Marc Bartra
Fejben kevés, amikor nagy meccsekről van szó, rendszerint hibázik. Ez attól van-e, hogy kevés lehetőséget kap és görcsössé vált, lehetséges. De gyötrelmes tud lenni amikor igazán szükség van rá. Attól, hogy az előszezonban jól játszott még ugyan úgy cseszhetjük, ha rendre gólt kapunk róla. Bár az egész csapat kritikán aluli volt akkora, de ez már nagyon sokadik ilyen Bartra-nal. Képességei, adottságai alapján egyértelműen kiváló játékos, de amikor igazán száímtana nem tud különbséget jelenteni. Nem véletlen, hogy alapból nem kezdett és a nulla napja edző Mascherano játszott helyette. LE sem mer rá számítani nagy meccseken. Sokadik edző teszi hátrébb a sorban és ez nem véletlen. Lassan 25 éves és nem látnám, hogy kérsőbb beérhet, mert ennél több lehetőséget nem fog tudni kapni. Ezeken meg rendre hibázik.
Verma a felkészülési meccseken már sok lehetőséget kapott, de nagyon gyengén játszott. Alapvetően jó védőnek tartom, de közel sincs olyan formában, mint Bartra. Ez betudható a sérülésének (is). Labda kihozatalban még eléggé ügyetlen, ívelési pedig meg sem közelítik Marc szintjét. Nem hiszem, h spanyol szuperkupa meccseken kéne próbálgatni.fanbarca írta:
Nincs itt semmiféle utálat. Hibázott, következő meccsen ne játsszon, mert Verma még semmi lehetőséget nem kapott, ki kéne próbálni. Ilyen egyszerű.
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
- fanbarca
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2163
- Csatlakozott: 2010.05.15. 09:11:15
- Tartózkodási hely: Szatmárnémeti
Nincs itt semmiféle utálat. Hibázott, következő meccsen ne játsszon, mert Verma még semmi lehetőséget nem kapott, ki kéne próbálni. Ilyen egyszerű.Messias2 írta:Komolyan nem értem ezt az utálatot vele szemben. Igen, hibázott, mint ahogy mindenki más is a védelemben.
De páran rögtön már Vermát követelik Bartra helyett, aki egyelőre meg sem közelíti Marc szintjét.
més que un club
Ráadásul azon a meccsen ő hozta vissza a csapatot . Komolyan nem értem ezt az utálatot vele szemben. Igen, hibázott, mint ahogy mindenki más is a védelemben.Zozzy 5 írta: indokolatlan felhánytorgatni, hogy 2 éve Bale is elfutotta mellette, erre tessék, megint micsinál', mert ez inkább már a "Bartra mikor fog megint hibázni?" szemüvegre emlékeztet, nem objektív megítéslére.
De páran rögtön már Vermát követelik Bartra helyett, aki egyelőre meg sem közelíti Marc szintjét.
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8568
- Csatlakozott: 2006.11.04. 10:20:50
- Tartózkodási hely: Debrecen
én sem lennék nyugodt, ha az egész szezont úgy kellene lehoznunk, hogy ő stabil kezdő, de ennyi kritikára nem szolgált rá. sokkal jobban bosszant, amit pl Busquetstől látok, hogy végigkocog egy szélen elfutó játékos mellett, aztán annyira nem képes, hogy felemelje a lábát és beletegye a beadásba, vagy éppen felmerülhet a kérdés, hogy Alves merre járt, történetesen 2 gólt kaptunk az oldaláról jött beadásból. de említhetnénk Maschareno gyenge produkcióját is. beállt szerencsétlen gyerek akkor, amikor a sztárjainknak köszönhetően a leginkább sikerült elhitetnie egy hullagyenge Sevillával, hogy van esélyük, ekkor volt a legnagyobb nyomás a védelmen, most ilyen körülmények között nem fogok pálcát törni felette, hogy nem ő hozta vissza azt a stabilitást, amit elbarmoltak a többiek.
nagyon akart, nyögés lett a vége, mert ész nélkül érkezett meg a szerelésbe, amikor azt a hibát megcsinálta, de mondom, ezerszer kevésbé rá haragszok ilyenkor, mint a kocogó Busquetsre (aki egyébként klasszisként működött, amíg le nem ültünk), vagy mint a támadórészlegre, akik látványosan abbahagyták a nyomásgyakorlást elől. 4 gólt kaptunk 1 db meccsen, miközben ez tavaly ha jól emlékszek egyszer sem fordult elő, ilyenkor gyanús, hogy valamit csapatként rontottunk el, indokolatlan felhánytorgatni, hogy 2 éve Bale is elfutotta mellette, erre tessék, megint micsinál', mert ez inkább már a "Bartra mikor fog megint hibázni?" szemüvegre emlékeztet, nem objektív megítéslére.

- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
Természetesen hibázott? Ez a legnagyobb marhaság, amit a héten olvastam. Mi az h természetesen hibázott?Természetesen hibázott
LE azért küldte be, mert a többiek fáradtak voltak mind fizikálisan, mind fejben, erre jött a mind2 szempontból friss Bartra és akkorát hibázott, mint annak idején Bale ellen.
Bartra ismét bizonyította h a legfontosabb meccseken nem szabad rá számítani.
A Fifa egy szégyen
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 886
- Csatlakozott: 2008.08.29. 13:25:29
- Tartózkodási hely: Budapest
Tegyük hozzá teljesen váratlanul állt be egy rutinosnak nem mondható védő a 2. félidő végén, amikor épp hatalmas nyomás volt a védelmen.
Természetesen hibázott, de szerintem az első 10-15 perc volt csak rossz, ami egyáltalán nem csoda.
Természetesen hibázott, de szerintem az első 10-15 perc volt csak rossz, ami egyáltalán nem csoda.
Tényleg pocsékul tolta a tegnap, de ez az egész védelemre igaz volt.
Nem tudom mi lesz vele, mert az ilyen hibákat látva azért jogos, hogy annyit játszik, amennyit. Máskor viszont vannak jó megmozdulásai, magabiztos(abb) meccsei.
Vermaelen viszont - jelenleg - mérföldekkel rosszabb formában van.

Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
- fanbarca
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2163
- Csatlakozott: 2010.05.15. 09:11:15
- Tartózkodási hely: Szatmárnémeti
Én nem mondom, hogy Bartra nem futhat be nálunk, de a következő meccsen Verma kéne játsszon. Túl sokat hibázott tegnap Marc, ilyet nem szabad, legyen akármekkora tehetség. Én is bízom benne, hogy beépül a csapatba, de ilyen játékkal... Nekem nem számít a felkészülési időszak semmit, olyan szempontból, hogy kiről milyen véleményt alkotok. Az első igazi próbán Bartra megbukott, fizikailag-lelkileg instabil volt. Jöhet Vermaelen.Messias2 írta:A legmegbízhatóbb védőnk volt az előszezonban. Ma tényleg vétett hibákat, de a védelemben kb. mindenki más is. Nem tudom, nézted-e a felkészülési meccseket, de Verma közelében sincs Bartrának.noname írta:Sose lesz belőle jó védő. A legfontosabb pillanatokban jön a legnagyobb hiba. Mostantól remélem h Vermaelen elé kerül a rangsorban.
Az egész előszezonban pocsék volt, most megkoronázta ezzel.
més que un club
A legmegbízhatóbb védőnk volt az előszezonban. Ma tényleg vétett hibákat, de a védelemben kb. mindenki más is. Nem tudom, nézted-e a felkészülési meccseket, de Verma közelében sincs Bartrának.noname írta:Sose lesz belőle jó védő. A legfontosabb pillanatokban jön a legnagyobb hiba. Mostantól remélem h Vermaelen elé kerül a rangsorban.
Az egész előszezonban pocsék volt, most megkoronázta ezzel.
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2144
- Csatlakozott: 2013.10.31. 15:46:41
- Tartózkodási hely: Az ország legszebb városának a legszebb utcája
A Mathieu-ről kapott második gól után azt mondtam, hogy azt a teljesítményt nem lehet alulmúlni. Bartrának csereként beállva sikerült. Gratulálok. Komolyan, hogy lehet egy csapat két védője is ennyire inkompetens egy mérkőzésen? Nem szoktam bántani a spanyolt, de ez kritikán aluli volt. Ennél csak jobban játszat a jövőben, el is várom tőle. Benne van, csak szedje össze magát.
Csak szerintem lett statikusabb a mozgása?
Csak szerintem lett statikusabb a mozgása?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Petr 2015.08.12. 00:07:12-kor.
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1933
- Csatlakozott: 2005.03.20. 15:49:59
- Tartózkodási hely: Szolnok
Na akkor.
Sose szoktam bántani de kaptunk róla egy gólt és 5-4 után volt két akkora helyezkedési hibája amit én meg oldok ha ugy van.
