Bajnokok Ligája & Európa Liga
Undorító ez a BL sorsolas. Akkora bundáskenyér. A Reálnak feltűnően évek óta tartó kedvező mákos sorsolása. Reménykedem hogy Pellegrini csapata kicsit megszorongatja a margitot. Ha nem akkor gyakorlatilag vörös szőnyegen sétálnak a döntőbe.
A szerdai meccs után végre sikerült lenyugodni, erre jön egy ilyen sorsolás. Komolyan mondom ennél feltűnőbben már nem is lehetne csinálni. Mikor kihúzták a cityt, már csak az volt a kérdés, hogy a másik ágon ki kezd otthon.
Akárki is lesz az ellenfelük, teljes szívemből kívánom, hogy most ők bukjanak el a 93. percben.
Akárki is lesz az ellenfelük, teljes szívemből kívánom, hogy most ők bukjanak el a 93. percben.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10109
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Logika befigyel:Rivaldo11 írta:Nagy meglepetésnem történt, kb ez volt várható. Ennek a madridnak a négyben sem lenne helye, erre döntőznek, ahol ugye egy meccsen bármi lehet... Mindegy. Ha megnyernék, akkor az picit hasonlítana 2012-re. Akkor a Chelsea sikerénél lehetett érezni ennyire, hogy a Bl győztes messze nem Európa legjobb csapata.
sorsolás előtt: Kapjuk meg a Roma/Wolfsburg/Cityt, mert ők a legkönyebbek, őket simán elverjük
Sorsolás után: Itt nincsen már könnyű ellenfél, nem szabad senkit sem alábecsülni, nagyon erős ez a Roma/Wolfsburg/City...
Nincs azzal bajom hogy a Real Bl-t nyer, azzal van a bajom hogy AHOGYAN...Sorra mázlis sorsolás, végig a legkönyebbeket kapják 1-2 kivétellel, mi meg szívunk a legkeményebb ellenfelekkel akiket csak kaphatunk..Dehát ugyanannyit ér egy Arsenal-Atleti-Bayern ágon döntőbe jutni mint egy Roma-Wolfsburg-City ágon...
Így van, le sem kell játszani... A Citynél motiválatlanabb, gyámoltalanabb csapat nincs ebben a mezőnyben, sima kettős real győzelem.nzxtpo írta:Ezt te sem hiszed el, ugye? A lehető legoptimálisabb ellenfél két meccsen a City, még ha könnyűnek ez sem lesz az.daffy írta: Vagy egy Pep jelenlegi és következő csapata meccset. Bőven van keresnivalója a city-nek,sőt. Megverték a PSG-t is és a Real azért messze nem annyira jó.
Az Atletico-Bayern párosra nagyon kíváncsi leszek, hogy mire mennek egymással. Remélem Pep talál ellenszert, ha már mi nem tudtunk.
- Rivaldo11
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8005
- Csatlakozott: 2006.08.22. 11:44:15
- Tartózkodási hely: Budapest
Nagy meglepetésnem történt, kb ez volt várható. Ennek a madridnak a négyben sem lenne helye, erre döntőznek, ahol ugye egy meccsen bármi lehet... Mindegy. Ha megnyernék, akkor az picit hasonlítana 2012-re. Akkor a Chelsea sikerénél lehetett érezni ennyire, hogy a Bl győztes messze nem Európa legjobb csapata.
Rivaldo-A Legnagyobb.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10109
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Azért a tavalyi Juventus, és a mostani City között óriási különbség van...Komolyan aki látta a PSG elleni meccseket szerintem sírva fakadt, hogy mekkora hibákat követnek el a csapatok...
A Juventusban volt egy nagyon nagy szintű szervezettség, míg a mostani City meg inkább no comment...Ha őket kaptuk volna az Atleti ellen akkor a mostani hullámvölgyben lévő csapat is simán oda-vissza verte volna őket..
Bírom ezeket a szövegeket h nincs itt könnyű ellenfél meg blabla, nade akkor miért akarták annyira Wolfsburgot, meg most a Cityt?!
Komolyan mennyi múlik a szerencsén...Mi hullámvölgyben kapunk egy Atletit aki legesélyesebb h kiejt minket, Real Madrid meg kap egy Roma-Wolfsburgot úgy hogy kb Roma kiejthette volna őket ha kicsit ügyesebb annyira gyengék voltak akkor...

