig a bejelentés miatt, és saját jól felfogott érdeküknek érezték, hogy Lopetegui maradjon. Így szerintem inkább kiálltak mellette.

Azért én úgy gondolom, hogy a játékosok nem sértődtek vérig a bejelentés miatt, és saját jól felfogott érdeküknek érezték, hogy Lopetegui maradjon. Így szerintem inkább kiálltak mellette.
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
http://www.marca.com/en/world-cup/2018/ ... b4696.html" target="_blankZsoma írta:https://www.sport-english.com/en/news/s ... le-6874517
Eszerint csak Ramos állt Lopetegui mögött, az öltözőt elvesztette, alátámasztja a döntés jogosságát
eszerint meg mindenki.
The squad's captains (Sergio Ramos, Andres Iniesta, David Silva) and heavyweights (Gerard Pique, Sergio Busquets, Pepe Reina) attempted to explain the position of the playing group.
Their message that was relayed was resounding: it was not a moment for rash action due to wounded pride, the national team doesn't have a club chain of command, they have come to Russia to play a competition that only takes place every four years and that for many, it could be their last chance to win a World Cup.
https://www.sport-english.com/en/news/s ... le-6874517" target="_blank
Eszerint csak Ramos állt Lopetegui mögött, az öltözőt elvesztette, alátámasztja a döntés jogosságát
Eszerint csak Ramos állt Lopetegui mögött, az öltözőt elvesztette, alátámasztja a döntés jogosságát
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
2 nappal a vb előtt teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem fognak egy külsőst idehozni. hierronak sportigazgatóként, celadesnek meg mint u21-es edzőnek van rálátása a jelenlegi válogatottra, LE-nek semmi.Nero. írta:Tudom hogy Enrique egy luzer, de en neki adtam volna at a spanyolokat. Hierro szerintem lofutty.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8620
- Csatlakozott: 2006.11.04. 10:20:50
- Tartózkodási hely: Debrecen
egyáltalán nem biztos, hogy elvállalta volna felkérés esetén, elvégre nem egy hálás szerep 1 nappal a VB előtt átvenni egy válogatottat. Hierronak nincs mit veszítenie ezzel, Enriquenek inkább lenne, ha beégnek.
Én is. A játékosok most biztos el lettek csigázva, ide tűz kellett volna.Nero. írta:Tudom hogy Enrique egy luzer, de en neki adtam volna at a spanyolokat. Hierro szerintem lofutty.
"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
Tudom hogy Enrique egy luzer, de en neki adtam volna at a spanyolokat. Hierro szerintem lofutty.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
jah tényleg, fordítva van. ami ott délután 3, az itt este 8-11, időzónától függően. tök jó, akkor minden meccs éjjel leszS.Agüero írta:Délelőtt 10-kor mondjuk nem lesz meccs, maximum ilyen reggel 6 körül.

Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
én a csád-üzbég meccset várom. évek, sőt évtizedek óta.El Sie7e írta:nem hiszem el hogy te nem várod a Barbados-Nepal szuperrangadót a vbn.visca el barca írta:ezt a 48 csapatos, 16 csoportos, 3 országos vb-t is ki a rák találta ki?minek kell ennyire lesüllyeszteni a színvonalat?
ki a franc kíváncsi egy franciaország-burkina faso 12:0-s meccsre?
amúgy is a halálom ez a sokórás időeltolódás, biztos nagyon fogom várni, hogy délelőtt 10-kor ilyen meccseket nézzek.

Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Hátha mi is kijutunk így. Bár ahhoz még le kellene küzdenünk a törpeállamok jelentette akadályokat. 

"It is what it is."
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- Ernesto Valverde, 2019, közvetlenül az anfieldi vereség után.
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Pénz beszél...visca el barca írta:ezt a 48 csapatos, 16 csoportos, 3 országos vb-t is ki a rák találta ki?minek kell ennyire lesüllyeszteni a színvonalat?
ki a franc kíváncsi egy franciaország-burkina faso 12:0-s meccsre?