És ne Gyertek Mathiuevel mert őt senki nem követeli a kezdőbe, ezt a gyereket meg néhányan mármár Puyol magasságába emelik...
Pont az a szintje amennyit játszik.

Forca Barca
- mahitoo
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1193
- Csatlakozott: 2009.11.05. 17:38:37
- Tartózkodási hely: Veszprém-Budapest
Nem a Mathieu topikba akartál írni?noname írta:Ez lesz ha jól számolom a 2. kupa, amit Bartra hülyesége miatt bukunk. Pique mikor hibázott fontos meccsen? Főleg ekkorát?
"De a csaj adta meg a telefonszámát!!! Ez olyan, mintha elmennél vadászni, a szarvas kijön az erdőből, elveszi a puskádat, fejbelövi magát és bemászik a csomagtartódba. Persze hogy hazaviszed és megeszed!"
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Tavaly Real ellen első meccsen például összehozott egy döntő jelentőségű tizit, csak az első ami beugrott, de tudom, ő anno jobb volt.. Amúgy mi az a 2 kupa, ami RAJTA megy el? Ez, amin 3 gólos előnyt szórakozunk el, és még el se buktuk? A kupadöntő, amin ő hozott vissza minket a meccsbe? Szerintem meccs után vegyük vissza a számát, és rúgjuk ki a fenébe..noname írta:Ez lesz ha jól számolom a 2. kupa, amit Bartra hülyesége miatt bukunk. Pique mikor hibázott fontos meccsen? Főleg ekkorát?
Amúgy valóban elég gáz volt ez a hiba - mondjuk fel se vette még a meccsritmust, de ez akkor se fér bele -, de én személy szerint kicsit túlzónak érzem. Előszezonja full pocsék? 1 nagy hibája volt emlékeim szerint, amiből gólt is kaptunk, amúgy javarészt tanárian tolta. Verma meg kerüljön elé, aki 3-ból 2 labdát elszór előre fele.. Az kellene tényleg.
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Az jó, Verma úgyis brillírozott előszezonban..noname írta:Mostantól remélem h Vermaelen elé kerül a rangsorban.
Az egész előszezonban pocsék volt, most megkoronázta ezzel.
- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
Sose lesz belőle jó védő. A legfontosabb pillanatokban jön a legnagyobb hiba. Mostantól remélem h Vermaelen elé kerül a rangsorban.
Az egész előszezonban pocsék volt, most megkoronázta ezzel.
Az egész előszezonban pocsék volt, most megkoronázta ezzel.
A Fifa egy szégyen
Bartra: "There are rumours every summer, but I can't be at a better place than at Barça. I have everything here."
Türelmes egy csávó az biztos. Már évek óta megy a találgatás, de szerintem az idei szezon tényleg döntő lesz. Ha nem kap több lehetőséget, akkor nem hiszem, hogy jövőre is maradna. 25 éves lesz, azért jobb játékos ő annál, hogy a legjobb éveit végigpadozza.
Türelmes egy csávó az biztos. Már évek óta megy a találgatás, de szerintem az idei szezon tényleg döntő lesz. Ha nem kap több lehetőséget, akkor nem hiszem, hogy jövőre is maradna. 25 éves lesz, azért jobb játékos ő annál, hogy a legjobb éveit végigpadozza.
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Az bizony tényleg nagy passz volt. Mit keresett amúgy ott elől?
"And my heart will leave you never."
- Leon
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2591
- Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
- Tartózkodási hely: Balkán sarkán
Nagyon örülök,hogy marad,remélem hogy Mascherano és/vagy Matyi helyett Lucho őt fogja majd erőltetni!
Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.
Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.
L4wandowski
Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!
Grácies Messi!
Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.
L4wandowski
Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!
Grácies Messi!
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Bartra played in 2014/2015:
- Only 1 minute of Champions League after the group stage
- Only 2 minutes of Copa del Rey after the round of 16
Remélem jövőre már nem csak tét nélküli meccseken fogja bedobni Lucho.. Így, hogy külön ő győzte meg a maradásról, bizakodó vagyok, lehet, hogy az eredménykényszer hiányában bátrabban "kockáztat" majd az ifikkel tényleg.
Piqué and Bartra started together 10 Barça games in 2014/2015, Barcelona kept a clean sheet in 8 of them
Bartra-Pique duó rulez! Amúgy tényleg jól játszottak együtt - javarészt szezon elején tolták ketten egymás mellett emlékeim szerint.
Bartra: "I don't see myself wearing another shirt than that of Barça. I hope to be here my whole life."
Ez meg remélem így is lesz!