- nzxtpo
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 913
- Csatlakozott: 2012.08.20. 18:12:58
- Tartózkodási hely: Zalaegerszeg, Győr
Ezt te sem hiszed el, ugye? A lehető legoptimálisabb ellenfél két meccsen a City, még ha könnyűnek ez sem lesz az.daffy írta: Vagy egy Pep jelenlegi és következő csapata meccset. Bőven van keresnivalója a city-nek,sőt. Megverték a PSG-t is és a Real azért messze nem annyira jó.
Az Atletico-Bayern párosra nagyon kíváncsi leszek, hogy mire mennek egymással. Remélem Pep talál ellenszert, ha már mi nem tudtunk.
"I learned all about life with a ball on my feet." - Ronaldinho
daffy írta:Vagy egy Pep jelenlegi és következő csapata meccset. Bőven van keresnivalója a city-nek,sőt. Megverték a PSG-t is és a Real azért messze nem annyira jó.hedora írta:Úgy néz ki: A jóIsten is, Real BL serleget akar
Így hogy a Real még a hazai 2. meccset is kibungizta.... bár legyen IGAZAD!
Perez akar nem a Jóisten!hedora írta:Úgy néz ki: A jóIsten is, Real BL serleget akar
Vagy egy Pep jelenlegi és következő csapata meccset. Bőven van keresnivalója a city-nek,sőt. Megverték a PSG-t is és a Real azért messze nem annyira jó.hedora írta:Úgy néz ki: A jóIsten is, Real BL serleget akar
Úgy néz ki: A jóIsten is, Real BL serleget akar
Én csak azt sajnálom, hogy EL meccs volt a tegnapi, igy talán nem maradt meg annyira a közemlékezetbe, pedig megérdemelné.palesz77 írta:Ekkora futballélményt én nem tudom mikor kaptam utoljára - 0-4 -, eszméletlen volt.. Hatalmas meccs, örülök a Pool győzelmének, megérdemelték. Nero te meg megkaptad a választ most, Klopp ennyivel jobb.. 0-2-ről és 1-3-ról megfordították, ennél többet mondani se kell.
Can amúgy piszok jó volt szerintem ma, egyre jobban megszeretem az embert. Meg a walesi Pirlot is, nem nézek minden Pool meccset, de azt az embert rosszul beszállni még nem láttam. Grat a csapatnak, ez nagybetűs foci volt ma. Cou meg ma gyengébb volt, de csak odaverte döntő pillanatban..
Én a Dortmundnak szurkoltam, előttük is le kalappal, ők is kellettek ahhoz, hogy ilyen hatalmas meccs legyen.
A Liverpoolnak meg óriási taps jár, edzőstül, szurkolóstul, mindenestül. Megfigyeltem, hogy amikor két gólos hátrányban voltak, a szurkolók akkor is ugyanúgy buzdítottak, énekeltek, és talán nem véletlen, hogy 2004 után ismét ők álltak fel szinte lehetetlennek tűnő helyzetből. Meg Klopp is vadállat, rajta sem látszódott, hogy egy percig is feladta volna.
Én innentől nekik szurkolok, már csak azért, mert ez az egyetlen reális esélyük, hogy jövőre is európai kupasorozatban szerepeljenek.
A sorsolás meg tényleg vicc... nem szeretem a Cityt, sőt, kifejezetten antipatikusak számomra, de most teli torokból fogok szurkolni nekik.
Jó, mondjuk tavaly a Juventust is a többség simának a gondoltak, mégis legyakták őket. Hátha most is lesz meglepi. Persze nem túl meggyőzőek Agüerojék, de a Realtól sem vagyok elájulva, egyelőre meg tudtak verni minket a Klasszikuson, mikor pocsék formában voltunk, meg nagy nehezen továbbmentek a Wolfsburgon.DEHÁÁÁT A CITYT NEM SZABAD LEBECSÜÜÜLNI!!!!!
Itt már nincs gyenge ellenfél mindenki tudja ezt aki ért a focihoz...
Elvégre egy City ugyanolyan erőt képvisel mint egy Barca,Bayern,vagy akár Atleti....
(irony alert)
Remélem Touré úgy játszik majd, mint fénykorában, és Agüero jó napokat fog ki.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára LG 2016.04.15. 12:08:17-kor.
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10109
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
DEHÁÁÁT A CITYT NEM SZABAD LEBECSÜÜÜLNI!!!!!visca el barca írta:és még azt is volt pofájuk meghúzni hogy a visszavágót otthon játsszak
(recrea a sört remélem megiszod este helyettem)
Itt már nincs gyenge ellenfél mindenki tudja ezt aki ért a focihoz...
Elvégre egy City ugyanolyan erőt képvisel mint egy Barca,Bayern,vagy akár Atleti....
(irony alert)
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
és még azt is volt pofájuk meghúzni hogy a visszavágót otthon játsszak
remélem az angliában élő haverom megjátszotta a william hillnél (ott mindenre lehet fogadni), egy 10x oddsot biztos kaszált vele
(recrea a sört remélem megiszod este helyettem)
remélem az angliában élő haverom megjátszotta a william hillnél (ott mindenre lehet fogadni), egy 10x oddsot biztos kaszált vele
(recrea a sört remélem megiszod este helyettem)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára visca el barca 2016.04.15. 11:53:01-kor.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10109
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Naháát, ki gondolta volna?!....
"Szerencse"!!!
Hihetetlen hogy képesek egy Roma-Wolfsburg-City ággal döntőbe menni....
Mit is mondtam úgy 1-2 hónapja?
Hogy attól tartok, hogy minket valahogy a legnehezebb sorsolással elintéznek, hogy mihamarabb megkapjuk azt aki pont kiejthet minket, Real meg besétál a legkönyebb sorsolással a döntőbe...
Grat....

''sorsolás'' ''szerencse'' ''véletlen''
"And my heart will leave you never."
- MessiNeymarSuarez
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 10109
- Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
- Tartózkodási hely: Budapest
Kash írta:Végülis mi egész szezonban god mode-ban toltuk és kiestünk a negyeddöntőben mert túlhajtottuk magunkat, a balett meg szép csöndben bekullogott az elődöntőbe, és még a bajnokságban is a nyakunban lihegnek...Azért el kellene gondolkodni, hogy milyen stratégiát választunk, mert a madrid a pokolból a mennybe jutott kis túlzással, a szerencsés sorsolástól eltekintve, végülis megverték a Sevillát és minket is, pedig itt is 2 vesztes meccs volt megjósolva nekik.
Lemondok az elveimről és a jövőben én is a gyönge csapatokért fogok imádkozni, hogy mi kapjuk őket, mivel a balett most a 21. század best csapata mert bejutottak az elődöntőbe tök lájtos csapatokon keresztül, belőlünk meg viccet csinál minden sportoldal meg kb mindenki, aki nem Barcás, mert kiestünk az Atleti ellen miközben a világ futballját oktattuk szinte egész évben. Ezek szerint nincs szükség arra, hogy Európa top csapatait verjük azért, hogy mi legyünk a legjobbak, a balett erre a legjobb példa. Vicceske azt látni, hogy úgy kezelnek minket mint a bohócokat, meg rímelős versikéket írnak, amelyek minden esetben valahogy így kezdődnek: "tehén fekáliája, kiesett a Barca" meg így "Ec-pec kimehetsz, kiesett a Barca".
Nagyon felháborító meg egyben humoros is az egész, ami velünk történik.
Tényleg szánalmas ez....Eddig minden Real Madridtól független sportoldal oda-vissza volt tőlünk, most meg úgy csinálnak viccet a csapatból, mintha hazai 8-0-ról hozta volna az Atleti vissza úgy hogy 7 öngólt rúgtunk és ők meg találtak egyet maguktól, és minden csapat legalább egyszer BL címet védene...
Hol lehet am fogadni a sorsolásra hogy ki kit kap? (SZERK: Beten pl lehet.2.90-es oddsok)
Le mernék fogadni hogy a Real a Cityt kapja, és így döntőben lesznek egy Roma-Wolfsburg-City ágon, mikor szerintem a mi sorozatunk keményebb volt már a legjobb 16 között mint nekik az elődöntőben...Persze ugyanúgy BL-t ér ha egyetlen jó meccset kell játszaniuk, mint az ha valaki a legkeményebb ellenfelek ellen jut be a döntőbe...
Persze hajtják a Barca ellenesek hogy mindenkit le kell győzni ha valaki BL-t akar, de mégis ők imádkoztak a Wolfsburg/Benfica kettősért...
De nagyot nevetnék, ha megkapná a Real az Atletit és kiejtenék őket is, de ilyenről álmodni sem érdemes, úgyis City-Real lesz belőle.
- Kash
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1960
- Csatlakozott: 2011.06.28. 13:23:33
- Tartózkodási hely: Dél-kelet
Végülis mi egész szezonban god mode-ban toltuk és kiestünk a negyeddöntőben mert túlhajtottuk magunkat, a balett meg szép csöndben bekullogott az elődöntőbe, és még a bajnokságban is a nyakunban lihegnek...Azért el kellene gondolkodni, hogy milyen stratégiát választunk, mert a madrid a pokolból a mennybe jutott kis túlzással, a szerencsés sorsolástól eltekintve, végülis megverték a Sevillát és minket is, pedig itt is 2 vesztes meccs volt megjósolva nekik.
Lemondok az elveimről és a jövőben én is a gyönge csapatokért fogok imádkozni, hogy mi kapjuk őket, mivel a balett most a 21. század best csapata mert bejutottak az elődöntőbe tök lájtos csapatokon keresztül, belőlünk meg viccet csinál minden sportoldal meg kb mindenki, aki nem Barcás, mert kiestünk az Atleti ellen miközben a világ futballját oktattuk szinte egész évben. Ezek szerint nincs szükség arra, hogy Európa top csapatait verjük azért, hogy mi legyünk a legjobbak, a balett erre a legjobb példa. Vicceske azt látni, hogy úgy kezelnek minket mint a bohócokat, meg rímelős versikéket írnak, amelyek minden esetben valahogy így kezdődnek: "tehén fekáliája, kiesett a Barca" meg így "Ec-pec kimehetsz, kiesett a Barca".
Nagyon felháborító meg egyben humoros is az egész, ami velünk történik.
Lemondok az elveimről és a jövőben én is a gyönge csapatokért fogok imádkozni, hogy mi kapjuk őket, mivel a balett most a 21. század best csapata mert bejutottak az elődöntőbe tök lájtos csapatokon keresztül, belőlünk meg viccet csinál minden sportoldal meg kb mindenki, aki nem Barcás, mert kiestünk az Atleti ellen miközben a világ futballját oktattuk szinte egész évben. Ezek szerint nincs szükség arra, hogy Európa top csapatait verjük azért, hogy mi legyünk a legjobbak, a balett erre a legjobb példa. Vicceske azt látni, hogy úgy kezelnek minket mint a bohócokat, meg rímelős versikéket írnak, amelyek minden esetben valahogy így kezdődnek: "tehén fekáliája, kiesett a Barca" meg így "Ec-pec kimehetsz, kiesett a Barca".
Nagyon felháborító meg egyben humoros is az egész, ami velünk történik.
https://streamable.com/fce5 Nem semmi védés volt.
Klopp:"I've told my players not to touch the This Is Anfield sign until they win something. It's a sign of respect."
Nem lehet nem kedvelni ezt az embert.
Klopp:"I've told my players not to touch the This Is Anfield sign until they win something. It's a sign of respect."
Nem lehet nem kedvelni ezt az embert.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19614
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Sevilla-Bilbao tizik. EL-ben 4/4 győzelem a Sevilla tiziből.
Hosszabbításban kapufa, gólvonal mentés úgyhogy Murphy törvénye hogy ennyi lehetőség után a Bilbao fog tovább menni.
Portugália nem éppen gazdag ország, Ferreira két öngólt is lőtt, véletlen? Csak hogy tovább szőjem az összeesküvéseket mára.
Benat...Nagyon jó kis játékosnak tartom, de ezt szörnyen rúgta.
És ilyet se sűrűn látni, kisebb csetepaté a két csapat között a tizenegyesek közben.
Sevillaval nem lehet bírni, megint megfogják nyerni. Ha nem és esetleg Pool akkor:

5 angol a BL-ben.zola8787 írta:Bl-t nyeri a City, az EL-t a Pool, én meg majd kussolok
Óriási meccs volt!! Viszont azt nem értem, hogy a németeknek 1-3nál miért kellett menni a negyedikért?! Kicsit okosabbak, elkezdik lasztit tartogatni és ott vannak 4 között.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19614
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Liverpool’s four goals came from their only four shots on target in the entire game.
Szeretem a Poolt és örülök is neki, németek ellen ráadásul, de hogy a viharba lehet leadni ekkora előnyt? Ilyet még mi se tudunk.
Szeretem a Poolt és örülök is neki, németek ellen ráadásul, de hogy a viharba lehet leadni ekkora előnyt? Ilyet még mi se tudunk.
- fanbarca
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2164
- Csatlakozott: 2010.05.15. 09:11:15
- Tartózkodási hely: Szatmárnémeti
Ez valami varázslatos volt. Úgy örültem a végső gólnak, mint ahogy nagyon ritkán teszem. Nem semmi ez a hangulat, összetartás és kitartás. Ezek miatt sokszor jobb angol focit nézni, függetlenül a játék szépségétől. A hangulat, az iram s a küzdés fantasztikus. Remélem megnyeri a Pool.
més que un club